Ideggyógyászati Szemle

[Orexin-A- és neurofilamentum-könnyűlánc fehérjeszintek relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben szenvedőknél: pilot vizsgálat]

SARUHAN Ercan 1, KORKMAZ Muammer 2, ALTIPARMAK Basak 3, TOSUN Kursad 4, KUTLU Gulnihal5

2022. JÚLIUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2022;75(07-08)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.75.0223

Eredeti közlemény

Journal Article

[A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer autoimmun betegsége, aminek leggyakoribb típusa a relapszáló-remittáló forma (RRSM). A tanulmány célja az volt, hogy meghatározza a neurofilamentum-könnyűlánc- (NFL-) és az orexin-A- (OXA-) fehérjeszinteket RRSM-betegekben, és összehasonlítsa azokat egészséges kontrollszemélyek adataival. Módszerek – Ebben az eset-kontroll vizsgálatban összesen 61 személytől (23 RRSM-beteg és 38 egészséges kont­roll) gyűjtöttünk szérum- és cerebrospinalisfolyadék-min­tákat. A szérum- és cerebrospinalisfolyadék-minták NFL- és OXA-szintjeit enzimkapcsolt immunszorbens esszékkel határoztuk meg. A vizsgálati alanyok fáradtságszintjük és annak életminőségre kifejtett hatásának meghatározása céljából kérdőíveket is kitöltöttek. Az NFL- és OXA-szintek optimális határértékének meghatározása érdekében ROC-görbe-analízist végeztünk. A kontrollszemélyekkel összehasonlítva, az RRSM-betegek cerebrospinalis folyadékmintáiban szignifikánsan magasabbak voltak az NFL- és az OXA-koncentrációk (p < 0,001), de a szérumkoncentrációk között nem találtunk szignifikáns különbséget (p = 0,842, p = 0,597). A cerebrospinalis folyadékminták NFL- és OXA-szintjének optimális határértékei a következők voltak: 1,194 ng/ml (NFL) és 77,81 pg/ml (OXA). Az RRSM-be­tegek esetében pozitív korrelációt találtunk a kiterjesztett rokkantsági skála (EDSS) és az Epworth-féle álmos­ság­skála pontszámai között (ρ = 0,49, p = 0,045). Eredményeink alapján a cerebrospinalis folyadék megemelkedett NFL- és OXA-szintjei egyaránt arra utalnak, hogy az RRSM-betegekben neuronalis destrukció zajlik. A neurodegenerációval kapcsolatos további vizsgálatoknak arra kell fókuszálniuk, hogy meghatározzák a neuropeptidek szerepét az RRSM patogenezisében.]

AFFILIÁCIÓK

  1. Department of Medical Biochemistry, Faculty of Medicine, Mugla Sitki Kocman University, Mugla, Turkey
  2. Department of Neurology, Mugla Research and Training Hospital, Mugla, Turkey
  3. Department of Anesthesiology and Reanimation, Faculty of Medicine, Mugla Sitki Kocman University, Mugla, Turkey
  4. School of Science, Siena College, Loudonville, NY, USA
  5. Department of Neurology, Faculty of Medicine, Mugla Sitki Kocman University, Mugla, Turkey

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[A migrén és a fájdalomcsillapító- túlfogyasztáshoz társuló fejfájás, valamint a fejfájás-karakterisztika életminőségre gyakorolt hatása magyarországi betegmintán végzett keresztmetszeti vizsgálat alapján]

MAGYAR Máté , KÖKÖNYEI Gyöngyi , BAKSA Dániel, GALAMBOS Attila, ÉDES Edit Andrea , SZABÓ Edina , KOCSEL Natália , GECSE Kinga , DOBOS Dóra , GYÜRE Tamás , JUHÁSZ Gabriella , ERTSEY Csaba

[Általános és betegségspecifikus életminőség-kérdőívet használó vizsgálatok eredményei alapján mind migrénben, mind fájdalomcsillapító-túlfogyasztáshoz társuló fejfájásban (FTTF) szenvedő betegek esetében alacsonyabb életminőség-értékeket mértek a kontrollrésztvevőkhöz hasonlítva. Vizsgálatunk célja egyrészt a migrénben és FTTF-ben szenvedő betegek életminőségének, valamint a fejfájás-karakterisztika (fejfájós évek száma, auratünetek, triptánhasználat, fejfájássúlyosság és fejfájás-gyakoriság) életminőségre gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 334 beteg vett részt (248 beteg fejfájás-ambulanciánkról, valamint 86 beteg hirdetés útján). A résztvevők életminőségének értékeléséhez az Átfogó Fejfájással Kapcsolatos Élet­minő­ség kérdőívet (CHQQ) használtuk. Adataink normál­eloszlást mutattak, így χ2-próba mellett parametrikus tesz­te­ket alkalmaztunk (például független mintás t-próba), a szig­nifikanciaszintet p < 0,05-ban határoztuk meg. A nem, életkor, beválogatási kritériumok, fejfájástípus, va­lamint fejfájás-karakterisztika (auratünetek megléte, fej­fájós évek száma, fejfájás súlyossága, fejfájás gyakori­sága, triptánhasználat) életminőségre gyakorolt hatásának vizsgálatához lineáris regressziós modelleket használtunk mind a három CHQQ-alskála és az összpontszám tekintetében is. Az utóbbi esetében az I. típusú hiba elkerülé­sé­nek érdekében a szignifikanciaszintet p  0,0125 (0,05/4) értékben határoztuk meg. A fejfájástípust önmagában vizsgálva az FTTF-ben szenvedő betegek a szociális alskála kivételével szignifikánsan alacsonyabb CHQQ-értékeket értek el, mint a migrénes betegek. A többi változó bevonásával elvégzett regressziós elemzések alapján a triptánhasználat mutatott fordított összefüggést az összes CHQQ-alskála-értékkel (p < 0,0125). A vizsgált fejfájás-karakterisztikák közül a fejfájás súlyossága mutatott szignifikáns kapcsolatot az alacsonyabb fizikaialskála-értékekkel (p = 0,001), valamint az alacsonyabb CHQQ-összpontszámmal (p = 0,002). Eredményeink azt mutatják, hogy a fej­fájás-karakterisztika (és nem a fejfájás típusa önmagában) összefüggést mutat a fejfájós betegek alacsonyabb életminőségével. Az életminőség-változást előidéző faktorok meghatározása fontos a különböző betegpopulációk adekvát kezelésének, valamint az egészségügyi szolgáltatások igénybevételével és az egészségügyi költségekkel kapcsolatos népegészségügyi intézkedéseknek a megtervezése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

Két Covid-19-beteg különös hallucinációkkal és fokális EEG-eltérésekkel

CLEMENS Béla

A 2019 végén kezdődött Covid-19 betegség és pandémia szakmai irodalma kiterjedt, de a nagy betegcsoportokat ismertető közlések a súlyos esetekre szorítkoznak, és ugyanez áll a központi idegrendszeri (KIR-) manifesztációkra is. E munkában két nőbeteg esetét ismertetjük, akikben a szerológiailag igazolt SARS-CoV-2-fertőzés igen enyhe légúti tünetekkel és szintén nem súlyos KIR-pana­szokkal jelentkezett. Az utóbbiak közül kiemelendők az igen élénk és különös tartalmú látási és hallási hallucinációk, amelyek részben elemiek, részben összetettek voltak. Az utóbbiak legjellemzőbb eleme egy emberi alak volt, aki jól érthetően beszélt hozzájuk. Mindössze három hasonló esetleírást találtunk az irodalomban, amelyeket a saját esetekkel összevetve, kiemeljük az öt esetre jellemző közös elemeket. Az összegzés felhívja a figyelmet arra, hogy enyhe vagy akár hiányzó légúti tünetek és szintén nem súlyos KIR-panaszok és -tünetek is lehetnek a Covid-19 velejárói. A két saját esetben a koponya-MRI normális volt, az EEG viszont a hallucinációknak megfelelő lokalizáció­ban körülírt rendellenességeket mutatott, ami az EEG diagnosztikai, differenciáldiagnosztikai jelentőségére utal.

Ideggyógyászati Szemle

[A posztoperatív neurokognitív diszfunkció korai és késői prediktorai szívsebészeti beavatkozás után]

URCUN Salim Yusuf , ALTUN Yasar , PALA Aybars Arda

[A posztoperatív kognitív diszfunkció (POCD) számos elemből összeálló állapot, amit a magasabb agyi funkciókat igénylő feladatok végrehajtásában jelentkező zavar jellemez. A nagy sebészeti beavatkozások, így például a szívsebészeti beavatkozások utáni korai időszakban gyakran jelenik meg memóriazavarral, csökkent koncentrációs készséggel, zavartsággal vagy delíriummal jellemezhető kognitív diszfunkció. A POCD következtében elhúzódik a posztoperatív gyógyulás, megnő a munkába való visszatéréshez szükséges időtartam és csökken a beteg életminősége. Vizsgálatunk célja az volt, hogy a Montreal Kognitív Felmérés (MoCA) és a Mini Mentális Teszt (MMT) segítségével felmérjük, milyen mértékben fordul elő POCD a szívsebészeti beavatkozá­sok utáni korai és késői időszakban. Célunk volt továbbá annak megállapítása, hogy e neurokognitív tesztek a POCD milyen prediktív faktorait képesek kiszűrni. A vizsgálatba bevont betegekkel a szívsebé­szeti beavatkozás előtt, a hatodik posztoperatív napon és a harmadik posztoperatív hónapban végeztük el a két tesztet. A hatodik posztoperatív napon detektált neuro­kognitív diszfunkciót korai, míg a harmadik posztoperatív hónapban detektált neurokognitív diszfunkciót késői POCD-nek számítottuk. A vizsgálatba 127 olyan beteget vontunk be, akik a preoperatív periódusban nem rendelkeztek neurokognitív diszfunkcióval. A korai neurokognitív diszfunkciót a következő tényezők jelezték előre: életkor, átlagos vérlemezke-térfogat (MPV), New York Heart Association (NYHA-) osztályozás pontszáma, x-clamp-idő, cardiopulmonalis bypass (CPB) időtartama, a posztoperatív intenzív terápiás és kórházi ápolás időtartama, akut myocardialis infarktus (AMI) előfordulása a preoperatív periódusban. A késői neurokognitív diszfunkciót a követ­kező tényezők jelezték előre: életkor, MPV, NYHA-klasszifikáció, x-clamp-idő, CPB-időtartam, a posztoperatív inten­zív terápiás és kórházi ápolás időtartama. Eredményeink alátámasztják azt a szak­irodalmi megállapítást, miszerint a delírium a szívsebészeti beavatkozások utáni harmadik hónapban a kognitív funkc­iók hanyatlásával jár együtt. Ebből az következik, hogy a POCD definiálásához használható standard diagnosztikai tesztek hiánya megnehezíti a kutatási eredmé­nyek interpretálását ezen a szakterületen. A neurofiziológiai teszteket csak akkor lehet majd megfelelő módon használni és interpretálni, ha kialakul a konszenzus a POCD diagnózisa kapcsán. Eredményeink szerint az előrehaladott életkor, valamint a hosszú posztoperatív intenzív terápiás és kórházi ápolási idő előre jelzi mind a korai, mind a késői neurokognitív diszfunkciót; a do­hányzás csak a késői neurokognitív diszfunkció kockázati tényezője.]

Ideggyógyászati Szemle

[Akut oropharyngealis paresissel járó diabeteses ketoacidosis – esettanulmány]

LANTOS Judit , BARTA Zsanett , NAGY Albert , VINCZE Rita , FÜLE Kálmán , BIHARI Katalin

[Az akut oropharyngealis paresis a Guillain–Barré-szindróma ritka variánsa. Munkánkban egy 63 éves férfi beteg esetét mutatjuk be, akinél az általános tünetek hátterében a kivizsgálás diabeteses ketoacidosist igazolt, emiatt inzulinterápiát indítottak. Két héttel később a beteg peri­oralis és nyelvcsúcsi zsibbadásról, dysphagiáról panaszkodott, beszéde dysarthriás lett. Kezdetben ezeket a panaszokat a beteg frissen diagnosztizált 1-es típusú cukorbetegségének tulajdonították. A gyorsan kialakuló paraparesis miatt a beteg mozgásképtelenné vált. A klinikai kép, a liquor és az elektrofiziológiai vizsgálat alapján akut oropharyngealis paresis igazolódott. Öt egymást követő napon át alkalmazott intravénás immunglobulin-terápia hatására a neurológiai tünetek javultak, az inzulinigény megszűnt. Egy évvel később egyedüli neurológiai eltérés az alsó végtagi areflexia volt. A beteg vércukorszintje normáltartományban volt diéta és gyógyszeres kezelés nélkül is. Az akut oropharyngealis paresis együtt járhat diabeteses ketoacidosissal, s mindkettő kezelésében hatékony lehet az immunglobulin-terápia. Tudomásunk szerint ez az első esetleírás az irodalomban, ahol az oropharyngealis paresis diabeteses ketoacidossal szövődött.]

Ideggyógyászati Szemle

[A szülési felkarbénulás korai diagnózisa és kezelése]

BERÉNYI Marianne , SZEREDAI Márta , CSEH Ágnes

[A szülési plexus brachialis laesio gyakorisága az utóbbi években csökkenést mutat, a csökkenő szülésszámnak megfelelően. A szülési felkarbénulás – nem megfelelően kezelt – formában lényegesen rontja az egyén beilleszkedését, mindennapi életét és így életminőségét is. A szülési felkarbénult újszülöttek és csecse­mők gyógyulásának elősegítése érdekében a Fejlődés­neurológiai Osztály idegpont-stimulációt is magába foglaló, komplex kezelési módszert dolgozott ki. A szülési felkarbénulás súlyosságának meg­állapítása után korai intenzív kezelést kell indítani. A legenyhébb forma (neurapraxia) a szülést követő 7–10 nap elteltével beavatkozás nélkül normalizálódik. Azokban az esetekben, amikor terápiára van szükség, többek között elektromos unipoláris idegpont-stimulációt alkalmazunk. A módszer magába foglalja az érintett idegek idegpont felőli rendszeres elektromos ingerlését, és azoknak a vele­született, szenzomotoros elemi mozgásmintáknak a strukturált gyakorlását, melyek a két felső végtag szimmetrikus mozgását segítik elő. A Fejlődésneurológiai Osztály által kidolgozott és rendszeresen alkalmazott komplex kezelési módszer az esetek közel felében teljes gyógyulást eredményez, és lényegesen javítja azok életkörülményeit is, akiknél csak részleges eredmények érhetőek el. A korai diagnózison alapuló, azonnal megkezdett komplex terápia javítja a szülési plexus bra­chialis laesio kimenetelét, az esetek zömében teljes gyógyulást eredményezve, és a részleges gyógyulással járó esetekben is javítja a mindennapos karműködést.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Családtervezés sclerosis multiplexben: fogantatás, terhesség, szoptatás

RÓZSA Csilla

A sclerosis multiplex leggyakrabban fogamzó­képes korú nőket érint, így a családtervezés kiemelkedően fontos kérdés ebben a betegségben. Napjainkra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a terhesség nem rontja a relapszáló-remittáló sclerosis multiplex hosszú távú prognózisát, ennek ellenére sok beteg még manapság is bizonytalan a gyermekvállalást illetően. A kérdést bonyolítja, hogy az egyre növekvő számú beteg­ségmódosító terápia terhességre gyakorolt hatásával nin­csenek eléggé tisztában a betegek, és sokszor az orvosok sem. Még kevésbé tisztázottak és ismertek a szoptatással kapcsolatos kérdések. A betegek ezekről a témákról elsősorban gondozó neurológusukkal konzultálnak. A neu­ro­ló­gus feladata a fogamzásgátlással, terhességgel, asszisz­tált reprodukcióval, szüléssel, szoptatással, betegségmódosító kezelésekkel járó kockázatokat és előnyöket reá­lisan értékelni, a beteget ezekről tájékoztatni, majd a b­e­teggel közösen a családtervezési tervekkel összhangban a megfelelő betegségmódosító gyógyszert megválasztani. A jelen közlemény célja a klinikusok eligazodását segíteni ezekben a kérdésekben.A releváns szakirodalom áttekintése alapján, a nemzetközi irányelvekkel összhangban a közleményben áttekintjük a fogantatás, terhesség és szoptatás témakörét, különös tekintettel a törzskönyvezett betegségmódosító terápiák terhesség és szoptatás alatti alkalmazhatóságára.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex diagnosztikája: Összefoglaló a McDonald-kritériumok 2017-es felülvizsgálatáról

CSÉPÁNY Tünde

A neuroimmunológiai kutatások robbanásszerű fejlődése a sclerosis multiplex kórlefolyását módosító kezelések bevezetéséhez vezetett a múlt század végén, ami maga után vonta a minél korábbi diagnózis szükségességét. A Sclerosis Multiplex Nemzetközi Diagnosztikai Munkacsoportja 2001-ben megalkotta az első demyelinisatióra gyanús klinikai tünet(ek) és az MR-, illetve egyéb paraklinikai vizsgálatok eredményeit kombináló McDonald diagnosztikus kritériumrendszert. Bevezette a multiplex fehérállományi demyelinisatiós patológiára utaló térbeli disszemináció és a krónikus gyulladást tükröző időbeli disszemináció fogalmát, amelyeken a betegség korai diagnózisa alapul. Az idők folyamán egyre precízebb rendszer fejlesztésére törekedve 2005-ben, 2010-ben módosításokat végeztek, hogy iránymutatást nyújtsanak a mindennapi gyakorlatban és kutatásokban. Az elmúlt évek során szerzett bizonyítékok alapján az utolsó módosítást 2017-ben végezték, törekedve a hibás diagnózis elkerülésére. A 2017-es McDonald-kritériumok továbbra is elsősorban azoknál a betegeknél érvényesek, akiknél típusos klinikailag izolált szindróma áll fenn. Az összefoglalóban részletezzük a központi idegrendszeren belüli laesiók időbeli és térbeli terjedésének bizonyítási feltételeit, a liquorban kimutatható oligoclonalis gammopathia diagnosztikus jelentőségét, szem előtt tartva, hogy a kórképnek nem lehet jobb magyarázata. A jövőben a kritériumok változatos populációkon belüli validálása szükséges, további kutatás szolgáltathat bizonyítékot a látóideg-károsodás, kiváltott válaszok, optikai koherencia tomográfia, fejlett képalkotó eljárások, szérummarkerek beépítésének szükségességéről a diagnosztikus kritériumokba.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Ideggyógyászati Szemle

B-sejt-depletio a sclerosis multiplex terápiájában: új szereplő az ofatumumab

PUKOLI Dániel, VÉCSEI László

Az elmúlt évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a B-lymphocyták döntő szerepet játszanak a sclerosis multiplex (SM) patogenezisében. A betegség folyamatának jobb megértése a B-sejteket célzó antitest-terápiák kifej­lesz­tését eredményezte, amelyek potenciális gyógyszerek lehetnek mind a relapszusos, mind a progresszív SM formáiban. A B-sejt-depletiós terápiák ezért mindinkább előtérbe kerülnek, és meghatározóak a betegség prog­ressziójának csökkentésében. Az első B-sejt-depletáló, anti-CD20 monoklonális antitest a rituximab volt, amit sclerosis multiplexben is vizsgáltak, és a kedvező eredményeket követően újabb gyógyszerek kerültek kifejlesz­tésre, hasonló támadásponttal. 2017-ben az FDA, 2018-ban az EMA is engedélyezte egy másik anti-CD20 mo­noklonális antitest, az ocrelizumab relapszáló-remittáló sclerosis multiplex (RRSM) és primer progresszív sclerosis multiplex (PPSM) terápiájában történő bevezetését. Ez különösen jelentős előrelépés volt a PPSM kezelésében, hiszen ez volt az első gyógyszer, ami bizonyítottan csök­kentette a progressziót PPSM-ben. A B-sejt-depletiós terápia új szereplőjeként nemrégiben lépett színre az ofatumumab, ami egy teljesen humán anti-CD20 mono­klonális antitest. A gyógyszer alkalmazását 2021 már­ciu­sá­ban az EMA is engedélyezte a sclerosis multiplex relapszáló formáiban (RSM). Összefoglalónkban részletesen bemutatjuk a jelenleg SM-ben alkalmazott anti-CD20 monoklonális antitest-terápiák hatásmechanizmusát és hatékonyságát.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.