A Parkinson-kór diagnózisának felállítása a motoros klinikai tünetek (bradykinesis, rigor, tremor, tartási instabilitás) kombinációján alapul. A diagnosztikai bizonyosság három szintjét különböztetjük meg: lehetséges, valószínű és biztos Parkinson-kórt. Míg az első két esetben csak a klinikai tüneteket vesszük figyelembe, addig a biztos Parkinson-kór diagnózisa csak szövettanilag is igazolt esetekben állítható fel. Egyre nagyobb jelentősége van a Parkinson-kór (ismeretlen eredetű, idiopathiás betegség) és a Parkinson-szindrómák elkülönítésének. Ez nemcsak a terápiát, hanem a betegek életkilátását is érinti. A minél előbbi, pontos diagnózis felállításában növekvő szerepet kapnak a funkcionális képalkotó vizsgálatok.

A tünetmentes ischaemiás cerebrovascularis betegségek (asymptomatic ischemic cerebrovascular disorders, AICVD) a cerebrovascularis betegség korai megnyilvánulásai. Nevezik az agyi keringés rejtett elégtelenségének vagy tünetmentes cerebrovascularis megbetegedésnek is. Újabban az American Heart Association a noninvazív módon detektált szubklinikus megbetegedés megjelölést vezette be. A diagnózis az alábbi kritériumokon alapul: vascularis kockázati tényezők jelenléte; fokális cerebralis tünetek nélküli epizodikus nemspecifikus panaszok; neuropszichológiai tesztekkel kimutatott enyhe kognitív deficit; a carotisultrahang gyakran mutat intima-media megvastagodást, atheroscleroticus plakkokat és carotisszűkületet; a CT- és MRvizsgálat néha néma agyi infarktusokat, fehérállomány-hiperintenzitást vagy agyi atrófiát mutat ki; a regionális agyi véráramlás vizsgálata az ischaemiás küszöb feletti regionális hipoperfúziót is mutathat. Az AICVD kezelése, a vascularis kockázati tényezők befolyásolása és a neuroprotektív hatóanyagok alkalmazása kell legyen a cerebrovascularis betegségek által okozott ischaemiás stroke és kognitív hanyatlás elsődleges megelőzésének szegletköve. A vinpocetinről kimutatták, hogy az ischaemiás kaszkád különböző pontjain képes a hatását kifejteni: ATPkimerülés, a feszültségfüggő Na+- és Ca++-csatornák aktiválása, glutaminsav- és szabadgyök-felszabadulás. A feszültségfüggő Na+-csatornák gátlása különösen fontosnak tűnik a vinpocetin neuroprotektív hatásában. A szer kifejezett antioxidáns aktivitása szintén hozzájárulhat a neuroprotekcióhoz. Főemlősökön és emberen végzett PET-vizsgálatok kimutatták, hogy a 11C-jelzett vinpocetin gyorsan átjut a vér-agy gáton. A készítmény heterogén agyi eloszlása főként a thalamusban, a bazális ganglionokban, az occipitalis, parietalis és temporalis agykéregben volt megfigyelhető - ezek a területek szoros kapcsolatban állnak a kognitív funkciókkal. Krónikus ischaemiás stroke-ban szenvedő betegeknél végzett PET-vizsgálatok kimutatták a vinpocetin kedvező hatását a regionális agyi véráramlásra (rCBF) és glükózmetabolizmusra a thalamusban, a bazális ganglionokban és az elsődleges látókéregben. Az AICVD bonyolult mechanizmusában hatékony vinpocetin kedvezőnek tűnik a cerebrovascularis betegségek korai stádiumának kezelésében. A vinpocetin új terápiás választás lehet a nagy kockázatú stroke-betegek profilaktikus neuroprotekciójában.

Bevezetés - A szerzők a véralvadás V. faktor gén (A506G) genetikai polimorfizmusa és az ischaemiás eredetű strokebetegség kapcsolatát vizsgálták. Az eddigi irodalmi adatok a Leiden-mutáció szerepére vonatkozóan ellentmondásosak. A vizsgálat célja volt megállapítani a polimorfizmus prevalenciáját egészségesek és ischaemiás stroke-ban szenvedő betegek esetében. Betegek és módszer - 171 egészséges és 254 beteg vérének genetikai vizsgálatát végezték el PCR-módszerrel Leidenmutációra. Kérdőívet szerkesztettek a családban előforduló vascularis rizikófaktorokról és betegségekről (hypertonia, diabetes mellitus, alsó végtagi érszűkület, stroke, migrén, szívinfarktus). A betegek egyéni vascularis jelentőségű rizikófaktorait is rögzítették, reológiai és CDS-vizsgálatokat végeztek. Eredmények - A kontroll- és a betegcsoportban a Leidenmutáció gyakorisága 7,2% és 11,9%, a esélyhányados az összes betegre vonatkoztatva 1,45 (0,71-2,97), az 50 év alatti korcsoportban (n=134) 1,67 (0,75-3,70), az 50 év feletti csoportban (n=120) 1,21 (0,50-2,89). A betegek körében a mutációval élők családjában több stroke történt (p=0,01), valamint a polimorfizmussal rendelkező betegeknél a hyperlipidaemiával is szoros összefüggést lehetett tapasztalni (p=0,03). Ebben a csoportban alacsonyabb volt a plazma fibrinogénkoncentrációja (p=0,02). Nem találtak öszszefüggést a Leiden-mutáció, valamint a hypertoniabetegség, a diabetes mellitus, a dohányzás, a köszvény, a migrén és az alkoholfogyasztás között. Következtetés - A Leiden-mutáció ischaemiás stroke esetén nem jelent önálló rizikófaktort, ugyanakkor a heterozigóták családjában a felmenő ágon kimutathatóan többször előforduló stroke genetikai terheltségre utalhat. Fiatal betegek esetében a hyperlipidaemia és az egyidejűleg előforduló Leiden-mutáció jelentős rizikót növelő tényező, így ennek vizsgálata ebben az esetben ajánlható.

Bevezetés - A múltban a cervicothoracalis átmenetben elhelyezkedő patológiák ventralis megközelítése kifejezett veszélyeket rejtett magában. Az anatómiai ismeretek fejlődésével, valamint az elülső nyaki gerinc feltárásokkal, a corpectomiával szerzett tapasztalatok és a stabilizációs eszközök fejlődése lehetővé tették, hogy a cervicothoracalis átmenetben elhelyezkedő patológiákat ventralisan és dorsalisan kombinálva lehessen eltávolítani a gerinc stabilitásának helyreállítása mellett. Esetismertetések - A szerzők hat esetet mutatnak be, amelyek során a tumoreltávolítást elülső nyaki gerinc feltáráson keresztül végezték a clavicula és a sternum részleges el-távolításával, valamint két esetben ventralis és dorsalis feltáráson keresztül történt a tumoreltávolítás és a gerinc rögzítése. Az esetek között két metasztázis, valamint egy-egy lymphoma, osteochondroma, óriássejtes csonttumor és egy malignus neurogén tumor szerepelt. Az elülső nyaki feltárás a clavicula és a sternum részleges eltávolításával viszonylagosan széles műtéti területet biztosított a tumor mikroszkóp alatti eltávolításához. A tumor eltávolítását követően a gerincet saját clavicula- vagy csípőcsontgraft, valamint lemez és csavarok segítségével stabilizálták. Azoknál a betegeknél, akiknél a daganat a gerincoszlop mindhárom oszlopát érintette, dorsalis tumoreltávolítást és rögzítést is végeztek. A betegek a beavatkozást jól tolerálták, szövődményt nem észleltek. A posztoperatív CTés MR-vizsgálatok segítséget nyújtottak a tumoreltávolítás teljességének, a csontos struktúrák, valamint az implantátumok helyzetének ellenőrzésében, továbbá a betegek követésekor. Következtetés - Az elülső nyaki feltárás, továbbá a kombinált ventrodorsalis feltárás rögzítéssel kombinálva teljes tumoreltávolítást tesz lehetővé a gerincoszlop kellő, biomechanikai stabilitásának helyreállítása mellett.