Bevezetés - A Magyar Gerincgyógyászati Társaság primer prevenciós programjának mozgásanyaga a testtartásért felelõs izmok teljesítményét vizsgáló 12 tesztgyakorlat köré épül fel, és ezen izmok erejét és nyújthatóságát fejleszti. Így a mozgásanyag a gerinc biomechanikailag helyes használatát automatizálja. A vizsgálat alanyai és módszer - A szerzõk a mozgásanyag iskolai testnevelésben történõ alkalmazásának hatását prospektív, kontrollcsoportos vizsgálatban elemezték békéscsabai általános iskolás, 6-14 éves tanulókon a 2001/2002-es tanév során. Az intervenciós csoport (n=200) testnevelõ tanára irányításával rendszeresen végezte a testnevelési órán a tartásjavító tornát, a kontrollcsoport (n=213) nem. A Magyar Gerincgyógyászati Társaság tartásjavító tornájának 12 tesztgyakorlatát mindkét csoport tanulóin független vizsgáló (gyógytornász) végezte el a tanév elején és végén. Az eredményeket egy- és kétmintás t-próbával, illetve χ2-próbával hasonlították össze. Eredmények - Az intervenciós csoport testtartásért felelõs izmainak ereje és nyújthatósága szignifikánsan (p<0,01) javult a tanév végére mind saját, tanév eleji eredményükhöz, mind a kontrollcsoport értékeihez képest. A kontrollcsoport testtartásért felelõs izmainak ereje és nyújthatósága szignifikánsan (p<0,05) romlott a tanév végére saját, tanév eleji értékeikhez képest, és szignifikánsan (p<0,01) rosszabb volt, mint az intervenciós csoport tanév végi eredménye. Következtetés - A kontrollos vizsgálat eredménye igazolja, hogy a mozgásanyag iskolai testnevelésben történõ rendszeres végzése javítja a tanulók testtartásért felelõs izmainak erejét és nyújthatóságát. Az egyes izomcsoportokra, illetve az egyes korosztályokra vonatkozó részletesebb elemzések végzésére nemben és korban illesztett kontrollcsoport kialakításával újabb vizsgálat lehet indokolt.

A nyugtalan láb szindrómát és a periodikus lábmozgás zavart az alvás-ébrenlét zavarok nemzetközi osztályozása az elsõdleges alvászavarok közé sorolja: hátterükben a klinikai jellemzõk alapján az alvás-ébrenlét szabályozáshoz szorosan kapcsolódó, összetett patomechanizmust lehetett feltételezni, amely magában foglalja az idegrendszer perifériás és központi ingerfeldolgozó mechanizmusa mellett a motoros rendszer szervezõdésének egyes elemeit is. Az utóbbi évek kutatási eredményei révén a patomechanizmus mind több új elemét ismertük meg (a motoros striatumban a posztszinaptikus dopaminreceptorok hipofunkciója, az ópiátreceptorok dopaminfelszabadulást moduláló szerepe, a központi idegrendszer vasanyagcseréjének jelentõsége, a vékonyrost-neuropathia jelentõsége). E felismerések egy része már beépült a diagnosztikai és a terápiás protokollokba is, amelyeket a szerzõk saját betegeik ellátása során következetesen betartanak. A nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar patomechanizmusára vonatkozó szakirodalmi adatok folyamatosan növekvõ száma és az általuk felölelt eltérõ területek alapján a szerzõk indokoltnak tartották, hogy megkíséreljék azokat értékelni, rendszerezni és összefüggéseiket a meghatározó alvás-ébrenlét szabályozás keretébe illesztve értelmezni.

Jelenleg számos vizsgálat folyik a kannabinoidokkal epilepsziában, sclerosis multiplexben, fájdalomkezelésben, mozgászavarokban és a neuroprotekció területén (például fejsérülést és ischaemiás agyi keringési zavart követõen). Külföldön egy közelmúltban regisztrált cannabiskészítmény is piacra került. A világ egyik vezetõ neurológiai szakfolyóiratában megjelent (Neurology 2004;62:1924-5.) szerkesztõségi állásfoglalással egyetértve a Neurológiai Szakmai Kollégium megállapítja, hogy vannak ugyan korlátozott tudományos értékű megfigyelések (például az epilepsziával, a sclerosis multiplexszel kapcsolatban), azonban a jelenleg rendelkezésre álló adatok még nem elégségesek ahhoz, hogy a tényeken alapuló orvoslás elveinek megfelelõen a kannabinoidok bármelyikét bármely neurológiai betegségben bizonyított hatású gyógyszerként alkalmazhassuk.

A szerzõk három részbõl álló összefoglaló közleményükben a frontotemporalis dementia történetét, elõfordulását, klinikai megjelenési formáit, a megkülönböztetõ kórismét, genetikáját, molekuláris patomechanizmusát, patológiáját, valamint a terápiáját tekintik át. A dolgozat elsõ része a történeti, epidemiológiai és klinikai sajátosságokkal foglalkozik. A körülírt atrófiát mutató, típusos frontotemporalis dementiát Arnold Pick írta le elõször, Alois Alzheimer pedig intraneuronális lerakódásokat talált a betegek agyában. Késõbb felismerték, hogy sok esetben nincs sem atrófia, sem sejtszintű elváltozás, viszont genetikai mutációt azonosítottak. A frontotemporalis dementia az agy frontális és elülsõ temporalis lebenyeinek nem tisztázott eredetű degeneratív állapota. Tünettana változatos, az interperszonális kapcsolatok zavara, a szociális viselkedés korai hanyatlása, érzelmi elsivárosodás és az ítélõképesség gyors elvesztése fordul elõ leggyakrabban progresszív jelleggel. A szindróma epidemiológiája nem ismert, megbízható tanulmányok nem állnak rendelkezésre, de általánosan elfogadott, hogy a 65 év alattiak körében elõforduló dementia gyakori oka (megközelítõen öt százalékot képez az irreverzíbilis dementiák között) a frontotemporalis dementia. E dementiaformák nevezéktana, felosztása még nem egységes. Három fõ klinikai szindróma különíthetõ el: 1. frontális variáns (frontális típusú dementia) esetén a szociális viselkedés és a személyiség változása a hangsúlyos, 2. semanticus dementiában (progresszív fluens afázia) a nyelvi kifejezés és a megértés alapját képezõ fogalomkészlet zavara fordul elõ, 3. a progresszív nem fluens afáziánál pedig a nyelv fonológiai és szintaktikai komponensei érintettek. A szerzõk két esetleírás kapcsán bemutatnak néhány klinikai tünetet, megjelenési formát és érintik a differenciáldiagnosztikai és terápiás problémákat.

Noha az arthrosis kezelésében elterjedt meloxicamterápia során a tromboxán A2-szint csökken, mégsem következik be a thrombocytafunkciók változása. Terápiás dózisban adagolt meloxicam alkalmazása mellett nincs vérzéses kockázat. Korábban feltételezték, hogy szalicilát és más nem szteroid gyulladásgátló együttes adásakor a szaliciláthatás nem tud érvényre jutni. Van Ryn és munkatársai igazolták, hogy szalicilát- és meloxicamkezelés során ez nem áll fenn. Valószínű, hogy a meloxicam a ciklooxigenáz-1 enzimen gyengén kötõdik, azaz a szalicilát képes a helyére lépni.