Ideggyógyászati Szemle

Két hónapos légsínterápia hatása az alvás struktúrájára, a kognitív funkciókra és a szorongásra

CSÁBI Eszter, VÁRSZEGI Mária, SEFCSIK Tamás, NÉMETH Dezsõ

2012. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2012;65(05-06)

Az alvási apnoe szindróma során az ismételt hypoxiás epizódok és ennek következtében kialakuló alváselégtelenség kognitív teljesítményromláshoz vezet. Azt vizsgáltuk, hogy a kezelésére alkalmazott pozitív felső légúti nyomásterápia rövid távon milyen hatással van az alvás struktúrájára, a neuropszichológiai funkciókra és a szorongásra. Ehhez 24 fő (23 férfi, egy nő; átlagéletkor: 53,21 év) obstruktív alvási apnoe szindrómás beteggel vettünk fel emlékezeti teszteket a kezelés megkezdése előtt és két és fél hónapos kezelést követően. Az eredmények alapján javulás jelent meg az alvás alatti légzésben, az alvás struktúrájában és a szubjektív aluszékonyságban. A kognitív funkciók tekintetében a kezelés pozitív hatással volt a szorongás szintjére, a komplex munkamemória és a rövid, valamint hosszú távú verbális emlékezeti teljesítményre, tehát elsősorban azokban a feladatokban jelent meg javulás, amelyek több agyterület összehangolt működését igénylik. Ennek alapján feltételezhető, hogy a légsínterápiás kezelés már rövid távon javulást eredményez az alvás architektúrájában, illetve, hogy az alvási apnoe következtében kialakuló dementia bizonyos funkciókat tekintve reverzíbilis.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Primer gerincdaganatok prognosztikai faktorai

LAZÁRY Áron, BORS István Béla, SZÖVÉRFI Zsolt, RÓNAI Márton, VARGA Péter Pál

Célkitűzés - Az elsődleges gerincdaganatok ritka betegségnek számítanak, a témakört átfogóan elemző közlemények száma a nemzetközi irodalomban is csekély. Az Országos Gerincgyógyászati Központ több mint egy évtizedes klinikai tapasztalatára támaszkodva elemeztük a primer gerinctumorok epidemiológiai jellemzőit és klinikai konzekvenciáit. Módszerek - Retrospektív adatgyűjtés és adatelemzés módszerével dolgoztuk fel az 1995 és 2007 között intézetünkben kezelt 300 beteg demográfiai és klinikai adatait. Eredmények - A viszonylag gyakoribb kórképek (például chordoma, myeloma multiplex) mellett intézeti praxisunkban néhány, irodalmi ritkaságnak is számító tumortípus is előfordult (például leiomyosarcoma, synovialis sarcoma). A primer gerinctumorok legtöbb esetben a lumbosacrumra lokalizáltak, leggyakrabban (73%) lokális vagy irradiáló fájdalmat okozva. Az elsődleges gerincdaganatok korszerű terápiája a sebészi beavatkozáson nyugszik. A technikailag sokszor kihívást jelentő műtétek átlagosan 130 percig tartottak és 650 ml vérveszteséget jelentettek intézetünkben. A műtéti idő, a vérveszteség és a daganat kiterjedése között szignifikáns összefüggést találtunk (p<0,01). A mortalitással a szövettani típust (p<0,0001), a tünetek súlyosságát és a műtéti vérvesztést (p<0,05) találtuk szignifikánsan összefüggőnek. A lokális kiújulás aránya a korábban más intézetben primer műtéten átesett betegek esetében több mint ötször magasabb volt azokhoz a betegekhez képest, akiknek első terápiás műtétét intézetünkben végeztük (p<0,0001). Következtetések - A nagyszámú beteganyag lehetőséget nyújtott a primer gerinctumorok klinikai viselkedését befolyásoló prognosztikai faktorok feltérképezésére. A továbbiakban a betegek hosszabb távú követésével és a klinikai adatbázis prospektív bővítésével tervezzük folytatni a klinikailag releváns eredmények feltárását.

Ideggyógyászati Szemle

Az akut és krónikus stressz hatása az Alzheimerkór patomechanizmusában szerepet játszó gének transzkripciójára

SÁNTHA Petra, PÁKÁSKI Magdolna, FAZEKAS Örsike, SZŰCS Szabina, FODOR Eszter Klára, KÁLMÁN János ifj., KÁLMÁN Sára, SZABÓ Gyula, JANKA Zoltán, KÁLMÁN János

Az akut és a krónikus stresszhatások jelentős mértékben hozzájárulnak a depresszió és a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór (AK) kialakulásához. Kutatásunk célja annak vizsgálata volt, hogy a stressz hogyan befolyásolja az AK patomechanizmusában szerepet játszó, illetve a szinaptikus plaszticitásban, a neurodegenerációs folyamatokban részt vevő β-aktin, amyloid prekurzor protein (APP) és a mitogénaktivált proteinkináz-1 enzim (MAPK-1) transzkripcióját patkányok agyában. Kísérletünk során hím Wistar-patkányokat rövid (három nap) és hosszú (1-3 hét) ideig tartó immobilizációs stressznek (IS) tettünk ki, majd mintát vettünk a hippocampusból és a cortexből, melyekben a β-aktin, APP és MAPK-1 mRNS mennyiségét real-time-PCR technika segítségével határoztuk meg. Mind a β-aktin, mind az APP mRNS expressziója jellegzetes U alakú időkinetikai görbét mutatott. Az akut, illetve krónikus IS szignifikáns emelkedést eredményezett a β-aktin és a MAPK-1 mRNS expressziójában, valamint 21 nap után az APP mRNS mennyisége is megnőtt. Eredményeink szerint az IS befolyásolja a cytoskeleton és a szinaptikus plaszticitás normális funkcióinak fenntartásában szerepet játszó β-aktin, APP és MAPK-1 gének transzkripcióját, mely változások hozzájárulhatnak a kognitív funkciók romlásához és az AK kialakulásához.

Ideggyógyászati Szemle

A derékfájás neuropathiás komponensérõl

KOMOLY Sámuel

A lakosság mintegy 70%-a életében egyszer átél egy derékfájással járó periódust, ami az esetek mintegy 5-10%-ában típusos gyöki fájdalommal („ischiasszindróma), gyakrabban „pseudoradicularis” fájdalommal jár. A fájdalom eredete sokszor pontosan nem tisztázható, ezért általánosan elfogadottá vált az aspecifikus derékfájás fogalma.

Ideggyógyászati Szemle

Nem invazív agyi ingerlési módszerek alkalmazása akut és krónikus fájdalom csillapítására

CSIFCSÁK Gábor, ANTAL Andrea

A fájdalomcsillapítás mindig is az orvostudomány legnagyobb kihívásai közé tartozott, és a gyógyszeripari erőfeszítések ellenére sok kórképben a mai napig nem megoldott a tartós fájdalommentes állapot elérése. Az elmúlt 40 év során számos olyan műtéti beavatkozás terjedt el, amely a központi idegrendszer működésének modulálásával eredményesen csökkentette a krónikus, farmakorezisztens fájdalmat. Az ilyen beavatkozások azonban sokszor igen komoly kockázattal és számos mellékhatással járnak. Ezzel párhuzamosan, a kilencvenes években megjelent több olyan nem invazív agyi ingerlési módszer, amelyek lehetővé tették viszonylag körülírt kérgi agyterületek működésének átmeneti serkentését vagy gátlását. Ezek az eljárások az agy elektromos ingerlésén alapulnak, és az alkalmazás helyétől, valamint az ingerlési paraméterektől függően mind ez idáig eredményesen alkalmazták őket a perceptuális, kognitív és motoros folyamatok befolyásolására mind egészséges személyek esetében, mind különféle kórképekben. Jelen összefoglalásban két ilyen módszer, a repetitív transcranialis mágneses ingerlés és a transcranialis egyenáram-ingerlés alkalmazásával kapcsolatos eredményeket ismertetjük kísérletesen kiváltott, akut fájdalomészlelés és krónikus fájdalom szindrómák esetében.

Ideggyógyászati Szemle

Új műtéttechnikai eljárások a gerincsebészetben, különös tekintettel a minimálinvazivitásra

BANCZEROWSKI Péter, VERES Róbert, VAJDA János

Az elmúlt évtized jelentős eredményeket hozott a gerincsebészet egészét tekintve. Mint a sebészet minden területén, itt is a minimálisan invazív, atraumatikus módszerek bevezetése hatotta át a tevékenységet. A javuló technikai feltételek, mint például a neuronavigáció, az operációs mikroszkóp és az intraoperatív röntgen rendszeres alkalmazása, a nagy sebességű fúró- és maróeszközök bevezetése, a kulcslyukkoncepció térnyerése jelentősen csökkentette a rövid és hosszú távú szövődmények számát, és javította a műtéti beavatkozások eredményességét. A modern, vékony rétegű CT-vizsgálatok, a nagy felbontású, szükség esetén funkcionális MR-vizsgálatok nagyságrendekkel növelték meg a tervezendő beavatkozások pontosságát, nagyban hozzájárulva a műtétek mortalitásának és morbiditásának csökkentéséhez. Eredményeink ismertetése során a gerincsebészetben lezajlott minimálisan invazív irányú és szemléletű technikai fejlődést vizsgáltuk, saját fejlesztésekkel kiegészítve az eszköztárat a gerinccsatorna-szűkület és a gerinccsatornában elhelyezkedő kórfolyamatok sebészi kezelése során. E technikák közé olyan módszerek tartoznak, mint split laminotomia, az „archbone” technika, az „over the top” dekompreszszió, a hemi-semi laminectomia, a supraforaminalis „fúrt lyuk", a „nyitott csatorna” technika, vagy a parasplit minimálisan invazív feltárás. Az általunk vizsgált, fejlesztett és alkalmazott módszerek legnagyobb előnye, hogy egyidejűleg megoldható a gerinccsatorna- szűkület, eltávolíthatóak a gerinccsatornában intra- és extramedullarisan elhelyezkedő, valamint a neuroforamenen paravertebralisan terjedő kórfolyamatok, ugyanakkor nagyobb mértékben megőrizhetőek a kórfolyamatban részt nem vevő struktúrák, így az ép szövetek szükségtelen károsítása, traumatizációja kisebb, mint a hagyományos feltárások során észlelt. Kidolgoztuk a kórfolyamatok csoportosítási rendszerét a gerinccsatornában való térbeli elhelyezkedésük alapján, mely lokalizációhoz rendelhető a kórfolyamat sebészi megoldását dorsalis irányból lehetővé tevő minimálisan invazív technika. Vizsgálataink alapján igazolható volt, hogy az általunk alkalmazott, illetve kifejlesztett minimálisan invazív feltárási technikák alkalmasak a gerinccsatornában elhelyezkedő kórfolyamatok döntő többségének dorsalis irányból történő szövetkímélő megközelítésére és sebészi megoldására. Ezeket a technikai lehetőségeket egységes szerkezetbe foglaltuk. Az egységes szerkezetbe foglalt gerincsebészeti szövetkímélő feltárásrendszer a mindennapi gyakorlatban jól alkalmazható, ajánlásként megfogalmazható.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Öngyilkossági veszélyeztetettség időskorban – rizikótényezők, prevenció és ellátás

BARACZKA Krisztina

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a 65 éven felüli lakosok száma 2001-ben az össznépesség 11,8%-a, 2011-ben a 13,2%-a , míg 2019-ben a 19,3%-a volt. Az idősödés korába (60 év) lépő, idős (75 év), agg (90 év) és matuzsálemi (100 év) korú személyek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre, és a szociális-gazdasági szférára. A testi és lelki egészség, az egyén szubjektív jóllétének megőrzése időskorban is kiemelkedően fontos. A World Health Organization (WHO) adatai szerint az adatszolgáltató országok összességében a 60–79 éves lakosság körében a befejezett öngyilkosságok száma 1987-től 2006-ig mintegy 21%-kal növekedett. Magyarországon az öngyilkosságok száma 1980 óta egyenletesen és jelentősen csökkent (1980-ban 4809, 2018-ban 1656 fő, 66%-os a csökkenés), és 2018 óta már nem vagyunk Európában az első három, a világon az első 15 helyre sorolt országok között. A befejezett öngyilkosságok, illetve az öngyilkossági kísérletek száma az időskorúak vonatkozásában azonban változatlanul magas, és emelkedő tendenciát mutat. Az öngyilkosság megelőzésére, az öngyilkossághoz vezető tényezők feltárására és az öngyilkosságot megkísérlők ellátására vonatkozóan a kutatások által feltárt eredmények szélesebb körben való megismertetésére és azok átfogó elemzésére van szükségünk. A közleményben a nemzetközi és hazai irodalmi adatokat tekintjük át, választ keresve elsősorban a prevenció kérdéseire.

Ideggyógyászati Szemle

[Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)]

CAGDAS Erdogan, NEDIM Ongun, SELIM Tümkaya, HAKAN Alkan, NEŞE Öztürk

[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

Ideggyógyászati Szemle

[Szorongás, depresszió és a házastársi kapcsolat minősége migrénbetegek körében]

DEMIR Fıgen Ulku, BOZKURT Oya

[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]

Ideggyógyászati Szemle

[A PAP-terápia az elhízás vagy a diabetes fennállásától függetlenül normalizálja a glükózmetabolizmust obstruktív alvási apnoéban]

KABELOĞLU Vasfiye, SENEL Benbir Gulçin, KARADENIZ Derya

[Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS), a 2-es típusú cukorbetegség (DM2) és az elhízás között komplex és többirányú a kapcsolat. OSAS-betegek esetén az elhízás és a visceralis zsír hozzájárul a DM2 kialakulásához, rosszabbodásához. Másrészt a szimpatikus idegrendszer aktivációjának következtében leptin- és inzulinrezisztencia kialakításával az OSAS maga is elhízáshoz vezet. OSAS-ban szenvedő elhízottak esetén tovább nő a DM2 kialakulásának esélye. A témába vágó vizsgálatok eltérő hossza és az eltérő betegadherencia miatt ellentmondásos adatokkal rendelkezünk az OSAS aranystandard terápiájának számító pozitív légúti nyomás- (PAP-) terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kohorszvizsgálatunkban normál testsúlyú nem cukorbeteg OSAS-betegek, elhízott nem cukorbeteg OSAS-betegek és cukorbeteg OSAS-betegek körében tanulmányoztuk a PAP-terápia glükózmetabolizmusra kifejtett hatását. Prospektív vizsgálatunkban 67, három hónapos PAP-terápiával hatékonyan kezelt OSAS-beteg adatait elemeztük. Az apnoe-hypopnoe index a cukorbeteg csoportban volt a legnagyobb, szignifikánsan magasabb, mint a normál testsúlyú csoportban (p = 0,021). A normál testsúlyú csoporthoz képest az átlagos HOMA-értékek szignifikánsan magasabbak voltak az elhízottak (p = 0,002) és a cukorbetegek (p = 0,001) csoportjában; a kü­lönbség a PAP-terápia után is szignifikáns maradt. A HbA1c-szintek szignifikánsan magasabbak voltak a cukorbetegek csoportjában, mint a normál testsúlyú (p = 0,012) és az elhízott (p = 0,001) csoportban. PAP-terápia után a HbA1c-szintek szignifikánsan csökkentek a normál test­súlyú (p = 0,008), az elhízott (p=0,034) és a cukorbeteg (p = 0,011) csoportban egyaránt. Nem volt összefüggés kimutatható a HbA1c-szintek változása és az életkor (p = 0,212), a BMI (p = 0,322), az AHI (p = 0,098) vagy az oxigénszintek (p = 0,122) között. Az OSAS kezelése PAP-terápiával hatékonyan befolyásolja a glükózmetabolizmust, nem­-csak cukorbetegek, de elhízott és normál testsúlyú OSAS-betegek esetében is. Habár a szakirodalomban a PAP-terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók, hang­súlyozni kell, hogy a PAP-terápia sikerességének fő determinánsa a megfelelő terápiás időtartam és a kielégítő beteg­adherencia.]

Ideggyógyászati Szemle

[Carpal tunnel szindrómás betegek tüneti súlyosságának, funkcionális státuszának és szorongásszintjének meghatározása elektrofiziológiás stádiumuk szerint ]

SEVINC Gürses Eftal, TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]