Ideggyógyászati Szemle

Két hónapos légsínterápia hatása az alvás struktúrájára, a kognitív funkciókra és a szorongásra

CSÁBI Eszter, VÁRSZEGI Mária, SEFCSIK Tamás, NÉMETH Dezsõ

2012. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2012;65(05-06)

Az alvási apnoe szindróma során az ismételt hypoxiás epizódok és ennek következtében kialakuló alváselégtelenség kognitív teljesítményromláshoz vezet. Azt vizsgáltuk, hogy a kezelésére alkalmazott pozitív felső légúti nyomásterápia rövid távon milyen hatással van az alvás struktúrájára, a neuropszichológiai funkciókra és a szorongásra. Ehhez 24 fő (23 férfi, egy nő; átlagéletkor: 53,21 év) obstruktív alvási apnoe szindrómás beteggel vettünk fel emlékezeti teszteket a kezelés megkezdése előtt és két és fél hónapos kezelést követően. Az eredmények alapján javulás jelent meg az alvás alatti légzésben, az alvás struktúrájában és a szubjektív aluszékonyságban. A kognitív funkciók tekintetében a kezelés pozitív hatással volt a szorongás szintjére, a komplex munkamemória és a rövid, valamint hosszú távú verbális emlékezeti teljesítményre, tehát elsősorban azokban a feladatokban jelent meg javulás, amelyek több agyterület összehangolt működését igénylik. Ennek alapján feltételezhető, hogy a légsínterápiás kezelés már rövid távon javulást eredményez az alvás architektúrájában, illetve, hogy az alvási apnoe következtében kialakuló dementia bizonyos funkciókat tekintve reverzíbilis.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A neuromyelitis optica spektrumbetegségek európai kezelési elveirõl egy eset kapcsán

KÕSZEGI Edit, ILLÉS Zsolt

A neuromyelitis optica (NMO) a központi idegrendszer demyelinisatiós kórképe, melyet az agyi vízcsatorna aquaporin-4 (AQP4) ellen képződött antitestek okoznak. Az esetek egy részében azonban a látóideg-gyulladás és a myelitis szeparáltan jelentkezik, így a definitív NMO diagnózis nem állítható fel. Ezek a térben limitált kórképek az NMO-spektrum részét képezik. A diagnosztikát tovább bonyolítja, hogy anti-AQP4-szeronegatív esetek is előfordulnak. Míg a definitív NMO esetén a terápia nem kérdéses, és nem jelent problémát az immunszuppresszió bevezetése, az NMO spektrumbetegségek kezelése kevésbé definiált. Az EFNS kezelési irányvonalakat ismertetve és részben kritikai megjegyzésekkel illetve, relapszáló látóideg-gyulladással járó esetünk kapcsán felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben a spektrumbetegség anti-AQP4-szeropozitív, az NMO-hoz hasonló korai immunterápiát igényel az NMOkonverzió és súlyos relapsusok lehetősége miatt.

Ideggyógyászati Szemle

A derékfájás neuropathiás komponensérõl

KOMOLY Sámuel

A lakosság mintegy 70%-a életében egyszer átél egy derékfájással járó periódust, ami az esetek mintegy 5-10%-ában típusos gyöki fájdalommal („ischiasszindróma), gyakrabban „pseudoradicularis” fájdalommal jár. A fájdalom eredete sokszor pontosan nem tisztázható, ezért általánosan elfogadottá vált az aspecifikus derékfájás fogalma.

Ideggyógyászati Szemle

KONGRESSZUSI NAPTÁR

Ideggyógyászati Szemle

Primer gerincdaganatok prognosztikai faktorai

LAZÁRY Áron, BORS István Béla, SZÖVÉRFI Zsolt, RÓNAI Márton, VARGA Péter Pál

Célkitűzés - Az elsődleges gerincdaganatok ritka betegségnek számítanak, a témakört átfogóan elemző közlemények száma a nemzetközi irodalomban is csekély. Az Országos Gerincgyógyászati Központ több mint egy évtizedes klinikai tapasztalatára támaszkodva elemeztük a primer gerinctumorok epidemiológiai jellemzőit és klinikai konzekvenciáit. Módszerek - Retrospektív adatgyűjtés és adatelemzés módszerével dolgoztuk fel az 1995 és 2007 között intézetünkben kezelt 300 beteg demográfiai és klinikai adatait. Eredmények - A viszonylag gyakoribb kórképek (például chordoma, myeloma multiplex) mellett intézeti praxisunkban néhány, irodalmi ritkaságnak is számító tumortípus is előfordult (például leiomyosarcoma, synovialis sarcoma). A primer gerinctumorok legtöbb esetben a lumbosacrumra lokalizáltak, leggyakrabban (73%) lokális vagy irradiáló fájdalmat okozva. Az elsődleges gerincdaganatok korszerű terápiája a sebészi beavatkozáson nyugszik. A technikailag sokszor kihívást jelentő műtétek átlagosan 130 percig tartottak és 650 ml vérveszteséget jelentettek intézetünkben. A műtéti idő, a vérveszteség és a daganat kiterjedése között szignifikáns összefüggést találtunk (p<0,01). A mortalitással a szövettani típust (p<0,0001), a tünetek súlyosságát és a műtéti vérvesztést (p<0,05) találtuk szignifikánsan összefüggőnek. A lokális kiújulás aránya a korábban más intézetben primer műtéten átesett betegek esetében több mint ötször magasabb volt azokhoz a betegekhez képest, akiknek első terápiás műtétét intézetünkben végeztük (p<0,0001). Következtetések - A nagyszámú beteganyag lehetőséget nyújtott a primer gerinctumorok klinikai viselkedését befolyásoló prognosztikai faktorok feltérképezésére. A továbbiakban a betegek hosszabb távú követésével és a klinikai adatbázis prospektív bővítésével tervezzük folytatni a klinikailag releváns eredmények feltárását.

Ideggyógyászati Szemle

Az akut és krónikus stressz hatása az Alzheimerkór patomechanizmusában szerepet játszó gének transzkripciójára

SÁNTHA Petra, PÁKÁSKI Magdolna, FAZEKAS Örsike, SZŰCS Szabina, FODOR Eszter Klára, IFJ. János Kálmán, KÁLMÁN Sára, SZABÓ Gyula, JANKA Zoltán, KÁLMÁN János

Az akut és a krónikus stresszhatások jelentős mértékben hozzájárulnak a depresszió és a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór (AK) kialakulásához. Kutatásunk célja annak vizsgálata volt, hogy a stressz hogyan befolyásolja az AK patomechanizmusában szerepet játszó, illetve a szinaptikus plaszticitásban, a neurodegenerációs folyamatokban részt vevő β-aktin, amyloid prekurzor protein (APP) és a mitogénaktivált proteinkináz-1 enzim (MAPK-1) transzkripcióját patkányok agyában. Kísérletünk során hím Wistar-patkányokat rövid (három nap) és hosszú (1-3 hét) ideig tartó immobilizációs stressznek (IS) tettünk ki, majd mintát vettünk a hippocampusból és a cortexből, melyekben a β-aktin, APP és MAPK-1 mRNS mennyiségét real-time-PCR technika segítségével határoztuk meg. Mind a β-aktin, mind az APP mRNS expressziója jellegzetes U alakú időkinetikai görbét mutatott. Az akut, illetve krónikus IS szignifikáns emelkedést eredményezett a β-aktin és a MAPK-1 mRNS expressziójában, valamint 21 nap után az APP mRNS mennyisége is megnőtt. Eredményeink szerint az IS befolyásolja a cytoskeleton és a szinaptikus plaszticitás normális funkcióinak fenntartásában szerepet játszó β-aktin, APP és MAPK-1 gének transzkripcióját, mely változások hozzájárulhatnak a kognitív funkciók romlásához és az AK kialakulásához.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Szorongás, depresszió és a házastársi kapcsolat minősége migrénbetegek körében]

DEMIR Fıgen Ulku, BOZKURT Oya

[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]

Ideggyógyászati Szemle

[Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)]

CAGDAS Erdogan, NEDIM Ongun, SELIM Tümkaya, HAKAN Alkan, NEŞE Öztürk

[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

Lege Artis Medicinae

Az alvási apnoe szindróma kezelésének módjai és az ezzel kapcsolatos nehézségek a mindennapi gyakorlatban

MOLNÁR Márton, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, MOHOS András, TERRAY-HORVÁTH Attila, DOMBOVÁRI Magdolna

Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) a leggyakoribb alvás alatti légzészavar, előfordulása 2-4% az össznépességben a jelenleg rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján. Becsült értéke azonban jóval nagyobb, akár 10-15% a népességben. Ez is azt mutatja, hogy lényegesen aluldiagnosztizált kórkép. Számos tünete közül a legjellemzőbb a hangos horkolás és a napközbeni álmosság. A terápia mindig több egyénre szabott elemből áll, és ezek jellemzője a hatékonyság, illetve a beteg együtt­mű­kö­dé­se. A terápia szükségességét három kritérium - a klinikai panaszok (nappali közérzetromlás), a légzészavar súlyossága és a cardiovascularis kísérőbetegségek - alapján ítélhetjük meg. Az enyhe, esetleg középsúlyos OSAS kezelésének módszere lehet az életmód megváltoztatása (testsúlycsökkentés, az alkohol és a szedatívumok kerülése), a pozicionális terápia, a szájba helyezhető protézisek, illetve többféle műtéti lehetőség. A közepesen súlyos-súlyos, illetve tüneteket okozó enyhe alvási apnoe szindróma kezelésében az elsőként választandó terápiás opció a pozitív légúti nyomás terápia. A szerzők az új terápiás lehetőségek bemutatása mellett a családorvos szerepét is részletezik az apnoés betegek gondozásának terén.

Ideggyógyászati Szemle

[Carpal tunnel szindrómás betegek tüneti súlyosságának, funkcionális státuszának és szorongásszintjének meghatározása elektrofiziológiás stádiumuk szerint ]

SEVINC Gürses Eftal, TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

Kötődés mint az evészavarok kockázati tényezője – vizsgálat reprezentatív felnőtt magyar mintán

SZALAI Dömötör Tamás, CZEGLÉDI Edit

Háttér és célkitûzés – Számos vizsgálat támasztja alá a kötődés zavarai és az evészavarok (súlyosságának) kapcsolatát, köztük mindössze egy magyar vizsgálat. A kötődés pontos hajlamosító aspektusai, és az összefüggések erőssége mindazonáltal tisztázatlan. Kutatásunk az utóbbiak feltárására irányult. Módszer – Vizsgálatunkat a „Hungarostudy 2013” reprezentatív, keresztmetszeti, kérdőíves kutatás keretében végeztük (n=2000; 46,9% férfi; átlagéletkor: 46,9 év; SD=18,24 év). Mérőeszközök: szociodemográfiai és önbevallásos antropometriai adatok (testmagasság, testtömeg), a Kapcsolati Kérdőív rövidített változata, SCOFF kérdőív, a Beck Depresszió Kérdőív rövidített változata. Eredmények – Az evészavarok (anorexia vagy bulimia nervosa) kockázatának előfordulási gyakorisága a válaszadók (n=1860) körében 3,9% (n=76) volt. A kötődési aggodalmaskodás szignifikánsan magasabb volt az evészavar által veszélyeztetett csoportban [t(1888)=3,939; p=<0,001], és a potenciális háttérváltozók kontrollja mellett szignifikáns kapcsolatot mutatott evészavarok kockázatával (OR=1,09; p=0,040). A kötődési függetlenség nem jelezte előre az evészavarok kockázatát (OR=0,98; p=0,515). A fiatalabb életkor (OR=0,97; p<0,001), a magasabb depressziószint (OR=1,09; p<0,001), és a magasabb testtömegindex (OR=1,08; p<0,001) szintén az evészavar-kockázat szignifikáns keresztmetszeti prediktorainak bizonyultak. A mo-dell által megmagyarázott variancia 10,7%. Konklúzió – Az eredmények megerősítették a nagyobb mértékû kötődési aggodalmaskodás és az evészavarok emelkedett kockázatának kapcsolatát, amelynek terápiás relevanciája lehet. A kötődés további aspektusainak felmérése és a többváltozós modellek alkotása elősegítheti az összefüggések teljesebb megértését és az intervenciós pontok optimalizálását.