Ideggyógyászati Szemle

Jellegzetes betegségkezelési magatartásminták epilepsziás egyének és családtagjaik között

NEMESSÚRI Judit1, TÖLGYES Tamás1, VERES Judit1, RAJNA Péter1

1994. NOVEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1994;47(11-12)

Klinikai tanulmány

A szerzők az epilepsziás betegek gondozása során észlelt, korábban egyértelműen a betegség organikus következményeként számon tartott 4 olyan fő tünetcsoportot ismertetnek, melyek mögött számos esetben a betegek és családtagjaik közötti típusos kapcsolati konstellációk patogén szerepe tárható fel. Ezt esetismertetésekkel illusztrálják. Hangsúlyozzák, hogy 1. Az epilepszia idült betegség, lefolyása során a beteg és szűkebb környezete között minden esetben pszichodinamikai történések is zajlanak; 2. A betegek gondozása során a jelenlegi „neurológiai" attitűdnek és a társadalmi elvárásoknak megfelelően a biológiai történéseken és változásokon van a hangsúly, ezért az intrapszichés és szociálpszichiátriai mozzanatok is sokszor biológiai tünetek formájában jelennek meg; 3. A fenti összefüggésekből következik, hogy a beteg gyakran a pszichés konstellációt interiorizálva azt szomatikus tünetekben fejezi ki, és ezek első megközelítésben „típusos epilepsziaproblémáknak” imponálnak, melyek szomatikus ,,epileptológiai" kezelése természetesen nem lehet sikeres; 4. Mivel a gondozás jelentős részben auto- és heteroanamnesztikus adatokon alapul, a fenti jelenségekre a család együttes exploraciója, a beteg és környezetének esetleges ellentmondásos véleménye hívhatja fel a figyelmet; 5. Az epilepsziás egyéni gondozása során a beteg és családtagjai közt kialakuló betegségkezelési módokat, azok patológiás egyensúlyi helyzeti testi panaszok esetén is figyelemmel kell kísérni.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Klinikomorfológiai korreláció a leggyakoribb dementiákban

PAPP I. Mátyás

Az a hatvanas évek második felétől kialakuló felismerés, hogy az időskori dementiák több mint felét Alzheimer-kór okozza és nem „arteriosclerosis cerebri", a dementiakutatás fellendülését indította el, a mely a '80-as években felgyorsult, napjainkban bekövetkezett robbanásszerű fejlődése pedig szinte követhetetlen tömegű adatot szolgáltat. Ennek ellenére épp a legintenzívebben kutatott Alzheimer-kór etiológiájának és patogenezisének megértése ma sem látszik közelinek. Az Alzheimer-kóron kívül elsősorban a vascularis eredetű és a Parkinson-szindrómával járó dementiákban történtek korábbi szemléletünket alapvetően megváltoztató, új megfigyelések. Megismertük a frontostriatalis köröket, amelyek nemcsak az utóbbi két dementiaféleségben, de számos más neurodegeneratív betegségben is kialakuló subcorticalis dementia megértéséhez vittek közelebb bennünket. A neuroimaging eljárások rutin használatával életközelbe kerültek korábban ritkának számított dementiával járó szindrómák is, amelyek valójában gyakoriak. Ilyenek például a medialis thalamuslágyulások, az ún. Binswanger-betegség vagy a subcorticalis arterioscleroticus leukoencephalopathia és a határzóna lágyulások. A klinikopatológiai megfigyelések bizonyították a limbicus és paralimbicus struktúrák, a frontostriatalis körök és az asszociációs pályák károsodásának szerepét a dementia kialakulásában.

Ideggyógyászati Szemle

Krónikus rekurráló myelitis transversa vagy sclerosis multiplex

UNGUREÁN Aurélia, PÁLFI Sándor, DIBÓ György, VÉCSEI László

A sclerosis multiplex és a myelitis transversa együttes előfordulása az irodalomban ismert. Rendszerint a spinális tünetek jelentkezésén kívül egyéb agyállományi érintettségre mutató neurológiai jelek is megtalálhatók, az MRI vizsgálat disszeminált, demielinizációs fókuszokat mutat az agyban, a kiváltott válaszok pozitívak, az SM meglétét a liquorimmunológia eltérései és az oligoklonalitás is bizonyítják. Ezekben az esetekben a myelitis transversa tünetei évekkel az egyéb SM-tüneteket megelőzhetik, illetve relapsusként önállóan is jelentkezhetnek. A rekurráló myelitis transversa - mint önálló entitás, negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával – olyan kérdés, amely mind az etiológiát, mind a terápiás megfontolásokat érinti. Az irodalmi adatok alapján az ismétlődő myelitis transversa mint önálló entitás igen ritka előfordulást mutat. A szerzők által ismertetett betegnél a spinális és opticus eredetet mutató tünetek visszatérő jelentkezése negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával önálló, csak a gerincvelőt és az opticusokat érintő demielinizációs betegségnek tűnik, ahol az obszerváció tíz éve alatt nem alakultak ki sclerosis multiplexre utaló tünetek. További megfigyelések szükségesek e viszonylag új és valószínűleg önálló klinikai entitás etiológiai, patogenetikai és esetleg terápiás vonatkozásainak tisztázása érdekében.

Ideggyógyászati Szemle

Horányi Béla klinikai idegtudományi társaság

MÁRKUS Atilla

Az Ideggyógyászati Szemle vezetősége és társaságunk vezetősége megállapodása értelmében 1994 júliusától a Horányi Béla Klinikai Idegtudományi Társaság az Ideggyógyászati Szemle társtulajdonosa lett. Ez az esemény indíttatott arra, hogy társaságunk néhány fontosabb jellemzőit, működési sajátosságát ismertessük.

Ideggyógyászati Szemle

Az MR kontraszthalmozás jellegzetességei ischaemiás cerebrovascularis inzultusokban

KENÉZ József, BARSI Péter, KULIN Árpád, NAGY Zoltán

A stroke klinikai diagnózis. Akut stroke esetén az első vizsgálat a CT, a vérzés kizárására. Ischaemiás stroke-nál az MR korábban és pontosabban detektálja a viszonyokat, mint a CT. A kontrasztos MR különleges halmozási jelenségeket mutat. Ezek: intravasalis jelfokozódás az ischaemiás inzultust szenvedett agyrészlet véredényeiben, meningealis kontraszthalmozás, átmeneti, kevert típusú kontraszthalmozás és parenchymás kontraszthalmozás. A jelen közlemény az enhancement különböző típusú megjelenésének okaival, diagnosztikai jelentőségével és differenciáldiagnosztikai következtetésekkel foglalkozik. A közeli jövőben, több és főként korszerűbb MR-berendezés üzembe állításával a stroke patomechanizmusának pontosabb megismerése, és ennek következtében újabb, eredményesebb gyógyítási eljárások alkalmazása várható.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló a sclerosis multiplex társaságok nemzetközi szövettsége budapesten tartott világkongresszusáról

KOMOLY Sámuel

A Sclerosis Multiplex Társaságok Nemzetközi Szövetsége a Magyar SM Társaság meghívására 1994. szeptember 15–22. között Budapesten tartotta 27. évi rendes kongresszusát, amelyen 34 országból 340-en vettek részt. A kongresszuson részt vevő betegek, önkéntes segítők, orvosok (köztük a betegség számos világhírű szakértője) vitatták meg az SM-mel kapcsolatos aktuális problémákat, a világszövetség tennivalóit. A helyszín jó lehetőséget biztosított azon szomszédos országok számára, amelyekben az SM-önsegítő mozgalom még csak csírájában létezik, hogy megismerhessék, miképpen kell felépíteni és működtetni egy nonprofit, betegeket segítő társaságot. Az ezt tárgyaló kétnapos továbbképzésen 13 ország 41 meghívott képviselője vehetett részt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

Személyre szabott antiepileptikum-választás

ALTMANN Anna

Az epilepszia az egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus neurológiai betegség. Az epilepsziás betegek – még az úgynevezett jóindulatú epilepszia esetén is – évekig gyógy­-szeres kezelésre szorulnak. Ez idő alatt a gyermekek na­gyon nagy változáson mennek keresztül, nemcsak a súlyuk és testmagasságuk gyarapszik, de változnak a hormonális és az anyagcsere-folyamataik is. Életkorok szerint eltérő ütemben zajlanak a különböző agyi területek érési folyamatai is. A mindennapi gyakorlatban az epilepszia diagnózisát követően a legtöbbször a formakör és a rohamtípus alapján választunk gyógyszert. A terápiás stratégia kialakításakor azonban számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell venni: 1. hatékonyság (epilepszia-formakör, rohamtípus), 2. életkor, nem, 3. a gyógyszer farmakológiai tulajdonságai, 4. az adott gyógyszer mellék­hatásprofilja, 5. életforma, alkat (kövér, sovány, gyermek­közösség), 6. egyéb társbetegségek (etethetőség, viselke­dési és tanulási probléma, keringési zavar, vese- vagy májbetegség) 7. a már alkalmazott egyéb gyógyszerekkel várható interakciók, 8. genetika, 9. egyéb szempontok (törzskönyvi szabályok, felírási szokások). A közlemény annak eldöntésében szeretne segítséget nyújtani, hogy a különböző társbetegségek esetén egy adott gyermeknél mely antiepileptikumoktól várható a legkeve­sebb mellékhatás, és mely készítményeket kellene lehe­tőség szerint kerülni.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitűzés – A szerző a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnőtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelősségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendő alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitűzésnek megfelelő kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerző véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezők, az akut rohamprovokáló tényezők jelentő­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az első szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendőkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérő egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítője, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintű betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelősségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

A kiváltottválasz-vizsgálatok klinikai jelentősége a mindennapi gyakorlatban

KUNDRA Olga

A szerző a szakirodalmi adatok áttekintése és saját tapasztalata alapján foglalja össze a kiváltottválaszmódszerek (vizuális, szomatoszenzoros és agytörzsi kiváltott válasz, mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz) utóbbi időben kijelölt szerepét és helyét a gyakoribb neurológiai kórképekben (sclerosis multiplex, cerebrovascularis betegségek, kóma, epilepszia, migrén, degeneratív betegségek). Míg a korábbi évtizedekben a lokális diagnosztikában alkalmazták leggyakrabban, addig napjainkban a neuroradiológia széles körű elterjedése óta szerepe elsősorban a kórfolyamat súlyosságának, kiterjedtségének megítélésében és különösen a hosszmetszeti követésben van. A diagnosztikai fázisban szerepe háttérbe szorult. Sclerosis multiplexes betegeknél a kiváltottválasz-eltérések a klinikai adatokkal jobban korrelálnak, mint a képalkotó MR-vizsgálatok adataival. A módszer alkalmas a terápiás hatás követésére is. A szerző több eset bemutatásával demonstrálja a kiváltottválasz-vizsgálatok jelentőségét.