Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

Napjainkban több adat bizonyítja, hogy a csontvelői őssejtek (BMDSCs) az agyban idegsejtekké, illetve egyéb sejtekké képesek alakulni. Új módszerümk egyesíti az in vitro munka egyszerűségét az in vivo végzett vizsgálatok sok előnyével. Kísérleteinkben egéragyból organotipikus szeletkultúrát (OTC) hoztunk létre, amelyre GFP-jelölt csontvelősejteket helyeztünk, majd különböző, a médiumban oldott anyagok hatását teszteltük rajtuk. Eredményeink szerint mind az SDF-1, mind az EGF hatására megváltozik a csontvelősejtek fenotípusa, és kimutatható bennük az Islet-1 - amely neuroepithelialis progenitor marker - expressziója. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy módszerünk alkalmas különböző faktorok csontvelői őssejtekre gyakorolt hatásának tanulmányozására, ráadásul olyan környezetben végezve mindezt, amely hasonlít az agysérülést követő körülményekre. Az így tesztelt és hatásosnak minősített faktorokat a későbbiekben in vivo állatmodelleken is ki lehet próbálni.

Célkitűzés - Korábbi vírustranszneuronális pályakövetési vizsgálatok feltárták a mellékvese beidegzésében részt vevő központi idegrendszeri vegetatív struktúrákat. Mivel egyre több adat utal a neuroendokrin rendszer aszimmetriájára, vizsgáltuk, hogy mutatkozik-e aszimmetria a mellékvese supraspinalis beidegzésében. Módszer - A bal és jobb mellékvese központi idegrendszeri kapcsolatait ugyanazon állatban vizsgáltuk kettős transzneuronális pályakövetési módszerrel Bartha pseudorabies vírus izogén rekombináns törzseinek (BDG, BDL) felhasználásával. Eredmények - A bal mellékvesével kapcsolatban lévő agyi struktúrák (nucleus dorsalis nervi vagi, nucleus tractus solitarius, A5-sejtcsoport, nucleus paraventricularis hypothalami) fertőződése kifejezettebb volt, mint a jobb mellékvesével kapcsolatban lévő sejtcsoportoké. Mind az agytörzsben, mind a hypothalamusban, mindkét mellékvese felől fertőződött, kettős jelölést mutató idegsejteket lehetett kimutatni. Következtetés - Az eredmények a bal mellékvese supraspinalis beidegzésének predominanciáját mutatják. Az adatok arra is utalnak, hogy a mellékvesék supraspinalis beidegzését mind "oldalspecifikus", mind mindkét mellékvesével kapcsolatban álló agyi neuronok adják.

Az endogén izokinolin salsolinol egy nemrégiben azonosított prolaktinfelszabadító faktor, amely szelektív és jelentős prolaktinszekréciót okoz in vitro és in vivo egyaránt. A salsolinol csökkenti a perifériás szervek dopamin- (DA-) koncentrációját, következésképpen emeli az NE/DA hányadost, jelezve a szimpatikus végződésekben újonnan szintetizálódó norepinefrin (NE) csökkent ürítését. Célunk a mellékvesevelő- eltávolítás (medullectomia, MEDX), az adrenalectomia (ADX) és a hypophysectomia (HYPOX) hatásának vizsgálata volt a salsolinol által kiváltott prolaktinszekrécióra és a szimpatikus idegrendszer által beidegzett szervek katecholamintartalmára. Kísérleteinket 200-300 g súlyú hím patkányokon végeztük. Az NE- és DA-koncentrációk meghatározását nagynyomású folyadékkromatográfiával, a prolaktin meghatározását radioimmunesszével végeztük. Az intraperitonealisan adott salsolinol (25 mg/kg) csökkentette a DA-szintet, és növelte az NE/DA hányadost MEDX és ADX állatokban egyaránt. A prolaktinszekrécióban bekövetkezett változásra (növekedés) nem volt hatással sem az ADX, sem az MEDX, tehát a mellékvese szerepét kizárhatjuk a salsolinol által indukált változásokban. A hipofízis hormonjainak lehetséges szerepét vizsgálva a perifériás szimpatikus aktivitásra, teszteltük a salsolinol hatását HYPOX patkányokban. Azt találtuk, hogy a salsolinol perifériás szimpatikus végződésekre kifejtett hatását nem befolyásolja a hypophysectomia, következésképpen kizárható a hipofízis hormonjainak szerepe a salsolinol perifériás katecholaminmetabolizmusra kifejtett hatásában.