A herpes simplex-vírus okozta agyvelőgyulladás (HSVE) ritka, életveszélyes betegség. A klinikai tünetek változatosak és gyakran félrevezetőek az etiológiát illetően. Azonban fokális epilepsziás roham és láz esetén, jellegzetes CT/MRI kép mellett mindig gondolni kell HSVE-re. A korai diagnózis és a mielőbbi antivirális kezelés fontos. A molekuláris diagnosztikai lehetőségek és képalkotó vizsgálatok előtt gyakran többször is szükség volt agybiopszia végzésére és szövettani azonosításra. Manapság a polimeráz láncreakciós (PCR-) vizsgálat végleges diagnózist adhat, némely esetben még mindig szükség van neuropatológiai megerősítésre. Mivel a lakosság nagy aránya szeropozitív, emiatt az aktuális IgG-titer nem diagnosztikus és az emelkedés kimutatásához több hétre van szükség. Közleményünkben egy 25 éves férfi esetét mutatjuk be, akinek betegsége fokális epilepsziás tünetekkel kezdődött. Az elsődleges ellátóintézményben a végleges diagnózist nem tudták megállapítani, nem tudtak terápiát kezdeni. Komatózus állapotban került klinikánkra a tünetek jelentkezése utáni 9. napon, ahol a megkezdett diagnosztikai és terápiás beavatkozások sem segítettek és másnap meghalt. A kórboncolás és az azt követő neuropatológiai vizsgálat HSVE-t diagnosztizált. A cikkünkben bemutatott diagnosztikai lehetőségek és algoritmus segítséget nyújthatnak a vírusos agyvelőgyulladások kórismézéséhez, valamint a lehetséges kiegészítő vizsgálatokra is ráirányítják a figyelmet.

BEVEZETÉS - A gyulladásos myofibroblastos tumor ritkán előforduló daganat. Pontos etiológiája, illetve patomechanizmusa a mai napig ismeretlen a kutatók számára. Az esetek jelentős részében benignus viselkedést mutat, távoli metasztázisokat nem ad. Lokálisan azonban agresszív növekedésű lehet, ezért gyakran malignus folyamatnak véleményezik. A pontos kórisme felállításában nélkülözhetetlen a képalkotó diagnosztika, az invazív - legtöbbször sebészi - beavatkozás, valamint a patológiai vizsgálatok. ESETISMERTETÉS - Egy 19 éves nőbeteg esetét ismertetjük. Hosszas kivizsgálást követően CT-vizsgálatot végeztünk, amely a hasüreg felső harmadában a középvonalban egy 4 cm átmérőjű térfoglalást mutatott. A műtéti eltávolítást követően a patológiai vizsgálatok során igazolódott a gyulladásos myofibroblastos tumor diagnózisa. KÖVETKEZTETÉS - Annak ellenére, hogy a gyulladásos myofibroblastos tumor ritka, a klinikai kép és a képalkotó diagnosztika alapján gondolnunk kell rá. A malignitás téves diagnózisa felesleges radikális beavatkozásokhoz, a beteg nagyfokú pszichés megterheléséhez vezethet, amelyek elkerülhetővé válnak az alapos vizsgálatok és a társszakmák korrekt együttműködése révén.

Bevezetés: A szakirodalomban számos potenciálisan epilepsziás rohamot kiváltó faktort írtak le. Vizsgálatunkban az étkezés rohamtriggerelő hatását tanulmányoztuk fokális epilepsziákban.

Módszerek: 100 beteg videóanalízis-vizsgálata során rögzített 596 epilepsziás roham került elemzésre. A rohamot megelőző 60 perc hosszúságú időintervallumot tanulmányoztuk aszerint, hogy volt-e étkezés; amennyiben igen, rögzítettük a táplálékbevitel és a roham indulása közötti latenciát. Általános becslési egyenletet alkalmaztunk a roham előtti táplálékbevitel és a rohamindító zóna közötti kapcsolat vizsgálatára.

Eredmények: A temporalis lebenyből induló rohamokat gyakrabban előzte meg étkezés a roham előtti 60 percben, mint az extratemporalis eredetű rosszulléteket [73/290 temporalis, valamint 16/160 extratemporalis rohamok esetén; Exp(B) = 0,155; CI 95%: 0,048–0,507; p = 0,002]. A temporalis rohamok esetében rövidebb étkezés-roham latencia volt megfigyelhető [Exp(B) = 1,002; CI 95%: 1,001–1,004; p = 0.005], ami férfiakban kifejezettebbnek mutatkozott [Exp(B) = 1,063; CI 95%: 1,005–1,125; p = 0,033 férfiaknál vs. Exp(B) = 1.036; CI 95%: 0,984–1,089; p = 0,177 nőknél]. Amennyiben az étkezés-roham latencia rövidebb volt, a rohamok kevésbé mutatkoztak súlyosnak (p = 0,001), valamint ritkábban fordult elő a rohamindító féltekére kontralaterális terjedés (p = 0,025).

Következtetés: Vizsgálatunk eredményeképp rámutatunk arra, hogy étkezésasszociált rohamok nem kizárólag az igen ritka előfordulást mutató evésireflex-epilepsziában fordulnak elő, hanem megfigyelhetők a leggyakoribb fokális epilepszia, a temporalislebeny-epilepszia esetében is.

A rohamszemiológia az epilepsziás rohamok alatt észlelt különböző - motoros, szenzoros, vegetatív stb. - jelenségek részletes leírásával foglalkozik. Számos szemiológiai kutatás során felvetették már, hogy a különböző epilepsziák - különösen a temporalislebenyepilepszia - életkorfüggő sajátosságokat mutat. Saját kutatásaink során arra vállalkoztunk, hogy ezeket a sokszor szubjektív tulajdonságokat minél objektívebb módszerekkel közelítsük meg és elemezzük. Igyekeztünk a rohamszemiológia minél szélesebb aspektusait (praeictalis, ictalis és postictalis jelenségek) megvizsgálni olyan betegek esetében, akik eleget tettek a szemiológiai kutatások arany standard szabályának (temporalislebeny-reszekció után rohammentessé váltak). Nagy beteganyag vizsgálata alapján írtuk le az agyi éréssel párhuzamosan megjelenő és eltűnő rohamjelenségeket, és megpróbáltuk értelmezni, hogy egyes speciális szemiológiai jegyek miért mutatnak eltérő tulajdonságokat különböző életkorokban. Most a temporalislebeny-epilepsziára vonatkozó legfontosabb eredményeinket szeretném összefoglalni.

A meningeomák többnyire jóindulatú, lassan növő, a feltételezés szerint az arachnoidea meningothelialis sejtjeiből származó daganatok. A meningeoma az egyik leggyakoribb intracranialis daganattípus, amelyet viselkedése és megjelenése alapján 3 grádusba sorolunk. Az etiológiát tekintve egyetlen ismert faktor jön számításba, az ionizáló sugárzás; a női predominancia valószínűleg a PR-pozitivitással van összefüggésben. Genetikai eltérések tekintetében a legfontosabb a 22-es kromoszóma deletiója; a 22-es kromoszómán található NF2 tumorszuppresszor gén hibája a leggyakrabban megfigyelt genetikai eltérés a meningeomákban, ez alól a sugárzás indukálta esetek jelentenek kivételt: ekkor NF2-hiba jelentősen kevesebb esetben figyelhető meg. Egyéb gének – SMARCB1, SMARCE1, PDGFR, EGFR, PR, CDKN2A – szerepe is megfigyelhető. Southern blot analízissel kimutatták, hogy többszörös tumorok esetén is ugyanazon tumorról van szó, a többi tumor feltehetően duralis terjedésű áttétes eset. A meningeomák legtöbbször jóindulatúak, I. grádu­súak, és csak kis hányaduk agresszív viselkedésű (20–25%-uk II. grádusú, és 1–6%-uk III. grádusú). A jóindulatú esetekben is megfigyelhető a dura menti terjedés, azonban sokkal ritkábban. A távoli áttét extrém ritka (1:1000), és csak magasabb grádusban fordul elő. A számos variáns legtöbbször nem jelent prognosztikus különbséget, ez alól csak a definíció szerinti II. grádusú chordoid és világos sejtes, valamint a III. grádusú papillaris és rhabdoid variáns jelent kivételt. A variánsok ismerete a differenciáldiagnosztikai problémák miatt fontos. A nemzetközi ajánlások alapján mitotikus index, illetve jellegzetes szövettani jellemzők alapján atypusos (II. grádus) és anaplasticus (III. grádus) meningeomákat is megkülönböztetünk, de legtöbbször ezen esetekben is felismerhető az alap szövettani variáns. A meningeomák rugalmasan tömött, jól elhatárolódó, lebenyezett szélű, kerekded tumorok, széles durakapcsolattal. Szövettani megjelenését tekintve a tumor általában békés sejtképű, néha azonban sejtatípia is megfigyelhető, ami legtöbbször degeneratív következmény, ezért fontos a nemzetközi irányelvek pontos és szigorú betartása a grádus meghatározásánál. Immunhisztokémiai profiljukat tekintve EMA-, Vimentin SSR2A-pozitívak, az S100 néhány variánsban mutat pozitivitást, a PR-jelölődés fordítottan arányos a grádussal, míg a Mib1-index egyenes arányosságot mutat.