ÁBRAHÁM Hajnalka1, SÓKI Noémi1, RICHTER Zsófia1, KARÁDI Kázmér2, LŐRINCZ Katalin3, HORVÁTH Réka3, GYIMASE Csilla3, SZEKERES-PARACZKY Cecília 4, SÉTÁLÓ György1, HORVÁTH Zsolt5, JANSZKY József3, DÓCZI Tamás5, SERESS László1
Bevezetés: A temporalislebeny-epilepszia (TLE) az egyik leggyakoribb felnőttkori farmakoterápia-rezisztens epilepszia, melyben a hippocampalis elváltozások mellett jelentős patológiás elváltozások találhatók a neocorticalis területeken is. Ismert, hogy a TLE-betegek agykérgi fehérállományában szignifikánsan nagyobb számban vannak jelen neuronok, mint nem epilepsziásokban, abban az esetben is, ha képalkotó eljárásokkal a neocortex területén nem látható eltérés. Korábbi vizsgálataink során kimutattuk, hogy a fehérállományi neuronok között vannak mind serkentő, mind gátló neuronok. Eredményeink arra utaltak, hogy a fehérállományi neuronok jelentős része a magzati korban átmenetileg jelen lévő subplate maradványaként van jelen, míg másik részük feltételezhetően a vándorlás során a fehérállományban rekedt populáció. Módszerek: Arra vonatkozóan, hogy a fehérállományi neuronok funkcionálisan aktívak-e, és részt vesznek-e a neuronalis körökben, nincs információ. Ennek kiderítése céljából vizsgáltunk a szinapszisok eloszlását és denzitását farmakoterápia-rezisztens TLE-betegek sebészileg eltávolított temporalis neocorticalis fehérállományában. A neuronok és a szinapszisok láthatóvá tétele szinaptofizin- (SYN) és NeuN-antitestekkel, immunhisztokémiával történt. A SYN jelenlétét a preszinaptikus terminálisokban immun-elektronmikroszkópiával igazoltuk. Az immunfestés kvantifikációja után az adatokat a betegek klinikai adataival és a műtét előtt végzett kognitiv tesztek eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A TLE-betegekben a fehérállományi SYN-denzitás szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban. Szignifikáns korrelációt találtunk a SYN immunreakció és a fehérállományi neuronok denzitása között. Az idegsejtek és a SYN-denzitás, valamint a betegek verbális memóriaadatai között szignifikáns regressziót találtunk. A betegek műtét utáni rohammentességére vonatkozó adatok és a szövettani eredmények között nem volt szignifikáns összefüggés, bár a magasabb neuron- és szinapszisdenzitás jobb posztoperatív eredménnyel társult. Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy TLE-ben a fehérállományi neuronok jelentős szinaptikus bemenetet kapnak, és ezáltal a rohamok kialakulása és fenntartása szempontjából fontos neuronhálózatokba integrálódnak. Támogatás: Nemzeti Agykutatási Program NAP 2.0 (2017-1.2.1-NKP-2017-00002), az Innovációs és Technológiai Minisztérium FIKP 5. tématerületi pályázata, 20765-3/2018/FEKUTSTRAT.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
A fájdalom definíció szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, ami szöveti károsodáshoz köthető. A krónikus fájdalom (KF) 3 hónapnál hosszabb ideig fennálló vagy visszatérő fájdalmat jelent, ami a test bármely részén jelentkezhet. A WHO 2019-ben jelentette meg a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (International Classification of Diseases-11) új kiadását, amelybe most először került bele a KF, mint önálló entitás. A KF a népesség magas arányát, mintegy 20%-át érinti. Az USA-ban többen szenvednek KF-tól, mint malignus tumortól, szívbetegségtől és cukorbetegségtől együttvéve. Egy 2016-os átfogó tanulmány (The Global Burden of Disease Study) megerősítette, hogy a KF és a fájdalomhoz társult betegségek első helyen állnak az egészségkárosodáshoz vezető állapotok között. A KF patomechanizmusát tekintve lehet neuropathiás, nociceptiv vagy nociplasztikus fájdalom. A neuropathiás fájdalom a szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében jön létre. A Nemzetközi Fájdalom Társaság (International Association for the Study of Pain) legfrissebb, 2019-ben publikált osztályozása alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos KF-szindrómákat.
Krónikus elsődleges fájdalomszindrómák:
Definíció szerint az elsődleges KF a test egy vagy több anatómiai régiójának 3 hónapon át folyamatosan fennálló vagy visszatérő fájdalma, ami szignifikáns érzelmi kimerültséggel vagy funkcionális egészségkárosodással jár. Ebbe a csoportba tartoznak:
krónikus kiterjedt fájdalom (például fibromyalgia),
komplex regionális fájdalomszindróma (CRPS I-es és II-es típusa),
krónikus elsődleges fejfájás vagy arcfájdalom (például krónikus migrén),
krónikus elsődleges visceralis fájdalom (például irritábilis bél szindróma),
krónikus elsődleges musculoskeletalis fájdalom (például nem specifikus derékfájdalom).
Krónikus másodlagos fájdalomszindrómák:
Ide sorolható egy adott alapbetegség miatt kialakult KF, mint tünet. Ilyen esetekben a fájdalom, mint az alapbetegség kiegészítő diagnózisa szerepeltethető. Olyan eset is lehetséges, hogy a fájdalmat kiváltó betegség már nem áll fenn, de a másodlagos (szimptómás) KF továbbra is jelen van. A másodlagos KF típusai:
malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom,
krónikus posztoperatív vagy poszttraumás fájdalom,
krónikus neuropathiás fájdalom (a perifériás vagy a centrális szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében alakul ki),
krónikus másodlagos fejfájás vagy arcfájdalom,
krónikus másodlagos visceralis fájdalom,
krónikus másodlagos musculoskeletalis fájdalom.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztrakt nem elérhető.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.
Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be.
1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).
Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.
Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal.
2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.
Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.
Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.
Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.
Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.
Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.
Ideggyógyászati Szemle
A herpes simplex-vírus okozta agyvelőgyulladás (HSVE) ritka, életveszélyes betegség. A klinikai tünetek változatosak és gyakran félrevezetőek az etiológiát illetően. Azonban fokális epilepsziás roham és láz esetén, jellegzetes CT/MRI kép mellett mindig gondolni kell HSVE-re. A korai diagnózis és a mielőbbi antivirális kezelés fontos. A molekuláris diagnosztikai lehetőségek és képalkotó vizsgálatok előtt gyakran többször is szükség volt agybiopszia végzésére és szövettani azonosításra. Manapság a polimeráz láncreakciós (PCR-) vizsgálat végleges diagnózist adhat, némely esetben még mindig szükség van neuropatológiai megerősítésre. Mivel a lakosság nagy aránya szeropozitív, emiatt az aktuális IgG-titer nem diagnosztikus és az emelkedés kimutatásához több hétre van szükség. Közleményünkben egy 25 éves férfi esetét mutatjuk be, akinek betegsége fokális epilepsziás tünetekkel kezdődött. Az elsődleges ellátóintézményben a végleges diagnózist nem tudták megállapítani, nem tudtak terápiát kezdeni. Komatózus állapotban került klinikánkra a tünetek jelentkezése utáni 9. napon, ahol a megkezdett diagnosztikai és terápiás beavatkozások sem segítettek és másnap meghalt. A kórboncolás és az azt követő neuropatológiai vizsgálat HSVE-t diagnosztizált. A cikkünkben bemutatott diagnosztikai lehetőségek és algoritmus segítséget nyújthatnak a vírusos agyvelőgyulladások kórismézéséhez, valamint a lehetséges kiegészítő vizsgálatokra is ráirányítják a figyelmet.
Magyar Radiológia
BEVEZETÉS - A gyulladásos myofibroblastos tumor ritkán előforduló daganat. Pontos etiológiája, illetve patomechanizmusa a mai napig ismeretlen a kutatók számára. Az esetek jelentős részében benignus viselkedést mutat, távoli metasztázisokat nem ad. Lokálisan azonban agresszív növekedésű lehet, ezért gyakran malignus folyamatnak véleményezik. A pontos kórisme felállításában nélkülözhetetlen a képalkotó diagnosztika, az invazív - legtöbbször sebészi - beavatkozás, valamint a patológiai vizsgálatok. ESETISMERTETÉS - Egy 19 éves nőbeteg esetét ismertetjük. Hosszas kivizsgálást követően CT-vizsgálatot végeztünk, amely a hasüreg felső harmadában a középvonalban egy 4 cm átmérőjű térfoglalást mutatott. A műtéti eltávolítást követően a patológiai vizsgálatok során igazolódott a gyulladásos myofibroblastos tumor diagnózisa. KÖVETKEZTETÉS - Annak ellenére, hogy a gyulladásos myofibroblastos tumor ritka, a klinikai kép és a képalkotó diagnosztika alapján gondolnunk kell rá. A malignitás téves diagnózisa felesleges radikális beavatkozásokhoz, a beteg nagyfokú pszichés megterheléséhez vezethet, amelyek elkerülhetővé válnak az alapos vizsgálatok és a társszakmák korrekt együttműködése révén.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: A szakirodalomban számos potenciálisan epilepsziás rohamot kiváltó faktort írtak le. Vizsgálatunkban az étkezés rohamtriggerelő hatását tanulmányoztuk fokális epilepsziákban.
Módszerek: 100 beteg videóanalízis-vizsgálata során rögzített 596 epilepsziás roham került elemzésre. A rohamot megelőző 60 perc hosszúságú időintervallumot tanulmányoztuk aszerint, hogy volt-e étkezés; amennyiben igen, rögzítettük a táplálékbevitel és a roham indulása közötti latenciát. Általános becslési egyenletet alkalmaztunk a roham előtti táplálékbevitel és a rohamindító zóna közötti kapcsolat vizsgálatára.
Eredmények: A temporalis lebenyből induló rohamokat gyakrabban előzte meg étkezés a roham előtti 60 percben, mint az extratemporalis eredetű rosszulléteket [73/290 temporalis, valamint 16/160 extratemporalis rohamok esetén; Exp(B) = 0,155; CI 95%: 0,048–0,507; p = 0,002]. A temporalis rohamok esetében rövidebb étkezés-roham latencia volt megfigyelhető [Exp(B) = 1,002; CI 95%: 1,001–1,004; p = 0.005], ami férfiakban kifejezettebbnek mutatkozott [Exp(B) = 1,063; CI 95%: 1,005–1,125; p = 0,033 férfiaknál vs. Exp(B) = 1.036; CI 95%: 0,984–1,089; p = 0,177 nőknél]. Amennyiben az étkezés-roham latencia rövidebb volt, a rohamok kevésbé mutatkoztak súlyosnak (p = 0,001), valamint ritkábban fordult elő a rohamindító féltekére kontralaterális terjedés (p = 0,025).
Következtetés: Vizsgálatunk eredményeképp rámutatunk arra, hogy étkezésasszociált rohamok nem kizárólag az igen ritka előfordulást mutató evésireflex-epilepsziában fordulnak elő, hanem megfigyelhetők a leggyakoribb fokális epilepszia, a temporalislebeny-epilepszia esetében is.
Ideggyógyászati Szemle
A rohamszemiológia az epilepsziás rohamok alatt észlelt különböző - motoros, szenzoros, vegetatív stb. - jelenségek részletes leírásával foglalkozik. Számos szemiológiai kutatás során felvetették már, hogy a különböző epilepsziák - különösen a temporalislebenyepilepszia - életkorfüggő sajátosságokat mutat. Saját kutatásaink során arra vállalkoztunk, hogy ezeket a sokszor szubjektív tulajdonságokat minél objektívebb módszerekkel közelítsük meg és elemezzük. Igyekeztünk a rohamszemiológia minél szélesebb aspektusait (praeictalis, ictalis és postictalis jelenségek) megvizsgálni olyan betegek esetében, akik eleget tettek a szemiológiai kutatások arany standard szabályának (temporalislebeny-reszekció után rohammentessé váltak). Nagy beteganyag vizsgálata alapján írtuk le az agyi éréssel párhuzamosan megjelenő és eltűnő rohamjelenségeket, és megpróbáltuk értelmezni, hogy egyes speciális szemiológiai jegyek miért mutatnak eltérő tulajdonságokat különböző életkorokban. Most a temporalislebeny-epilepsziára vonatkozó legfontosabb eredményeinket szeretném összefoglalni.
Lege Artis Medicinae
A leiomyoma-leiomyosarcoma csoportból elkülönült gastrointestinalis stroma tumorok (GIST) sok vitát váltottak ki az elmúlt évtizedekben. Morfológiai képük változatos, több irányban (a simaizom, illetve az idegrost felé) is képesek differenciálódni, ezt elektronmikroszkópos és immunhisztokémiai vizsgálatok bizonyítják. E daganatok relatíve jó prognózisúak, körülbelül 10-30%-uk malignus. A tumorok viselkedése egyes esetekben nehezen jósolható meg. A malignitásra utaló legfontosabb jellegzetességek általánosan elfogadottak (celluláris atípia, nagy mitotikus aktivitás, 10% feletti proliferációs index, aneuploid DNStartalom). A terápia sebészi; az enucleatio nem elégséges, a megfelelő eljárás a széles excízió. Radikális műtétet nem szükséges végezni, mert a regionális nyirokcsomókban igen ritka az áttét. Az eletronmikroszkópos és immunhisztokémiai (CD34, CD117) vizsgálatok során kiderült, hogy a gastrointestinalis stroma tumorok sejtjei a bélfal Cajal-féle interstitialis sejtjeihez (ICC) hasonlók. Ez vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy a gastrointestinalis stroma tumorok és a Cajal-sejtek azonos bélfali őssejtekből származnak. A legújabb molekuláris patológiai módszerek a differenciáldiagnosztikában és a prognosztikában egyaránt hasznos információt nyújtanak. A c-kit gén mutációja leiomyomákban nem található meg, így lehetővé teszi az elkülönítést tőlük; a 4. kromoszóma 11. exonjában talált mutációk pedig kizárólag a malignus gastrointestinalis stroma tumorokra jellemzők.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás