Ideggyógyászati Szemle

[Hogyan kezeljük a terhesség alatt jelentkező MuSK-antitest-pozitív myastheniás krízist?]

ÇETİNER Mustafa 1, AKDAĞ Gönül 1, AKKOYUN ARIKAN Fatma1, CANBAZ KABAY Sibel1

2022. MÁRCIUS 31.

Ideggyógyászati Szemle - 2022;75(03-04)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.75.0141

Esetismertetés

Case Reports

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio postsinapticus membránjában lévő acetilkolin-receptorok ellen létrejövő antitestekkel jellemezhető autoimmun betegség. A terhesség alatti betegséglefolyás nem jósolható meg. Az izomspecifikus tirozinkináz-receptor antitestekkel (anti-MuSK) jellemezhető MG-altípus lokalizáltabb klinikai karakterisztikummal bír és rosszabbul reagál a kezelésre, mint az acetilkolin-receptorok elleni antitestekkel jellemezhető altípus. Az anti-MuSK-pozitív myastheniás betegalcsoportban gyakoribb a myastheniás krízis (MC). Az anti-MuSK-pozitív MC kockázatos állapotot jelent terhesség alatt, és kezelése nagyon nehéz. A bemutatott esetben egy 30 éves, 9 hetes terhes, anti-MuSK-po­zitív nőbeteg kezelését ismertetjük. A beteg a kórházunkba kerülését megelőző 6 hónapban, mivel terhességet tervezett, orvosa megkérdezése nélkül abbahagyta MG-ellenes kezelését. Az intenzív osztályon a beteget MC miatt hosszú ideig intubálták, és a kezelésre alig reagált. Terhességét magzati anomália miatt ez alatt az időszak alatt terminálták. Terápiája plazmaferézis, IVIg és immunszuppresszáns kezelés volt. 10 hetes kezelés után bocsátottuk otthonába. Esetbemutatásunkban részletesen ismertetjük kezelését.]

AFFILIÁCIÓK

  1. Kütahya Health Sciences University Faculty of Medicine, Department of Neurology, Turkey

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Nézetváltozások az epilepszia keletkezéséről és mechanizmusáról. Rendszeralapú megközelítés

HALÁSZ Péter, SZÛCS Anna

Az epileptogenesis útjainak vizsgálata a rend­szerepilepszia-koncepció mentén. Irodalmi áttekintés és saját tapasztalatok alapján ismertetjük a deklaratív memóriarendszer, az alvás/ébredés és a perisylvian kommunikációs rendszer epilepsziás átalakulását, majd az epileptogenesis folyamatát bemutatjuk az agyi sérülések és a poszttraumás epilepszia modelljén is. Az ismertetett rendszer-epilepsziák kiala­kulásában közös lépések ismerhetők fel a plaszticitás és a NREM-alvás alatti szinaptikus homeosztázis felfoko­zó­dásában, ami egyben rávilágít az alvás döntő szerepére epilepsziában. Megkíséreljük körvonalazni a rend­szerepilepszia-koncepciót, és az egymással összefüggő plaszticitás – alvási szinaptikus homeosztázis „kisiklása” formájában rámutatunk az epileptogenesis lehetséges közös patomechanizmusára.

Ideggyógyászati Szemle

Befolyásolható-e a negatív gyógyszerszedési attitűd? A Covid-19-vakcinát elutasító magatartás interpretációja egy előkészítő vizsgálat eredményeinek tükrében

POGÁNY László , HORVÁTH A. András, LAZÁRY Judit

A vakcina elutasítása komoly kihívást jelent a pandémia elleni harcban. Ugyanakkor a vakcinaelutasítás negatív gyógyszerszedési attitűdként is értelmezhető, amit korábbi eredményeink szerint az affektív tünetek is jelentősen befolyásolhatnak. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok száma világszerte drámaian megemelkedett a pandémia következtében, a depressziós és szorongásos tünetek hatása a vakcinával szembeni negatív attitűdre meghatározó lehet. Vizsgálatunk célja az volt, hogy meghatározzuk az affektív tünetek és a neurokognitív funkció javulása és a gyógyszerszedési attitűd, valamint az egészségkontrollhit változása közötti össze­függéseket pszichiátriai betegek csoportjában. A vizsgálatban 85 pszichiátriai beteg adatait dolgoztuk fel, akik az Egészségkontrollhit Kérdőív (Patient’s Health Belief Questionnaire on Psychiatric Treatment, PHBQPT) 5 alskáláját (a gyógyszerek negatív aspektusa, NA; a gyógyszerek pozitív aspektusa, PA; Orvos-egészségkontrollhely, Doctor HLOC; Belső egészség­kontrollhely, Internal HLOC; Pszichológai reaktancia, PR) és a Kórházi Szorongás és Depresszió Skálát (Hospital Anxiety Depression Scale: HADS-Anx, HADS-Dep) töltötték ki, valamint neurokognitív teszteket végeztek (Stroop teszt és Trail Making teszt). A kérdőíveket és tesz­teket a kezelés első napján és az adott kórképnek meg­felelő 14 napos kezelést követően vettük fel a betegekkel. Páros t-teszttel és generalizált lineáris modellel elemeztük a változók közötti összefüggéseket. A kiindulási NA- és HADS-Anx-értékek szignifikánsan korreláltak (p=0,001), és 14 napos kezelés után az NA-pontszám csökkent (p = 0,001), míg a Doc­tor HLOC- és az Internal HLOC-pontszám emel­kedett (p = 0,001 és p = 0,006). A neurokognitív teljesítmény szignifikánsan javult a kezelés 2. hetének végére (p < 0,005). A HADS-Anx- és HADS-Dep-pontszám csökkenése és az NA alskála pontszámának csökkenése szingifikáns összefüggést mutatott (p = 0,002 és p = 0,006). A PA emelkedése a HADS-Dep-pontszám csökkenésével korrelált (p = 0,028). A neurokognitív funkció javulása nem volt hatással a PHBQPT alskála pontszámainak változására. A gyógyszeres kezeléssel szembeni attitűd és az affektív tünetek összefüggései alapján fontos következtetéseket vonhatunk le a vakcinát elutasító magatartással kapcsolatban is. Eredményeink arra utalnak, hogy az affektív tünetek negatív hatással bírnak a kezeléssel szembeni attitűdre, és a tünetek javulása a terápia elfogadását is segíti, függetlenül a kezelést indokló diagnózistól. A neurokognitív funkciók ilyen irányú hatását nem tudtuk kimutatni, ami arra utalhat, hogy ezeknél a pácienseknél a vakcinával kapcsolatos edukációs programok hatástalanok lehetnek. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok előfordulása a pandémia során jelentősen megnőtt, a negatív érzelmi állapotok kiszűrése és kezelése kulcslépés lehet a vakcina elfogadásának javításában. Annak ellenére, hogy a pszichiátriát a Covid-ellátás frontvonalán kívüli ellátásként tartják számon, nagyobb figyelmet kellene fordítani a mentálhigiénés szolgálatok elérhetőségére a pandémia idején is, mivel a vakcinát elutasító magatartás mögött pszichés zavarok is húzódhatnak.

Ideggyógyászati Szemle

[Hogyan befolyásolja a thrombocyta­aggregáció-gátlók és az antikoagulánsok használata a mechanikus thrombectomia sikerességét akut ischaemiás stroke esetén?]

ÇABALAR Murat , ŞENGEZE Nihat , EREN Alper , İNANÇ Yusuf , GİRAY Semih

[A tanulmány célja annak megállapítása volt, hogy hogyan befolyásolja az akut ischaemiás stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápia a mechanikus thrombec­tomia sikerességét. A Gaziantep Egyetem Stroke Központjában 2018 januárja és 2019 februárja között akut ischaemiás stroke miatt mechanikus thrombectomiával kezelt 174 be­teg adatait elemeztük retrospektív módon. Értékeltük a betegek demográfiai sajátosságait, a stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápiájukat és a mechanikus thrombec­tomia sikerességét jelző, azaz a reperfúzió mérése érdekében rögzített módosított TICI- (Thrombolysis-In-Cerebral-Infarction) pontszámukat. Az eredményeket p < 0,05-os statisztikai szignifikanciaszinttel elemeztük. A mechanikus thrombectomián áteső 174 beteg átlagos életkora 63,3 ± 13,5 volt. 23/174 (13,2%) beteg részesült a stroke-ot megelőzően anti- koa­guláns terápiában (warfarin/OAC vagy új generációs orális antikoaguláns/NOAC) és 28/174 (16,1%) részesült thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben. Szignifikánsan (p = 0,001) magasabb volt azoknak az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiában részesült betegeknek a száma, akik kórtörténetében pitvarfibrilláció szerepelt. Azok a betegek, akik kórtörténetében az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően hypertonia (HT), diabetes mellitus (DM) vagy koszorúér-betegség (CAD) szerepelt, nagyobb arányban részesültek thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben (p = 0,003; p = 0,037; p = 0,005). A sikeres rekanalizáció (mTICI ≥ 2b) aránya nagyobb volt abban a mechanikus thrombectomiában részesült beteg­csoportban, amelynek tagjai az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiát kaptak (p = 0,025). Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy a mechanikus thrombectomia előtti thrombocyta­aggregáció-gátló és antikoaguláns terápia indirekt pozitív hatással lehet a mechanikus thrombectomia sikerességére.]

Ideggyógyászati Szemle

Új, innovatív prognóziskalkulátor áttétes gerinctumoros betegek számára

MEZEI Tamás, BÁSKAY János, POLLNER Péter , HORVÁTH Anna, NAGY Zoltán , CZIGLÉCZKI Gábor , BANCZEROWSKI Péter

Kutatásunk célja volt egy prognózist jósló és terápiás opciót ajánló pontrendszer létrehozása a ge­rincmetasztázissal érintett betegek számára. Az egyre bővülő onkoterápiás lehetőségek és a prolongált túlélés miatt egyre gyakrabban foglalkozunk a primer tumor csontáttétei miatt kialakult klinikai tünetek megoldásával. A csigolyaáttétek az okozott neurológiai deficittünetek, illetve a fájdalom által szignifikáns életminőségbeni csökkenést okozhatnak, és a várható élettartamot is jelentősen befolyásolhatják. A prognózist megfelelő pontossággal jósló pontrendszer segítségünkre lehet a személyre szabott gyógyítás megvalósításában. Retrospektív klinikai vizsgálatot végeztünk az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetben a 2008 és 2018 között műtéti úton kezelt 18 év feletti gerincáttétes betegek adataiból. 454 beteg adatait elemeztük. Túlélési analízist (Kaplan–Meier-, log-rank-, Cox-modell) végeztünk, hálózati korrelációs vizsgálat segítségével választottuk ki pontrendszerünk prognosztikai faktorait úgy, hogy a vágópont-analízis során maximáljuk annak C értékét (predikciós képességi indexét). Multivariáns Cox-analízis eredményeként öt prognosztikai faktort azonosítottunk (a primer tumor típusa, életkor, járóképesség, belszervi áttétek, szérumfehérjeszint). Rendszerünk a 10 éves vizsgált periódusban átlagosan 70,6%-os pontossággal prognosztizált. Szimptómás, műtéten átesett, gerinc­metasztázisban szenvedő betegek nagy esetszámú, egycentrumos, retrospektív műtéti adatait felhasználva létrehoztuk rizikóbecslő rendszerünket, ami segítheti a terápia megválasztását. Rizikókalkulátorunk online is elérhető az alábbi címen: https://emk.semmelweis.hu/gerincmet.

Ideggyógyászati Szemle

[Az alkoholfogyasztás hatása az öngyilkossági halálozás megoszlására a hét egyes napjain városi lakosság körében]

SAPOZHNIKOV Sergey , GOLENKOV Andrei , RIHMER Zoltán , UNGVARI S Gabor , GAZDAG Gábor

[A hét egyes napjaira eső öngyilkosságok arányát számos tényező befolyásolja. Ezek közé tartozik a nem, a pszichiátriai betegség és az alkoholfüggőség. Kutatásukban a szerzők az alkoholfogyasztás hatását vizsgálják a hét egyes napjain bekövetkező öngyilkossági halálozásra a Csuvas Köztársaságban. Igazságügyi orvostani adatbázisból, az 1997 és 2002 között öngyilkosság miatt a Csuvas Köz­társaság két nagyvárosában elhunytak adataiból a nemre, a halálozás napjára, a vér- és vizeletalkohol-teszt eredményére, valamint az alkoholfüggőségre vonatkozó adatok kerültek feldolgozásra. A vizsgálat 6 éves időszakában 1379 öngyilkosságot követtek el, ennek 59%-át alkohol hatása alatt. A nők leggyakrabban hétfőn, míg a férfiak szerdán követték el az öngyilkosságot. Összességében az öngyil­kossági halálozás hétfőn volt a legmagasabb, csütörtökön a legalacsonyabb. Ünnepnapokon mindkét nemben ala­csonyabb volt az ittasan elkövetett öngyilkosság koc­­-ká­zata, mint hétköznapokon vagy hétvégén. A vizsgált városi lakosokból álló mintában az öngyilkosságok heti megoszlása csak részben követte az irodalmi adatokat. A hét egyes napjain bekövetkező öngyilkossági halálozás nemi különbséget mutatott; nőknél hétfőn, férfiaknál szerdán volt a legmagasabb. A munkanapokon ittasan elkövetett magasabb számú öngyilkosság a munkával kapcsolatos stresszel hozható összefüggésbe, a hétvégi alacsonyabb arányok pedig azzal, hogy ilyenkor az alkoholfogyasztás általában családtagok vagy barátok kellemes társaságában történik, ami csökkenti a feszültséget és az öngyilkossági gondo­latokat. A férfiak többsége alkoholt fogyasztott az öngyil­kos­ság elkövetése előtt, míg nőknél ez csak pénteken és vasárnap volt megfigyelhető. Az alkoholfogyasztás jelentős mértékben hozzájárul az öngyilkossági magatartáshoz a Csuvas Köztársaságban. ]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

IVIG-en innen és túl – A CIDP kezelési lehetőségei kórházunk adatai alapján

KÁSA Krisztián, BORS Dávid, RÓZSA Csilla

A krónikus gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathia (CIDP) a perifériás idegrendszer betegsége, ami kezelés nélkül maradandó rokkantságot okozhat. A kórházunkban gondozott betegek adatait tekintettük át az alkalmazott terápia típusának és hatékonyságának megítélése, a terápia okozta mellékhatások és azok gyakoriságának felmérése céljából. Az adatokat az országos CIDP-regiszterből, illetve a kórházi medikai rendszerből nyertük. A diagnosztikai kritériumok minden esetben teljesültek. A betegség típusos tünetekkel járt, 1-1 esetben észleltünk tisztán szenzoros formát, illetve DADS-variánst. Az átlagos életkor a betegség kezdetekor 52 év (medián) volt. 5 esetben először Guillain–Barré-szindróma, egy-egy esetben pedig polyneuropathia és kétoldali carpalis alagút szindróma volt a kezdeti diagnózis. A leggyakrabban alkalmazott kezelés az intravénás immungobulin (IVIG) volt, de több páciensnél végeztünk plazmaferézist, illetve néhány esetben tartós immunszuppresszív terápia is beállításra került. Két esetben autológőssejt-transzplantáció történt. A terápiák hatékonyságának megítélését nehezítette, hogy a mindennapi közkórházi gyakorlatnak nem része a pontozóskálák felvétele. Szteroidterápia egy esetben volt hatástalan, adekvát dózisú és időtartamú adagolás ellenére. Plazmaferézis vagy IVIG mellett a betegek többsége egyensúlyba került. Súlyosabb relapszusok esetén a beállított immunszuppresszív kezelés is hatékonynak bizonyult 1-1 esetben. A leggyakoribb mellékhatás az Imuran okozta hasi panaszok és laboreltérések voltak, két esetben fordult elő tartós szteroidkezelés következményeként osteoporosis kompressziós csigolyatörésekkel, egy esetben IVIG-kezeléshez társuló fejfájás. Összefoglalás: A krónikus gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathia jól felimerhető és diagnosztizálható betegség, ami jól reagál adekvát dózisban és megfelelő ideig alkalmazott terápiára, így a tartós rokkantság megelőzhető. Kellő odafigyeléssel a kezelések mellékhatásai is kivédhetők.

Ideggyógyászati Szemle

[Az intravénás immunglobulin-kezelés hatásai és a betegek jellemzői Guillain-Barré-szindrómában]

GUZEY ARAS Yesim, TANIK Osman, DOGAN GÜNGEN Belma, KOTAN Dilcan

[Célkitűzés - A vizsgálat célja a Guillain-Barré-szindrómában (GBS) szenvedő betegek diagnózis- és kezelésfüggő jellemzőinek meghatározása, továbbá a korai szakaszban alkalmazott intravénás immunglobulin (IVIg) -kezelés állapotalakulásra, mortalitásra és prognózisra gyakorolt hatásának értékelése. Betegek és módszerek - Klinikánkon 2000 januárja és 2014 januárja között diagnosztizált, GBS-ben szenvedő fel-nőttek adatainak retrospektív áttekintését végeztük el. Az IVIg-kezelésben részesülteket bevontuk a vizsgálatba, kizártuk viszont az egyéb neuropathiás betegségekben szenvedőket. A résztvevőket az IVIg-kezelés alkalmazásának időtartama alapján két csoportba soroltuk: az 1. csoport <7 napon át kapta, a 2. csoport hét vagy több napig. Az első csoport olyanokból állt, akik az IVIg-kezelést a tünetek jelentkezésétől számított hét napon belül kapták, míg a 2. csoport betegeinél a 7. napon vagy később kezdődött el a kezelés. A kórházi felvételkor, majd egy hónappal később ismét feljegyzett HFGS- (Hughes Functional Grading Scale) pontszám alapján értékeltük az állapotalakulást és a prognózist, a demográfiai és a laboratóriumi jellemzők figyelembevételével. Eredmények - Összesen 49 GBS-beteget vontunk be (31 fő az 1. csoportban, 18 fő a 2. csoportban). A GBS demielinizáló formáját 22 betegnél (44,8%) állapítottuk meg. A két csoport között nem volt különbség az intenzív ellátás (p=0,288), a rehabilitációs kezelés iránti igény (p=0,762) és a progresszió (p=0,693) között, haláleset csak az 1. csoportban történt két fő esetében. A felvételkor a HFGS-pontszám összes betegre vonatkozó átlagértéke 3,27±0,974 volt, egy hónap elteltével pedig 2,53±1,226. A csoportok között nem mutatkozott különbség a HFGS-pontszám átlagában sem a felvételkor, sem 1 hónap elteltével. Mindkét csoportban szignifikáns mértékű javulást észleltünk a kezdeti (felvételkor rögzített) és az 1 hónappal későbbi HFGS-pontszám között. Következtetés - Vizsgálatunkban a GBS demielinizáló formája gyakoribb volt az axonális formánál. A GBS-ben szenvedőknek standard kezelésként 2 g/kg összdózisban, öt napon át adott IVIg-kezelés szignifikáns mértékben javította az állapot alakulását mindkét formában, és mindkét (korai és késői kezdetű) alkalmazási mód esetén. A kezelés korai megkezdése nem eredményezett különbséget az intenzív kezelési és a rehabilitációs igények tekintetében.]

Ideggyógyászati Szemle

Az intravénás immunglobulin alkalmazása autoimmun neuromuscularis betegségekben

MOLNÁR Mária Judit

Az autoimmun neuromuscularis betegségekben az intravénás immunglobulin egymással összhangban álló komplex hatások révén befolyásolja az immunrendszert. Ezek a következők: 1. az Fc-receptorok expressziójának és funkciójának módosítása, 2. a komplement- és a citokinhálózat aktiválódásának befolyásolása, 3. antiidiotipikus antitestek neutralizálása, 4. a T- és B-sejt-aktiválódás, -differenciálódás és -effektorfunkció módosítása. Kontrollcsoportos klinikai vizsgálatok eredményei igazolták, hogy az autoimmun neuromuscularis betegségek közül a Guillain-Barré-szindrómában és a multifokális motoros neuropathiában az intravénás immunglobulin adása az elsőként választandó terápia. Szteroidrezisztencia, illetve diabetes mellitus esetén krónikus inflammatorikus demyelinisatiós polyneuropathiában is ez az elsőként ajánlott kezelés. Alternatív terápiaként másodikként választható lehetőség dermatomyositisben, myasthenia gravisban, stiff person szindrómában és Lambert-Eaton myastheniás szindrómában. Az intravénás immunglobulin hosszú távon is jól tolerálható, mellékhatásként leggyakrabban bőrkiütés, thromboemboliás szövődmények, tubularis necrosis jelentkezhet. A kívánt hatást eredményező optimális dózis és infúziós frekvencia egyes kórképekben a tapasztalatokon alapuló orvoslás adatainak elemzésével egyértelműen megadható, míg más betegségekben azok meghatározása folyamatban van. A kezelés farmakoökonómiája, illetve az azonos betegségben szenvedő betegek eltérő válaszkészségét befolyásoló tényezők is további kutatásokat igényelnek.

Hypertonia és Nephrologia

A szisztémás ANCA-asszociált vasculitis. Indukciós immunszuppresszív terápia, szövődmények, kimenetel. 2. rész

HARIS Ágnes, POLNER Kálmán

A két részből álló tanulmány első fejezete az ANCA-asszociált vasculitisek (AAV) indukciós immunszuppresszív terápiáját foglalja össze, a második fejezet a betegség várható kimenetelét, továbbá a beteget fenyegető szövődményeket ismerteti. Az ANCA-asszociált vasculitis gyors progressziójú glomerulonephritisszel és súlyos, sokszor életveszélyes extrarenalis komplikációkkal járó szisztémás megbetegedés. A kórkép korai felismerésével és immunszuppresszív kezeléssel a betegek túlélése jelentős mértékben javíthatóvá, a vesekárosodás mérsékelhetővé vált. A modern terápiás elvek alkalmazásának elsődleges célja a túlélési eredmények javítása mellett a gyógyszertoxicitás mérséklése, az infekciók gyakoriságának a csökkentése. A terápiában a kombinált immunszuppresszió alapját a nagy dózisú kortikoszteroid és a ciklofoszfamid képezik, amit plazmaferézis-kezeléssel célszerű kiegészíteni. A B-sejt-depletáló anti-CD20 monoklonális antitest rituximab, mely napjainkban már hazánkban is elérhető, a frissen felfedezett ANCA-vasculitisben a ciklofoszfamiddal azonos hatékonyságú, relapszussal járó esetekben a ciklofoszfamidnál hatékonyabb. Alkalmazásának indikációját képezi továbbá a fiatal nők fogamzóképességének megőrzése és egyéb speciális esetek is. Az ANCA-asszociált vasculitis korai felismerés és terápia esetén napjainkra megfelelően kezelhető betegséggé vált, de mind a kórkép mind az immun szuppresszió gyakori komplikációk okozója, melyek kivédésére a nefrológusoknak fel kell készülnie.

Lege Artis Medicinae

Súlyos nekrotizáló primer vasculitis

GRIGER Zoltán, SZÁNTÓ Antónia, SZABÓ Nóra Anna, SOLTÉSZ Pál, ZEHER Margit

BEVEZETÉS - A vasculitis az erek valamilyen immunológiai mechanizmus következtében primer (idiopathiás) vagy szekunder okok (infekció, daganat, gyógyszerek, szisztémás autoimmun kórképek) következtében létrejött, gyakran nekrózissal társuló, gyulladásos elváltozása. ESETISMERTETÉS - Az 57 éves dohányos nőbeteg kórelőzményében bal oldali bokatörésen kívül más betegség nem szerepelt. Négynapos felső légúti hurutot követően lázas, legyengült általános állapotban, kifejezett alsó végtagi fájdalommal érkezett első alkalommal intézményünkbe. Fizikális státusából mindkét alsó végtag számos livid elváltozása, több lábujj praegangraenás állapota, hypertensio emelendő ki. Az emelkedett transzaminázszintek, gravis thrombopenia, anaemia, leukocytosis alapján thromboticus thrombocytopeniás purpura, illetve vasculitis lehetősége merült fel. Szeptikus embólia lehetőségét a vizsgálatok alapján elvetettük; nagy dózisú szteroidterápia mellett plazmaferézis- kezelést alkalmaztunk. Időközben elkészült leletei alapján a polyarteritis nodosa klaszszifikációs kritériumait állapítottuk meg (vasculitis, livedo reticularis, friss diasztolés hypertonia, polyneuropathia), így az eddigi terápiát frakcionált cyclophosphamiddal szinkronizáltuk. A kezelés hatására a folyamat megállt, a nekrotikus területek eltávolítása után sem alakult ki lényegi funkciókiesés. KÖVETKEZTETÉSEK - Vasculitis esetén a diagnózis gyors és korai megállapítása alapvető jelentőségű, és igen fontos az ennek megfelelő, hatékony kezelés.