Ideggyógyászati Szemle

Hangulatzavarok befolyása a kreativitásra

JANKA Zoltán

2006. JÚLIUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(07-08)

Összefoglaló közlemény

A művészi (és egyéb) kreativitás alapelemei a technikaimesterségbeni tudás és ismeret, a különleges tehetség és képesség (talentum), valamint az akarat/motiváció, amelyek közül, ha valamelyik hiányzik, részleges kreativitást eredményez csak, mint az sorrendben a fiatalkori, frusztrált vagy feladott kreativitás eseteiben ismeretes. A hétköznapi és eminens alkotókészség mérésére pszichometriai skálákat fejlesztettek ki, amelyek segítségével azt figyelték meg, hogy az átlagpopulációban a személyiségteszt magasabb pszichoticizmus-, impulzivitás- és kalandkedvelés-pontszámai, illetve alacsonyabb neuroticizmus- és konformitáspontszámai mutatták a korrelációt a kreativitással. A kreativitás pszichológiai komponensei között a kognitív folyamatok, a hangulati élet, motiváció és a személyiségjegyek szerepelnek. A hangulatot illetően a „fordított U” elméletet dolgozták ki, azaz a hangulat emelkedése egy bizonyos pontig kedvez a kreativitásnak, amely után viszont az extrém hangulatnövekedés inkább kedvezőtlen hatással van az alkotóerőre. A kreativitást és pszichopatológiai jellegzetességeket különféle foglalkozási csoportokban elemezve, a művészetekkel kapcsolatos foglalkozásokban gyakoribb pszichopatológiai eltéréseket találtak, amelyek közül különösen az affektív zavarok emelhetők ki. Az emberiség számára felbecsülhetetlen kulturális kincset létrehozó halhatatlan költők, írók, festőművészek, szobrászok és zeneszerzők példái illusztrálják, hogy sokan közülük hangulati eltérések (unipoláris és bipoláris affektív zavar spektrum) tüneteit mutatták, amely művészi alkotásaikban is tükröződött.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A látási információ parallel feldolgozása

KÉRI Szabolcs, BENEDEK Krisztina, BENEDEK György, JANÁKY Márta

A szerzők áttekintést adnak a párhuzamosan futó látópályák működéséről és azok klinikai vonatkozásairól irodalmi összefoglalóként, illetve az erre vonatkozó saját vizsgálataik alapján. Elsősorban a különböző nagyságú sejtek és különböző vastagságú idegrostok által jellemzett X-, Y- és W-pályákkal, illetve ezeknek a főemlősökben megjelenő magnocelluláris, parvocelluláris és koniocelulláris analógjaival foglalkoznak. Állatkísérletekben, az egyes sejtek elektromos aktivitásának regisztrálásával meglehetősen egyszerű a pályák elkülönítése. Lényegesen nehezebb az emberi látópályák jellemzése, illetve szelektív megbetegedésük esetén a károsodás kimutatása. A szerzők áttekintik a diagnosztikában is számba jövő nem invazív technikai lehetőségeket. Végül megemlítik azokat az ideggyógyászati, szemészeti és pszichiátriai betegségeket, amelyekben adatok vannak arra, hogy a különböző látópályarendszerek nem kiegyensúlyozottan károsodnak. Az áttekintés alapján megállapítható, hogy - elsősorban diagnosztikai téren - a párhuzamos látópályák élettani, morfológiai és patológiai koncepciójának bevezetése új elemeket szolgáltat a szemészek, ideggyógyászok és pszichiáterek számára.

Ideggyógyászati Szemle

Az evészavarok modern formái

TÚRY Ferenc, LUKÁCS Liza

Az evészavarok - az anorexia nervosa és a bulimia nervosa - prevalenciája növekszik, e mögött szociokulturális tényezők állnak. A karcsúságideál nyomása, a megváltozott női szerepek, a fogyasztásra berendezkedett társadalom említhető ezek között1, 2.

Ideggyógyászati Szemle

A mikroébredések szerepe az alvás szerveződésében

HALÁSZ Péter

Ez a közlemény az alvás mikrostrukturális vizsgálata három évtizedes kutatásának az eredményeiről ad számot röviden. A strassbourgi, budapesti és pármai iskola tevékenységén keresztül felvázolja azokat a munkákat, amelyek a non-REM alvásban mutatkozó mikroébredések természetének feltárását és az alvás szabályozásában játszott szerepének megismerését célozzák. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az alvás át van szőve olyan mikroébredésekkel, amelyek tényleges felébredéssel nem járnak, de befolyásolják az alvás alakulását. Kimutatták, hogy a mikroébredések egy része eltérő a megszokott deszinkronizációs típustól, és paradox módon alvásjelenségek előhívását eredményezi. A deszinkronizációs és szinkronizációs típusú mikroébredések eloszlása az alvásban különbözik, és feltehetően más-más szerepet játszanak az alvás szabályozásában. Úgy látszik, hogy a jól ismert nagy időállandójú, az alvás ciklicitását alapvetően meghatározó agytörzsi kémiai befolyás mellett a mikroébredéseken keresztül rövidebb időállandójú, fázisos szabályozás is érvényesül az alvás szabályozásában. Ez biztosítja az alvás flexibilitását és a környezeti tényezők befolyását. A mikroébredések egyúttal meghatározó szerepet játszanak az alváspatológiában is, és mintegy kijelölik a kóros alvásjelenségek jelentkezési pontjait az alvásfolyamatban.

Ideggyógyászati Szemle

Végrehajtó funkciók zavara frontális károsodásokban és frontális epilepsziában

HALÁSZ Péter, BARSI Péter, TÁRNOK Zsanett, GÁDOROS Júlia

Célkitűzés - A frontális lebeny neuropszichológiai vizsgálatát nehézzé teszi, hogy olyan magas rendű kognitív funkciókat kell mérni, amelyek a gondolkodás és viselkedés szervezéséért és kivitelezéséért felelősek. Ezek a végrehajtó funkciók szoros összefüggést mutatnak a prefrontális lebeny feldolgozóköreivel, amelyek sérülése az enyhe kognitív tünetektől akár a személyiség változásához is vezethetnek. Módszer - A klinikai gyakorlatban használt, végrehajtó funkciókat mérő neuropszichológiai vizsgálóeljárásokat mutatunk be, amelyeket 31, frontális károsodást szenvedett (frontális epilepszia és frontális laesio) beteggel, illetve 38, életkorban, nemben, végzettségben illesztett kontrollal vettünk fel. Eredmények - A betegcsoport a végrehajtó funkciók legtöbb aspektusát tekintve szignifikáns deficitet mutatott, kivéve két tesztet, amelyek a rövid távú szelektív figyelem érintetlenségét jelzik. A betegcsoportokat további három alcsoportra bontva (csak epilepszia, csak laesio, mindkettő), a csak epilepsziás csoport teljesítménye a munkamemória-deficit és gátlási folyamatok zavarát kivéve nem különbözik a kontrollcsoporttól. A csak laesiót szenvedett (főleg medialis) csoportban szignifikánsan több hibázás és perszeveráció fordult elő a stratégiaalkotási feladatban. A végrehajtó funkciók terén a jobb, illetve a bal oldali sérülések tekintetében nem találtunk különbséget. Következtetés - Összességében megállapítható, hogy a gátlással kapcsolatos zavarok és a munkamemória-deficit minden esetben elkülönítette a betegcsoportokat az egészséges kontrolltól, és frontális diszfunkcióra jellemző neuropszichológiai eltérések olyan frontális epilepsziában is észlelhetők, amelyben nincs MR-vizsgálattal kimutatható laesio.

Ideggyógyászati Szemle

Clozapinterápia augmentációja elektrokonvulzív kezeléssel

GAZDAG Gábor, KOCSIS-FICZERE Nárcisz, TOLNA Judit

Célkitűzés - A clozapin-monoterápia, valamint a clozapinnal végzett kombinált pszichofarmakoterápia elektrokonvulzív terápiával történő augmentációjának vizsgálata a hatékonyság és a biztonságosság szempontjából. Módszer - Áttekintettük az 1999 novembere és 2003 decembere között clozapin mellett elektrokonvulzív terápiában részesült betegek kórrajzait. Eredmények - Összesen 43 beteg részesült a fenti időszakban clozapin plusz elektrokonvulzív terápiában. Az elektrokonvulzív terápia utáni CGI-értékek a szkizoaffektív betegek csoportjában mind a katatón (Z=-3,72, p<0,01), mind a hebephren betegek csoportjában talált értékeknél (Z=-3,17, p<0,01) szignifikánsan alacsonyabbak voltak. Az alkalmazott augmentációs módszerek száma alapján képzett csoportok közül a clozapin+3 csoport szignifikánsan idősebb betegekből állt, mint a clozapin+1 csoport (Z=2,45, p=0,01). Az elektrokonvulzív terápia utáni CGIértékek a clozapin-monoterápiában részesülő csoportban szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint az egy, a kettő vagy a három augmentációs kombinációval kezelt csoportokban (monoterápia-1 augmentáció: Z=-3,01, p<0,01; monoterápia-2 augmentáció: Z=-2,89, p<0,01; monoterápia- 3 augmentáció: Z=-2,41, p=0,01). Következtetések - Vizsgálatunk alapján elsősorban szkizoaffektív betegek esetében érdemes megkísérelni a clozapinkezelés augmentációját elektrokonvulzív terápiával a clozapin-monoterápia hatástalansága esetén. Több augmentációs stratégia egyidejű alkalmazásától a kezelés hatékonyságának a növekedése nem, csak a mellékhatások szaporodása várható.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A Collins–Read Felnőtt Kötődési Skála pszichometriai jellemzőinek vizsgálata

KAPORNAI Krisztina, BAJI Ildikó, ŐRI Dorottya, KISS Enikő

A Collins–Read-féle Fel­nőtt Kötődési Skála (Adult Attachment Scale, AAS) megbízható­sá­gának és pszichometriai jellemzőinek vizsgálatát tűztük ki vizsgálatunk céljául. Az AAS-t nemzetközileg szé­les­körűen használják a felnőtt kötődés jellemzőinek vizsgálatára, azonban érvényességét magyar populáción még nem vizsgálták. Az önkitöltős kérdőív folytonos változóként vizsgálja a kötődési jellemzőket: az eredeti hármas (közelség, füg­­gőség, szorongás) és az alternatív kettes (szoron­gás és elkerülés) felosztás szerint. A pszichometriai mérést 508 fős populáción végeztük, melyben depressziós anamnézisű személyek (n = 264, medián életkor = 25,7 év) és azok nem dep­ressziós testvérei (n = 244, medián életkor = 24,0 év) szerepeltek. A kérdőív belső megbízhatósága a kö­zel­ség, szorongás és az elkerülés dimenziók esetében elfogadható tartományba esett (Cronbach-α > 0,7), a függő­ségskála kevéssé bizonyult konzisztensnek (Cronbach-α = 0,62). A kitöltést 14 hónap után ismételve, a teszt-re­teszt reliabilitás a teszt minden skáláján megfelelő volt (0,73 és 0,78 között változott). A depressziós és nem dep­ressziós csoport a kérdőív közelség és szorongás dimenzióiban szignifikánsan különbözött egymástól (p < 0,01). Feltáró és megerősítő faktoranalízissel vizsgálva a skála közelség és szorongás dimenziói különültek el egymástól, a függőségskála itemei szórtan helyezkedtek el, a háromfaktoros elgondolás nem nyert megerősítést. Az AAS közelség- és szorongásskálája alkalmazható a kötődési jellemzők vizsgálatára, azonban a kérdőív háromdimenziós struktúrája nem megerősíthető. Eredményeink rámutatnak arra is, hogy a kötődési jel­lem­zők felnőttkorban összefüggést mutatnak a depressziós epizódokkal.

Lege Artis Medicinae

Mi volt Donizetti baja: lues, kedélyzavar, vagy Barbaja?

JANKA Zoltán, SZAKÁCS Réka

Eminens kreatív személyek körében a bipoláris hangulatzavar különféle formáinak előfordulása szignifikánsan magasabb, tehát a tehetség és alkotókészség valamiféle kapcsolódást vagy közös gyökereket mutat a kedélyingadozással. Ez a jelenség zeneszerzők körében is megfigyelhető. A közleményben Gaetano Donizetti (1797-1848) életének néhány mozzanatát és alkotásainak egynémely jellegzetességeit taglaljuk. Donizettit zenei tanulmányai és kezdeti sikerei után Domenico Barbaja operaimpresszárió szerződtette, aki nagy mennyiségű opera megírására kötelezte. Donizetti személyes tragédiája, hogy három gyermekét és feleségét fiatalon elveszítette. Több mint 70 operát szerzett, néhánynak maga írta szövegkönyvét, rajzkészsége is volt, valamint színházi összmű­vészeti érzéke. Hihetetlen gyors komponálási technikával rendelkezett, amelyre külső körülmények is kényszerítették, mindenekelőtt az operaimpresszárió Barbaja. A lázas gyorsaság (hypomania) mellett valódi lázzal, fejfájással, nauseával járó időszakok is gyötörték. 1845-től kezdődően teljes apathia, depresszió (korábban is volt depressziós időszaka), valamint bénulások (paralysis progressiva?) miatt alkotásra és emberi kapcsolatokra képtelenné vált, és zárt elmegyógyintézetben helyezték el. Betegségét luesnek vélelmezték, emellett azonban okkal feltételezhető a bipoláris hangulatzavar is. Ezt a korán jelentkező krea­­tivitás és hypomaniás jelek, átmeneti ke­dély­kilengések, a zeneszerzési technika, a multimodális tehetség, az alkotások bősége (évente átlagosan 3-4 opera), a mű­vekből áradó hangulat (könnyed, sziporkázó jelleg mellett ’őrülési jelenetek’) és bizonyos körülmények (legnagyobb személyes tragédiái közepette képes volt vígoperákat írni) is sugallnak. Mindezen komponensekhez exogén kényszerítő környezeti tényezőként Domenico Barbaja, az operaimpresszáriók hercege (és hajcsára) is bizonyosan hozzászámítandó.

Ideggyógyászati Szemle

A kreativitás arculatai a bipoláris hangulatzavar tükrében

SZAKÁCS Réka

A kreativitás, mint az emberi teljesítmény legmagasabb szintű megnyilvánulási formája, és a bipoláris hangulatzavarok közötti kapcsolat a tudományos vizsgálatok és kutatások fókuszába került. Az irodalom, zene- és képzőművészet kimagasló alkotói között ugyanis lényegesen nagyobb arányban fordulnak elő affektív betegségek, különösen a bipoláris hangulatzavarok, mint az átlagnépességben, másfelől a bipoláris II. kórisméjű betegekben (hypomania és depresszió), illetve a bipolaritás legenyhébb formáját mutató személyekben (cyclothymia) magasabb az alkotókészség. Felmerül tehát, hogy a bipoláris hangulatzavarok egyes formái és hangulati állapotai, különös tekintettel a hypomaniára, kognitív, érzelmi-hangulati, motivációs előnnyel járnának a kreativitást illetően. A jelen esetismertetés célja egy kiemelkedő alkotókészségű, egyben bipoláris II. kedélyzavar kórismével kezelt beteg kreatív megnyilvánulási formáinak (irodalmi, vizuális művészeti, tudományos), illetve a kreatív teljesítménynek (irodalmi és tudományos publikációk, műalkotások, kiállítások száma, elismerések, díjazások) a bemutatása a klinikailag diagnosztizált hangulati állapotok tükrében. Az affektív állapotok elemzése során azt találtuk, hogy a hypomaniás epizódok szoros kapcsolatban állnak a vizuális művészeti (képző- és fotóművészeti) alkotókészséggel és elismert teljesítménnyel, valamint a tudományos produktivi-tással, míg az enyhe-középsúlyos depresszív állapotokban az irodalmi kreativitás a meghatározó. Súlyos depresszió és a kevert állapotok nem járnak kreatív tevékenységgel, és meglepő módon a jelentős hangulatingadozástól mentes, tartósan euthym hangulat is előnytelen az alkotóerő szempontjából. Úgy tűnik tehát, hogy a hangulati fekvés az alkotókészség zsilipjeként működik. Mindazonáltal valószínű, hogy a bipoláris hangulatzavar spektrum és az alkotókészséget meghatározó pszichés tényezők bonyolult interakciójáról van szó, ahol a hangulati állapot mellett a betegség egyéni variabilitásai, úgymint a gyógyszerelés, komorbid állapotok, betegséglefolyás is befolyásolják a kreativitást.

Ideggyógyászati Szemle

Szkizotip személyiségvonások és a nyelvi kreativitás összefüggéseinek vizsgálata

MUST Anita, RÓZSA Sándor, FEJES Nikolett Éva

Bevezetés - A kreativitás és a szkizofrénia közti kapcsolat természete már régóta foglalkoztatja az elméletalkotókat, azonban a téma módszeres vizsgálata csak az utóbbi évtizedekben teljesedett ki. Célkitűzés - A kutatás célja a szkizotip személyiségjegyek és a verbális, nyelvi kreativitás (NYK) kapcsolatának vizsgálata volt, nem pszichiátriai populáción. A hipotézis szerint a szkizotip vonások szintje pozitív összefüggést mutat az NYK-val. A vizsgálatban felmérésre kerültek az NYK-val esetlegesen összefüggő egyéb, nem szkizotip vonások, továbbá két szkizotípiát mérő eljárás, az Oxford-Liverpool Inventory szkizotípia és a Temperamentum és Karakter személyiség-kérdőív szkizotípiával összefüggésbe hozott skálakonfiguráció közti konkurens validitás vizsgálata is. Módszerek - A vizsgálatban 57 egészséges, fiatal felnőtt (14 férfi, 43 nő, átlagéletkor, szórás: 21,51±1,43 év) vett részt, önkéntes alapon. A szkizotip jegyek mérésére két validált eljárás, az Oxford-Liverpool Inventory szkizotípia és a Temperamentum és Karakter kérdőív, az NYK mérésére a Torrance Test of Creative Thinking mérőeljárás szolgált. A két szkizotípia-kérdőív közti összefüggés mérésére korreláció, a személyiségjegyek és az NYK kapcsolatának elem-zésére többszörös lineáris regresszió került alkalmazásra. Eredmények és következtetés - A Temperamentum és Karakter Kérdőív szkizotípiával szakirodalmilag kapcsolatba hozott karakterkonfigurációja (magas self-transzcendencia, alacsony önirányítottság és együttműködés) közül az ala-csony önirányítottság függött össze szignifikáns mértékben az Oxford-Liverpool-skála szkizotípiaértékeivel (Önirányítottság - szkizotípia: r=-0,730, p<0,01). A hipotézis, mi-szerint a szkizotip vonások összefüggnek az NYK-val, nem igazolódott be. Az NYK-szintet jelen mintában a TCI Ön-irányítottság és Jutalomfüggőség alskálái jósolták be szigni-fikánsan (Önirányítottság: b=0,330, p=0,015; Jutalomfüg-gőség: b=-0,260; p=0,049). A kutatás pozitívuma közé tartozhat, hogy az NYK-val kapcsolatban nem csupán a szkizotip jegyek kerültek felmérésre, ami hasznos adatokat biztosíthat a kreativitás empirikus vizsgálatához. Továbbá, ugyan jelen minta eredményei részben igazolták a két szkizotípiát mérő eljárás konkurens validitását, a minta mérete nem tette lehetővé a kérdés adekvát tesztelését, így a vizsgálatot érdemes lehet kiterjedtebb mintán, akár pszichiát-riai populációt is bevonva megismételni.

Lege Artis Medicinae

A munkaképesség elbírálásának lehetőségei: irodalmi áttekintés

FEHÉR Gergely, PUSCH Gabriella, KOLTAI Katalin, MÁK Kornél, GOMBOS Katalin, BANK Gyula, KÓSA Gábor, VARJASI Gábor, TIBOLD Antal

BEVEZETÉS - A munkaképesség megítélésének fontos szociális és társadalmi következményei vannak, de jelenleg hazánkban nem áll rendelkezésre standardizált mérési rendszer. CÉLKITŰZÉS - Vizsgálatunk célja a munkaképesség vizsgálatának áttekintése szakirodalmi adatok alapján. EREDMÉNYEK - Többféle módszer áll ren­delkezésre a legegyszerűbb kérdőíves felmérésektől kezdve a számítógépes alapú vizsgálatokig, mely utóbbiak a legobjektívebbek. A fizikális vizsgálatot célszerű ki­egészíteni cardiovascularis rizikóprofil-felméréssel és pszichometriás vizsgálatokkal is. Az intenzív kutatások ellenére sem áll rendelkezésre egyértelmű standard a munkaképesség-megítélésre. MEGBESZÉLÉS - További kutatások, nemzeti és nemzetközi standardok kialakítása szükséges.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 15.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
OKT 15.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
OKT 15.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
OKT 15.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
OKT 15.