Ideggyógyászati Szemle

Epilepsziás betegek életminőség-vizsgálata a megküzdési stratégiákkal és a betegségészleléssel összefüggésben

KOVÁTS Daniella, CSÁSZÁR-NAGY Noémi, JUHOS Vera, SALLAY Viola, BÉKÉS Judit, FABÓ Dániel, KELEMEN Anna, KURIMAY Tamás

2018. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2018;71(05-06)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.71.0184

Célkitűzés - Az epilepsziás betegek pszichoszociális állapotát és életminőségét jelentősen meghatározza a rohamok neuropszichológiai következményei mellett a betegséghez társuló komorbid zavarok megléte, így a depresszió, a szorongás és a betegség szubjektív megélése (Whitehead et al. 2015; Goldstein et al. 2005). Epilepsziások körében vizsgáltuk, hogy az életminőséget, a társuló depressziót és szorongás állapotát a rohamok neuropszichológiai megléte mellett hogyan befolyásolja a szubjektív betegségészlelés, valamint a megküzdési stratégiák. Módszerek - A betegeket önkitöltős kérdőívek segítségével vizsgáltuk, melyekkel a szociodemográfiai változók és betegségváltozók mellett rákérdeztünk pszichoszociális állapotukra (HADS, Beck-féle Depresszió Skála), az életminőségre (Qolie-31), a megküzdési stratégiákra (FKV-LIS), valamint a betegség szubjektív észlelésére (IPQ-R). A vizsgálat alanyai, összesen 170 fő, 18-70 év közötti epilepsziás beteg adatfelvételére került sor. A vizsgálati személyek egy országos intézet, egy regionális kórház, valamint két budapesti magánrendelő felnőtt ambuláns, bejáró betegei közül kerültek ki. Eredmények - A többváltozós lineáris regresszióanalízis alapján a Beck-féle depresszió (b koefficiens = -0,351, t=-4,703, p<0,001**), a Depressziós megküzdési stratégia (FKV Dep) (b koefficiens = -0,235, t=-3,123, p=0,002**), az Egészségi állapot szubjektív megítélése (b koefficiens = 0,232, t=3,643, p<0,001**), a vizsgálati személy neme (nő) (b koefficiens = -0,162, t=-3,008, p=0,003**), az IPQ következmények (b koefficiens = -0,161, t=-2,572, p=0,012*), az Aktív megküzdési stratégia (FKV Akt) (b koefficiens = 0,146, t=2,572, p=0,012*), a Rohamtípus milyensége (b koefficiens = -0,138, t=-2,527, p=0,013*), valamint az Alvásminőség (b koefficiens = -0,125, t=-1,995, p=0,049) az életminőség-összpontszám varianciájának 75,6%-át magyarázza (model3: F=33,333, p<0,001**, adjusted R2=0,733). Következtetések - Epilepsziás betegek körében a szubjektív betegségészlelés (IPQ-R) faktorai közül legjelentősebb szerepe a betegség testi, lelki és szociális következményeinek van. A rohamok kiszámíthatatlansága mellett a negatív érzelmi reprezentációnak is meghatározó a befolyása. Az érzelmi reprezentációnak, a ciklikusságnak és a betegségkoherenciának nagy szerepe van a betegséghez társuló negatív érzelmekkel való megbirkózásban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)]

CAGDAS Erdogan, NEDIM Ongun, SELIM Tümkaya, HAKAN Alkan, NEŞE Öztürk

[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

Ideggyógyászati Szemle

Az insomniák kezelésének helye az alvásmedicinában: gyógyszeres és nem gyógyszeres eljárások

FALUDI Béla, ROZGONYI Renáta

Az insomnia - az alvás elégtelensége - jelentős következményekkel járó gyakori állapot. Megkülönböztethetünk elsődleges formát (insomniabetegség) és komorbid insomniákat. A hatásos kezelés alapfeltétele a számos kiváltó ok miatti gondos kivizsgálás és - ha lehetséges - az oki terápia, melyben az alvásmedi-cina-centrumok tudnak segítséget nyújtani. Az insomniabetegség kezelésében elsődleges a kognitív viselkedésterápiák alkalmazása, valamint az altatók megfelelő használata. Az összefoglalóban érintjük az insomnia kivizsgálási lehetőségei mellett az alapvető ismereteket a kognitív viselkedésterápiáról. Érintjük továbbá az altatóként alkalmazott hatóanyagok jellemzőit is. Annak ellenére, hogy számos insomniaellátási protokoll áll rendelkezésre, viszonylag kevés szó esik az altatóhasználat gyakorlati szempontjairól. Összefoglalónk célja ezért a klasszikus irányelvszerű leírás mellett a helytelen és helyes altatóhasználati eljárások, szokások ismertetése is.

Ideggyógyászati Szemle

[A stroke valóban hétfő reggeli betegség?]

FOLYOVICH András, BÉRES-MOLNÁR K Anna, GIMESI-ORSZÁGH Judit, KATONA Lajos, BICZÓ Dávid, VÖRÖS Károly, GŐBL Gábor, AJTAY András, BERECZKI Dániel

[Bevezetés - Az akut ischaemiás stroke terápiás időablaka rövid. A szöveti rekombináns plazminogénaktivátorral (rt-PA) történő thrombolysisről születő döntés a betegek szigorú szabályok szerinti kiválasztásán alapul. A betegnek a lehető leggyorsabban stroke-centrumba kell érkeznie. A késlekedés az eredményes kezelés esélyeit csökkenti. Magyarországon a hétfői stroke-beteg-felvételek száma kiemelkedően magas, majd hétvégéig egyenletesen csökken. Korábban ennek okaként a sürgősségi szemlélet hiányát feltételezték. Irodalmi adatok szerint azonban az akut stroke felléptében a pihenést követő munkába állás kedvezőtlen hatású. Ezt a jelenséget az állatorvosi szakirodalom a lovaknál „monday morning disease”-ként ismeri. Vizsgálatunkban az akut stroke miatti felvételeknek a hét napjai szerinti megoszlását elemeztük négy független adatforrásból. Betegek és módszer - A 2009. január 1. - március 31. közötti időszakban elemeztük a Szent János Kórházba stroke miatt beutalt betegeket, illetve a budapesti akut stroke miatti sürgősségi mentőszállítások számát. Kiemelten vizsgáltuk a thrombolysisek megoszlását a Szent János kórházi 2009-2012. évi és a 2006-2012. évi országos adatok alapján. Leíró statisztikai elemzéssel mutatjuk be az adatokat. Az egyes napok közötti felvételek összehasonlítására c2-tesztet alkalmaztunk. Eredmények - A Szent János Kórházba nem thrombolysis indikációval érkező stroke-betegek száma a hét elején nagyobb (hétfő 18%, kedd 21%), a hét végén kisebb (szombat-vasárnap 9-9%). A budapesti akut stroke miatti mentőszállítások tendenciája a hét különböző napjain hasonló (hétfő és kedd 15-15%, szombat: 13%, vasárnap 12%). A thrombolysisek vonatkozásában egy adott osztály szintjén hétfői csúcs nem feltétlenül tapasztalható: a Szent János Kórházban a 80 thrombolysis 18%-a hétfőn, 19%-a vasárnap történt. Országos szinten azonban a hétfői ma-gasabb érték egyértelmű: thrombolysisekre 2006-2012 között Magyarországon 16,0%-ban hétfőn, 12,7%-ban szombaton és 13,5%-ban vasárnap került sor. Következtetés - A stroke miatti felvételek hétfői halmozódását nem kizárólag a sürgősségi szemlélet hiánya okozza, és a jelenség a thrombolysisre kerülő esetekben egy adott kórházi osztály szintjén nem feltétlenül tapasztalható. ]

Ideggyógyászati Szemle

A foramen ovale apertum és a cryptogen stroke kapcsolata. Retrospektív kórházi vizsgálat

BÖJTI Péter Pál, BARTHA Noémi Eszter, MAY Zsolt, BERECZKI Dániel, FÜLÖP Szilvia, SZAKÁCS ZOLTÁN, SZILÁGYI Géza

Célkitűzés - Az ischaemiás stroke-ok 23-25%-a a szokásos vizsgálatokkal ismeretlen kóreredetű, azaz cryptogen marad. Azonban ezek 25%-a a nemzetközi adatok alapján patogén foramen ovale apertumhoz (PFO) köthető. Retrospektív vizsgálatunk célja, hogy saját adatokkal is bizonyítsuk a PFO-hoz köthető stroke (PFO-RS) cryptogen stroke-ban (CS) betöltött hangsúlyos etiológiai szerepét és meghatározzuk az ischaemiás stroke-ok etiológiai megosz-lásának életkori különbségeit. Módszer - 2014-2015 friss ischaemiás stroke-eseteit ASCOD (Atherosclerosis, Small-vessel disease, Cardiac pathology, Other, Dissection) szerint klasszifikáltuk, megvizsgáltuk az etiológiai megoszlás életkori különbségeit (<40 év, 40-60 év, >60 év), illetve a CS-es betegek azonosítása után speciális ultrahang módszerekkel és a RoPE (Risk of Paradoxical Embolism) skála segítségével meghatároztuk a PFO-RS eseteket. Eredmények - A vizsgált időszakban ellátott 985 friss ischaemiás stroke 8,12%-a CS-nek, a vizsgált CS 41,38%-a PFO-RS-nek volt tartható. A PFO-RS előfordulása a fiatalokban jelentősen gyakoribb volt, mint az idősek körében, illetve megjelenési valószínűsége szignifikánsabban magasabb volt, mint korosztálytól való függetlenség esetén. Adataink alátámasztják a PFO-RS CS-ben betöltött hangsúlyos etiológiai szerepét, illetve bizonyítják, hogy a kontrasztos funkcionális-transcranialis Dopplernek a rutinkivizsgálás részét kell képeznie. Az ischaemiás stroke-ok korcsoportonkénti etiológiai megoszlása szignifikáns különbséget mutatott (p=0,000, df=14), melyhez a kisérbetegség, a cardiogen embolisatio, az egyéb patológiák, a disszekció, a CS és a PFO-RS is szignifikánsan hozzájárult. Eredményeink alapján fiatalokban elsősorban a ritkább, idősek esetén pedig inkább a klasszikus stroke-etiológiák jellemzőek.

Ideggyógyászati Szemle

[A levetiracetam és a lacosamid kiegészítő kezelés hatékonyságának retrospektív összehasonlítása parciális epilepszia kezelésében]

ACAR Türkan, ARAS Guzey Yesim

[Cél - A vizsgálat célja a lacosamid (LCS) és a levetiracetam (LEV) kiegészítő kezelés hatékonyságának retrospektív összehasonlítása parciális kezdetű epilepsziában szenvedő betegek esetén. Anyagok és módszer - Olyan betegek szerepeltek a vizsgálatban, akik parciális kezdetű epilepszia diagnózisát 2014 szeptembere és 2017 decembere között állapították meg, és utánkövetésük legalább egy évig zajlott, továbbá akiknél nem lehetett rohamkontrollt elérni legalább két epilepsziaellenes monoterápia alkalmazásával, ezért vagy LEV, vagy LCS kiegészítő kezelésben részesültek. Összehasonlítottuk a betegek hat hónappal a kiegészítő kezelés előtt mért összes rohamszámát és rohamkontrollarányaikat a kiegészítő kezelés után három, illetve hat hónappal mért értékekkel. Eredmények - A LEV-csoportba 30 beteg (12 nő, 18 férfi, átlagéletkor 29,7±6,6 év), az LCS-csoportba 28 beteg került (12 nő, 16 férfi, átlagéletkor 28,2±6,4 év); a két csoport között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség az életkor, a nem és a betegség fennállásának időtartama szempontjából. A LEV- és az LCS-csoport önálló értékelése esetén a kiegészítő kezelés után három és hat hónappal mért átlagos rohamszám szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a kiegészítő kezelés előtt hat hónappal (p<0,005 és p<0,005). A két csoport eredményeit egymással összehasonlítva nem volt szignifikáns különbség a rohamszám csökkenésében és a rohamkontroll kiegészítő kezelés előtti, illetve utáni értékében (p=0,445 és p=0,238). Következtetés - Az LCS ugyanolyan hatékonynak bizonyult a parciális kezdetű epilepszia kiegészítő kezelésében, mint a jelenleg leginkább használatos LEV. A szakirodalomban nem találtunk hasonló összehasonlító vizsgálatot. A jövőben prospektív vizsgálatokban kell összehasonlítani a két szer hatékonyságát.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitûzés – A szerzô a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnôtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelôsségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendô alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitûzésnek megfelelô kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerzô véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezôk, az akut rohamprovokáló tényezôk jelentô­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az elsô szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendôkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérô egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítôje, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintû betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelôsségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Ideggyógyászati Szemle

[A valproinsav, a carbamazepin és a levetiracetam hatása a Tp-e intervallumra, valamint a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányra ]

YASAR Altun, ERDOGAN Yasar

[Cél - A P-hullám-diszperzió értékelése antiepileptikus kezelés (AETh) előtt és után, valamint a ventricularis repolarizáció kockázatának vizsgálata a Tpeak-Tend (Tp-e) intervallum és a Tp-e/QT arány használatával epilepsziás betegek körében. Módszerek - Hatvanhárom, AETh-ban részesülő beteget és 35 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. Az epilepsziás betegek körében az EKG-vizsgálatot az AETh előtt és utána három hónappal végeztük. A Tp-e intervallumot és a Tp-e/QT arányt mindkét csoport esetében 12 elvezetéses EKG-berendezéssel mértük. Eredmények - A Tp-e intervallum hosszabbnak, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok magasabbnak bizonyultak a betegcsoportban, mint a kontrollok között (p < 0,05, mind­egyik esetében), ugyanakkor a QTmax-arány szignifikánsan alacsonyabb volt a betegcsoportban. Három hónap AETh után a betegek körében szignifikáns mértékben növekedett a QTmax, a QTcmax, a QTcd, a Tp-e, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc (p < 0,05). Miután értékelték az AETh arrhythmiás hatását, három hónapos kezelés után különösen a valproinsavval kezeltek esetében észlelték a Tp-e intervallum, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok szignifikáns növekedését (p < 0,05). A carbamazepinnel és a levetiracetammal kezeltek esetében nem különböztek szignifikáns mértékben a terápia előtti és utáni értékek. Következtetés - Az epilepszia arrhythmogen környezettel társulhat, és az AETh-ban részesülő betegeket szorosan monitorozni érdemes az arrhythmia kiszűrése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.