Ideggyógyászati Szemle

Az egyszeri allergéndózis hatása az explicit-implicit emlékezetre parlagfű-allergiás sportoló és nem sportoló betegeken

TOKODI Margaréta1,2, CSÁBI Eszter3, KIRICSI Ágnes1,2, SCHULTZ Rebeka1, MOLNÁR H Andor4, ROVÓ László1, BELLA Zsolt1

2018. JANUÁR 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2018;71(01-02)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.71.0025

Célkitűzés - A rhinitis allergica népbetegség, amely a légúti tüneteken túl a fizikai és szellemi teljesítőképességre is hatással lehet. Vizsgálatunk célja a szénanátha hatásának vizsgálata az emlékezeti működésre. Módszerek - A nyílt, prospektív klinikai vizsgálatban két, egymástól pszichoszomatikusan markánsan elkülöníthető parlagfű-allergiás betegcsoportot, rendszeres sportolókat és kontrollcsoportként nem sportoló betegeket hasonlítottunk össze. Mindkét csoportban specifikus nazális provokációt végeztünk orrfelenként 30 IR/ml dózisú parlagfűallergénnel. Különböző emlékezeti működéseket mértünk allergénexpozíció előtt és után. Az explicit emlékezetre történetfel-idézést, az implicit emlékezet vizsgálatára pedig reakcióidő-feladatot alkalmaztunk. Eredmények - A két csoportot összehasonlítva az allergénprovokációt követően az explicit feladatban - a rövid és hosszú távú emlékezeti működésben - jobb eredményt mutattak a sportolók a kontrollcsoporthoz képest, az implicit feladat mutatóiban nem jelent meg különbség a csoportok között. Az explicit feladatokban a sportolócsoport önmagához képest szignifikáns javulást mutatott a provokációt követően. Következtetés - Összefoglalva, a nazális allergénprovokáció során felmerülő rövid távú zavaró tényezők, mint például szemviszketés, könnyezés, garatviszketés, tüsszögés, orrfolyás nem eredményeztek romlást az emlékezeti funkciókban. Az egyszeri, nagy dózisú allergén a parlagfű-allergiás betegeknél fokozott koncentrálást eredményezett, mely a sportolók körében még kifejezettebb volt.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika, Szeged
  2. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Doktori Iskola, Szeged
  3. Szegedi Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet Kognitív- és Neuropszichológia Tanszék, Szeged
  4. Szegedi Tudományegyetem, Testnevelési és Sporttudományi Intézet, Szeged

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[A fotoszenzitív epilepszia elektroklinikai és prognosztikus sajátosságai]

YAZAR Olgun Hülya, GUL Gunay, YAZAR Tamer, EREN Fulya, KUSCU Yandım Demet, KIRBAS Dursun

[Háttér - A fotoszenzitív epilepszia (PSE) egy olyan reflex epilepsziatípus, aminek a kórfejlődése jelenleg még nem tisztázott. A vizsgálat célja a PSE-vel diagnosztizált betegek klinikai és elektroencefalográfiás (EKG-) értékelése és prognózisuk meghatározása. Módszer - A retrospektív és átkeresztezett vizsgálatban 44, a nemzetközi osztályozás alapján PSE-vel diagnosztizált beteg vett részt. Rögzítették a betegek életkorát, nemét, tüneteit, klinikai és EKG-jellegzetességeit, valamint a terápiás válaszukat. Eredmények - A vizsgálatban 28 nő és 16 férfi beteg vett részt, életkoruk középértéke: 22,09±6,49 év. A betegek közül 17 fő idiopathiás fotoszenzitív occipitalis lebenyi epilepsziában (IPOLE), 11 fő juvenilis myoclonusos epilepsziában (JME), 11 fő egyéb PSE-ben és öt fő juvenilis absence epilepsziában (JAE) szenvedett; a leggyakoribb vizuális rohamkiváltó tényező a televízió és a napfény volt. Rohamtípus tekintetében a leggyakoribb a myoclonussal és absence-szel jelentkező, generalizált tónusos-clonusos roham (GTCS) volt. Tizenhét beteg esetében fordult elő a családban epilepszia. A leggyakrabban alkalmazott kezelés a valproinsav volt. Következtetés - A szakirodalomhoz hasonlóan a jelen vizsgálat is arra a megállapításra jutott, hogy a PSE meghatározott életkori csoportban, körülírt klinikai tünetekkel jelentkezik, és megfelelő terápiaválasztás esetén jó prognózissal bír. A remények szerint ezen epilepsziatípusok megfelelő jellemzése csökkenteni fogja a helytelen diagnózisok számát és a nem megfelelő kezelés gyakoriságát.]

Ideggyógyászati Szemle

[Az átlagos thrombocyta-térfogat változásának szerepe az akut ischaemiás stroke patogenezisében: ok vagy következmény?]

AYAS Özözen Zeynep, CAN Ufuk

[Bevezetés - A vérlemezkéknek alapvető szerepük van az ischaemiás stroke patogenezisében szerepet játszó vascularis betegségben. A vérlemezkék méretét az átlagos thrombocyta-térfogattal (MPV) mérjük, ami egyben a vérlemezkék aktivitását is jelzi. A thrombocyták méretük növekedésével párhuzamosan egyre több sötét (denz) granulumot, valamint több szerotonint és tromboglobulint (b-TG) tartalmaznak, mint a kis méretűek. A vizsgálat során akut stroke esetében mértük fel az MPV változását olyan betegeknél, akiknél rendelkezésre állt a stroke előtti, közbeni és az utána következő hét nap során mért MPV-érték. Vizsgáltuk az MPV változása, valamint az ischaemiás stroke lokalizációja, etiológiája és kockázati tényezői közötti viszonyt is. Módszerek - A vizsgálatba 67, klinikailag és radiológiailag igazolt ischaemiás stroke-beteget vontunk be. A stroke etio-lógiájának klasszifikációja a módosított Trial of Org 10 172 in Acute Stroke Treatment (TOAST) alapján, a lokalizáció meghatározása a módosított Bamford-klasszifikáció szerint történt, továbbá értékeltük a stroke kockázati tényezőit is. Elemeztük a thrombocytaszám és az MPV értékeit olyan betegek esetében, akik dokumentációjában rendelkezésre álltak a (más betegség kivizsgálása kapcsán mért) stroke előtti értékek, a tünetek jelentkezését követő 24 órán belül mért értékek, valamint a tünetek jelentkezése utáni hét nap során mért értékek egyaránt. Eredmények - A stroke-ot követően megnövekedett az MPV értéke (10,59±2,26) a 24 órán belül mért értékekkel (9,84±1,64) és a stroke előtt mért értékekkel (9,59±1,72) összehasonlítva (p<0,0001); az MPV-érték változása hét nappal a stroke után következett be (p<0,016). Következtetés - Bár a vérlemezkék száma nem változott, az MPV értéke megnövekedett hét nappal az akut ischaemiás stroke bekövetkezte után.]

Ideggyógyászati Szemle

A kreativitás arculatai a bipoláris hangulatzavar tükrében

SZAKÁCS Réka

A kreativitás, mint az emberi teljesítmény legmagasabb szintű megnyilvánulási formája, és a bipoláris hangulatzavarok közötti kapcsolat a tudományos vizsgálatok és kutatások fókuszába került. Az irodalom, zene- és képzőművészet kimagasló alkotói között ugyanis lényegesen nagyobb arányban fordulnak elő affektív betegségek, különösen a bipoláris hangulatzavarok, mint az átlagnépességben, másfelől a bipoláris II. kórisméjű betegekben (hypomania és depresszió), illetve a bipolaritás legenyhébb formáját mutató személyekben (cyclothymia) magasabb az alkotókészség. Felmerül tehát, hogy a bipoláris hangulatzavarok egyes formái és hangulati állapotai, különös tekintettel a hypomaniára, kognitív, érzelmi-hangulati, motivációs előnnyel járnának a kreativitást illetően. A jelen esetismertetés célja egy kiemelkedő alkotókészségű, egyben bipoláris II. kedélyzavar kórismével kezelt beteg kreatív megnyilvánulási formáinak (irodalmi, vizuális művészeti, tudományos), illetve a kreatív teljesítménynek (irodalmi és tudományos publikációk, műalkotások, kiállítások száma, elismerések, díjazások) a bemutatása a klinikailag diagnosztizált hangulati állapotok tükrében. Az affektív állapotok elemzése során azt találtuk, hogy a hypomaniás epizódok szoros kapcsolatban állnak a vizuális művészeti (képző- és fotóművészeti) alkotókészséggel és elismert teljesítménnyel, valamint a tudományos produktivi-tással, míg az enyhe-középsúlyos depresszív állapotokban az irodalmi kreativitás a meghatározó. Súlyos depresszió és a kevert állapotok nem járnak kreatív tevékenységgel, és meglepő módon a jelentős hangulatingadozástól mentes, tartósan euthym hangulat is előnytelen az alkotóerő szempontjából. Úgy tűnik tehát, hogy a hangulati fekvés az alkotókészség zsilipjeként működik. Mindazonáltal valószínű, hogy a bipoláris hangulatzavar spektrum és az alkotókészséget meghatározó pszichés tényezők bonyolult interakciójáról van szó, ahol a hangulati állapot mellett a betegség egyéni variabilitásai, úgymint a gyógyszerelés, komorbid állapotok, betegséglefolyás is befolyásolják a kreativitást.

Ideggyógyászati Szemle

[A hippocampus strukturális és funkcionális szerepe Parkinson-kórban]

GYÖRFI Orsolya, NAGY Helga, BOKOR Magdolna, KÉRI Szabolcs

[A hippocampus memórianyomok rögzülésében játszott szerepére epilepsziasebészeti céllal végzett kétoldali media-lis temporalis lobectomia hívta fel a figyelmet. A neuro- pszichológia klasszikus esetének számító felfedezés új utat nyitott a kognitív idegtudományokban. Közleményünk célja a hippocampus anatómiai és funkcionális kapcsolatrend-szerének bemutatása olyan alapvető kognitív folyamatokban, mint a tanulás és emléknyomok rögzítése, majd annak bemutatása, hogy ezek miként járulhatnak hozzá a Parkinson-kór nem motoros tüneteihez. A modern képalkotó eljárások új lehetőségeket nyújtanak a hippocampus szerepének megismerésére, különös tekintettel az alrégiók szerkezetének és szerepének tisztázására. Az alrégiók specifikus eltérései feltételezhetők nem csak neurodegeneratív kórképekben, hanem az öregedésben és a depresszióban is. Több tanulmány egybehangzó megfigyelése a hippocampus volumencsökkenésére hívja fel a figyelmet újonnan diagnosztizált Parkinson-kóros betegeknél, amely összefügg a memóriadeficittel. A megfigyelés hátterében a dopaminerg rendszer szinaptikus plaszticitást befolyásoló szerepe feltételezhető. A hippocampus térfogatcsökkenése prediktív értékű lehet a Parkinson-kórban jelentkező kognitív hanyatlás kapcsán.]

Ideggyógyászati Szemle

[A Parkinson-kór és a cardiovascularis rizikófaktorok kapcsolata - eset-kontroll vizsgálat a dél-alföldi régióban]

MARKÓ-KUCSERA Mária, VÉCSEI László, PAULIK Edit

[Bevezetés és célkitűzés - A Parkinson-kór (PD) a második leggyakrabban előforduló neurodegeneratív kórkép a világon és így hazánkban is. A vizsgálat célja egyes cardiovascularis rizikótényezők - lipidanyagcsere-zavarok, diabetes mellitus, magasvérnyomás-betegség - előfordulásának mérése volt Parkinson-kóros és attól mentes betegek körében. Módszer - Az eset-kontroll vizsgálat a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikáján történt. A teljes minta 1299 főből állt, amelyből 620 fő volt a diagnosztizált PD-beteg, 679 fő pedig a kontrollbeteg. A vascularis tényezők és a PD összefüggéseit logisztikus regresszióval modelleztük. Eredmények - Az egyváltozós regressziós elemzés szerint a diabetes pozitív, a lipidanyagcsere zavarai negatív kapcsolatot mutattak a PD-vel, a magasvérnyomás-betegség esetében pedig nem igazolódott összefüggés. A többváltozós logisztikus regressziós modell megmutatta, hogy a diabetes esélyhányadosa (OR=2,86) szignifikánsan nagyobb, míg a lipidanyagcsere-zavaroké kisebb (OR=0,58) volt a PD-betegek körében, mint a kontrollcsoportban. A magas vérnyomás esélye viszont szignifikánsan kisebb (OR=0,68) volt PD esetén a nők körében, míg a férfiaknál ez nem volt megfigyelhető. Konklúzió - Ez az első olyan hazai vizsgálat, ami a Parkinson-kórt a cardiovascularis betegségek tükrében vizsgálja, és összefüggés mutatkozott a diabetes és a PD között.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Orális allergia szindróma gyermekkorban

CSIMA Eszter, CSERHÁTI Endre, MEZEI Györgyi

Az orális allergia szindróma előfordulása növekvő tendenciát mutat a pollenallergiák egyre gyakoribbá válásával, ezért várható, hogy gyermekekben is gyakrabban találkozunk ezzel a kórképpel. Az orális allergia szindróma felnőttkori előfordulása a nyírfapollen- allergiások között becsült adatok szerint 20-70% közötti. A betegség gyermekkori gyakorisága egyelőre ismeretlen. Vizsgálatunk célja a gyermekkori orális allergia szindróma jellegzetességeinek felismerése, gyakoriságának felmérése. Az orális allergia szindróma felismerésére felhasználtuk a gyermekek kórtörténetét, megvizsgáltuk a totális, valamint a specifikus IgE-szérumszinteket, bőrteszteket és nyílt ételprovokációs vizsgálatokat végeztünk. Az összesen 743 rhinitis allergicában és/vagy asthma bronchialéban szenvedő gyermek között 463 pollenallergiás esetet találtunk, az utóbbiak között pedig hat orális allergia szindrómás gyermeket, ez a pollenallergiások 1,3%-át jelenti.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Családtervezés sclerosis multiplexben: fogantatás, terhesség, szoptatás

RÓZSA Csilla

A sclerosis multiplex leggyakrabban fogamzó­képes korú nôket érint, így a családtervezés kiemelkedôen fontos kérdés ebben a betegségben. Napjainkra egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a terhesség nem rontja a relapszáló-remittáló sclerosis multiplex hosszú távú prognózisát, ennek ellenére sok beteg még manapság is bizonytalan a gyermekvállalást illetôen. A kérdést bonyolítja, hogy az egyre növekvô számú beteg­ségmódosító terápia terhességre gyakorolt hatásával nin­csenek eléggé tisztában a betegek, és sokszor az orvosok sem. Még kevésbé tisztázottak és ismertek a szoptatással kapcsolatos kérdések. A betegek ezekrôl a témákról elsôsorban gondozó neurológusukkal konzultálnak. A neu­ro­ló­gus feladata a fogamzásgátlással, terhességgel, asszisz­tált reprodukcióval, szüléssel, szoptatással, betegségmódosító kezelésekkel járó kockázatokat és elônyöket reá­lisan értékelni, a beteget ezekrôl tájékoztatni, majd a b­e­teggel közösen a családtervezési tervekkel összhangban a megfelelô betegségmódosító gyógyszert megválasztani. A jelen közlemény célja a klinikusok eligazodását segíteni ezekben a kérdésekben.A releváns szakirodalom áttekintése alapján, a nemzetközi irányelvekkel összhangban a közleményben áttekintjük a fogantatás, terhesség és szoptatás témakörét, különös tekintettel a törzskönyvezett betegségmódosító terápiák terhesség és szoptatás alatti alkalmazhatóságára.

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint hypertoniában. Hazai tapasztalatok a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013., 2015. évi adatai alapján - I. rész Bevezető gondolatok. Betegek és módszer. Alapadatok

KÉKES Ede, PAKSY András, ALFÖLDI Sándor

Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.