Ideggyógyászati Szemle

Az apoptosis prognosztikai jelentősége medullonlastomákban

SCHUBERT EO Thomas1, CERVOS-NAVARRO Jorge1

1996. MÁJUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1996;49(05-06)

Egyes daganatok esetén az apoptosis prognosztikai jelentőségű elváltozás. Néhány korábbi tanulmányból ismert, hogy a desmoplasticus medulloblastoma prognózisa kedvezőbb, mint a klasszikus medulloblastomáé. E tanulmány keretében 5 desmoplaticus és 5 klasszikus medulloblastomát vizsgáltunk a DNS-szálak fragmentumainak in situ terminális jelölésével, annak eldöntésére, vajon az apoptosis tekintetében van-e mennyiségi vagy minőségi különbség a két medulloblastoma-altípus között, ami az eltérő prognosztikai viselkedéssel összefüggésben állhat. A vizsgált esetekben nem találtunk szignifikáns különbséget sem mennyiségi, sem minőségi tekintetben a két altípus között. Az eredmények tehát arra utalnak, hogy az apoptosis a medulloblastomák prognózisának meghatározásában nem játszik jelentős szerepet.

AFFILIÁCIÓK

  1. Institute of Neuropathology, Berlin

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Hogyan jelennek meg a szomatikus eltérések és a fájdalom felnőttek emberrajzain?

GRYNAEUS Tamás

Különböző mértékben oligofrén és dementálódott betegek, illetve pszichikusan egészséges egyének emberrajzait mutatjuk be. Az előbbiek majdnem minden esetben "szomatikus önarcképet" rajzolnak, azaz testi hibáik, defektusaik az emberrajzban közvetlenül megjelennek. A második csoportban ez sokkal ritkább: függ a kompenzálástól, az intellektustól, az intraperszonális tényezőktől, a környezetet segítő- elfogadó magatartásától, az organikus eltérés jellegétől, súlyosságától. Más okból kialakult (újabb) agyi károsodás a kompenzálás lehetőségét ronthatja, javulása viszont az emberrajzban is tükröződhet. Az emberrajz-vizsgálat a szomatikus betegségeknek, de- fektusoknak nem diagnosztikai eszköze, és nem tekinthető a testvázlat grafikus megfelelőjének, ugyanakkor támpontot adhat a rehabilitáció megtervezé- séhez és végrehajtásához.

Ideggyógyászati Szemle

Absence-rohamok tüskehullámmintáinak topográfiai heterogenitása és klinikai korrelációk

CLEMENS Béla

Előző közleményemben részletesen leírtam az absence-rohamok ictalis elektrográfiás tüskehullámmintáiban a tüske- és a hullámkomponensek topográfiájának típusait. A mostani munkámban nagyobb beteganyagon (31 fő) sikerült megerősítenem az anterior, a posterior, és az irreguláris típusú tüskék, valamint a medialis és a lateralis típusú hullámok létezését. Az eddugu összes beteg ictalis tüskehullámmintáit kétfajta, különböző interpolációt használó mapping rendszerrel újravizsgálva a tüskekomponenst az interpoláció szabályától függetlenül azonosíthatónak találtam, míg a hullámkomponens azonosításában nem egyformán szerepelt a kétféle mapping.

Ideggyógyászati Szemle

A levopoda hatásának vizsgálata Parkinson-kórban

MECHLER Ferenc, DIÓSZEGHY Péter, GLAUB Theodóra, HIDASI Eszter, JOSE Rosa

A szerzők 21 Parkinson-kórban szenvedó betegen vizsgálták a carbidopa/levodopa klinikai tünetekre és laboratóriumi paraméterekre gyakorolt hatását, 7-12 hónapos követési idő alatt. A klinikai tünetek változását a Columbia- és Webster-értékskála pontszámaival mérték. Már a kezelés első hónapjában egyértelmű volt a tünetek javulása, és ez a megfigyelési időszak alatt még kifejezettebbé vált. A gyógyszerelés nem befolyásolta a laboratóriumi értékeket. Mellékhatások (szédülés, fejfájás, hányinger, látászavar, szívdobogás) csak a betegek egy részénél és csak enyhe formában jelentkeztek, ezek miatt a gyógyszerelést nem kellett megváltoztatni. A gyógyszerhatás okozta változásokat elektrofiziológiai módszerekkel is analizálták. A vizuális kiváltott válsz egyes csúcsainak amplitúdója és a válaszgörbe alatti terület szignifikánsan nőtt a kezelés alatt, a látópálya működésének facilitációjára utalva. A motoros rendszer transcranialis és spinalis mágneses ingerlésekor a levodopa kezelést követően a motoros latenciák és a gátlásai periódus tartamának normalizálódását észlelték.

Ideggyógyászati Szemle

Thrombolyticus terápia akut ischaemiás stroke-ban

HAFFNER Zsolt, HORVÁTH Erzsébet, HORVÁTH Éva, PAPP Gabriella, EGERVÁRI Ágnes, LIPÓTH Sarolta, CSÁNYI Attila, TUKA Andrea

Négy beteg esetében alkalmaztunk sztreptokináz kezelést akut occulsiv stroke-ban (a vérzést CT-vizsgálat zárta ki). A thrombolysist az első tünetek jelentkezésétől számított 6 órán belül kezdtük el. A Gyógyszer dózisa 1 250 000 NE volt, melyet intravénásan infusióban adtunk be 2 óra alatt. A neurológiai tünetek javulása hatásos és meggyőző volt, 2 esetben azonnali javulást észleltünk. Egy esetben a recanalisatiót a másnap elvégzett duplex scannal lehetett bizonyítani. Vérzéses szövődményt sem a kezelés folyamán (2 óra), sem utána nem észleltünk. A thrombolysis lehetőségét akut occlusive stroke esetén mérlegelni érdemes. Tudomásunk szerint ilyen protokollal először kíséreltünk meg thrombolysist Magyarországon akut oclusiv stroke-ban.

Ideggyógyászati Szemle

Glaukómás nervus opticus sorvadás

ÁGNES Boros, JOHN Bryan Fenton, IVAN Bodis-Wollner

A glaucomatosus nervus opticus sorvadás a látóideg axonalis neuropathiája, amelyre gondolni kell a progresszív látáscsökkenés differenciáldiagnosztiká jában. Az egyik fő rizikófaktor a pozitív családi anamnézis. A mai felfogás szerint a megnövekedett intra-oculáris nyomás is rizikófaktor és nem oka a nervus optikus sorvadásnak. A károsodás patomechanizmusa más neurodegenerativ betegségben zajló folyamatokhoz hasonlít. A jelenlegi terápia az intraocularis nyomás csökkentésén alapul, emellett a kórfolyamat során kialakuló neuronpusztulás megelőzésére új terápiás lehetőségek vannak kialakulóban.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Magyar Immunológia

A rheumatoid arthritis lehetséges kezelése: géntranszferindukált apoptózis

WOODS M. James, VOLIN V. Michael

A génterápiát eredetileg elsõdlegesen olyan betegek kezelésére fejlesztették ki, akiknek valamilyen géndefektusuk van, és a hiányzó gént pótolják ezzel az eljárással. Késõbb az indikációs kört géntranszfer formájában kiterjesztették, ami bizonyos betegségek kezelésére alkalmas gének bevitelét jelenti. Ez utóbbi eljárás bevezetésre került rheumatoid arthritisben is, ahol a génterápiának számos elõnye lehet más eljárásokkal szemben. A gének két nagy csoportja mindenképpen alkalmas a terápiás felhasználásra: a szolúbilis gyulladásos mediátorok (például citokinek) genetikai szuppressziója gátolja a synovitist, az apoptózis génjeinek indukciója pedig a programozott sejthalál beindítása révén gátolja a gyulladásos sejtek ízületekben való felhalmozódását. Korábban a citokingéntranszferrõl már beszámoltunk, ezen öszszefoglalóban az apoptózissal kapcsolatos adatokat tekintjük át. Fõleg azon célgénekre koncentrálunk, amelyekrõl kiderült, hogy arthritis-állatmodellekben apoptózist indukálnak. Emellett azon apoptózissal kapcsolatos mechanizmusokat is áttekintjük, amelyek szerepet játszanak a synovialis gyulladásban.

Magyar Immunológia

Az öregedés szerepe az autoimmunitás etiológiájában

SEMSEI Imre, ZEHER Margit, BAKÓ Gyula

A betegségek több típusa - köztük néhány autoimmun betegség is - kapcsolható az általános öregedési folyamatokkal, hiszen ezek a betegségek jól meghatározható, idõsebb életkortartományban jelentkeznek a legfrekventáltabban. A szervezet immunvédekezése egyrészt a külsõ ágensek ellen irányul, másrészt pedig belsõ, egyes nemkívánatos változások gátlását segíti elõ. Ezen belül azonban különbséget kell tennünk a normális (fiziológiás) folyamatok és az autoimmun betegségek között, jóllehet mindkettõre hatnak az öregedés általános folyamatai. Az autoimmun betegségek etiológiája egyik kulcselemének tűnik a thymus és annak öregkori változásai, bár más sejttípusok és ezek öregedése is jelentõs szerepet játszhat. Mind a fiziológiás autoimmunitásnak, mind pedig az autoimmun betegségeknek fontos tényezõi a spontán genetikai instabilitás, az öregedés során szerzett genetikai változások, valamint a szervezet információs szintjében bekövetkezett öregedéssel kapcsolt változások együttese. Azonban míg a fiziológiás autoimmunitást többnyire természetes faktorok irányítják - mint az általános öregedés és az apoptosis -, addig a primer autoimmun betegségeket viszont fõleg az öregedés által felerõsített genetikai instabilitás segítheti elõ.

Ideggyógyászati Szemle

Szabályozó mechanizmusok a fokális agyi ischaemia kialakulásában. A neuroprotektív kezelés új lehetõségei

NAGY Zoltán, SIMON László, BORI Zoltán

Az agyi véráramlás zavara az energiatartalékok (glikogén, glükóz, oxigén, ATP) kimerüléséhez, energiakrízishez vezet. Ennek következtében szöveti károsodás alakul ki. A károsodás központi részét, az ischaemiás core területet a héjszerű penumbra veszi körül. A penumbrában mind nekrotikus, mind apoptoticus sejtpusztulás kimutatható. Az ischaemiás core-tól távolodva térben és időben különböző neurokémiai folyamatok következnek be. Percek, órák alatt aktiválódnak az „azonnali korai válasz” (immediate early response) gének (c-fos, fos-B, c-Jun, krox 20, 24), indukálódnak a hősokkfehérjék (hsp 70, 72, HSF, HSE, HIF), valamint citokinek (TNF-α, IL-1β), gyulladásos faktorok (COX), adhéziós és glialis faktorok (ICAM1, ELAM-1, P-szelektin), vazoaktív faktorok (IL-6, -10, PAF), reaktív oxigéngyökök és velük kapcsolatos faktorok (O2, OH, NO, NOS, SOD) termelődnek. Napok alatt történik a sejtpusztulás, a nekrózis és az apoptosis, a kalpainok és kaszpázok, valamint a nukleázok aktiválódása következtében. Ezzel párhuzamosan a funkcionális rehabilitáció alapját képező növekedési faktorok és plaszticitási proteinek is aktiválódnak (BDNF, NGF, TGF-β, VEGF, PDGF, GAP-43).