A krónikus vesebetegség a sokféle etiológia ellenére végső soron egységesen, a vese fibroticus átalakulási mechanizmusával vezet végstádiumú veseelégtelenséghez. Az elmúlt években született – elsősorban kísérletes – kutatási eredmények jelentősen megváltoztatták az elképzelést a vese ezen átalakulásával kapcsolatban: egyértelművé vált, hogy a vesefibrosis egy dinamikus, sok szereplő részvételével zajló aktív folyamat. Ezen folyamatokban részt vevő tényezők befolyásolása reményt jelenthet arra nézve, hogy képesek leszünk a krónikus vesebetegség végstádiumának megelőzésére. Ez az összefoglaló közlemény a vesefibrosis és a krónikus vesebetegség összefüggését, az elterjedt vizsgálómódszerekből származó eredményeket és a közelmúltban felismert paradigmaváltást hozó tényezőket mutatja be.

Az evészavarok (obesitas, anorexia nervosa, bulimia nervosa) növekvő egészségügyi feladatot jelentenek. A prevenciójukkal kapcsolatos eddigi vizsgálatok ellentmondó eredményeket hoztak. Egyes megfigyelések szerint a fiatalok körében végzett prevenciós programok hatékonyak, mások viszont paradox hatásra is utalnak. A szerzők áttekintik a prevenciós stratégiákat, bemutatják a Norvégiában alkalmazott komplex programot és a Nagy-Britanniában kidolgozott ajánlásokat. A primer prevencióban reaktív és proaktív stratégiákat különböztetnek meg. Lényeges, hogy a prevenciós stratégiáknak össztársadalmi szinten kell megvalósulniuk. Reális és hatékony prevenció nem érhető el a társadalmikulturális környezet attitűdjének megváltoztatása, a médiumok által közvetített értékek befolyásolása nélkül.

Az atheroscleroticus eredetű cardiovascularis megbetegedések (ASCVD), és az ezek szövődményeként bekövetkező esemé­nyek megelőzésének egyértelmű és bizonyított módja a lipidmetabolizmus befolyásolása, el­ső­sorban az alacsony sűrűségű lipoproteinhez kötött koleszterin (LDL-C) szintjének csökkentése révén, statin-monoterápiával, illetve ezetimibbel vagy a proprotein-konvertáz szubtilizin/ kexin 9 (PCSK9) enzimgátlóival kombinálva.

Az autoimmun neuromuscularis betegségekben az intravénás immunglobulin egymással összhangban álló komplex hatások révén befolyásolja az immunrendszert. Ezek a következők: 1. az Fc-receptorok expressziójának és funkciójának módosítása, 2. a komplement- és a citokinhálózat aktiválódásának befolyásolása, 3. antiidiotipikus antitestek neutralizálása, 4. a T- és B-sejt-aktiválódás, -differenciálódás és -effektorfunkció módosítása. Kontrollcsoportos klinikai vizsgálatok eredményei igazolták, hogy az autoimmun neuromuscularis betegségek közül a Guillain-Barré-szindrómában és a multifokális motoros neuropathiában az intravénás immunglobulin adása az elsőként választandó terápia. Szteroidrezisztencia, illetve diabetes mellitus esetén krónikus inflammatorikus demyelinisatiós polyneuropathiában is ez az elsőként ajánlott kezelés. Alternatív terápiaként másodikként választható lehetőség dermatomyositisben, myasthenia gravisban, stiff person szindrómában és Lambert-Eaton myastheniás szindrómában. Az intravénás immunglobulin hosszú távon is jól tolerálható, mellékhatásként leggyakrabban bőrkiütés, thromboemboliás szövődmények, tubularis necrosis jelentkezhet. A kívánt hatást eredményező optimális dózis és infúziós frekvencia egyes kórképekben a tapasztalatokon alapuló orvoslás adatainak elemzésével egyértelműen megadható, míg más betegségekben azok meghatározása folyamatban van. A kezelés farmakoökonómiája, illetve az azonos betegségben szenvedő betegek eltérő válaszkészségét befolyásoló tényezők is további kutatásokat igényelnek.

Az egész világra kiterjedő felmérések szerint a cardiovascularis (CV) mortalitás az összhalálozás döntő eleme. 1990-2013 között a CV halálozás abszolút lélekszám alapján 40,8%-kal növekedett. Ezen belül az ischaemiás szívbetegség (IHD) és a stroke, mint a halálozás két fő eleme, hasonló mértékben nőtt. Az abszolút halálozási szám növekedésével szemben a 100 000 lakosra vetített, korral standardizált halálozási arány 21,9%-kal csökkent. A paradoxon oka a terápia fejlettsége mellett az életkor kitolódása. Ami döntő, hogy az elvesztett életévek (YLL) terén a cardiovascularis halálokoknál az IHD a negyedik helyről az első helyre került, a stroke az ötödik helyről a harmadikra. Ez a változás a világ legtöbb régiójára jellemző, így Közép-Euró­pára, illetve ezen belül hazánkra is. Az IHD és stroke mortalitásának nö­vekedésében a dohányzás, a magas vérnyomás, az elhízás, a fizikai inaktivitás és a diabetes mellitus játszik szerepet. 2011-ben az ENSZ nem fertőző betegségekről szóló értekezletén egyöntetű állásfoglalás született, amely szerint az összes nemzet számára kulcsfontosságú célkitűzés, hogy ezen betegségekben a korai halálozást 25%-kal csökkentsék 2025-re. Külön programban emelték ki a CV betegségeket, és ennek a „Heart of 25 by 25” elnevezést adták. A fő célkitűzés a korai CV halálozás kockázatának (az elhalálozás valószínűsé­ge 30-70 év között) csökkentése. A cél­kitűzés négy fő pontból áll: a dohányzás 30%-os csökkentése, a magas vérnyomás prevalenciájának 25%-os csökkentése, az elhízás és a 2-es típusú diabetes növekedé­sének megállítása. Világméretű becsléseket vé-geztek abban a vonatkozásban, hogy mi várható 2025-ben a terv sikere vagy sikertelensége esetén. Ha a jelenlegi trend folytatódna, az egész világon a nőknél 30%-kal, férfiaknál 34%-kal növekedne a korai CV mortalitás. Ha minden tényező befolyásolása sikerül, akkor nőknél a növekedés csak 1%-os lesz, a férfiaknál 6%-os csökkenés lenne. A fejlett országok tekintetében a csökkenés mindkét nemben meghaladná a 20%-ot.