Tüsszentő áramkörök
2021. SZEPTEMBER 18.
2021. SZEPTEMBER 18.
Szöveg nagyítása:
A tüsszentés egy olyan önkéntelen légzési reflex, mely a légutakba kerülő irritánsokkal és kórokozókkal szembeni védekezési mechanizmusként szolgál. A túlzott tüsszögés ugyanakkor elősegíti a légúti fertőzések terjedését, valamint pokollá teszi az allergiás rhinitisben szenvedők mindennapjait. A tüsszentési reflex neurális hátterének megértése és a reflex esetleges befolyásolása így mind az egyén, mind pedig a népegészségügy szempontjából nagy jelentőséggel bírhat. Li és munkatársai a Cell-ben megjelent cikkükben feltárnak egy, az orrot az aggyal összekötő idegi áramkört, mely egérben a reflex kiváltásáért felelős. A szerzők állatmodelljükben aeroszolizált kapszaicint, illetve hisztamint juttattak szabadon mozgó egereket tartalmazó ketrecekbe. Ezek az anyagok az egerekben tüsszentésszerű válaszokat váltottak ki, melyeket ismétlődő görcsszerű kilégzés és önkéntelen légzőizom-összehúzódások jellemeztek. Korábbi kutatások igazolták, hogy az orrmucosából érzőneuronok projiciálnak az agytörzsben elhelyezkedő nucleus spinalis nervi trigeminibe (SpV), mely magnak ingerlése tüsszentést vált ki. Ennek a projekciónak az átmetszése megszűnteti a tüsszentési reflex kiváltódását az állatmodellben. A szerzők azt is igazolták, hogy a perifériáról a tüsszentést kiváltó információt vékony rostátmérőjű, TRPV1-t (mely egy kapszaicin-szenzitív kationcsatorna) expresszáló érzőneuronok szállítják. Ezt követően a szerzők arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen neurotranszmitterek felelősek a TRPV1+ érzőneuronok ingerületátviteléért. Az érzőneuronokra alkalmazott single-cell RT-PCR technológiával igazolták, hogy egy neuropeptid, a neuromedin B (NMB) fontos szerepet tölt be ebben a transzmisszióban: az Nmb-knockout TPRV1-neuronokkal bíró egerekben a tüsszentési reflex jelentősen csökkent, valamint az SpV-be juttatott NMB-saporin toxin és az NMB-receptorok (NBMR) deléciója is hasonló redukcióhoz vezetett. Az SpV és a légzőizmokat vezérlő agytörzsi régiók között nincs közvetlen átfedés, így az NMBR+-neuronoknak valahogyan kommunikálniuk kell ezekkel a centrális légzésszabályzó régiókkal. Retrográd és anterográd axonkövetéses módszerek kombinációjával a kutatók kimutatták, hogy az SpV-beli NMBR+-neuronok specifikusan beidegzik a caudalis ventralis légzőközpontot (cVRG), melynek idegsejtjei a spinalis motoneuronok vezérlésével a kilégzés szabályzásáért felelősek. Ezt a kapcsolatot elektrofiziológiai vizsgálatokkal is sikerült igazolni: az SpV NMBR+-neuronok ingerlése akciós potenciálokat váltott ki a cVRG idegsejtjeiben., mely válasz akkor is létrejött, mikor az egerek kapszaicinnel kerültek kapcsolatba, illetve mikor az NMBR+ axonokat az élő egerekben aktiválták. Mivel ezek az NMBR+ neuronok befolyásolják a tüsszentési reflexet, de nem esnek egybe az életfontosságú légzési ritmust szabályzó neuronokkal, szelektív terápiás befolyásolásuk a maladaptív tüsszentés kezelhetőségéhez vezethet. Szemlézte: Cséke Balázs dr. Eredeti közlemény: Li F, Jiang H, Shen X, et al. Sneezing reflex is mediated by a peptidergic pathway from nose to brainstem. Cell. 2021;184(14):3762-3773.e10
Idegtudományok
A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.
Idegtudományok
A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.
Idegtudományok
Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.
Idegtudományok
A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.
Idegtudományok
A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.
A modernség jeles alakja
Kényelmes elektronikus eszközök szívbetegeknek
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”5.
1.
2.
3.
Helyünk a világban
A felzárkózás kudarca – 5+1 súlyos megállapítás Orosz Éva tanulmányából4.
5.
Idegtudományok
Neurofeedback: az ADHD-val küzdő gyerekek fejlesztéséhez is használható módszert oktatnak Vácon
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás