Ideggyógyászati Szemle

A súlyos agykárosodást követően kialakuló hydrocephalus jelentősége a rehabilitáció során

DÉNES Zoltán, LANTOS Ágnes, SZÉL István, THOMKA Magdolna, VASS Mátyás, BARSI Péter

2010. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2010;63(11-12)

Célkitűzések - A posztakut rehabilitáció során hydrocephalus miatt kezelt betegek eredményeinek vizsgálata és a tapasztalatok összefoglalása. Módszer - Retrospektív vizsgálat 2002. január 1. és 2008. december 31. között az OORI Koponya-agy Sérültek Rehabilitációs Osztályán. Eredmények - A hét év során hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek közül hat esetben primer, míg a többi 83 esetben szekunder hydrocephalus volt a diagnózis. A betegek átlagéletkora 36 (14-80) év volt. Az ismert eredetű hydrocephalusok közül leggyakrabban a poszttraumás fordult elő: 52/83. A többi hydrocephalus 23 esetben stroke, hét alkalommal daganat műtéti eltávolítását követően, és egy esetben cranioplastica után alakult ki, majd ezután került sor a söntműtét elvégzésére. A 83 esetből 20 alkalommal a rehabilitációs osztályon észleltük a hydrocephalus kialakulását, valamennyi a poszttraumás csoportba tartozott, míg a többi esetben már a söntműtét elvégzése után vettük fel rehabilitációra a betegeket. A söntműtétek a hydrocephalus észlelése után, a baleset vagy a betegség kialakulásától számítva átlag a 70. (20-270) napon történtek. Posztoperatív szövődmény 12 esetben fordult elő, ebből hat infekciós eredetű volt, hat alkalommal viszont vezetési zavar miatt kellett söntrevíziót végezni. A söntbeültetés után a poszttraumás hydrocephalusban szenvedő betegek közül 40 esetben (40/52) észleltünk funkcionális javulást, amely a FIM-skálán számszerűen is kimutatható volt, 12 beteg állapota nem változott. A többi 31 beteg közül csak két esetben nem észleltünk a funkcionális állapotban is kimutatható javulást. Következtetések - A súlyos agykárosodást követő hydrocephalust, gyakorisága és következményei miatt a jelentős szövődmények közé soroljuk. A posztakut rehabilitációval foglalkozó osztályunkon a hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek 4,4%-ban fordultak elő. A műtétet követően az esetek 77%-ában észleltünk javulást. A legnagyobb számban előforduló poszttraumás hydrocephalus aránya 5,2% volt osztályunkon a vizsgált hétéves időszakban. A hydrocephalus kialakulásának észlelése 24%-ban a rehabilitációs osztályon történt, és a posztoperatív szövődmények is itt jelentkeztek, az esetek 14%-ában, ezért az ilyen betegekkel foglalkozó szakembereknek, így a rehabilitációs osztályokon dolgozóknak is járatosnak kell lenni a hydrocephalus diagnosztikájában és a söntműtét utáni szövődmények észlelésében egyaránt. Szoros munkakapcsolat szükséges az akut és posztakut ellátók között az érintett betegcsoport sikeres rehabilitációja érdekében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Élni az egyéniség elvesztése után. A súlyos Alzheimer-betegek orvosi ellátásának sajátos szempontjai

RAJNA Péter

Mivel a várható életkor emelkedésével a dementiákat illetően „pandémia” körvonalazódik, a szerző az Alzheimerkór súlyos stádiumának orvosi és társadalmi szempontjait tekinti át. Az epidemiológia, a diagnosztika és a ma még egyértelműen csupán palliatív terápiák rövid ismertetését követően a súlyos stádiumú betegek ellátásának megoldatlanságát világítja meg. Azok nézetével azonosul, akik a kórfolyamatot kórosan felgyorsult öregedésnek tekintik. Hayflick elképzelését elfogadva, azaz evolúciós modellben értékelve az öregedés folyamatát, úgy véli, hogy a reprodukciós „feladat” teljesítését követően az idősödő egyedeknek sem a további életlehetősége, sem halandósága nincs megfelelően „programozva”. Ennek a feltételezésnek első olvasatban súlyos negatív üzenete lehet, azonban a szerző az öregedés kimenetelének bizonytalanságát pozitív üzenetnek tekinti. Arra a következtetésre jut, hogy az öregedéssel (is) kapcsolatos degeneratív folyamatok kialakulását, illetve a folyamat megállítását csak a jelenlegi lehetőségeken messze túlmenő preventív beavatkozásokkal lehet megakadályozni. Mindmáig nem léptünk el az általánosság szintjéről a kóros, vagy felgyorsult öregedést befolyásolni képes preventív ajánlások terén, illetve ezeknek a területeknek a kutatási eredményei ellentmondásosak. Már körvonalazódnak ugyan az „egészséges”, a „minőségi”, a „vállalható” öregedés kritériumai, de még mindig nem tudjuk pontosan, hogyan kell a lehető legjobban élnünk, és ezért milyen életkorban mit kell tennünk. Hiányoznak azok a szomatikus és pszichometriai mutatók, amelyek jeleznék, milyen szinten állnak az öregedés biológiai folyamatai adott személynél. Mi, orvosok is mélyen hallgatunk arról, hogy a dementia kórfolyamatában melyik az a szint, amelynek elérését követően a beteg individuális tulajdonságai és közösségi léte már nem ismerhető fel. Fogalmunk sincs, hogy legmagasabb rendű működések hanyatlásának milyen fázisa az, amelyben már az öröm/szenvedés arány 1 alá csökken, sőt ennek mérésére vonatkozóan még jó módszerünk sincsen. A szerző szorgalmazza a felgyorsult, illetve kóros öregedés orvosi megközelítésében a jelenlegi „várd meg a tünetet és kezeld” elve helyett új, döntően preventív szemlélet alkalmazását, az új típusú ellátás módszertani elemeinek kidolgozását. A betegpopuláció növekedése miatt a betegek felismerése és gondozása csak az alapellátás eddiginél intenzívebb bevonásával valósulhat meg. Az ellátás anyagi hátterét az erősíthetné, ha a jelenlegi palliatív terápiák kritériumrendszere is új alapokra helyeződne. A tényleges szakmai munka azonban csak a súlyos morális és társadalmi dilemmák kezelését követően lehet eredményes.

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia hálózati koncepciója. 2. rész

HALÁSZ Péter

A cikk először azoknak a fiziológiás agyi hálózatoknak a természetét foglalja röviden össze, melyeket az epilepsziás hálózatok természetes alapjául tekinthetünk. Majd vizsgálja azokat az adatokat és érveket, amelyek az epilepszia hálózati koncepcióját támogatják, az epilepsziás hálózat ismérveit és fiziológiás hálózatok epilepsziás átalakulásának lehetséges mechanizmusait. Foglalkozik a neuronalis oszcillációk szerepével és felhasználja az újabb fMRI-adatokat, amelyeket az epileptiform kisülések és rohamok idején készült BOLD-térképezés során nyertek. A második részben az ismert és feltételezhető epilepsziás hálózatokat: az idiopathiás generalizált epilepsziákkal kapcsolódó thalamocorticalis, a medialis temporalis epilepsziával kapcsolatos temporolimbicus, a rolandikus epilepszia - Landau-Kleffner - ESES-spektrum hátterében a perisylvián, a jóindulatú gyermekkori „fejlődési epilepsziák” hátterében álló részben corticothalamicus, részben corticalis, a prefrontális nocturnalis epilepsziák hátterében pedig a feltételezhető ergotrop-dinamogén arousal hálózatot mutatja be. A kevésbé ismertek közül a felső parietomedio-frontális, az alsó parietalis-mediotemporalis epilepsziás hálózatot mutatja be. Végül röviden tárgyalja a network koncepció hatását az újabb, egységesebb epilepsziaosztályozás kialakításában.

Ideggyógyászati Szemle

Többcentrumos, megfigyeléses vizsgálat az oxcarbazepin hatásáról a parciális epilepsziás felnőtt betegek általános közérzetére

BALOGH Attila, SZENTESI Annamária, JÁNOSI István

Célkitűzés - A szerzők az oxcarbazepinkezelés pszichofarmakológiai sajátosságait kívánták feltérképezni hazai, többközpontos megfigyeléses vizsgálat keretében. Keresték annak lehetőségét, hogy a kezelés során megbízhatóan el tudják-e különíteni a rohambetegség javulásának pszichés következményeit a gyógyszer pszichofarmakológiai hatásától. Adatokat kerestek arra, hogy az oxcarbazepinterápia a már ismert, kognitív működéseket rendező tulajdonsága mellett a betegek affektív tüneteinek biológiailag megalapozott összetevőit is javítja. Módszerek - Nyílt, egyágú, többcentrumos, megfigyeléses vizsgálatban 528 beteg bevonásával tekintettük át négy hónap klinikai történéseit három hónapos oxcarbazepinkezelést értékelve. Vizsgálatainkhoz Harold J. Dupuy 1984-ben megalkotott Általános Közérzeti Kérdőív kvantitatív módszerét alkalmaztuk. A klinikailag értékes megállapításokat a protokoll sze-rinti betegpopuláció adatai alapján alkottuk meg, ennek megfelelően a feldolgozható elemszám csökkent, 332 betegre módosult. Biostatisztikai elemzés történt. Eredmények - A vizsgálat befejezésekor az Általános Közérzeti Kérdőív valamennyi tesztcsoportjában egyöntetűen szignifikáns volt (p<0,0001) a javulás. Az oxcarbazepinterápiára rezisztens betegek affektív életének lelki mutatói a teszteredményekben ugyancsak szignifikáns javulást mutattak. A továbbra is gyakran rohamozó betegek csoportjában az inkább biológiai hatások által befolyásolt lelkiállapot-mutatók értékpontjainak emelkedése magasabb volt az inkább külső tényezők által befolyásolt pszichés mutatók értékpontjainál. Következtetések - Megállapítható, hogy a vizsgálatunkban felhasznált Általános Közérzeti Kérdőív sikeresen alkalmazható az epilepsziás betegek lelkiállapotának kvantitatív felmérésére. Nagy létszámú, parciális epilepsziás beteganyagon sikerült igazolni, hogy az oxcarbazepin antikonvulzív hatása mellett szignifikáns pszichofarmakológiai tulajdonsággal is rendelkezik. Az oxcarbazepin rohamgátló hatásának pszichés következményei és a szer affektív lelki működéseket rendező biológiai hatása bizonyíthatóan elkülönül egymástól, mivel szignifikánsan javult a betegek affektivitása akkor is, ha a rohamok száma nem csökkent.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló a Környey Társaság 2010. évi tudományos üléséről. 2. rész

A tudományos program második részében a pécsi Környey Társaság Kuratóriuma által felkért, a hazai idegtudományokat képviselő legnevesebb személyek közül válogatott előadók tartottak emlékelőadásokat.

Ideggyógyászati Szemle

Klasszikus neurológia: Adieu! Avagy: az ideggyógyászat jövője a termékeny átalakulás vagy programozott halál?

HALÁSZ Péter, RAJNA Péter

Véleményünk szerint a hagyományos neurológiát a fejlődés túlhaladta. (Azaz: az összes romantikus szépségével és hierarchikus viszonyával együtt is: adieu!) Az alapszakmán belüli specializáció elkerülhetetlen, a magas szintű, ugyanakkor költséghatékony, de személyes orvos-beteg partneri viszonyon alapuló betegellátáshoz új kereszt- és hosszmetszeti intézményi szerkezetet kell kialakítani, amely nem kórházi ellátáson, hanem multidiszciplináris munkacsapatok együttműködésén alapul. Ennek megfelelően kell a jövő neurológusainak képzési rendszerét is átalakítani. Helyzetértékelő elemzésünket és szervezési javaslatainkat - már csak életkorunknál fogva is - személyes érdek nélkül, kizárólag a szakma jövőjét, és az értékek megőrzését, a dogmává vált elvek feltárását szem előtt tartva írtuk. Szívből örülnénk, ha a lap hasábjain a neurológia ügyét fontosnak tartó kollégáink saját véleményüket, a mieink mellett, vagy azok ellen szóló érveiket megjelentetnék.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Magas nyaki gerincvelősérült beteg komplex intenzív ellátása, rehabilitációja rekeszi pacemaker alkalmazásával

FODOR Gábor, GARTNER Béla, KECSKÉS Gabriella

2016 nyarán motorbalesetben politraumát szenvedett 21 éves nőt szállítottak kórházunkba. Diagnosztikus vizsgálatokkal a C. II. csigolyán a dens teljes csontszéles­ségnyi, gerincvelőt komprimáló diszlokációval járó törése, a bal humerus mellett a femur, illetve a sacrum és az os pubis törése igazolódott. Osztályunkon eltöltött 1,5 éve alatt a légzési elégtelenség és a tetraplegia következtében fellépő problémákkal kellett megküzdenünk. Ennek része­ként került sor a svédországi Uppsalában elektrofiziológiai vizsgálatra és rekeszi pacemaker beültetésére. A gerinc­velő-sérülés korszerű, komplex ellátása és rehabilitációja több orvosi és nem orvosi szakma szoros szakmai együtt­működését igényli. Célunk a maximálisan elérhető életminőség (quality of life) megteremtése volt. Érdemes a tör­ténetünk szélesebb körben történő bemutatása, hiszen jó példaként szolgálhat orvosi és nem orvosi társszakmák szoros együttműködésére.

Ideggyógyászati Szemle

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

DÉNES Zoltán, TARJÁNYI Szilvia, NAGY Helga

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia epidemiológiája Magyarországon

SZEGEDI János, KÉKES Ede, SONKODI Sándor, KISS István

A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

Ideggyógyászati Szemle

A test leképződésének többszörös károsodása neglect szindrómában

SNAGY Zita, VERSEGHI Anna, VKOMLÓSI Anna, RÁKÓCZI Balázs, BOROS Erzsébet

Háttér és cél - A testre vonatkozó neglectnek sokféle tünete ismert. Tanulmányunkban feltételezzük, hogy a különböző tünetek mögött más-más testhez kapcsolódó funkció és ezzel együtt más és más agyi terület károsodása állhat. Ennek feltárásához két funkció károsodását vizsgáltuk neglecttel küzdő betegeknél (n=10), összehasonlítva egészséges személyekkel (n=10) és neglectes tüneteket nem mutató betegekkel (n=10). A kérdéses funkciók: a test térbeli helyzetének megítélése és a testforma észlelése. Módszer - A test leképződésének vizsgálatára új módszert használtunk: a testábrázolás módszerét, amely alkalmas az említett két testi funkció együttes mérésére. Eredmények - 1. Bal oldali neglectes betegek testük térbeli helyzetét szignifikánsan jobbra tolódva észlelték a valós testhelyzetükhöz képest. Ezzel szemben a neglectes tüneteket nem mutató betegek, valamint az egészséges kontrollszemélyek hajlamosak voltak balra eltolni testük észlelt helyzetét. 2. A neglectes betegek testük formáját szignifikánsan torzultabbnak észlelték, mint az egészséges kontrollszemélyek és a neglectes tüneteket nem mutató betegek. 3. Nyolc neglectes beteg esetében a test szubjektív jobbra tolódása és a testforma torzult észlelése együtt jelentkezett, viszont a két funkció sérülése disszociált két neglectes beteg esetében. Következtetések - Vizsgálatunk egyrészt igazolta, hogy a test térbeli helyzetének megítélése és a testforma észlelése károsodik neglect esetén. Másrészt a két tünet disszociációja megerősíti, hogy feltételezhetően ez a két tünet két különböző funkció károsodásához köthető. Az eredményeknek gyakorlati következményei is vannak. Tanulmányunk végén tárgyaljuk az egyedi - károsodáshoz illesztett - terápiás stratégiák szükségességét a neglectes betegek mozgásrehabilitációjában.

Ideggyógyászati Szemle

A Rey-féle összetett figura és felismerési próba neuropszichológiai alkalmazási lehetõségei

F. FÖLDI Rita, TOMASOVSZKI László

A szerzők a vizuospaciális konstrukciós képességek és a memória vizsgálatára kidolgozott Rey-próba (összetett figura és felismerési próba, RCFT) ismertetésén keresztül a teszt segítségével mérhető képességeket és egyéni információfeldolgozási sajátosságokat, valamint a klinikai alkalmazási lehetőségeket mutatják be. Kitérnek a tesztértékelés szekvenciális és kvantitatív módszereinek ismertetésére. Az IQ és az RCFT kapcsolatainak összefoglalása során ismertetik egészséges és agykárosodott személyek kivitelezési stratégiáinak eltéréseit, amelyek a feldolgozási kapacitás változásaira vezethetők vissza. A figyelmi folyamatokkal kapcsolatban bemutatják a gyermekpszichiátriai és a neuropszichológiai alkalmazási lehetőségeket, amelyek elsődlegesen a figyelemhiányos és diszruptív viselkedészavarok differenciáldiagnosztikájában hasznosíthatók. Konkrét eset bemutatásán keresztül demonstrálják a neuropszichológiai vizsgálatok menetét és az RCFT helyét ezen vizsgálatokban.