Ideggyógyászati Szemle

A felsõ végtag rekonstrukciós műtétjének szerepe a tetraplegiás beteg rehabilitációjában

TURCSÁNYI István, FARKAS Csaba, NAGY Attila, SZILASSY Géza

2003. FEBRUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2003;56(01-02)

A tetraplegiás betegek rehabilitációjában a felső végtag mozgásjavító műtétjeit közel harminc éve alkalmazzák, ezek Moberg, Lamb, Zancolli és Bryan nevéhez fűződnek. A 70- es évek kezdeti kudarcai és szerény eredményei olyan jellegű megtorpanást, szakmai megosztottságot okoztak, hogy megkérdőjeleződött a tetraplegiás betegeknél elvégezhető felső végtagi fogásjavító műtétek szükségessége. A szerzők 2001 óta foglalkoznak tetraplegiás betegek felsővégtag- rekonstrukciós műtétjeivel. Három betegen hajtottak végre fogásjavító műtétet, amelyek közül a 10 hónappal korábban operált esetüket ismertetik részletesen. A többi két beteg posztoperatív kezelése még nem záródott le, eredményeikről később számolnak be. Huszonhárom éves leány 1998-ban személygépkocsi utasaként sérült, és nyaki V-VI. csigolyatörést szenvedett. A nyaki V. csigolyatest darabos törése gerincvelő-károsodást okozott. A baleset után mind a négy végtag azonnali mozgásképtelensége és a mellkas thoracalis szintjétől distalisan teljes érzéskiesés alakult ki. A sérülés után CV-corpectomia, corpuspótlás, CIV-V-discectomia, CIV-VII-ventrofixatio történt. A műtét után a felső végtagok mozgásai javultak, az alsó végtagoké viszont nem. Általános állapota az intenzív osztályos kezelés, a gégészeti, urológiai, plasztikai sebészeti beavatkozások és a rehabilitációs osztályon történő komplex terápia után stabilizálódott. Kerekesszékkel mobilizálták. Para-koordinációs mozgással kisebb tárgyakat fel tudott emelni, de a bénult ujjhajlító és -feszítő izmai miatt kezeivel nehezebb tárgyat fogni nem tudott. 2002 márciusában a domináns jobb kezén fogásjavító műtétet végeztek. A műtét után 12 héttel 2 kg-os súlyt felemel, kulcsfogás, csúcsfogás és markolás jó erővel történik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A motoros kiváltott válasz vizsgálat szerepe a cervicalis spondylosishoz társuló myelopathia diagnosztikájában

SIMÓ Magdolna, ARÁNYI Zsuzsanna

Bevezetés - A transcranialis mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz vizsgálat (MEP) az egyetlen vizsgálóeljárás, amellyel a corticospinalis pálya funkciója megítélhető. A cervicalis spondylosishoz társuló myelopathia lehet tünetmentes, illetve - különösen a kezdeti stádiumban - a tünetek nem specifikusak. Mindez az elektrofiziológiai vizsgálatok fontosságát hangsúlyozza. A szerzők célkitűzése a MEP-vizsgálat érzékenységének meghatározása volt a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában. Betegek, módszer - A nyaki gerinc MR-vizsgálatával igazolt cervicalis spondylosisban szenvedő betegeket három csoportba sorolták klinikai tüneteik alapján: az első csoportban a betegek panasz- és tünetmentesek voltak, a második csoportba tartozó betegeknek nem specifikus panaszai vagy tünetei voltak (alsó végtagi zsibbadás, járászavar), a harmadik csoport tagjainál pyramisjeleket lehetett észlelni. Eredmények - A MEP-vizsgálat eredménye az első csoportban minden beteg esetében negatív volt. A második csoportban a centrális vezetési idő minden betegnél megnyúlt. A harmadik csoportban egy beteg kivételével szintén minden esetben megnyúlt a centrális vezetési idő. Következtetések - Megállapítható, hogy a MEP-vizsgálat érzékeny eljárás a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában, különösen a kezdeti stádiumban, amikor a betegnek csak enyhe panaszai vannak és a neurológiai vizsgálat során pyramisjelek még nem észlelhetők. Ugyanakkor, ha a betegek panasz- és tünetmentesek, a MEP-vizsgálat eredménye is negatív. Amennyiben a klinikai vizsgálat alapján egyértelmű a corticospinalis pálya laesiója, a MEP-vizsgálat sem nyújt további információt.

Ideggyógyászati Szemle

Sacrococcygealis chordoma műtéti kezelése

VARGA Péter Pál

A chordoma ritka és egyedülálló viselkedésű rosszindulatú daganat, amely eredetét tekintve a notochord maradványaiból fejlődik ki, s rendszerint a negyedik-ötödik dekád folyamán manifesztálódik. A lokalizációt tekintve a test szimmetriatengelyében vagy ahhoz kapcsolódva helyezkedik el, s szövettani struktúrája inkább a benignus daganatokéra jellemző. Fájdalmatlan, de lokálisan könyörtelenül agresszív daganat, amely esetlegesen metasztázist is adhat, s hoszszabb túléléssel szövettani képe is változó lehet. Leggyakoribb megjelenési helye a sacrococcygealis régió (körülbelül 60%-ban) és a clivus. Spinalis (suprasacralis) manifesztációban a lumbalis régió érintett leginkább. A szerző munkacsoportja 1992 és 2002 között 37 beteget operált sacrococcygealis chordoma miatt. Valamennyi esetben széles reszekciót alkalmaztak, amely után négy betegnél összesen hét reoperáció történt. Közleményükben a betegcsoport részletes klinikai adatainak áttekintését adják és a széles reszekció technikai aspektusait tárgyalják.

Ideggyógyászati Szemle

Szokatlan elhelyezkedésű daganatáttételek a gerincben - három eset ismertetése

BAZSÓ Péter, NAGY László

A szerzők három eset kapcsán a gerincáttételek ritka csoportjaira hívják föl a figyelmet. A rosszindulatú daganatok kezelésében elért haladás, és az MR-vizsgálat elterjedése a diagnosztikában érdekes következménnyel is járt. Egyre gyakrabban találkozunk ez ideig ritkának tartott elváltozásokkal, ami kihívás elé állítja mind az onkológusokat, mind a neurológusokat és az idegsebészeket. A szerzők reményei szerint dolgozatuk segítséget nyújthat az egyre gyakrabban kórismézhető szokatlan elhelyezkedésű gerincáttételek felismeréséhez, lehetőséget adva a kezelésre.

Ideggyógyászati Szemle

Gerincstabilizációs műtétek osztályunkon 1989-2002

HÁVEL János, GÖBÖL László, GÖRÖMBEY Zoltán, KISS Tibor, LAJKÓ Albert, VALÁLIK István, VIOLA Árpád, JULOW Jenő

Az irodalomban található adatokkal történő összehasonlítás igényét szem előtt tartva a szerzők retrospektív áttekintést nyújtanak a budapesti Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályán 1989 és 2002 között végzett gerincfixációs műtétekről. A 37 ágyas osztály idegsebészetileg Buda egymilliós lakosságát látja el. A fent említett 13 év során 156 000 sérültből az osztályon 9360 neurotraumatológiai esettel foglalkoztak, 560 közülük gerincsérült volt. Utóbbiak mellett nem traumás casusok ellátása is történt gerincdaganatos, gyulladásos, degeneratív és instabilitással járó esetekben. A 224, stabilizációs műtéten átesett esetet három csoportba osztották: cervicalis, thoracalis és lumbalis. Mindegyik gerincszakasznak megfelelően csoportonként felsorolják az elvégzett műtétek számát. Szeptikus szövődményt 2,5%-ban észleltek. Csavartörés, kilazulás előfordulása a beültetett implantátum esetében 2%-ban fordul elő. A felsorolt gerincműtétek megfelelő megoldást jelentenek a felmerülő gerinctraumás, daganatos, degeneratív és instabilitással járó esetekben. A vizsgálat eredményei nem térnek el az irodalomban közölt adatoktól.

Ideggyógyászati Szemle

Percutan-transpedicularis akrilát vertebroplastica lumbalis csigolyatest-haemangioma kezelésére - esetismertetés

KASÓ Gábor, STEFANITS János, KÖVÉR Ferenc, DÓCZI Tamás, HORVÁTH Gábor

A szerzők egy lumbalis csigolyatest-haemangiomás beteg esetét ismertetik. Műtéti megoldásként a percutan-transpedicularis akrilát vertebroplasticát használták, amely az elmúlt másfél évtizedben széles körben elterjedt a csigolyatesteket érintő különböző eredetű kórfolyamatok kezelésében. Rövid irodalmi áttekintést adnak a korábban, valamint a jelenleg is alkalmazott módszerekről. Részletesen taglalják, hogy annak ellenére, hogy betegük haemangiomája a radiológiai megjelenés alapján nem bizonyult agresszívnak, miért választották a vertebroplasticát. Ismereteik szerint ez a csigolyatesthaemangiománál alkalmazott akrilát vertebroplastica első hazai közlése.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Lege Artis Medicinae

Digitális eszközökkel támogatott terápiatervezés folyamata a precíziós onkológiában

PETÁK István, VÁLYI-NAGY István

A molekuláris információ alapú személyre szabott precíziós orvoslás új mérföldkôhöz érkezett az onkológiában. Mostani tudásunk szerint hozzávetôleg 600 gén 6 millió mutációja hozható összefüggésbe a daganatok kialakulásával, és minden beteg esetében átlagosan egyszerre 3-4 ilyen „driver” gén mutációja van jelen. A molekuláris diagnosztika fejlôdése ma már lehetôvé teszi, hogy a rutinellátás részeként megismerjük a betegek daganatának részletes molekuláris profilját. Ennek klinikai relevanciája az, hogy ma már 125 célzott gyógyszer van forgalomban és további több száz hatóanyag érhetô el klinikai vizsgálatokban. Ez azt eredményezi, hogy sokszor már elsô vonalban több törzskönyvezett terápiás lehetôség közül kell kiválasztani a beteg számára a legmegfelelôbbet a molekuláris információ alapján. Ehhez ma már egyre inkább komplex informatikai eszközökre, orvosi szoftverekre van szükség. Genetikusok, molekuláris biológusok, molekuláris patológusok és molekuláris farmakológusok már most napi szinten használnak bioinformatikai és interpretációs szoftvereket. De ma már klinikusok számára is online elérhetôk a mesterséges intelligencia által támogatott digitális eszközök a terápia megtervezésére. A telemedicina eszközei, a videokonferencia megteremtette a feltételét annak, hogy on­line multidiszciplináris szakértôi egyeztetések, „virtual molecular tumor board”-ok jöjjenek létre, amelyek segítségével minden or­vos és beteg hozzáférhet a precíziós on­kológia korszerû lehetôségeihez.