Hypertonia és Nephrologia

Tercier hyperparathyreosis, vagy mégse? - Egyedül nem megy: kombinált kezelés súlyos osteitis fibrosa cysticában

HERSZÉNYI Eszter, PATÓ Éva, SZALAY László, BÍRÓ Zsolt, György Andrea, DEÁK György

2012. DECEMBER 08.

Hypertonia és Nephrologia - 2012;16(05)

A krónikus veseelégtelenséghez társuló szekunder hyperparathyreosis (sHPT) patofiziológiájában alapvető szerepe van a foszfátretenciónak és az annak következtében termelődő, phosphaturiás hatású fibroblastnövekedési-faktor-23- nak, amely az aktív D-vitamin-szintet csökkentve hypocalcaemiát okoz. A hyperphosphataemia, hypocalcaemia és alacsony aktív D-vitamin-szint fokozódó parathormon (PTH) -szekréciót eredményez. A jelenleg elérhető terápiás lehetőségek mellett a veseelégtelenségben gyakori sHPT mellett a terápiarezisztens és hypercalcaemiával járó tercier forma ritkán fordul elő. Egy 41 éves, szkizofrénia miatt pszichiátriai kezelés alatt álló hemodializált férfi beteg esetét mutatjuk be, aki súlyos osteitis fibrosa cysticában, hyperparathyreosisban (PTH 2500 pg/ml) szenvedett - amelyet terciernek gondoltunk -, többször patológiás csonttörése is bekövetkezett. A beteg kórházi bennfekvése alatt ellenőrzötten szedett kombinált D-vitamin-receptor-aktivátor paricalcitol- és a kalcimimetikum cinacalcetkezelés mellett a PTH-érték jelentősen csökkent, 1589 pg/ml-re. Otthonába bocsátva a gyógyszerszedés terén észlelt jelentős compliance-hiány miatt a PTH újra a kiindulási értékre emelkedett. Esetünk azt igazolja, hogy a korábban terápiarezisztensnek gondolt súlyos hyperparathyreosis a kombinált paricalcitol és cinacalcet alkalmazására jól reagált, de a terápiás sikerhez a beteg együttműködése elengedhetetlen.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia kezelése krónikus vesebetegségben és veseelégtelenségben

KISS István

A krónikus vesebetegek száma folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben. Ennek oka volt az egyre nagyobb számban kialakuló hypertoniabetegség és diabetes mellitus, amelyeknek gyakori szövődménye a vesebetegség. Vesebetegség fennállásakor, illetve veseelégtelenség esetén gyakoribb a magasvérnyomás-betegség, amelynek rendkívül komplex a kezelése. A vesebetegek kevés klinikai vizsgálatban vehettek részt, ezért esetükben kisszámúak a gyógyszerterápiás vizsgálatokból származó evidenciák. Ezért is nagyon fontosak az áttekintő elemzéssel készült szakmai irányelvek, amelyek most a KDIGO ajánlásaként jelentek meg 2012 novemberében. A szerző ennek gyors ismertetésére, a gyakorlat számára fontos üzeneteinek összefoglalására vállalkozott a jelen közleményben.

Hypertonia és Nephrologia

A hősokkfehérje 72 genetikai polimorfizmusainak összefüggése a gyermekkori vesebetegségekkel

BÁNKI Nóra Fanni, RUSAI Krisztina, KÁROLY Éva, SZEBENI Bea, VANNAY Ádám, SALLAY Péter, REUSZ György, TULASSAY Tivadar, SZABÓ J. Attila, FEKETE Andrea

Gyermekkorban az ismétlődő húgyúti gyulladás (UTI) a veseszövet hegesedéséhez, majd az ennek talaján kialakuló krónikus veseelégtelenséghez (KVE) vezethet, amely vesepótló kezelést, vesetranszplantációt (VTx) tehet szükségessé. A húgyúti fejlődési rendellenességek különösen hajlamosítanak ismétlődő UTI-k megjelenésére. A visszatérő gyulladások során sérült veseszövet regenerálódását segíti elő a hősokkfehérje 72 (HSP72), amely a degradált fehérjék, sejtek helyreállításával véd a vesekárosodással szemben. A HSPA1B (1267)G allél hordozása csökkent HSP72-termelődést eredményez. Vizsgálatainkban 103 UTI, 26 VTx és 236 egészséges gyermek DNS-mintájában PCR-RFLP módszerrel meghatároztuk a HSPA1B A(1267)G-polimorfizmus előfordulását, és elemeztük a betegek klinikai adatait. A HSPA1B (1267)GG genotípus és HSPA1B (1267)G allél gyakrabban fordult elő az UTI (p=0,0001; CI: 1,378-2,68) és a VTx (p=0,014; CI: 2,29-187,7) -csoportokban a kontrollcsoporthoz képest, és összefüggést mutatott az UTI következtében kialakuló hegesedés (p=0,05; CI: 0,33-1,00) és a KVE kialakulására hajlamosító húgyúti fejlődési rendellenességek (p=0,0072; CI: 1,623-140,6) előfordulásával. Adataink alapján a HSPA1B (1267)G allél hordozása hajlamosíthat recidív UTI, valamint KVE kialakulására, ami felveti ennek a polimorfizmusnak a jelentőségét a mindennapi klinikai és terápiás gyakorlatban.

Hypertonia és Nephrologia

A magyar ÉRV program. A Magyar Hypertonia Társaság programja

FARKAS K, JÁRAI Z, KOLOSSVÁRY E, LUDÁNYI A, CLEMENT DL, KISS I

Hypertonia és Nephrologia

A metabolikus szindróma értelmezése

KÉKES Ede, KISS István

A zsigeri ectopiás zsírszövet jelentős növekedése, a szénhidrátanyagcsere zavara, az atherogen dyslipidaemia és a vérnyomás emelkedése alkotja a halálos négyesnek nevezett szindrómát. Ezen összetevők elősegítik a cardiovascularis betegségek (coronariabetegség, stroke, perifériás érbetegség) korai kialakulását, valamint a 2-es típusú diabetes mellitus gyakoriságának jelentős méretű növekedését a világ minden régiójában. Sokáig úgy gondolták, hogy a szindróma hátterében az ectopiás zsírszövet áll, és hogy a kialakuló inzulinrezisztencia hyperinsulinaemiával, valamint a társuló endokrin szabályozó rendszer felborulása és a fokozott szimpatikus aktivitás együttesen megmagyarázzák a kialakult klinikai jelenségeket. Ma már tudjuk, hogy az ectopiás zsírszövet által kibocsátott citokinek (CRP, TNF-α, IL-6 stb.) olyan folyamatokat indítanak el a szervezetünkben, amelyek nagyban hozzájárulnak a vascularis remodeling, endotheldiszfunkció kialakulásához és végeredményképpen elősegítik az atherothromboticus folyamatok kialakulását. Az elméleti ismeretek növekedésével párhuzamosan folyamatosan változtak a szindróma diagnosztikai kritériumai egészen 2009-ig, amikor a Harmonizációs Konferencián kialakultak a jelenleg is elfogadott szerepet játszó tényezők, bár közülük több meghatározása még nem került be a mindennapi gyakorlati munkába.

Hypertonia és Nephrologia

A ramipril-amlodipin fix kombináció helye a krónikus vesebetegek hypertoniájában

VÁRKONYI Magdolna, SIMONYI Gábor

A hypertonia a krónikus vesebetegség (KVB) jelentős kockázati tényezője, ugyanakkor a KVB hypertoniát is okozhat. A nem kezelt KVB veseelégtelenséghez vezethet. A hypertonia és a KVB is jelentős cardiovascularis kockázati tényezők. Számos patomechanizmus játszik szerepet a vesefunkció romlásában. Ezek közül is kiemelkedik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) fokozott aktivitása, amely végeredményben glomerularis sclerosishoz, nephronpusztuláshoz, proteinuriához vezet. A KVB-ben szenvedők hypertoniájának kezelésében a RAAS-ra ható készítményeké a vezető szerep, amelyek nem csupán a vérnyomást csökkentik, hanem a proteinuriát is mérséklik, és ezzel hosszú távon nefroprotektív hatásúak. Az ACE-gátlók közül kiemelkedik a bizonyított nephro- és cardiovascularis protektív hatású ramipril, amely amlodipinnel fix kombinációban hatásosan és tartósan, a beteg compliance-ét is javítva csökkenti a vérnyomást.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

A nonreszponder betegek HBV vakcinációjának gyakorlata centrumunkban

GÓZ Lászlóné, KÖRTVÉLYESINÉ Bari Krisztina, BECS Gergely, SZABÓ P. Réka, BALLA József, KÁRPÁTI István, MÁTYUS János, UJHELYI László, BEN Thomas

Bevezetés: A dializált betegek csökkent immunitásuk miatt hajlamosabbak számos fertőző betegségre, ideértve a védőoltással megelőzhető fertőzéseket (pl: hepatitisz B-vírus fertőzést). Mind az egészségügyi személyzetnél, mind betegeinknél törekedni kell a megfelelő védettség elérésére. Azon betegekben, akiknél az ellenanyagszint (anti-HBs) nem éri el a protektív 10 IU/ml szintet két oltási sorozat után, nonreszpondernek (kezelésre nem reagálónak) kell tartani. Ennek a hátterében technikai, immungenetikai okok állnak, de gyakran társul krónikus betegségekhez is. A vizsgálat célja: Nonreszponder betegeink megfelelő védettségének elérése intrakután oltással. Vizsgálati módszer és minta: Munkánk során ismertetjük centrumunkban a hepatitisz B vakcináció során nonreszpondernek véleményezett betegeink (n=22) oltási gyakorlatát. Eredmények: 22 hemodializált betegnél alkalmaztuk az intrakután oltási sorozatot (dózisa 0,3 ml=6 μg). Anti-HBs titer emelkedést (21-100

Hypertonia és Nephrologia

Prof. dr. Vas István, aki megváltoztatta a peritonealis dialízis kimenetelét

POLNER Kálmán

Vas professzor úrral 1996-ban egy torontói tanulmányutam során találkoztam. Már az első napokban lenyűgözött az egyénisége, a széles körű tudása és az intelligenciája. Hihetetlen volt számomra az a tisztelet és szeretet, amellyel őt a betegei, a nővérei és az orvos kollégái körülvették. Soha nem a szakmai elismerést kereste, hanem a betegeinek a gyógyítását, az önálló kezelésükre való tanítását, a kiszolgáltatott helyzetüknek megsegítését és az egyenrangú partnerként való kezelését tartotta a legfontosabbnak. Szakmai munkásságának középpontjában is a vesebetegek gyógyításának a javítása és a mikrobiológia eredményeinek a gyakorlatban való bevezetése állt. Az orvosokat és a nővéreket rendkívüli szeretettel és segítőkészséggel tanította. A peritonealis dialízis (PD-) kezelés oktatásában, és a betegek gondozásában a nagy szakmai önállósággal dolgozó nővéreket tartotta kulcsszereplőknek, akik így az orvos egyenrangú partnereivé válnak. Mikrobiológusként alapvetően megváltoztatta a peritonealis dialízis kimenetelét, és döntő szerepe volt abban, hogy ez a kezelés világszerte egyenrangúvá vált a hemodialízissel (HD), sőt egyes vonatkozásaiban azt felül is múlta. A dialíziskezelések jövőjét értékelve mindig azt hangsúlyozta, hogy nem az a kérdés, hogy PD- vagy HDkezelésben részesül-e a beteg, hanem az, hogy otthon vagy intézetben történik-e a kezelés, mert a fejlődés egyértelműen a betegek önálló, otthoni kezelésének, egyenrangú partnerként való elfogadásának irányába mutat. Ez pedig újfajta orvosi szemléletet igényel. Számomra a sors különleges ajándéka volt, hogy egy ilyen nagyszerű emberrel megismerkedhettem, aki kitüntetett a barátságával, és az élete utolsó tíz évében tanítómesterem és példaképem lett. Vas professzor úr élettörténete is különleges, hiszen kiemelkedő tudással kellett Kanadába emigrálnia, ahol a szakmájában világhírű lett, és ezzel méltán növelte a magyar orvostudomány hírnevét. Végül soha nem múló hazaszeretete 2002-ben, 75 éves korában hozta haza Magyarországra.

Hypertonia és Nephrologia

A hazai hemodialízis kezdete a múlt század második felében

KARÁTSON András, KAKUK György, MAKÓ János, KISS Éva, ZAKAR Gábor

A klinikai dialízis bevezetését a múlt század közepén Willem Kolff (1944), Nils Alwall (1946), valamint Skeggs és Leonards (1948) munkássága tette le he tő vé. Az első hazai műveseállomások Szegeden (1953), Bu dapesten (1960), Pécsen (1964), Miskolcon (1968) és Debrecenben (1970) alakultak meg. Az akkor használatos tekercs- és lapdializátorok túlnyomórészt csak a heveny veseelégtelenség kezelését tették lehetővé. Előkészítési idejük hosszú volt, és a rendszert konzervvérrel kellett fel tölteni. A kezelést technikai hibák (celofánszakadás, bealvadás), valamint a nagy extrakorporális volumen miatt tenzióingadozás kísérte.

Ca&Csont

A szérum-25(OH)D3-vitamin-szint és a csontanyagcsere kapcsolatának vizsgálata hemodializált betegeken

ALMÁSI Csilla, AMBRUS Csaba, DEÁK György, MARTON Adrienn, BERTA Klára, LAKATOS Péter, SZABÓ András, HORVÁTH CSABA, MUCSI István

BEVEZETÉS - Egyre több adat szól amellett, hogy a 25-hidroxi-D3-vitamin [25(OH)D3] hiánya is hozzájárulhat a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek csontanyagcsere-zavarainak kialakulásához. Ennek ellenére nagyon kevés adat áll rendelkezésre e betegek D3-vitaminstátusáról. Keresztmetszeti vizsgálatunkban a D3-vitaminellátottság és a mellékpajzsmirigy-funkció, a csontátépülés üteme, a csonttömeg és a csontszerkezet közötti összefüggéseket vizsgáltuk hemodialíziskezelésben részesülő betegek körében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Hatvankilenc, tartósan hemodializált betegen végeztünk csontsűrűségmérést (DEXA) és csontultrahangos vizsgálatot (QUS). Egyidejűleg mértük a betegek 25-hidroxi-D3-vitamin-szintjét és a csontátépülés szérummarkereit. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegcsoportban igen gyakori volt a klinikailag jelentős D3-vitamin-hiány: a betegek 59%-ának 25(OH)D3-vitamin-szintje 20 nmol/l alatt mozgott. Szignifikáns negatív korrelációt találtunk a szérum-25(OH)D3-vitamin-szint és a szérum intaktparathormon- (iPTH-) szintje között (r=-0,231, p<0,05), és ez az összefüggés többváltozós elemzésben is szignifikáns maradt. Emellett pozitív korrelációt mutattunk ki a szérum-25(OH)D3-vitamin-szint és a radiuson mért csontsűrűség (BMD) között (r=0,424, p<0,01).Végezetül, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében először mutattuk ki, hogy a 25(OH)D3-vitamin-szint szignifikáns, független kapcsolatban állt a calcaneuson kvantitatív csontultrahanggal mért frekvenciafüggő ultrahanggyengüléssel (BUA) (β=0,237, p<0,05). KÖVETKEZTETÉS -A D3-vitamin hiánya szerepet játszhat a tartósan dializált vesebetegek csontanyagcsere-zavarainak kialakulásában, ezért indokoltnak tartjuk e betegcsoport D3-vitamin-szintjének rendszeres monitorozását, a D-vitaminhiány óvatos korrekcióját. Eredményeink azt is alátámasztják, hogy a QUS-vizsgálat hasznos információval járulhat hozzá a krónikus veseelégtelenségben szenvedők csontállapotának felméréséhez.

Nővér

A szérum albumin szint jelentősége dializált krónikus vesebetegekben

TÓTH Csitkovicsné Tünde, SZAKÁCS Gyuláné, KULCSÁR Imre

A vizsgálat célja: Krónikus hemodialízis (HD) programban kezelt betegeknél vizsgáltuk a szérum albuminszintek változásait és azok hatását a betegek sorsára. Anyag és módszer: A vizsgált periódusban retrospektive elemeztük 253 HD kezelt beteg szérum albumin értékeit, illetve ezek összefüggését a betegek túlélésével. A biostatisztikai elemzéseket Spearman-korreláció, Cox-modell, végpont elemzés és Kaplan-Meier analízis segítségével végeztük. Eredmények: A dialízis kezdetén mért szérum albumin szintek nem mutattak összefüggést a betegek nemével, illetve alapbetegségével. A 65 évnél idősebb betegek átlagos szérum albumin szintje alacsonyabb volt és jelentős csökkenést mutatott a megfigyelés során. Az alacsony szérum albumin szint a mortalitás kockázatát jelentősen növelte: HR 5,69-re nőtt (szérum albumin <35 g/l versus >40 g/l). Következtetések: A szérum albumint szint a dializált betegek tápláltsági állapotának minőségi indikátora. Az ajánlott célérték vonatkozásában (>40 g/l) különbséget kellene tenni az idősebb és fiatalabb betegek vonatkozásában. A HD kezelt betegek súlyos malnutríciója jelentősen növeli a mortalitás rizikóját.