Az időskorúak száma, valamint az ezzel együtt járó időskori vesebetegség és veseelégtelenség jelentősége világszerte növekedett, a krónikus vesebetegség népbetegség lett. A népesség fogyásával párhuzamosan folytatódik a lakosság elöregedése. A férfiak magasabb halandósága miatt időskorban a nők aránya nagyobb. Előrejelzések szerint 2060-ra minden harmadik magyar lakos 65 éves vagy idősebb lesz. A születéskor várható élettartam férfiaknál 1990-2015 között 6,95 évvel (1990-ben 65,13 év, 2015-ben 72,08 év), nőknél 4,9 évvel (1995- ben 73,7 év, 2015-ben 78,6 év) növekedett Magyarországon. A krónikus vesebetegség a lakosság 10-14%-át érinti, az összes krónikus beteg 1%-a végstádiumú veseelégtelenségben szenved. 2015 végén 3,52 millió beteg részesült vesepótló kezelésben az egész világon (2,42 millió hemodialízis-, 329 000 peritonealisdialízis-programban volt kezelve, 704 000 transzplantált vesével élt). A krónikus veseelégtelenség rizikófaktorai között a kor, hypertonia, a diabetes mellitus és az obesitas kiemelkedő jelentőségű. Időskorban a vese anatómiája, funkciója is megváltozik, lehetőséget teremtve a ve - seelégtelenség kialakulására. Világszerte emelkedik az idős, dializált vesebetegek száma, ebben szerepet játszik az, hogy emelkedik a várható élettartam, javul az életkilátás, az idős betegek megélik a veseelégtelenség állapotát. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy nő a vesebetegség, veseelégtelenség okaként szereplő hypertoniás, diabeteses időskori betegek száma. A nemzetközi adatok szerint az incidens ESRD-s betegek között a 65-74 év közötti betegek száma 68-2784 között volt, a 75 éven felüliek száma pedig 142-1660 volt 1 millió lakosra számítva. Magyarországon a 65-74 év közöttiek száma 778, a 75 éven felülieké 677 beteg volt egymillió lakosra számítva. 2015-ben a 65 év felettiek aránya a dializált incidens betegek között 58,9% a prevalens betegek között 50,3% volt. A 75 év felettiek aránya az incidens betegek között 28,2%, a prevalens betegek között 22,6% volt. A dialízisprogramban kezelt betegek között az időskorúak aránya régión ként is különbözött. Az időskorban megkezdett dialíziskezelés speciális ismereteket és teammunkát igényel, hasonlóképpen a kezelés elutasítása kérdéséhez. E teammunka fejlesztése a megfelelő szakemberek (orvosok, ápolók), a társszakmák képviselőivel együtt képezik az alapját a megfelelő klinikai gyakorlatnak.

Több évtizedes „csendet” követően az elmúlt években számos újdonság és áttörés jelentkezett a hyperuricaemia és köszvény területén. Közelebb kerültünk a betegség (immun)patogenezisének megértéséhez, új gyógyszerek és diétás, életmódi adatok születtek. Végül, 2012-ben megjelent az Amerikai Reumatológiai Kollégium (ACR) terápiás ajánlása, amely igen részletes algoritmusok formájában követi végig a köszvény egyes stádiumaiban és speciális helyzetekben alkalmazandó kezelési elveket. Bár az európai gyakorlat néhány ponton eltér az amerikaitól, ez az új ajánlás, hazai adaptáció mellett, jól alkalmazható a köszvény és társbetegségeinek célirányos kezelésére.

A vénás pangás számos szervnél műkö­dészavart eredményez. A vesefunkció pangás okozta romlásával kapcsolatban az első állatkísérletes adatok csaknem 90 éve láttak napvilágot, de ezek a fajok közötti jelentős különbségek miatt csak korlátozott mértékben extrapolálhatók emberre. A heveny vesekárosodás praerenalis (vagy újabb terminológia szerint: volumenszen­zitív) formájában a veseműködés folyadékbevitellel javítható, túlzott folyadékbevitel és/vagy a szív pumpafunkciójának zavara azonban könnyen a vénás rendszer nyomásemelkedéséhez vezethet. Élettani tény, hogy a glomerulusban a vizeletkiválasztást vezérlő nyomásfő mindössze 10 Hgmm. Az artériás középnyomás csökkenése mel­lett a vesék működését ronthatja az intraabdominalis és/vagy a centrális vénás nyomás emelkedése is. Kardiológiai, hasi és szívsebészeti betegeknél történt vizsgálatokban mind az intraabdominalis, mind a centrális vénás nyomás kritikus értéke 8 Hgmm-nek adódott, azaz e fölött kimutathatóan romlik a vesék működése. Összefoglalónkban át­tekintjük a vese vénás keringésére vonatkozó ismeretek fejlődését egészen a legújabb évek eredményeiig és említést teszünk a további kutatás várható irányáról.

A 2-es típusú diabetes mellitus és a metabolikus szindróma a cardiovascularis morbiditás és mortalitás fontos rizikófaktorai. Mindkét kórformában hasonló metabolikus eltérések jelentkeznek (hyperglykaemia, hyperlipidaemia, hypertonia, elhízás), ennek megfelelően nem gyógyszeres kezelésük irányelvei is hasonlóak. Az orvosi táplálkozási terápia célja a mérsékelt fogyás elősegítése az energiabevitel csökkentésével, illetve a kísérő metabolikus eltérések mérséklése a makro- és mikronutriensek megfelelő összetételének biztosításával. Az egészséges táplálkozásban a szénhidrátok és a cisz-zsírsavak együttesen az energiabevitel 60-70%-át alkotják. Fontos a telített és a transz-zsírsavak bevitelének korlátozása. Előnyös lehet cukorbetegeknél az alacsony glykaemiás indexű táplálékok fogyasztása. A fizikai aktivitás fokozása - az aerob és a statikus edzés együttesen - hasznos az elért testsúlycsökkenés megőrzésében, és javítja a vérzsírok szintjét, valamint a vérnyomást. A dohányzás elhagyása jelentősen csökkentheti a cardiovascularis rizikót. Az életmódi változtatásnak mindezen tényezőket együttesen kell tartalmaznia, így csökkenthető leginkább a 2-es típusú cukorbetegséggel és a metabolikus szindrómával összefüggő morbiditás és mortalitás.