Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.

A hypertoniabetegség ellátásának irányelvei 11. módosított, javított és kiegészített kiadás.

Krónikus vesebetegek körében a hypertonia prevalenciája nagyon gyakori, a 80%-ot is meghaladja. A hypertonia egyik fő okozója, ugyanakkor következménye is a krónikus vesebetegségnek. A hypertonia szintén a fő oki tényező a magas cardiovascularis mortalitásban és morbiditásban ebben a populációban. A magas vérnyomás megfelelő kezelésével ebben a betegcsoportban is jelentősen javítható a betegek életkilátása, csökkenthető a cardiovascularis rizikó és lassítható a vesebetegség progressziója függetlenül a betegséget kiváltó októl. Az optimális terápia - ebből adódóan - nemcsak a vérnyomás csökkentésére, hanem a vese védelmére is fókuszál. Az antihipertenzív terápia megfelelő beállításához elengedhetetlen a betegség pathomechanizmusainak, valamint az alkalmazott gyógyszerek renális hatásainak ismerete és figyelembevétele. Ebben az összefoglalóban a fenti szempontok alapján foglaltuk össze a krónikusan beszűkült vesefunkcióval élő betegek hypertoniájának kezelési lehetőségeinek sarokpontjait. Nem tárgyaljuk a vesepótló kezelésben (hemodialízis, peritoneális dialízis és vese­transzplantáció) részesülő betegek antihipertenzív terápiáját, hiszen ezen speciális betegcsoportok külön megfontolást igényelnek mind a felmerülő kórfolyamatok, mind a terápiás lehetőségek tekintetében. A cél az, hogy a nem nefrológus kollégák is nagyobb biztonsággal és megfelelő hatékonysággal tudják kezelni hypertoniás vesebetegeiket.

A hypertonia népbetegség, alapvetően meghatározza a la kos - ság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A betegség megelőzése, korai felismerése, hatékony kezelése, a gon dozás minősége a népegészségügyi program fontos része. A terápia sikerét, a célvérnyomás elérését és tartós fenntartását - sok egyéb tényező mellett - a gyógyszer-adherencia és -perzisztencia szabja meg, amelynek egyik döntő eleme az orvos-beteg optimális együttműködése. A perzisztencia sikertelensége okozza a terápiás kudarcok nagy részét. A CONADPER-HU vizsgálat fő célkitűzése az orvosbeteg együttműködés optimalizálása (fokozott ellenőrzés, információnyújtás, otthoni vérnyomásmérés, telemedicinális eszközök használata), ezáltal a célvérnyomást elérő betegek arányának növelése és a rezisztens hypertoniás betegek számának csökkentése volt. A vizsgálat igazolta, hogy a komplex gondozási rendszer hatékony, kedvezően befolyásolja a perzisztenciát. Az is tisztázódott, hogy az első három hónap dönti el a további tartós terápiás sikert.

A primer terápiarezisztens hipertenzió kezelésében ígéretes invazív módszer a percutan transzluminális rádiófrekvenciás renalis denerváció. A beavatkozás eredményeként csökken a szisztémás szimpatikus túlműködés és így az artériás vérnyomás. A Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján kilenc terápiarezisztens (két férfi, hét nő; átlagéletkor: 55,0±4,0 év) beteg felelt meg a renalis denerváció elvégzéséhez szükséges, a beavatkozások idején javasolt feltételeknek. A betegek vérnyomásértékeit és ezzel egy időben a szívfrekvenciaértékeket a beavatkozás előtti napon, közvetlenül a beavatkozás után, hazabocsátáskor, majd 6, 9 és 15 hónap elteltével mértük. A beavatkozás előtti átlagos vérnyomásérték 178/107±7/5 Hgmm volt. A denervációt követően az átlag-vérnyomásértékek a beavatkozás után, a klinikáról hazabocsátáskor, 6, 9, majd 15 hónap elteltével csökkenést mutattak a beavatkozás előtti értékhez képest (sorrendben): -15/-17 Hgmm; -36/-16 Hgmm; -19/-9 Hgmm; -27/-21 Hgmm és -15/-16 Hgmm. A vérnyomáscsökkenés mellett az alkalmazott gyógyszeres antihipertenzív terápia igénye is csökkenést mutatott, bár ez nem volt elsődleges célja a beavatkozásnak. A denervációval kapcsolatos intra- és/vagy perivascularis szövődményt nem észleltünk egyik esetben sem. Tapasztalataink megerősítették, hogy megfelelő beteg kiválasztás esetén a renalis denerváció hatékony és biztonságos módszer a primer terápiarezisztens magasvérnyomás-betegség kezelésére. Annak megítélésére, hogy mindez szignifikáns cardiovascularis morbiditás- és mortalitáscsökkenéssel is együtt jár-e, munkánk nem alkalmas, erre csak nagy esetszámú randomizált, sham kontrollos tanulmányok adhatnak választ.