A metabolikus szindróma hazánkban is a lakosság egyre nagyobb arányát érinti. A metabolikus szindróma elemei önállóan is cardiovascularis kockázati tényezők. Ezek egyidejű jelenléte többszörösére növeli a szív- és érrendszeri rizikót. A metabolikus szindróma és az alsó végtagi artériás érbetegség közös kockázati tényezői miatt gyakori együttes fennállásuk. Az alsó végtagi artériás betegség jelentős cardiovascularis kockázati tényező. A tünetekkel (claudicatio intermittens) kísért esetekben a gyaloglásra jelentkező alsó végtagi ischaemia jelentősen korlátozza a mindennapi tevékenységet és a betegek életminőségét. A tünetek kezelésére alkalmazható a revascularisatiós és a gyógyszeres terápia, továbbá a kontrollált fizikai tréning. A gyógyszeres kezelési lehetőségek közül a cilostazol kiemelkedő szereppel bír, amely a nemzetközi ajánlásokban egyedül rendelkezik IA evidenciával. A hazai SHERIFF (SHort-tERm cIlostazol eFFicacy and quality of life) vizsgálatban a betegek jelentős része rendelkezett a metabolikus szindróma kritériumainak megfelelő kísérő betegségekkel. E betegeknél a három hónapos cilostazolterápia az életminőségben jelentős javulást eredményezett, amelynek hátterében a maximális és a fájdalommentes járástávolság javuló paraméterei álltak. Metabolikus szindrómában szenvedőket is szűrni kell a perifériás artériás betegségre, és a claudicatio intermittens esetében biztonságosan, illetve hatásosan alkalmazható a cilostazolterápia.

[Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan alakul a korai stádiumú idiopathiás Parkinson-kórban (IPD) szenvedő betegek gondozóira nehezedő teher és a gondozók életminősége a betegség súlyosságával, időtartamával, a betegek rokkantsági fokával és pszichiátriai tüneteivel párhuzamosan. Módszerek - A vizsgálatban 30 IPD-beteg (15 nő, 15 férfi) és ezek 30 gondozója (18 nő, 12 férfi) vett részt. Hoehn- Yahr (H-Y) skálával mértük a betegség progresszióját, az Egységes Parkinson-kór Értékelő Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) segítségével elemeztük a rok­kantság és az egészségromlás fokát. A Zarit és munkatársai által kidolgozott pontozási rendszert (Zarit Caregiver Burden Inventory, ZCBI) használtuk a gondozók által megélt distressz megállapítására. A betegek és gondozóik szorongását és depresszióját a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (Hospital Anxiety and Depression scale, HADS), valamint a Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI) segítségével mértük. A betegek pszichotikus tüneteinek elemzésére az UPDRS elmeállapotot, hangulatot és viselkedést felmérő első részét alkalmaztuk. Mini-Mental Teszttel (Mini-Mental State Examination, MMSE) értékeltük a dementia tüneteit, és SF-36 skálával az életminőséget. Eredmények - Szignifikáns összefüggést találtunk a gon­dozókra nehezedő teher és az általuk ápoltak betegség­súlyossága, valamint a betegségük időtartama között. Szignifikáns különbség volt a magas UPDRS-pontszámok és a gondozók szándéka között, hogy betegüket hosszú távú gondozást nyújtó intézménybe helyezzék. A BDI-értékek alapján magas depressziós kocká­zatúnak bizonyuló betegek egyben magas UPDRS-pontszámokkal is bírtak. Azon betegek esetében, akiknél off időszakok is jelent­keztek, magasabbak voltak az UPDRS- és alacsonyabbak az SF-36 skála általános egészségi állapotot, fizikai, emocionális és szociális funkciót mérő alskáláinak pontszámai. Következtetés - Az IPD krónikus, progresszív neurodege­neratív megbetegedés, ami jelentős terhet ró a betegekre, gondozóikra és családtagjaikra egyaránt. A betegség súlyossága, valamint fennállásának időtartama lényegesen befolyásolja a gondozókra nehezedő teher mértékét. A jó minőségű gondozás biztosítása érdekében szükség esetén támogató terápiákat kell a gondozóknak felajánlani.]

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

[Háttér - Az agyi vasomotoros reakciókészség folyamatát, mely lényegében a cerebralis érrendszer oxigénhiányra adott válasza, nem pontosan értjük még fibromyalgában (FM) szenvedő betegeknél. Ez a tanulmány a légzésvisszatartásos index (BHI) cerebrovascularis reakciókészségre gyakorolt hatása közti különbséget vizsgálja fibromyalgiás és normálkontrollcsoport között. Módszertan - A vizsgálatba 40 FM-beteget és 40 egészséges alanyt vontak be. A cerebrovascularis reakciókészséget a BHI segítségével értékelték, ami egy kíméletes, jól tolerált, valós idejű, megismételhető szűrési módszer az agyi hemodinamika tanulmányozására. Az ultrahang besugárzási mélysége és a bazális sebesség szimmetrikusnak bizonyultak és szignifikáns különbség nem volt köztük a két csoportban (p>0,05). Minden beteg kitöltötte az Átfogó Fibro - myalgia Értékelő Kérdőívet (Revised Fibromyalgia Impact Questionnaire, FIQR), Kórházi Szorongás és Depresszió Skálát (Hospital Anxiety and Depression Scale, HADS) és az SCL-90-R tüneti listájának szomatizációs alskáláját. Eredmények - A BHI értéke FM-betegeknél 0,30 és 2,20 (középérték 1,11±0,45) között, és a kontrollcsoportban 1,10 és 2,80 (középérték 1,90±0,35) között volt (p<0,001). A betegség időtartama és a jobb BHIátlag-, illetve bal BHIátlag-értékek fordított korrelációt mutattak (r=-0,877; p<0,001, r=-0,842; p<0,001, reskeptíve). Ahogyan a fájdalom- és fáradtságértékek emelkedtek, úgy csökkentek a jobb BHIátlag-, illetve bal BHIátlag-értékek (r=-0,431; p=0,005, r=-0,544; p<0,001, r=-0,341; p=0,031, r=-0,644; p<0,001, respektíve). Következtetések - A BHI-értékek arra világítottak rá, hogy a cerebrovascularis reakciókészség az FM-betegekben az egészségesekhez viszonyítva csökkenést mutat. Ahogyan a betegség időtartama és súlyossága nőtt, úgy csökkent a BHI értéke. A cerebrovascularis reakciókészség FM-betegekben csökkent és ezt a jelenséget rendellenességként kell számon tartani. Ezenfelül, a központi neuropathiás fájdalomért felelős folyamatok eredményének is lehet ez a kimenetele.]

A beszámoló célja leírni és összefoglalni a CDK 4/6 gátlók szerepét hormonreceptor-pozitív (HR+) áttétes emlőrákban (HR+MBC), valamint rávilágítani a jelen ellentmondásaira és a kutatás kibontakozó új területeire. Jelenlegi leletek: A palbociclib, a ribociclib és az abemaciclib egyaránt befogadást nyertek HR+MBC kezelésére egy aromatázgátlóval vagy a fulvestranttal való kombinációban. Az abemaciclib előzetesen kezelt esetekben monoterápiában is alkalmazható. A téma megválaszolatlan alapkérdései a következők: Minden HR+MCB-ben szenvedő betegnél az első vonalban vagy csak egy későbbi vonalban kell alkalmazni a CDK 4/6 gátlókat? Kérdéses a teljes túlélésre gyakorolt hatás, kérdéses a folyamatos CDK 4/6 gátlás szerepe, kérdéses a klinikai rezisztencia kialakulásának mechanizmusa és a kezelések sorrendje is. Összefoglalás: A CDK 4/6 gátlók kifejlesztése megváltoztatta a HR+MBC-s betegek kezelését. További kutatások szükségesek az optimális kezelési sorrend meghatározásához, a rezisztenciát vezérlő mechanizmusok megértéséhez és a rezisztencia megelőzését és legyőzését célzó, valamint az áttétes emlőrákos betegség kimenetelének javításához szükséges új terápiás stratégiák kialakításához.