Hypertonia és Nephrologia

Az epithelialis-mesenchymalis tranzíció jelentősége vesefibrosisban

NAGY SZAKÁL Dorottya1, SZEBENI Beáta2, SZIKSZ Erna2, HIMER Leonóra2, REUSZ György1, VÁSÁRHELYI Barna2, TULASSAY Tivadar1,2, VANNAY Ádám2

2011. FEBRUÁR 28.

Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(01)

Az epithelialis-mesenchymalis tranzíció (EMT) központi szerepet játszik az embriogenezisben, a karcinogenezisben, továbbá a szövetek fibroticus elváltozásaiban. Az EMT folyamatában az epithelialis sejt myofibroblasttá alakulhat, amely a fibrosis effektor sejttípusának tekinthető. Összefoglalónkban a vesefibrosis szempontjából vizsgáljuk az EMT folyamatát és annak orvosi jelentőségét. A különböző krónikus veseelégtelenségekben megfigyelhető fibroticus folyamatok a kiváltó okoktól függetlenül hasonlóak. Bár a szöveti fibrosist mindig kíséri gyulladásos válasz, a pontos molekuláris mechanizmus még nem tisztázott. A gyulladás és a degeneratív fibroticus folyamatok között az EMT jelenti a kapcsolatot. Az EMT patomechanizmusának megértésével és a részt vevő jelátviteli útvonalak feltérképezésével lehetőség nyílik a krónikus vesebetegségek új terápiás kezelésére.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
  2. Magyar Tudományos Akadémia, Semmelweis Egyetem, Gyermekgyógyászati és Nephrológiai Kutatócsoport, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A perifériás és a centrális vérnyomás klinikai jelentősége a neurológus szemszögéből

BERECZKI Dániel, VASTAGH Ildikó

A hypertonia az agyi nagy- és kiserek károsítása révén a cerebrovascularis betegségek (akut stroke, hipertenzív encephalopathia és vascularis dementia) leggyakoribb kockázati tényezője. Az aorta kezdeti szakaszában mérhető centrális nyomás nagyobb szerepet játszik a vascularis hypertrophia és a carotisatherosclerosis kialakulásában, mint az arteria brachialis nyomása. A centrális aortanyomás pontosabban tükrözi a bal kamra töltési állapotait, így az agyi érrendszerre ható nyomásviszonyokat, ezért feltehetően jobban jelzi a cardiovascularis események veszélyét is, mint a brachialis nyomásértékek. A nagy artériák merevségére utaló mutatók (például a pulzushullám-sebesség) közvetlenebbül jelzik az öregedés, a hypertonia és a diabetes ereket károsító krónikus hatását, mint a brachialis vagy akár a centrális aortanyomás. A jövőbeli klinikai vizsgálatokban ezért megfontolandó az artériamerevség és a centrális vérnyomás jellemzőit végpontnak választani. Az antihipertenzív kezelés fontos része a stroke elsődleges és másodlagos prevenciójának is. A vérnyomás csökkentése hypertoniás betegek esetében jelentősen csökkenti a stroke és az egyéb vascularis események kockázatát is, és a kockázatcsökkentés mértéke elsősorban a vérnyomás csökkentésének mértékétől függ. A gyógyszerválasztást több szempont határozza meg. A hagyományos β-blokkolók többek között a centrális vérnyomásra irányuló kisebb hatás miatt az utóbbi időben háttérbe szorultak. A harmadik generációs β-blokkolókkal további tapasztalatokat kell szerezni a cardiovascularis morbiditás és mortalitás prevenciója terén.

Hypertonia és Nephrologia

A D-vitamin-hiány jelentősége, gyakorisága és kezelése

SZABÓ András

A PubMed adatbázisban a D-vitaminra mintegy 5000 alkalommal hivatkoztak, amely 20%-os növekedésnek felelt meg az elmúlt évben, és megduplázódott az elmúlt évtizedben. Ez azt jelenti, hogy hatalmas érdeklődés jelentkezett a D-vitamin szintézise, metabolizmusa és hatásmechanizmusa iránt. A megnövekedett érdeklődésnek a következő két alapvető oka van: 1. új ismereteket szereztünk az 1,25-dihidroxi-D-vitamin-metabolitok autokrin és parakrin, vagyis nem hormonális hatásáról, 2. a D-vitamin-hiány előfordulása világszerte emelkedik. Az elmúlt években a D-vitamin klinikai vizsgálataiban bebizonyították, hogy a D-vitamin- hiány népegészségügyi problémát jelent, amely folyamatosan súlyosbodik. Széles körű populációs vizsgálatokban kimutatták, hogy az alacsony 25(OH)D3-vitamin- szint többek között a vázrendszer, az immunrendszer és a cardiovascularis rendszer súlyos betegségeivel társul. Tényként elfogadott, hogy az Amerikai Egyesült Államokban (USA) az alacsony D-vitamin-szint szignifikáns összefüggést mutat a teljes mortalitási adatokkal, ahogyan az hazánkban is lehetséges. Nagyon valószínű az is, hogy az elhízás gyakoriságának világméretű növekedése is hozzájárul a D-vitamin-hiány növekedéséhez, fokozva az amúgy is kedvezőtlen hatást a vázrendszerre, a mikroorganizmusok elleni immunreakcióra és a metabolikus statusra. Végül fontos kiemelni, hogy a D-vitamin-hiány kezelése két részből áll. Normalizálni kell a 25(OH)D3-vitamin-szintet legalább a 30 ng/ml értékig, majd azt fenn kell tartani ezen a szinten. A jelenlegi biztonságosnak tartott D-vitamin-bevitel felső szintjét (2000 NE/nap) újra kell gondolni az elmúlt 15 évben összegyűlt adatok alapján.

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Nephrologiai Társaság hírei

A Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) öt területen tette közzé pályázati felhívását és a Magyar Nephrologiai Társaság két tudományos díjat hirdetett meg, mely pályázat útján nyerhető el...

Hypertonia és Nephrologia

Az antihipertenzív szerek hatása a centrális vérnyomásra

PÁLL Dénes, KOMONYI Éva, LENGYEL Szabolcs, PARAGH György, KATONA Éva

A perifériás és a centrális ereken mért szisztolés és pulzusnyomás különbözik, a periféria felé haladva a nyomás nő, amely jelenséget nyomásamplifikációnak nevezzük. A centrális vérnyomás noninvazív módon könnyen meghatározható, az eredmény összefüggést mutat a cardiovascularis végpontokkal. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérően mérsékelhetik a perifériás és a centrális vérnyomást. A diuretikumok negatív/neutrális és a hagyományos β-blokkolók (atenolol) negatív hatásával szemben a nebivolol kedvező effektusú. A kalciumantagonisták tendenciaszerű kedvező és az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók egyértelmű kedvező hatása bizonyított. Az angiotenzinreceptor-blokkolókra vonatkozóan kevés vizsgálati eredmény áll rendelkezésre, amelyek eredménye ígéretes.

Hypertonia és Nephrologia

Direkt renininhibitorok

FARSANG Csaba

A szerző ismerteti a direkt renininhibitorok (DRI) hatásmechanizmusát és a klinikailag is törzskönyvezett első szerrel, az aliskirennel szerzett klinikai tapasztalatokat. Kiemeli az aliskiren relatív mellékhatás-mentességét és hosszú ideig tartó vérnyomáscsökkentő hatását. Kitér az aliskirennel és különböző kombinációival (diuretikummal, kalciumantagonistával, angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókkal, angiotenzinreceptor-blokkolókkal) szerzett hatékonysági és a hypertonia tünetmentes szervi károsító hatásának gátlását mutató, valamint a még folyamatban levő jelentős vizsgálatokra is.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Az IL-10 citokincsalád szerepe a vesefibrosisban

PAP Domonkos, VERES-SZÉKELY Apor, SZEBENI Beáta, SZIKSZ Erna, KISS József Zoltán, TAKÁCS István Márton, REUSZ György, SZABÓ J. Attila, VANNAY Ádám

A krónikus veseelégtelenség a lakosság 8-16%-át érintő, mind orvosi, mind gazdasági szempontból igen jelentős egészségügyi probléma. A krónikus veseelégtelenségre etiológiájától függetlenül jellemző a krónikus gyulladás, amely a vese myofibroblastjainak aktivációjához vezet. A myofibroblastok tartós aktivációja az extracelluláris mátrix kóros felhalmozódásához, a veseszövet struktúrájának felbomlásához, hegesedéséhez és végül a vese funkciójának beszűküléséhez vezet. Bár a krónikus veseelégtelenség pontos patomechanizmusáról napról napra többet tudunk, jelenleg nem rendelkezünk olyan célzott gyógyszerrel, amely képes lenne a kórkép progresszióját csökkenteni vagy megállítani. Cikkünkben az IL-10 citokincsalád tagjainak szöveti hegesedésben betöltött szerepét összegeztük.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosis molekuláris háttere: a myofibroblastok eredete

HIMER Leonóra, SZIKSZ Erna, KOVÁCS S. Krisztián, ÓNODY Anna, Reusz Anna, REUSZ György, FEKETE Andrea, TULASSAY Tivadar, VANNAY Ádám

Európában mintegy 2,5 millióan szenvednek krónikus vesebetegségben és a vesepótló kezelésre szorulók száma is negyedmillió főre tehető. A különböző krónikus vesebetegségekben a szöveti fibrosis mechanizmusa hasonló. A sérült glomerularis és tubularis sejtekből „danger” jelek szabadulnak fel, amelyek az immunsejteket a sérülés helyére vonzzák. Az infiltráló immunsejtek és a károsodott vesesejtek további gyulladásos citokineket, növekedési faktorokat, kemokineket és adhéziós molekulákat termelnek, ami az immunsejtek és a myofibroblastok további felhalmozódásához vezet. A fibrosis fő effektorsejtjei a myofibroblastok. Eredetükre vonatkozóan nincsen egységes álláspont, a jelenlegi tudásunk szerint epithel-, illetve endothelsejtekből, pericytákból és csontvelői eredetű fibrocytákból származhatnak. A myofibroblastok ellenállóak az apoptózissal szemben, különböző növekedési faktorokat és citokineket termelnek. Ezek a sejtek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagén I-ben és III-ban gazdag extracelluláris mátrix fő termelői. Az extracelluláris mátrix felhalmozódása a szövetben glomerulosclerosishoz, valamint tubulointerstitialis fibrosishoz vezet. A fibrosis előrehaladtával átalakul az egészséges vesére jellemző szöveti struktúra, fokozatosan romlik a vesefunkció. Cikkünkben azokat a folyamatokat foglaljuk össze, amelyek a vesefibrosis során a myofibroblastok kialakulásához vezetnek.

Ideggyógyászati Szemle

Selye János, az inspiráló oktató

GIULIO Gabbiani

Az írás Selye János, az egyetemisták és posztgraduális hallgatók oktatójának eredményeit ismerteti. Tanításának fő célja az volt, hogy a hallgatókat az eredmények jelentősége és eredetiség irányába orientálja.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosis állatmodelljei

KÖKÉNY Gábor

A krónikus vesebetegségek gyakori előfordulása, valamint az etiológiától függetlenül vesefibrosisba és veseelégtelenségbe torkolló progresszió miatt fontos minél jobban feltárni a patomechanizmusokat. Mindez elképzelhetetlen in vivo modellrendszerek használata nélkül, hiszen a betegség során zajló komplex változások csak így vizsgálhatók. A megfelelő állatkísérletek alkalmazásával lehetővé válik szenzitívebb korai diagnosztikai markerek és célzott új terápiás megoldások fejlesztése. Az irodalomban számos állatkísérleti módszerrel találkozhatunk, amelyek egy-egy specifikusabb vagy általánosabb humán betegség modelljeként segíthetik a progresszív vesefibrosis patomechanizmusának vizsgálatát. Így lehetőségünk van izoláltan értékelni a glomerulonephritisek, tubuloin terstitialis fibrosis, glomerulushegesedés vagy épp a generalizált vesefibrosis részletes kórfolyamatait. E közlemény célja összefoglalni a vesefibrosis gyakrabban használt állatkísérleti modelljeit, bemutatva azok előnyeit és hátrányait.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosisban szerepet játszó szignalizációs útvonalak

ROKONAY Réka, SZIKSZ Erna, LIPPAI Rita, PAP Domonkos, VERES-SZÉKELY Apor, REUSZ György, SZABÓ Attila, VANNAY Ádám

A krónikus vesebetegségek közös jellemzője a szöveti fibrosis, amely megbontva a szövet eredeti struktúráját, gátolja annak működését. A szöveti hegesedés fő effektorsejtjei a myofibroblastok, melyek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagénben gazdag extracelluláris mátrix elsődleges termelői. Ismereteink szerint a myofibroblastok többsége a vese pericytáiból származik, melyek aktivációjában kiemelkedő szerepet játszanak a vérlemezke-eredetű növekedési faktor, a transzformáló növekedési faktor-β és a Wingless/Int szignalizációs útvonalak. A kísérleti eredmények szerint az útvonalak blokkolásával gátolható a szövetek hegesedése, így a jövőben az antifibroticus terápiák fő támadáspontjául szolgálhatnak.