Hypertonia és Nephrologia

Az epithelialis-mesenchymalis tranzíció jelentősége vesefibrosisban

NAGY SZAKÁL Dorottya1, SZEBENI Beáta2, SZIKSZ Erna2, HIMER Leonóra2, REUSZ György1, VÁSÁRHELYI Barna2, TULASSAY Tivadar1,2, VANNAY Ádám2

2011. FEBRUÁR 28.

Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(01)

Az epithelialis-mesenchymalis tranzíció (EMT) központi szerepet játszik az embriogenezisben, a karcinogenezisben, továbbá a szövetek fibroticus elváltozásaiban. Az EMT folyamatában az epithelialis sejt myofibroblasttá alakulhat, amely a fibrosis effektor sejttípusának tekinthető. Összefoglalónkban a vesefibrosis szempontjából vizsgáljuk az EMT folyamatát és annak orvosi jelentőségét. A különböző krónikus veseelégtelenségekben megfigyelhető fibroticus folyamatok a kiváltó okoktól függetlenül hasonlóak. Bár a szöveti fibrosist mindig kíséri gyulladásos válasz, a pontos molekuláris mechanizmus még nem tisztázott. A gyulladás és a degeneratív fibroticus folyamatok között az EMT jelenti a kapcsolatot. Az EMT patomechanizmusának megértésével és a részt vevő jelátviteli útvonalak feltérképezésével lehetőség nyílik a krónikus vesebetegségek új terápiás kezelésére.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
  2. Magyar Tudományos Akadémia, Semmelweis Egyetem, Gyermekgyógyászati és Nephrológiai Kutatócsoport, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Scylla és Charybdis - A hypertonia kezelése

RADÓ János

Hypertoniát „mindenki tud kezelni” (ami, ha úgy van, nem is baj), de azért évenként visszatérőek azok a kongresszusok, amelyeken rendszeresen ülésszakokat áldoznak a „rezisztens hypertonia” kezelésére.

Hypertonia és Nephrologia

Az antihipertenzív szerek hatása a centrális vérnyomásra

PÁLL Dénes, KOMONYI Éva, LENGYEL Szabolcs, PARAGH György, KATONA Éva

A perifériás és a centrális ereken mért szisztolés és pulzusnyomás különbözik, a periféria felé haladva a nyomás nő, amely jelenséget nyomásamplifikációnak nevezzük. A centrális vérnyomás noninvazív módon könnyen meghatározható, az eredmény összefüggést mutat a cardiovascularis végpontokkal. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérően mérsékelhetik a perifériás és a centrális vérnyomást. A diuretikumok negatív/neutrális és a hagyományos β-blokkolók (atenolol) negatív hatásával szemben a nebivolol kedvező effektusú. A kalciumantagonisták tendenciaszerű kedvező és az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók egyértelmű kedvező hatása bizonyított. Az angiotenzinreceptor-blokkolókra vonatkozóan kevés vizsgálati eredmény áll rendelkezésre, amelyek eredménye ígéretes.

Hypertonia és Nephrologia

A perifériás és a centrális vérnyomás klinikai jelentősége a neurológus szemszögéből

BERECZKI Dániel, VASTAGH Ildikó

A hypertonia az agyi nagy- és kiserek károsítása révén a cerebrovascularis betegségek (akut stroke, hipertenzív encephalopathia és vascularis dementia) leggyakoribb kockázati tényezője. Az aorta kezdeti szakaszában mérhető centrális nyomás nagyobb szerepet játszik a vascularis hypertrophia és a carotisatherosclerosis kialakulásában, mint az arteria brachialis nyomása. A centrális aortanyomás pontosabban tükrözi a bal kamra töltési állapotait, így az agyi érrendszerre ható nyomásviszonyokat, ezért feltehetően jobban jelzi a cardiovascularis események veszélyét is, mint a brachialis nyomásértékek. A nagy artériák merevségére utaló mutatók (például a pulzushullám-sebesség) közvetlenebbül jelzik az öregedés, a hypertonia és a diabetes ereket károsító krónikus hatását, mint a brachialis vagy akár a centrális aortanyomás. A jövőbeli klinikai vizsgálatokban ezért megfontolandó az artériamerevség és a centrális vérnyomás jellemzőit végpontnak választani. Az antihipertenzív kezelés fontos része a stroke elsődleges és másodlagos prevenciójának is. A vérnyomás csökkentése hypertoniás betegek esetében jelentősen csökkenti a stroke és az egyéb vascularis események kockázatát is, és a kockázatcsökkentés mértéke elsősorban a vérnyomás csökkentésének mértékétől függ. A gyógyszerválasztást több szempont határozza meg. A hagyományos β-blokkolók többek között a centrális vérnyomásra irányuló kisebb hatás miatt az utóbbi időben háttérbe szorultak. A harmadik generációs β-blokkolókkal további tapasztalatokat kell szerezni a cardiovascularis morbiditás és mortalitás prevenciója terén.

Hypertonia és Nephrologia

Direkt renininhibitorok

FARSANG Csaba

A szerző ismerteti a direkt renininhibitorok (DRI) hatásmechanizmusát és a klinikailag is törzskönyvezett első szerrel, az aliskirennel szerzett klinikai tapasztalatokat. Kiemeli az aliskiren relatív mellékhatás-mentességét és hosszú ideig tartó vérnyomáscsökkentő hatását. Kitér az aliskirennel és különböző kombinációival (diuretikummal, kalciumantagonistával, angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókkal, angiotenzinreceptor-blokkolókkal) szerzett hatékonysági és a hypertonia tünetmentes szervi károsító hatásának gátlását mutató, valamint a még folyamatban levő jelentős vizsgálatokra is.

Hypertonia és Nephrologia

A D-vitamin-hiány jelentősége, gyakorisága és kezelése

SZABÓ András

A PubMed adatbázisban a D-vitaminra mintegy 5000 alkalommal hivatkoztak, amely 20%-os növekedésnek felelt meg az elmúlt évben, és megduplázódott az elmúlt évtizedben. Ez azt jelenti, hogy hatalmas érdeklődés jelentkezett a D-vitamin szintézise, metabolizmusa és hatásmechanizmusa iránt. A megnövekedett érdeklődésnek a következő két alapvető oka van: 1. új ismereteket szereztünk az 1,25-dihidroxi-D-vitamin-metabolitok autokrin és parakrin, vagyis nem hormonális hatásáról, 2. a D-vitamin-hiány előfordulása világszerte emelkedik. Az elmúlt években a D-vitamin klinikai vizsgálataiban bebizonyították, hogy a D-vitamin- hiány népegészségügyi problémát jelent, amely folyamatosan súlyosbodik. Széles körű populációs vizsgálatokban kimutatták, hogy az alacsony 25(OH)D3-vitamin- szint többek között a vázrendszer, az immunrendszer és a cardiovascularis rendszer súlyos betegségeivel társul. Tényként elfogadott, hogy az Amerikai Egyesült Államokban (USA) az alacsony D-vitamin-szint szignifikáns összefüggést mutat a teljes mortalitási adatokkal, ahogyan az hazánkban is lehetséges. Nagyon valószínű az is, hogy az elhízás gyakoriságának világméretű növekedése is hozzájárul a D-vitamin-hiány növekedéséhez, fokozva az amúgy is kedvezőtlen hatást a vázrendszerre, a mikroorganizmusok elleni immunreakcióra és a metabolikus statusra. Végül fontos kiemelni, hogy a D-vitamin-hiány kezelése két részből áll. Normalizálni kell a 25(OH)D3-vitamin-szintet legalább a 30 ng/ml értékig, majd azt fenn kell tartani ezen a szinten. A jelenlegi biztonságosnak tartott D-vitamin-bevitel felső szintjét (2000 NE/nap) újra kell gondolni az elmúlt 15 évben összegyűlt adatok alapján.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Szemléletváltás küszöbén: Új ismereteink a vesefibrosisról krónikus vesebetegségben

BUKOSZA Nóra Éva

A krónikus vesebetegség a sokféle etiológia ellenére végső soron egységesen, a vese fibroticus átalakulási mechanizmusával vezet végstádiumú veseelégtelenséghez. Az elmúlt években született – elsősorban kísérletes – kutatási eredmények jelentősen megváltoztatták az elképzelést a vese ezen átalakulásával kapcsolatban: egyértelművé vált, hogy a vesefibrosis egy dinamikus, sok szereplő részvételével zajló aktív folyamat. Ezen folyamatokban részt vevő tényezők befolyásolása reményt jelenthet arra nézve, hogy képesek leszünk a krónikus vesebetegség végstádiumának megelőzésére. Ez az összefoglaló közlemény a vesefibrosis és a krónikus vesebetegség összefüggését, az elterjedt vizsgálómódszerekből származó eredményeket és a közelmúltban felismert paradigmaváltást hozó tényezőket mutatja be.

Hypertonia és Nephrologia

Az IL-10 citokincsalád szerepe a vesefibrosisban

PAP Domonkos, VERES-SZÉKELY Apor, SZEBENI Beáta, SZIKSZ Erna, KISS József Zoltán, TAKÁCS István Márton, REUSZ György, SZABÓ J. Attila, VANNAY Ádám

A krónikus veseelégtelenség a lakosság 8-16%-át érintő, mind orvosi, mind gazdasági szempontból igen jelentős egészségügyi probléma. A krónikus veseelégtelenségre etiológiájától függetlenül jellemző a krónikus gyulladás, amely a vese myofibroblastjainak aktivációjához vezet. A myofibroblastok tartós aktivációja az extracelluláris mátrix kóros felhalmozódásához, a veseszövet struktúrájának felbomlásához, hegesedéséhez és végül a vese funkciójának beszűküléséhez vezet. Bár a krónikus veseelégtelenség pontos patomechanizmusáról napról napra többet tudunk, jelenleg nem rendelkezünk olyan célzott gyógyszerrel, amely képes lenne a kórkép progresszióját csökkenteni vagy megállítani. Cikkünkben az IL-10 citokincsalád tagjainak szöveti hegesedésben betöltött szerepét összegeztük.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosis molekuláris háttere: a myofibroblastok eredete

HIMER Leonóra, SZIKSZ Erna, KOVÁCS S. Krisztián, ÓNODY Anna, Reusz Anna, REUSZ György, FEKETE Andrea, TULASSAY Tivadar, VANNAY Ádám

Európában mintegy 2,5 millióan szenvednek krónikus vesebetegségben és a vesepótló kezelésre szorulók száma is negyedmillió főre tehető. A különböző krónikus vesebetegségekben a szöveti fibrosis mechanizmusa hasonló. A sérült glomerularis és tubularis sejtekből „danger” jelek szabadulnak fel, amelyek az immunsejteket a sérülés helyére vonzzák. Az infiltráló immunsejtek és a károsodott vesesejtek további gyulladásos citokineket, növekedési faktorokat, kemokineket és adhéziós molekulákat termelnek, ami az immunsejtek és a myofibroblastok további felhalmozódásához vezet. A fibrosis fő effektorsejtjei a myofibroblastok. Eredetükre vonatkozóan nincsen egységes álláspont, a jelenlegi tudásunk szerint epithel-, illetve endothelsejtekből, pericytákból és csontvelői eredetű fibrocytákból származhatnak. A myofibroblastok ellenállóak az apoptózissal szemben, különböző növekedési faktorokat és citokineket termelnek. Ezek a sejtek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagén I-ben és III-ban gazdag extracelluláris mátrix fő termelői. Az extracelluláris mátrix felhalmozódása a szövetben glomerulosclerosishoz, valamint tubulointerstitialis fibrosishoz vezet. A fibrosis előrehaladtával átalakul az egészséges vesére jellemző szöveti struktúra, fokozatosan romlik a vesefunkció. Cikkünkben azokat a folyamatokat foglaljuk össze, amelyek a vesefibrosis során a myofibroblastok kialakulásához vezetnek.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosis állatmodelljei

KÖKÉNY Gábor

A krónikus vesebetegségek gyakori előfordulása, valamint az etiológiától függetlenül vesefibrosisba és veseelégtelenségbe torkolló progresszió miatt fontos minél jobban feltárni a patomechanizmusokat. Mindez elképzelhetetlen in vivo modellrendszerek használata nélkül, hiszen a betegség során zajló komplex változások csak így vizsgálhatók. A megfelelő állatkísérletek alkalmazásával lehetővé válik szenzitívebb korai diagnosztikai markerek és célzott új terápiás megoldások fejlesztése. Az irodalomban számos állatkísérleti módszerrel találkozhatunk, amelyek egy-egy specifikusabb vagy általánosabb humán betegség modelljeként segíthetik a progresszív vesefibrosis patomechanizmusának vizsgálatát. Így lehetőségünk van izoláltan értékelni a glomerulonephritisek, tubuloin terstitialis fibrosis, glomerulushegesedés vagy épp a generalizált vesefibrosis részletes kórfolyamatait. E közlemény célja összefoglalni a vesefibrosis gyakrabban használt állatkísérleti modelljeit, bemutatva azok előnyeit és hátrányait.

Ideggyógyászati Szemle

Selye János, az inspiráló oktató

GIULIO Gabbiani

Az írás Selye János, az egyetemisták és posztgraduális hallgatók oktatójának eredményeit ismerteti. Tanításának fő célja az volt, hogy a hallgatókat az eredmények jelentősége és eredetiség irányába orientálja.