Bevezetés, célkitűzés - A spinalis meningeomák a spi­nalis tumorok 25-46%-át alkotják. Kezelésükben a mű­téti eltá­volítás az elsődlegesen ajánlott kezelési módszer. Irodalmi adatok alapján számos sebészi kimenetelt befolyásoló tényezőt írtak le (köztük életkor, preoperatív neurológiai státusz, a reszekció mértéke és a szövettani alaptípus/grade). Közleményünk célja, hogy elemezzük sebészi tapasztalatainkat, a kimenetelt befolyásoló tényezőket és hosszú távú utánkövetési eredményeinket. Betegek és módszer - 2008-2016 között az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben spinalis meningeomával diagnosztizált és kezelt betegek retrospektív adatbázisát készítettük el. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a pre­operatív neurológiai tüneteket, a diagnosztikai képalkotó eredményeket, a patológiai eredményeket, az alkalmazott kezelési típusokat és a posztoperatív eredményeket. A vizsgálatba bevont összes beteg rendszeres klinikai és radiológiai utánkövetésen esett át. Eredmények - Adatbázisunkba összesen 153 beteg került, akik mindegyike sebészi kezelésen esett át. 112 nő és 41 férfi beteget vizsgáltunk. A betegek átlagos életkora 65,5 év volt. A műtétet követő 6. héten történő posztoperatív kontroll­vizsgálatok 98,7%-ban a szenzoros és motoros funkciók javulását mutatták. A funkciók javulása a műtét után már közvetlenül észlelhető volt. Mindösszesen két esetben (1,30%) figyeltük meg a preoperatívan fennálló panaszok változatlanságát. Recidívát négy esetben (2,61%) tapasztaltunk. Következtetések - Eredményeink alapján spinalis meningeomák esetében a mielőbbi diagnózis és műtéti eltávolítás ajánlott, ami hatékony és elégséges kezelést tesz lehetővé. Hosszú távú utánkövetési adatok alapján a betegek meghatározó része tartósan tünetmentessé válik, és a betegség recidívájával is csak kevés esetben kell számolni.

Világszerte az emlő rosszindulatú daganata a leggyakrabban előforduló malignus elváltozás nőknél, amelynek előfordulása növekvő tendenciát mutat. A nagy beteganyagon alapuló, genetikai elváltozásokat és a klasszikus klinikopatológiai paramétereket egyesítő metaanalízisek fontos eszközt nyújtanak a betegség létrejöttének, lefolyásának és a kezelésre adott válasz előrejelzésének a modellezésében. A klinikai, patológiai és molekuláris technológiák fejlődésével egyre nő a rendelkezésre álló adatmennyiség, amely lehetővé teszi innovatív elemzőrendszerek fejlesztését a hatékonyabb prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítására irányuló kutatások során. Jelen összefoglaló célja a rosszindulatú emlőtumorok kialakulásának kockázati becslésére (Gail-modell, Claus-modell, BRCApro, IBIS, BOADICEA), valamint a terápia hatékonyságának, illetve a betegek várható túlélésének előrejelzésére (PREDICT, Magee) alkalmas klinikai és/vagy genetikai paramétereken alapuló metaanalízisek bemutatása. Összefoglalónk utolsó részében olyan bioinformatikai rendszereket mutatunk be (KMplot, ROCplot), amelyek nagyszámú betegmintához való viszonyítás alapján új biomarkerek azonosítását, illetve független beteganyagban való igazolását teszik elérhetővé.

[Az anti N-metil-D-aszpartát-receptor (NMDRA-R) encephalitist az NMDA-R elleni antitestek okozzák, jellemzője a súlyos encephalopathia pszichózissal, epilepsziás rohamokkal és autonóm zavarokkal. A kórképet gyakran kísérik malignus daganatok, főleg az ovarium teratomája. Egyes betegek esetében az EEG-n a koraszülött csecsemők mintázatához hasonló hullámformák látszanak, ennek neve az extrém delta-tüske (EDB). Beszámolunk 24 éves nőbetegünkről, akinél anti-NMDA-receptor encephalitis és EDB-mintázatot láttunk.]

A vizsgálat célja: A szerzők célja, hogy választ kapjanak a mentőellátás során felmerülő kérdésekre a heveny balszívfél elégtelenség (HBSZE) ellátásának vonatkozásában: Milyen a férfi-nő megbetegedési arány? Milyen gyakorisággal alkalmaznak kiegészítő, tüneti kezelést a helyszíni ellátás során? Milyen az életkor szerinti megoszlás, illetve a napszak szerint az akut balszívfél elégtelenség előfordulása? Vizsgálati módszerek és minta: A leíró, retrospektív kutatás az Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet nyíregyházi mentőállomásán készült. A 2006. január 1-töl 2007. december 31-ig terjedő időszakban 13 511 db esetlap áttekintése történt, melyből az asthma cardiale és oedema pulmonum diagnózisok szerint 130 eset került részletes vizsgálatra. Az adatok Microsoft Excel program segítségével kerültek összegzésre, majd az így nyert eredmények feldolgozása leíró statisztikai módszerekkel (gyakoriság) történt. Eredmények: A HBSZE tekintetében a hajnali órákban az esetek 51%-a, míg az esti órákban az esetek 40%-a fordult elő. A fennmaradó esetek a délelőtti és délutáni időszakra tehetők, melyek együttvéve is az esetek csupán 9%-át jelentették. A vizsgált 130 beteg közül 68 nő és 62 férfi volt. Kiegészítő kezeléseket a Cerucal tekintetében 17 esetben, míg a Theospirex-et az esetek 13%-ában alkalmaztak a helyszínen. Következtetések: A betegség előfordulása évről évre növekszik. Különösen a 71 és 80 év közötti életkorban emelkedett meg az utóbbi években a HBSZE gyakorisága. A napszakot tekintve a HBSZE előfordulása inkább a hajnali és esti órákra tehető. Hatvan év felett mindkét nemnél az előfordulás jelentősen nő, viszont az életkornak nincs szignifikáns szerepe a terápia hatékonyságában.

[Célkitűzés - A betegeket az alábbiak szerint értékeltük: kockázati tényezők, a haematoma mérete és lokalizációja, a spontán intracerebralis haematoma (ICH) hatása a mortalitásra, a morbiditásra és a post-stroke depresszióra. Betegek és módszerek - A vizsgálat 216, ICH-t szenvedett beteg demográfiai adatait, kockázati tényezőit és neurológiai vizsgálati eredményeit elemezte. A haematoma diagnózisát, méretét, lokalizációját és kamrai kiterjedését CT-vizsgálattal határoztuk meg. Az első 30-on belüli mortalitási arányt az ICH-pontszám és az ICH súlyossági skála alapján értékeltük. A módosított Rankin-skálát (mRS) alkalmaztuk minden betegnél a függőségi állapot és a funkcionális javulás meghatározásához, a pszichoszociális állapot megítéléséhez pedig a Hamilton-féle Depresszió Skálát. Eredmények - A betegek átlagos életkora 65,3±14,5 év volt. Az ICH leggyakrabban az alábbi lokalizációkban volt jelen: lobaris (28,3%), thalamicus (26,4%), basalis ganglionbeli (24,0%), kisagyi (13,9%), agytörzsi (7,4%). A haematomák átlagos volumene 15,8±23,8 cm3 volt, a haematoma a betegek 34,4%-ánál terjedt ki a kamrára. Középvonali struktúrák eltolódása a betegek 28,7%-ánál, haematoma körüli oedema pedig, mint a leggyakrabban előforduló szövődmény, 27,8%-uknál. A hat hónapos követési időszak alatt a betegek 57,9%-a esetében bizonyult kedvezőtlennek a prognózis (mRS≥3), kedvező prognózist (mRS<3) pedig 42,1%-nál észleltünk. Az első 30 napra vonatkozó mortalitási arány szignifikánsan magasabb volt a felvételkor kis GCS (Glasgow Coma Scale) -pontszámú betegek esetében, továbbá nagy haematomavolumen és kamrai kiterjedés esetén (p=0,0001). A kedvezőtlen prognózisú csoportban a közepes erősségű depresszió szignifikánsan gyakrabban fordult elő (39,13%), mint a kedvező prognózisúak csoportjában (p=0,0001). Következtetés - Intracerebralis haematoma esetén a prognózist és a mortalitást befolyásolni képes faktorok meghatározása és értékelése döntő fontosságú a hatékonyabb betegellátás és a jobb életminőség eléréséhez.]