Hazánk felnőtt lakosságának kétharmada súlyfelesleggel él. Az elhízás olyan krónikus betegség, amely számos további krónikus be­tegség rizikótényezője, ezért adekvát ke­zelése népegészségügyi jelentőségű. Noha a viselkedésterápia az elhízás kezelésének bizonyítékalapú megközelítései közé tartozik, hosszú távú hatékonysága kevéssé alátámasztott. Éppen ezért az elmúlt évtizedekben intenzív munka irányult a viselkedés­terápiás kezelés továbbfejlesztésére. Ennek leg­újabb példája egy többlépéses program, amely a lépcsőzetes kezelési elven belül az egészségügyi ellátórendszer számos színterén megvalósítható, a súlyfelesleg mértékétől és az elhízás komorbid állapotainak jelenlététől függetlenül. A program az elhízás klasszikus viselkedésterápiáján és újabb kognitív viselkedésterápiás fejleményein alapul és a tartós életmód-változtató készségek elsajátításán túl a hosszú távú testsúlykontrollt szolgáló gondolkodásmód (mind-set) kialakításával járul hozzá az elhízás kezeléséhez. A je­len tanulmány keretében ennek a programnak a bemutatására vállalkozunk.

Az Európai Hypertonia Társaság (ESH) elhízással, diabetesszel és a nagy kockázatú betegekkel foglalkozó munkacsoportja, valamint az Európai Obezitás Társaság (EASO) közös publikációban foglalkozott az elhízás által okozott főbb cardiovascularis betegségekkel, illetve ezek megelőzési lehetőségeivel.

[Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS), a 2-es típusú cukorbetegség (DM2) és az elhízás között komplex és többirányú a kapcsolat. OSAS-betegek esetén az elhízás és a visceralis zsír hozzájárul a DM2 kialakulásához, rosszabbodásához. Másrészt a szimpatikus idegrendszer aktivációjának következtében leptin- és inzulinrezisztencia kialakításával az OSAS maga is elhízáshoz vezet. OSAS-ban szenvedő elhízottak esetén tovább nő a DM2 kialakulásának esélye. A témába vágó vizsgálatok eltérő hossza és az eltérő betegadherencia miatt ellentmondásos adatokkal rendelkezünk az OSAS aranystandard terápiájának számító pozitív légúti nyomás- (PAP-) terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kohorszvizsgálatunkban normál testsúlyú nem cukorbeteg OSAS-betegek, elhízott nem cukorbeteg OSAS-betegek és cukorbeteg OSAS-betegek körében tanulmányoztuk a PAP-terápia glükózmetabolizmusra kifejtett hatását. Prospektív vizsgálatunkban 67, három hónapos PAP-terápiával hatékonyan kezelt OSAS-beteg adatait elemeztük. Az apnoe-hypopnoe index a cukorbeteg csoportban volt a legnagyobb, szignifikánsan magasabb, mint a normál testsúlyú csoportban (p = 0,021). A normál testsúlyú csoporthoz képest az átlagos HOMA-értékek szignifikánsan magasabbak voltak az elhízottak (p = 0,002) és a cukorbetegek (p = 0,001) csoportjában; a kü­lönbség a PAP-terápia után is szignifikáns maradt. A HbA1c-szintek szignifikánsan magasabbak voltak a cukorbetegek csoportjában, mint a normál testsúlyú (p = 0,012) és az elhízott (p = 0,001) csoportban. PAP-terápia után a HbA1c-szintek szignifikánsan csökkentek a normál test­súlyú (p = 0,008), az elhízott (p=0,034) és a cukorbeteg (p = 0,011) csoportban egyaránt. Nem volt összefüggés kimutatható a HbA1c-szintek változása és az életkor (p = 0,212), a BMI (p = 0,322), az AHI (p = 0,098) vagy az oxigénszintek (p = 0,122) között. Az OSAS kezelése PAP-terápiával hatékonyan befolyásolja a glükózmetabolizmust, nem­-csak cukorbetegek, de elhízott és normál testsúlyú OSAS-betegek esetében is. Habár a szakirodalomban a PAP-terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók, hang­súlyozni kell, hogy a PAP-terápia sikerességének fő determinánsa a megfelelő terápiás időtartam és a kielégítő beteg­adherencia.]

Az elfogultság, az előítélet és a diszkrimináció részei az elhízással élők mindennapjainak, még az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában is. Az elhízással kapcsolatos előítéletek a súlyfelesleggel élő páciensekkel való tiszteletlen, megalázó bánásmódhoz vezethetnek, és ronthatják a páciensek gondozásának minőségét is. Az elhízás és annak stigmatizációja között kétirányú kapcsolat feltételezhető: az elhízással élők diszkriminációja gyakori, ugyanakkor a stigmatizációs élmények további súlygyarapodást eredményeznek, emellett az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez, az egészség romlásához és a mortalitás kockázatának növekedéséhez vezetnek. A tanulmány célja a szakemberek tudatosságának növelése az elhízással kapcsolatos előítéletek és diszkrimináció tekintetében, illetve olyan stratégiák bemutatása, amelyek elősegítik az elhízással élők stigmatizációjának csökkentését az egészségügyi ellátórendszerben. Mindez a jobb ellátást szolgálja és hosszú távon népegészségügyi jelentősége lehet.

Tanulmányunk célja az egészségügyi szakdolgozók és a pályára készülők, azon belül is az SE-ETK ápolás és betegellátás ápoló szakirányon tanuló ápolók étkezési szokásainak és egészségmagatartásának bemutatása. A tanulmány leíró/adatközlő jelleggel mutatja be a főbb karakterisztikákat, amelyek a fent említett célcsoportra jellemzőek. Kutatásunkban és az abból levont és levonható következtetéseinkben olyan kérdésekre kerestük a választ, melyeket a szakirodalom eddig más megközelítésekből vizsgált. Saját kutatásunk az ápolók élelmiszerfogyasztási szokásainak és egészségtudatosságuk alapjaira irányult. Annak feltárására, hogy foglalkozási ártalomnak tekinthetjük-e csupán, vagy az idevezető összefüggések sokkal mélyebb és komplexebb gyökerűek. Az adatok alapján elmondhatjuk, hogy az egészséges étkezésről való elméleti ismereteik inkább teljesek, de a gyakorlatban, egészségtudatosságukban/magatartásukban ez mégsem tapasztalható. Az étkezési és sportolási kérdéseinkre adott válaszaik fordított összefüggést mutatnak a BMI-re vonatkozó adataikkal. Ennek oka valószínűleg az, hogy munkahelyi körülményeik (műszak) nem teszik lehetővé egészségtudatosságuk érvényesülését.