A hypertonia egyre súlyosabb problémát jelent globális jelleggel világszerte és Magyarországon is. A széles terápiás - egyaránt gyógyszeres és nem gyógyszeres - lehetőségek mellett sem lehet elérni a kitűzött célvérnyomást a betegek jelentős részében. A terápiarezisztens hypertonia kezelésében számos invazív próbálkozás között az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít - az endovascularis katéteres technológia rohamos fejlődése miatt - a renalis artéria katéteres rádiófrekvenciás denervációja. Egy 52 éves, 11-szeres kombinációs kezelésben részesülő nőn történt sikeres, technikai szövődményektől mentes katéteres rádiófrekvenciás denervációt ismertetünk, amelyet követően a vérnyomás jelentősen csökkent, a vérnyomáscsökkentők számát redukálni lehetett, és a spontán baroreflexszenzitivitás is javult.

A krónikus vesebetegség alapvetően meghatározza a betegek egészséggel összefüggő életminőségét (Health Related Quality of Life, HRQoL) mind testi és lelki, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban. Végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegekben a fehérje-energia vesztés és a gyulladás együttes előfordulása rosszabb életminőséggel és nagyobb halálozással társul. Vizsgálatunk célja, hogy felmérje a tápláltság és a gyulladásos állapot, valamint az életminőség kapcsolatát vesetranszplantált betegek körében. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módszerrel kiválasztott vesetranszplantált beteg adatait elemeztük. A szociodemográfiai paramétereket, a laboratóriumi eredményeket, a transzplantációval kapcsolatos adatokat, a gyógyszerelést és a malnutritiós-inflammatiós pontszámot (MIS) (Kalantar-skála) rögzítettük, majd ezeket az adatokat elemeztük. Ezenfelül a betegek önállóan töltötték ki a Kidney Disease Quality of Life Short Form (KDQoL-SFTM) kérdőívet. Az átlagéletkor 51±13 év, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 66 (interkvartilis tartam, IKT: 83) hónap volt. A betegek 57%-a volt férfi, 19%-a diabeteses. A MIS mediánja 3 pontnak (IKT: 3) adódott. A MIS szignifikáns negatív korrelációt mutatott szinte valamennyi vizsgált életminőségi doménnel. A kapcsolat többváltozós lineáris regressziós modellben is független maradt [logaritmusosan transzformált domének: „vitalitás” (β=-0,059; p<0,001), „fájdalom” (β=-0,056; p=0,004), „fizikai állapot” (β=-0,029; p=0,022), „tünetek” (β=-0,023; p=0,005)] az életkorra, a nemre, a becsült GFR-re, a dialízisidőre, a Charlson Komorbiditási Indexre és a foglalkoztatottságra történt korrekció után is. Ezenkívül a MIS és szinte valamennyi KDQoL-SFTM domén között lineáris, „dózisdependens” kapcsolatot találtunk. A malnutritiós-inflammatiós pontszám független összefüggést mutat a vesetranszplantált betegek életminőségének különböző dimenzióival.

A sorozat rövid áttekintést ad a juxtaglomerularis apparátus (JGA) felfedezésének érdekes történetéről, illetve felépítésének és működésének molekuláris szintig terjedő részleteiről. A JGA-val, azaz a filogenetikailag ősi szervecskével kapcsolatos új felfedezések szép példát mutatnak az élő szervezetre jellemző szoros morfológiai és funkcionális korrelációra. Bemutatásra kerülnek a JGAval kapcsolatos téves elképzelések és a hátterükben álló elméleti és gyakorlati kutatási nehézségek. A legmodernebb módszerek, mint például az atomerő-, illetve az in vivo multifoton-lézermikroszkópia felhasználásával feltárt, korábban fel nem ismerhető jelenségek és összefüggések ismertetése felhívja a figyelmet számos tankönyvi adat, elfogadott elképzelés megkérdőjelezhetőségére. A szerző összefüggést keres az új és provokatív elméleti kutatási eredmények és a klinikai farmakológiai beavatkozások következményei között. Rávilágít arra, hogy a JGA nemcsak résztvevője a só-víz háztartás és vérnyomás szabályozásának, de szerepet játszhat jelentős népbetegségek patomechanizmusában is. Befejezésül elemzi a jelenlegi kutatási irányokat, és kísérletet tesz a várható tudományos felfedezések előrejelzésére és ismertet néhány - kutatói pályafutásából leszűrhető - általános tanulságot is.

A szívsebészeti műtétek egyik gyakori és komoly problémát jelentő szövődménye a veseelégtelenség, amelyre a vesefunkció hirtelen rosszabbodása jellemző. A megnyilvánulási formái a szérumkreatinin-szint minimális emelkedésétől az anuriás veseelégtelenségig terjednek, és adott esetben akár a betegség hosszú távú kimenetelét is kedvezőtlenül befolyásolhatják. A probléma még kifejezettebb a csecsemő- szívsebészetben, mivel a kis súllyal született újszülöttek és a koraszülöttek még inkább érintettek lehetnek. Másfelől az akutan fellépő vesekárosodás következményeként akár krónikus veseelégtelenség is kialakulhat. A veseelégtelenség diagnosztizálására eddig elterjedt standard módszerek továbbra is jól alkalmazhatóak, ám a nemzetközi szakirodalomban egyre több lehetőségre hívják fel a figyelmet, amelyek segítségével a veseelégtelenség gyorsabban és pontosabban diagnosztizálható. A vesespecifikus biomarkerek és fehérjék korai, specifikus és szenzitív előrejelzői lehetnek a kórállapotnak és bár a használatuk egyelőre korlátozott, vannak olyan nemzetközi gyermek-szívsebészeti centrumok, ahol már rutinszerűen használják azokat.

A vérnyomás célértékre történő mérséklése csökkenti a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. Az esetek túlnyomó többségében ez csak (többszörös) kombinált kezeléssel érhető el. A PAINT (Perindopril-Amlodipine plus Indapamide Combination for Controlled Hypertension Non-intervention Trial) vizsgálat elsődleges célkitűzése a perindopril, amlodipin, indapamid kombinációs kezelés hatékonyságának vizsgálata volt olyan betegek esetén, akik a korábbi kezelés mellett nem érték el a célvérnyomásértéket. A másodlagos vizsgálati szempont a metabolikus paraméterek és a beteg által szedett tabletták számának változása volt. Ezen alvizsgálatban összesen 126 beteg (74 nő és 52 férfi, átlagéletkor 59,8±12,5 év) vett részt, akiken a megfigyelési periódus kezdetén, majd négy hónap múlva is ambuláns vérnyomásmonitorozás történt. A vizsgálat kezdetén a korábban szedett 2,4±1,4 vérnyomáscsökkentő hatására egyik beteg sem érte el a célértéket. A betegek - a korábbi terápia helyett - perindopril-amlodipin és indapamid kombinációját kapták. A 24 órás szisztolés vérnyomás átlagértéke 139,2±13,4 Hgmm-ről 126,5±12,9 Hgmm-re (p<0,01), a diasztolés átlagérték 77,3±11,3 Hgmm-ről 71,1±8,7 Hgmm-re (p<0,01) csökkent. A szívfrekvencia nem változott. A vérnyomás csökkenése mind a nappali, mind az éjszakai órákban szignifikáns volt. Valamennyi órában statisztikailag számottevő vérnyomáscsökkenést észleltünk (10,1-15,4/5,1-7,8 Hgmm; p<0,001). A szisztolés hyperbariás impakt 366,9±251,1 Hgmm × óráról 166,2±185,4 Hgmm × órára (p<0,01), a diasztolés 112±130,6 Hgmm × óráról 41,6±65,6 Hgmm × órára (p<0,01) csökkent. Számottevő kedvező metabolikus változást is észleltünk: nem csak a lipidértékek, hanem a vércukorszint is szignifikánsan csökkent. A szedett tabletták száma kismértékben növekedett (2,4-ről 2,9-re), amely szignifikánsan jobb vérnyomáskontrollt eredményezett. Az egyik legmodernebb hármas kombináció - perindopril-amlodipin-indapamid - kifejezetten hatékony vérnyomáskontrollt biztosít jó beteg-együttműködés mellett.