Ca&Csont

A törések kockázatának fokozódása 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban

HULLÓ DANIELLA1

2007. FEBRUÁR 14.

Ca&Csont - 2007;10(01)

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum, Általános Orvostudományi Kar, Szak- és Továbbképzési Központ, Szeged

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

Nagyobb csonttörési prevalencia posztmenopauzás pollenallergiás nőkben

FERENCZ VIKTÓRIA, MÉSZÁROS SZILVIA, CSUPOR EMŐKE, TÓTH EDIT, BORS Katalin, FALUS ANDRÁS, HORVÁTH CSABA

Vizsgáltuk, hogy a pollenallergia befolyásolja-e a csonttömeget és a csonttörések előfordulási gyakoriságát posztmenopauzában lévő nők csoportjában. Összesen 125, posztmenopauzában lévő, pollenallergiában szenvedő nőbeteg (átlagéletkor: 61,26 év) következő négy csoportját vizsgáltuk: sem H1-hisztaminreceptor (H1R)-antagonistával, sem inhalációs kortikoszteroiddal nem kezelt allergiás nők (n=43); csak H1Rantagonistával kezelt betegek (n=53); H1R-antagonistával és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=17) és csupán inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=12) csoportja. A beválogatott betegek kezelése szezonális jelleggel legalább öt évig tartott. Száz nem allergiás, posztmenopauzában lévő, életkor, testtömegindex (BMI) és a menopauza bekövetkezte óta eltelt idő alapján illesztett nő szolgált kontrollcsoportként. A túlsúly és az obesitas (25 ttkg/m2 ≤ BMI) rendkívül gyakori (76%) volt az allergiás betegek körében. A kezeletlen allergiások csonttömege a combnyakon kisebb volt (a többi régióban is ilyen tendencia figyelhető meg), mint nem allergiás társaiké. Ebben a betegcsoportban közel háromszoros gyakorisággal fordult elő kis erőbehatásra bekövetkező csonttörés (distalis alkar-, csípőtáji, klinikai tüneteket okozó csigolyatörés: 34,9%) a nem allergiás csoporthoz viszonyítva (13%, χ2-teszt p=0,003). A csonttörések előfordulása a H1R-rel kezelt csoportban (30,19%) is gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban (χ2-teszt p=0,01). Azonban a H1R-rel kezelt csoportban nem fordult elő klinikai tünetekkel járó csigolya- és csípőtáji csonttörés, még azok között sem, akik H1R-antagonista mellett inhalációs kortikoszteroidot is alkalmaztak. Az inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek csoportjában gyakoribb volt a csonttörés, mint a kombináltan antihisztaminnal és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek körében (50% vs. 29,4%). Az 1 ttkg/m2-es BMI-növekedés 1,278-szeresére növelte a kialakult csonttörések prevalenciáját (95%-os megbízhatósági tartomány: 1,047-1,559; p=0,016) a kezeletlen allergiások csoporjában. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a pollenallergiás, posztmenopauzában lévő nők körében a kis energiára bekövetkező csonttörések nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, a gyakoriság pozitív összefüggésben áll az obesitassal. Lehetséges, hogy a H1R-antagonisták kompenzálják a pollenallergia és az inhalációs kortikoszteroidok csonttörési kockázatra gyakorolt negatív hatását.

Ca&Csont

A klimakteriális elhízás és a testzsíreloszlás megváltozásának hatása az obstruktív alvási apnoe súlyosságának mértékére

GYŐRFI MÁRIA, SANDRA SÁNDOR, SZAKÁCS ZOLTÁN

BEVEZETÉS - A menopauza együtt jár az elhízás kockázatának a növekedésével. Posztmenopauzában a zsírszövet eloszlásának megváltozása számos betegséghez vezet. Az obstruktív alvási apnoe szindróma (Obstructive Sleep Apnoea Syndrome, OSAS) egyik kockázati tényezője az elhízás. Az OSAS prevalenciája a menopauzát követően nő. Vizsgálatunk célja annak meghatározása volt, hogy milyen összefüggést mutat az alvási apnoéban szenvedő, posztmenopauzában lévő nők zsírszövetének mennyisége és eloszlása az alvási apnoe súlyossági fokával. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Összesen 62, posztmenopauzában lévő nőt vizsgáltunk (életkor: 58,6±7,4 év). A vizsgálatba cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal igazolt OSAS-ban szenvedő betegek kerültek, akik a vizsgálat ideje alatt nem részesültek hormonpótló terápiában. A teljes test és a regionális zsírmennyiség meghatározása DXA- (dual energy X-ray absorptiometry) módszerrel történt. A testzsír eloszlását, az android/gynoid régió zsírmennyiségének a hányadosát és a testtömegindexet a készülék szoftvere számolta. A nyaki régió zsírmennyiségének meghatározására egyedi régiót képeztünk, amelyet az álcsúcstól a kulcscsont síkjáig jelöltünk ki. A regionális testzsírmennyiség mérési pontosságának vizsgálatára meghatároztuk a mérés megbízhatósági együtthatóját. Az obstruktív alvási apnoe súlyosságának vizsgálata cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal történt. Az apnoe súlyosságának mértékét az apnoe/hypopnoe indexszel határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A megvizsgált betegek között 24 enyhe vagy közepesen súlyos és 38 súlyos OSAS beteg volt. A mintából az android jellegű elhízás és a súlyos OSAS függetlenségét χ2-próba alkalmazásával vizsgálva megállapítható, hogy az android jellegű elhízás előfordulása nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek között az android jellegű elhízás 54%-ban, míg a súlyos OSAS betegek között 68%-ban fordult elő. χ2-próba alkalmazásával bebizonyosodott, hogy az elhízás, az android jellegű elhízáshoz hasonlóan, szintén nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek közül 38% volt elhízott (BMI>30 ttkg/m2), míg a súlyos OSAS betegek közül 74%. A nyaki régió zsírtartalma az enyhe és közepesen súlyos betegek csoportjában 25,2%, a súlyos OSAS betegek esetében 30,2% volt. Kétmintás t-próba alkalmazásával megállapítható, hogy a két csoport átlaga szignifikáns mértékben tér el egymástól. KÖVETKEZTETÉS - A posztmenopauzában lévő nők esetében a nagyobb BMI, az android típusú elhízás és a nyaki régió nagyobb zsírszázaléka súlyosbítja az obstruktív alvási apnoe betegséget.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Ca&Csont

Tisztelt Olvasók, kedves Kollégák!

HORVÁTH CSABA

ACa és Csont legújabb számában hosszabb szünet után köszöntöm az Olvasót. Az átmeneti csend oka az a viharos helyzet volt, amelynek előszeleit már 2006 nyarán, lökéseit pedig az utóbbi hónapokban mindinkább érzékeljük. Időnket és energiáinkat is lekötötte a várható folyamatok elemzése, időbeni felismerése és a szakma érdekeit szolgáló módosítások kimunkálása.

Ca&Csont

Dr. Holló István professzor 1926-2007

SZŰCS János

Elment... Türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk Holló István professzor, az utóbbi idők egyik (az én szememben a) legnagyobb magyar orvosa, belgyógyásza, endokrinológusa, oszteológusa, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, emeritus professzora, rektor- és dékánhelyettese, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság megalapítója és első, majd örökös tiszteletbeli elnöke, az orvostudomány doktora, számos tudományos társaság tagja, számos kitüntetés tulajdonosa.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

LAM KID

Új ismeretek a corticalis csontállomány biológiájáról és részvételéről a csonttörések létrejöttében

BALOGH Ádám, BHATTOA Harjit Pál

A szerzők a kortárs irodalom közleményei alapján áttekintik a csontok osteoporoticus törési hajlamának korábban ismert kockázati tényezőit, majd ismertetik a modern, nagy feloldású képalkotó készülékek (mikro- CT, nagy feloldású perifériás kvantitatív komputertomográf, HR-pQCT) és fejlett számítógépes elemzőeljárások (véges elemszámú elemzési módszer, finite element analysis, FEA) alkalmazásával kapott új eredményeket. Ezek az adatok a korábban már ismert törési kockázati tényezőkön kívül (életkor, elesési hajlam, a csont ásványianyag- denzitása [BMD] és a trabecularis csontszerkezet) rámutatnak a corticalis állomány sérülésének jelentőségére a törések létrejöttében, amelyet korábban alulbecsültek. A corticalis vastagság csökkenése és a porozitás fokozódása több népességi mintacsoporton igazolva azonos denzitásértékek esetén is növeli a törési kockázatot, még a hagyományos besorolással osteopeniás csoportban is. A korszerű szoftver hátterű, új képalkotó eljárások bevezetése a klinikai gyakorlatba a közeljövőben várható. A corticalis állományra kedvezően ható, már ma is forgalomban lévő és új fejlesztésű gyógyszerek gyakoribb alkalmazása lehet az új kutatási eredmények hozadéka az osteoporosisos betegek törésmegelőző klinikai ellátásában.

Lege Artis Medicinae

A cukorbetegség és a daganatos kockázat

BECHER Péter, PATAI Árpád, MÁJER Katalin

Az elmúlt évtizedekben a diabetes mellitus micro- és macrovascularis szövődményeinek megelőzése állt a betegség kezelésének célpontjában. Az idei év nagy vihart kavart publikációi alapján azonban fel kell hívnunk a figyelmet a cukorbetegség, különböző kezelési formái, valamint a daganatok összefüggéseire. A sokszor ellentmondásos humán eredményeket elemezve, megfelelő prospektív vizsgálatok hiányában, a biztonságos kezelési mód kiválasztásakor a preklinikai eredményeket is figyelembe kell vennünk.

LAM KID

Csontállapot „praediabetesben” - A csontdenzitás és az energia-háztartás kapcsolata a 2-es típusú diabetes mellitus manifesztációja előtt

BUDAY BARBARA, VITAI Márta, PACH Péter, LITERÁTI Nagy Botond, PÉTERFAI Éva, BEZZEGH Katalin, PAUER József, KORÁNYI LÁSZLÓ

BEVEZETÉS - A cukorbetegség minden formája fokozott törési kockázattal jár. A 2-es típusban magasabb a csontok ásványianyag- tartalma. Annak érdekében, hogy eldöntsük, hogy a magasabb csontdenzitás a diabetes okozta anyagcsere-változások vagy szövődmények következménye-e, vagy pedig azoktól független, elsődleges eltérés, a következőkkel jellemezhető nőket és férfiakat vizsgáltunk: anyagcsereegészségeseket; a 2-es típusú diabetes mellitus rizikójával genetikailag terhelt, de még a részletes anyagcsere-vizsgálatokkal egészségesnek bizonyulókat; kezdődő glükózintoleráns, de még nem cukorbeteg, „praediabeteses” egyéneket. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A vizsgálatban 72 anyagcsere-egészséges, hét anyagcsere- egészséges, de elsőfokú cukorbeteg rokonnal rendelkező, 64, testzsírtartalom és BMI szerint illesztett, glükózintoleráns férfi, továbbá 36 egészséges, 12 anyagcsere- egészséges, de elsőfokú 2DM rokonnal rendelkező és 88 glükózintoleráns nő vett részt. Az izomszövet glükózfelhasználását hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás klemp módszerrel, a csontok denzitását DEXA-val mértük. EREDMÉNYEK - Az egészséges férfiakban a leptin-BMDL1-4 kapcsolat pozitív, a tesztoszteron- BMDL1-4 kapcsolat negatív volt, de mindkét összefüggés eltűnt már ebben a korai praediabeteses időszakban. A teljes vizsgált női populációban meglévő negatív adiponektin- (r=-0,318, p<0,0001), oszteokalcin- (r=-0,412, p<0,0000) és teljestest- BMD-korrelációk a testzsírral és az életkorral történő korrekciók után is szignifikánsak maradtak a glükóztolerancia romlása során. KÖVETKEZTETÉS - Az anyagcsere-egészséges, de elsőfokú cukorbeteg rokonnal rendelkező nők növekvő csontdenzitása nem a glükózanyagcsere változásával függ össze. Vizsgálatunk a femur és a csigolyák denzitása és az anyagcsere-kapcsolatokban jelentős nemi különbségre hívta fel a figyelmet. Adataink megkérdőjelezték férfiak esetében az adiponektinnek az állatkísérletekben igazolt közvetítő szerepét az oszteokalcin inzulinérzékenyítő, glükózfelhasználást javító hatásában.

Lege Artis Medicinae

Inkretinhatáson alapuló kezelés racionalitása 1-es típusú cukorbetegségben

KIS János Tibor, GROSZ Andrea, SCHANDL László

Az inkretinhatáson alapuló készítmények terápiás helye a 2-es típusú cukorbetegek betegségkarrierjének elején van. Ezeknek a gyógyszereknek a hatásmechanizmusa részben azonban független a működő β-sejtektől, ezért terápiás hatás várható a 2-es típusú cukorbetegek betegségének későbbi fázisában, sőt 1-es típusú cukorbetegségben is. Ez utóbbi kiváló modellként szolgálhat az inzulinszekréción túli mechanizmusok vizsgálatára. Dolgozatunkban ösz - szefoglaljuk az inkretintengelyen ható készítményekkel történt 1-es típusú diabeteses vizsgálatokat.

LAM KID

Emésztőszervi betegségekhez társuló csontanyagcsere-eltérések

LŐRINCZY Katalin, LAKATOS Péter László, MIHELLER Pál, RÁCZ Károly

A csontritkulás gyakori szövődménye egyes emésztőszervi megbetegedéseknek. Leggyakrabban coeliakiában, gyulladásos bélbetegségekben, krónikus májbetegségben szenvedő és gyomorműtéten átesett betegek esetében kell számolnunk csontritkulással. A megelőzés, a kórisme és a kezelés az időskori és a menopauza után jelentkező csontritkulás kapcsán szerzett tapasztalaton alapul. Jelen összefoglalóban az emésztőszervi betegségekhez szövődött csontvesztéssel kapcsolatos ismereteket összegezzük.