Ca&Csont

A rehabilitációs team és az orvostudomány különböző szereplői a csontritkulásos betegek szolgálatában

2007. FEBRUÁR 14.

Ca&Csont - 2007;10(01)

A Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórháza és Gyógyfürdője tizenegyedik alkalommal szervezte meg az OROM (Oszteológiai Rehabilitációs Országos Munkacsoport) kongresszusát Dobogókőn.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

A klimakteriális elhízás és a testzsíreloszlás megváltozásának hatása az obstruktív alvási apnoe súlyosságának mértékére

GYŐRFI MÁRIA, SANDRA SÁNDOR, SZAKÁCS ZOLTÁN

BEVEZETÉS - A menopauza együtt jár az elhízás kockázatának a növekedésével. Posztmenopauzában a zsírszövet eloszlásának megváltozása számos betegséghez vezet. Az obstruktív alvási apnoe szindróma (Obstructive Sleep Apnoea Syndrome, OSAS) egyik kockázati tényezője az elhízás. Az OSAS prevalenciája a menopauzát követően nő. Vizsgálatunk célja annak meghatározása volt, hogy milyen összefüggést mutat az alvási apnoéban szenvedő, posztmenopauzában lévő nők zsírszövetének mennyisége és eloszlása az alvási apnoe súlyossági fokával. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Összesen 62, posztmenopauzában lévő nőt vizsgáltunk (életkor: 58,6±7,4 év). A vizsgálatba cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal igazolt OSAS-ban szenvedő betegek kerültek, akik a vizsgálat ideje alatt nem részesültek hormonpótló terápiában. A teljes test és a regionális zsírmennyiség meghatározása DXA- (dual energy X-ray absorptiometry) módszerrel történt. A testzsír eloszlását, az android/gynoid régió zsírmennyiségének a hányadosát és a testtömegindexet a készülék szoftvere számolta. A nyaki régió zsírmennyiségének meghatározására egyedi régiót képeztünk, amelyet az álcsúcstól a kulcscsont síkjáig jelöltünk ki. A regionális testzsírmennyiség mérési pontosságának vizsgálatára meghatároztuk a mérés megbízhatósági együtthatóját. Az obstruktív alvási apnoe súlyosságának vizsgálata cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal történt. Az apnoe súlyosságának mértékét az apnoe/hypopnoe indexszel határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A megvizsgált betegek között 24 enyhe vagy közepesen súlyos és 38 súlyos OSAS beteg volt. A mintából az android jellegű elhízás és a súlyos OSAS függetlenségét χ2-próba alkalmazásával vizsgálva megállapítható, hogy az android jellegű elhízás előfordulása nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek között az android jellegű elhízás 54%-ban, míg a súlyos OSAS betegek között 68%-ban fordult elő. χ2-próba alkalmazásával bebizonyosodott, hogy az elhízás, az android jellegű elhízáshoz hasonlóan, szintén nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek közül 38% volt elhízott (BMI>30 ttkg/m2), míg a súlyos OSAS betegek közül 74%. A nyaki régió zsírtartalma az enyhe és közepesen súlyos betegek csoportjában 25,2%, a súlyos OSAS betegek esetében 30,2% volt. Kétmintás t-próba alkalmazásával megállapítható, hogy a két csoport átlaga szignifikáns mértékben tér el egymástól. KÖVETKEZTETÉS - A posztmenopauzában lévő nők esetében a nagyobb BMI, az android típusú elhízás és a nyaki régió nagyobb zsírszázaléka súlyosbítja az obstruktív alvási apnoe betegséget.

Ca&Csont

Nagyobb csonttörési prevalencia posztmenopauzás pollenallergiás nőkben

FERENCZ VIKTÓRIA, MÉSZÁROS SZILVIA, CSUPOR EMŐKE, TÓTH EDIT, BORS Katalin, FALUS ANDRÁS, HORVÁTH CSABA

Vizsgáltuk, hogy a pollenallergia befolyásolja-e a csonttömeget és a csonttörések előfordulási gyakoriságát posztmenopauzában lévő nők csoportjában. Összesen 125, posztmenopauzában lévő, pollenallergiában szenvedő nőbeteg (átlagéletkor: 61,26 év) következő négy csoportját vizsgáltuk: sem H1-hisztaminreceptor (H1R)-antagonistával, sem inhalációs kortikoszteroiddal nem kezelt allergiás nők (n=43); csak H1Rantagonistával kezelt betegek (n=53); H1R-antagonistával és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=17) és csupán inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=12) csoportja. A beválogatott betegek kezelése szezonális jelleggel legalább öt évig tartott. Száz nem allergiás, posztmenopauzában lévő, életkor, testtömegindex (BMI) és a menopauza bekövetkezte óta eltelt idő alapján illesztett nő szolgált kontrollcsoportként. A túlsúly és az obesitas (25 ttkg/m2 ≤ BMI) rendkívül gyakori (76%) volt az allergiás betegek körében. A kezeletlen allergiások csonttömege a combnyakon kisebb volt (a többi régióban is ilyen tendencia figyelhető meg), mint nem allergiás társaiké. Ebben a betegcsoportban közel háromszoros gyakorisággal fordult elő kis erőbehatásra bekövetkező csonttörés (distalis alkar-, csípőtáji, klinikai tüneteket okozó csigolyatörés: 34,9%) a nem allergiás csoporthoz viszonyítva (13%, χ2-teszt p=0,003). A csonttörések előfordulása a H1R-rel kezelt csoportban (30,19%) is gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban (χ2-teszt p=0,01). Azonban a H1R-rel kezelt csoportban nem fordult elő klinikai tünetekkel járó csigolya- és csípőtáji csonttörés, még azok között sem, akik H1R-antagonista mellett inhalációs kortikoszteroidot is alkalmaztak. Az inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek csoportjában gyakoribb volt a csonttörés, mint a kombináltan antihisztaminnal és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek körében (50% vs. 29,4%). Az 1 ttkg/m2-es BMI-növekedés 1,278-szeresére növelte a kialakult csonttörések prevalenciáját (95%-os megbízhatósági tartomány: 1,047-1,559; p=0,016) a kezeletlen allergiások csoporjában. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a pollenallergiás, posztmenopauzában lévő nők körében a kis energiára bekövetkező csonttörések nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, a gyakoriság pozitív összefüggésben áll az obesitassal. Lehetséges, hogy a H1R-antagonisták kompenzálják a pollenallergia és az inhalációs kortikoszteroidok csonttörési kockázatra gyakorolt negatív hatását.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Ca&Csont

A törések kockázatának fokozódása 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban

HULLÓ DANIELLA

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

Ca&Csont

Tisztelt Olvasók, kedves Kollégák!

HORVÁTH CSABA

ACa és Csont legújabb számában hosszabb szünet után köszöntöm az Olvasót. Az átmeneti csend oka az a viharos helyzet volt, amelynek előszeleit már 2006 nyarán, lökéseit pedig az utóbbi hónapokban mindinkább érzékeljük. Időnket és energiáinkat is lekötötte a várható folyamatok elemzése, időbeni felismerése és a szakma érdekeit szolgáló módosítások kimunkálása.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének konszenzusdokumentuma - A hyperurikaemiás és a köszvényes betegek ellátásáról

Ez a konszenzusdokumentum azért született, hogy iránymutatást adjon a magas húgysavszinttel élô tünetmentes személyek, illetve a köszvényes betegek hatékony és modern szemléletû ellátásához. A dokumentumot három hazai tudományos társaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének szakértôi testülete állította össze annak érdekében, hogy összefoglalják mindazokat az ismereteket, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak a kérdésben. Emellett a konszenzusdokumentum megalkotásának fontos célkitûzése volt olyan egyértelmû ajánlások megfogalmazása, amelyek segítenek a gyakorló orvosnak a hyperurikaemiás és a köszvényes betegek mindennapi ellátásában.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Lege Artis Medicinae

Pajzsmirigybetegségek – amit a mindennapi gyakorlatban tudni kell

BAKOS Bence, TAKÁCS István

A pajzsmirigy betegségei nemcsak az endokrin kórképek között, de általában véve is igen gyakoriak. Minden klinikus, szakterületétôl és érdeklôdésétôl függetlenül, óhatatlanul találkozik pajzsmirigybetegekkel a mindennapokban. Bár a pajzsmirigybetegségek diagnosztikus és terápiás palettája az elmúlt évtizedben nem sokat változott, a betegek ellátásában több olyan intenzíven kutatott terület van, melyek újdonságaival fontos tisztában lennünk. Összefoglalónkban a forrongó témák közül tekintünk át hármat.

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különbözô emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória mûkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória mûködésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fô vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nô], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követôen (rövid távú tesztelés) és 24 órával késôbb (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különbözô érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékû felejtést mutatott 24 órával késôbb, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminôség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás idôzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.