Ca&Csont

A progesztogének szerepe és hatásai menopauzális hormonterápia során

ÁCS Nándor, MERICLI Metin, VERMES Gábor, LANGMÁR Zoltán

2004. MÁJUS 20.

Ca&Csont - 2004;7(02)

A posztmenopauzában fellépõ hormonhiány következményeinek adekvát kezelése az ösztrogénterápia. Azonban azoknál az asszonyoknál, akiknek uterusa intakt, az ösztrogén-monoterápia mellett jelentõsen fokozott az endometriumhyperplasia és -carcinoma kockázata. Emiatt az ösztradiolkezelést - az endometriumcarcinoma kialakulásának kockázatát minimalizálandó - kell kiegészíteni progesztogénnel. A kombinált terápia progesztogénkomponense ronthatja az ösztrogén cardiovascularis hatásait, a csonthatásokat nem befolyásolja szignifikánsan. Úgy tűnik, hogy az emlõrák kialakulásának menopauzális hormonterápia mellett észlelt fokozott kockázata elsõsorban a progeszteronszármazékok alkalmazásának következménye. Jelentõs különbségek észlelhetõk a különbözõ progesztinek hatás-mellékhatás profiljában, ezért a jövõben alkalmazott terápiás protokolloknak mindenképpen egyénre szabottaknak kell lenniük. A különbözõ progesztogének eltérõ hatásprofiljainak vizsgálata rendkívül izgalmas kérdés, a terápia különbözõ klinikai következményekkel járhat, és szerteágazó, messzire mutató kutatási lehetõségeket nyújt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

A kalcitonin orrspray életminőségre gyakorolt hatásának hazai vizsgálata osteoporosisban

BORS Katalin, KÓSA József, BORBÉLY Judit, TABÁK Ádám, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.

Ca&Csont

Közelgő kongresszusok

XV. MULTIDISCIPLINARY OSTEOPOROTIC FORUM Varsó, Lengyelország 2004. október 16. Tel.: +48 22 815 45 23 E-mail: czdbioch@warman.com.pl

Ca&Csont

A csont ásványianyag-tartalmának vizsgálata diabetes mellitusban - Elsõ eredményeink

TÕKE Judit, TAMÁS GYULA, STELLA Péter, NAGY Erzsébet, NÁDASDI Ágnes, VARGA Piroska, KERÉNYI ZSUZSA

BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

Ca&Csont

Az alfakalcidol szerepe a vesetranszplantáció után kialakuló osteopenia megelõzésében

BERCZI Csaba, ASZTALOS László, KINCSES Zsolt, BALOGH Ádám, LŐCSEY Lajos, BALÁZS György, LUKÁCS Géza

BEVEZETÉS - A prospektív tanulmány célja a kalcium- és az alfakalcidolkezelés kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának hosszú távú vizsgálata vesetranszplantált betegek körében. MÓDSZEREK - A vizsgálatokat két betegcsoportban végeztük: az 1. csoport betegei (n=159) kalciumpótlást kaptak, a 2. csoportban pedig (n=89) alfakalcidolkezelést. A transzplantáció elõtt, majd azt követõen három évig rendszeresen vizsgáltuk a szérumban a kalcium, a foszfor, a magnézium, az alkalikus foszfatáz (AP) és a parathormon (PTH) koncentrációját. A csontdenzitometriai vizsgálatokat a lumbalis gerincen és a femurnyakrégióban végeztük, a veseátültetés után ugyanazon idõpontokban. EREDMÉNYEK - A transzplantációt követõen a szérumkalciumszint mindkét csoportban szignifikánsan nõtt, a foszforszint pedig szignifikánsan csökkent.A műtétet követõen a PTH-koncentráció mindkét csoportban csökkent, s ezt a csökkenést az alfakalcidollal kezelt csoportban sokkal kifejezettebbnek találtuk. A betegek jelentõs része a veseátültetést követõen osteopeniás volt. A lumbalis gerincen a csontok ásványianyag-tartalma (BMD) a transzplantációt követõen három évvel (a három hónapos értékekhez viszonyítva) az 1. csoportban 9,4%-kal nõtt, a 2. csoportban 4%-kal csökkent. A femurnyakrégióban az átültetés után három évvel (a három hónapos szinthez képes) a BMD az 1. csoportban 6,5%-kal, a 2. csoportban 6,7%-kal növekedett. A BMD változása csak az 1. csoportban, a lumbalis gerincen bizonyult szignifikánsnak (p=0,019). A veseátültetést követõen az 1. csoportban hat esetben, a 2. csoportban kilenc betegnél jelentkezett csontnekrózis. KÖVETKEZTETÉS - Az alfakalcidolkezelés gyorsabban és hatásosabban csökkenti a szekunder hyperparathyreosist, mint ezt a PTH-szint kifejezettebb csökkenése is mutatta. A hároméves utánkövetés során a 2. csoportban a lumbalis gerincszakasz kivételével a BMD növekedését figyeltük meg, bár a betegek jelentõs része továbbra is osteopeniás. A vizsgálat nem igazolta, hogy vesetranszplantációt követõen az osteopenia megelõzésében az alfakalcidolkezelés eredményesebb lenne, mint a kalciumpótlás.

Ca&Csont

dr. Krasznai István

FÖLDES János

Váratlanul ért minket Krasznai István halálának híre. Három éve kezdõdött betegsége; nagy erõfeszítéssel, szép eredménnyel gyógyulóban volt, életének 71. évében mégis váratlanul hagyott itt bennünket. Fizikusként még a Semmelweis Egyetem Orvosfizikai Intézetében kezdte pályafutását, Nagy János tanár úr egyik legjobb, legígéretesebb tanítványaként; ezt követõen a hazai nukleáris medicina egyik megalapítójává vált.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ca&Csont

A klimakteriális elhízás és a testzsíreloszlás megváltozásának hatása az obstruktív alvási apnoe súlyosságának mértékére

GYŐRFI MÁRIA, SANDRA SÁNDOR, SZAKÁCS ZOLTÁN

BEVEZETÉS - A menopauza együtt jár az elhízás kockázatának a növekedésével. Posztmenopauzában a zsírszövet eloszlásának megváltozása számos betegséghez vezet. Az obstruktív alvási apnoe szindróma (Obstructive Sleep Apnoea Syndrome, OSAS) egyik kockázati tényezője az elhízás. Az OSAS prevalenciája a menopauzát követően nő. Vizsgálatunk célja annak meghatározása volt, hogy milyen összefüggést mutat az alvási apnoéban szenvedő, posztmenopauzában lévő nők zsírszövetének mennyisége és eloszlása az alvási apnoe súlyossági fokával. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Összesen 62, posztmenopauzában lévő nőt vizsgáltunk (életkor: 58,6±7,4 év). A vizsgálatba cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal igazolt OSAS-ban szenvedő betegek kerültek, akik a vizsgálat ideje alatt nem részesültek hormonpótló terápiában. A teljes test és a regionális zsírmennyiség meghatározása DXA- (dual energy X-ray absorptiometry) módszerrel történt. A testzsír eloszlását, az android/gynoid régió zsírmennyiségének a hányadosát és a testtömegindexet a készülék szoftvere számolta. A nyaki régió zsírmennyiségének meghatározására egyedi régiót képeztünk, amelyet az álcsúcstól a kulcscsont síkjáig jelöltünk ki. A regionális testzsírmennyiség mérési pontosságának vizsgálatára meghatároztuk a mérés megbízhatósági együtthatóját. Az obstruktív alvási apnoe súlyosságának vizsgálata cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal történt. Az apnoe súlyosságának mértékét az apnoe/hypopnoe indexszel határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A megvizsgált betegek között 24 enyhe vagy közepesen súlyos és 38 súlyos OSAS beteg volt. A mintából az android jellegű elhízás és a súlyos OSAS függetlenségét χ2-próba alkalmazásával vizsgálva megállapítható, hogy az android jellegű elhízás előfordulása nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek között az android jellegű elhízás 54%-ban, míg a súlyos OSAS betegek között 68%-ban fordult elő. χ2-próba alkalmazásával bebizonyosodott, hogy az elhízás, az android jellegű elhízáshoz hasonlóan, szintén nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek közül 38% volt elhízott (BMI>30 ttkg/m2), míg a súlyos OSAS betegek közül 74%. A nyaki régió zsírtartalma az enyhe és közepesen súlyos betegek csoportjában 25,2%, a súlyos OSAS betegek esetében 30,2% volt. Kétmintás t-próba alkalmazásával megállapítható, hogy a két csoport átlaga szignifikáns mértékben tér el egymástól. KÖVETKEZTETÉS - A posztmenopauzában lévő nők esetében a nagyobb BMI, az android típusú elhízás és a nyaki régió nagyobb zsírszázaléka súlyosbítja az obstruktív alvási apnoe betegséget.

Lege Artis Medicinae

A változókor utáni nők ösztrogénreceptorra ható kezelésének komplex hatása

TAKÁCS István, LAKATOS Péter

A menopauzát követő hormonhiányban számos betegség gyakorisága növekszik ugrásszerűen. Logikusnak tűnt a hiányzó hormonok pótlása ezek megelőzésében, kezelésében. A hormonterápia azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az első nagy, prospektív, randomizált, kontrollált vizsgálat, amelynek végpontja a primer prevenció volt, kimutatta ugyan a csonttörésre és a colorectalis tumorokra gyakorolt előnyös hatást, de az emlőrák és a cardiovascularis események számának növekedését is igazolta. A kezelés komplex hatását az úgynevezett globális index segítségével objektivizálták. A globális index az ösztrogén-progeszteron kombináció esetén ötéves kezelés után növekedett, azaz a kezelés hátrányait igazolta. Az ösztrogénkezelés önmagában nem befolyásolta a coronariabetegség, a colorectalis tumor gyakoriságát, sőt, az emlőtumor gyakoriságának növekedése sem bizonyult szignifikánsnak. A csonttörést csökkentő és az agyi vascularis események számát növelő hatás - a kombinációban történő adáshoz hasonlóan - megmaradt. Összességében az ösztrogén- monoterápia nem befolyásolta a globális indexet. A szintén az ösztrogénreceptorokon ható fitoösztrogénekről és a szövetspecifikus hatású tibolonról még nem áll elegendő adat rendelkezésünkre, így komplex hatásukat jelenleg nem tudjuk megítélni. A szelektív ösztrogénreceptormodulátorok csoportjába tartozó raloxifen a csigolyatörések számát kifejezetten csökkenti. A teljes vizsgált populáción nem, de a legsúlyosabb csigolyatörésben szenvedők csoportjában mérsékelte a perifériás törések számát. A cardiovascularis szempontból fokozott kockázatnak kitett betegeknél mind a cardiovascularis, mind a cerebrovascularis események számát csökkentette. Az emlőtumorok gyakoriságát az eredeti négyéves vizsgálatban és annak négyéves kiterjesztésében is kifejezetten mérsékelte. A globális index előnyös változása alapján jelenleg a raloxifen ajánlható egyedül a változókorú nők komplex kezelésére.

Lege Artis Medicinae

A HER2-status klinikai jelentősége emlőrákban

KAHÁN Zsuzsanna

A HER2 (HER2/neu, c-erbB-2) az EGF-receptorcsalád olyan tagja, amely (akár hozzákötődő, „aktiváló” ligand nélkül is) daganatos átalakuláshoz és daganatprogresszióhoz vezet. A humán emlőrákok hozzávetőleg egynegyedében a HER2 fokozott kifejeződése figyelhető meg. A HER2-expresszió, a HER2-status meghatározására a gyakorlatban az immunhisztokémiai és a fluoreszcens in situ hibridizációs (FISH) módszerek tűnnek a legalkalmasabbnak. A „HER2-pozitivitás” kedvezőtlen prognosztikus tényezőnek bizonyult nyirokcsomó-pozitív emlőrákban, és mind több vizsgálat szerint nyirokcsomónegatív esetekben is rossz prognózist jelez. Egyre több adat szól amellett, hogy a HER2-status olyan prediktív tényező, amely különösen nagy segítséget nyújthat a hatékony terápia megtervezéséhez. A HER2-pozitív, korai emlőrákos betegeknél alkalmazott adjuváns ciklofoszfamid-metotrexát-5-fluorouracil kombinációjú (CMF) kemoterápia - ellentétben a HER2-negatív esetekkel - nem javítja a túlélést. Ugyanakkor a HER2-pozitív tumoroknál szignifikánsan jobb terápiás eredményt ad a megfelelő dózisintenzitással végzett doxorubicintartalmú kemoterápia, mint a HER2-negatív daganatoknál. Előrehaladott emlőrákban a taxánok hatékonyabbnak tűnnek HER2-pozitív, mint HER2- negatív tumoroknál. A HER2-meghatározás igen nagy jelentőségű a HER2 gátlására kifejlesztett, humanizált ellenanyag-készítmény terápiás alkalmazása előtt is. A trastuzumab (Herceptin) hatásossága (akár monoterápiában, akár kombinációban adva) arányos a HER2-kifejeződés mértékével. A HER2 fokozott expressziója többnyire ösztrogén- és progeszteronreceptor- negativitással és hormonrezisztenciával jár együtt, így ezeknél a betegeknél a hormonterápia sem adjuváns céllal, sem előrehaladott emlőrákban nem hatásos. Egyes kísérletes és klinikai adatok szerint a ritkán előforduló, egyidejű HER2- és ösztrogénreceptor-pozitivitás esetén a tamoxifen kifejezetten rontja a kezelési eredményeket, ezt a tamoxifennel együtt adott trastuzumab kivédheti. A HER2-vel kapcsolatos új kísérletes és klinikai tapasztalatok az emlőrákos beteg individuális kezelésének új állomásához vezettek. A HER2-status ismeretében molekuláris alapon végzett daganatterápiára nyílik mód. Ehhez elengedhetetlen, hogy a terápiás döntést csakis megbízható HER2- vizsgálati eredményre alapozzuk.

Lege Artis Medicinae

A nők hypertoniájának speciális kérdései

KAPOCSI Judit, DEÁK György

A nők életének hypertonia szempontjából különösen sérülékeny időszaka a menopauza és a terhesség. Az Európai Hypertonia Társaság és a Kardiológiai Társaság (European Society of Hypertension, European Society of Cardiology) a közösen kiadott szakmai irányelveiben külön fejezetet szentel a nők hypertoniájának. A Magyar Hypertonia Társaság 2008-ban megújított állásfoglalása és ajánlása is megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik a terhesség alatt észlelt hypertoniával. Az alábbiakban a szerzők áttekintik a menopauza és a terhesség során észlelt hypertonia témakörét, érintve a patomechanizmust és a terápiát.

LAM KID

Egy elfeledett hatóanyag: a raloxifen

BENKŐ Ágota

A csontritkulásos betegek legnagyobb hányadát a posztmenopauzás nők teszik ki. A menopauzát követő állapotot hormonhiány jellemzi, melynek következménye a felgyorsult csontvesztés. Az akcelerált csontreszorpció szignifikánsan emeli a csonttörések kockázatát, melynek a leggyakoribb formája a csigolyatörés. A csonttörési kockázat fokozódása mellett az ösztrogénhiány más szerveket is érint, ezért nőkben a menopauza után növekszik az előfordulása a szív- és érrendszeri betegségeknek, valamint számos daganatos kórképnek, hangulati zavarok, illetve a menopauzaszindróma tüneteinek a megjelenésével. Posztmenopauzás osteoporosisban elsődleges cél a meglévő csonttömeg megőrzése, kiemelt fontosságú a csonttörések megelőzése és kezelése. Ez a hormonhiányos állapot megelőzhető lenne ösztrogén adásával, de a kezelés az endometriumcarcinoma fokozott kockázatával járhat. Olyan oki terápia lenne kívánatos, amely az ösztrogénhez hasonló hatást fejt ki, megakadályozza a posztmenopauzális csontvesztést, csökkenti a cardiovascularis betegségek kialakulásának kockázatát, mindezt a reproduktív szövetek stimulálása nélkül.