Keresési eredmények

Hírvilág

2018. DECEMBER 20.

Otthonosabb hangulatban készül a karácsonyra a szolnoki, a veszprémi és a nyíregyházi PIC is

Falak és váratlan körülmények sem szabhatnak határt az ünnepeknek. Még ha teljesen másról szólnak is a mindennapok, a közösen eltöltött pillanatok akkor is megteremthetik a meghitt, ünnepi élményt. A perinatális intenzív centrumokban (PIC) az idő előtt világra jött babákat látják el. Arra a pár napra, alkalmanként hosszú hetekre, vagy akár hónapokra a kórházi falak közé kényszerülhetnek a koraszülők is, még a szeretet ünnepén is, hogy a koracsalád együtt lehessen.

Hírvilág

2016. JÚLIUS 25.

Innovatív eszközökkel segíti a K&H a gyermekek kíméletes gyógyítását

9 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye összesen 20 millió forint értékű eszköztámogatásban részesült a K&H gyógyvarázs programnak köszönhetően. A műszerek között olyan innovatív, korszerű eszköz is található, amellyel a legkisebb betegek vizsgálata és gyógyítása hatékonyabban és kíméletesebben elvégezhető.

Ideggyógyászati Szemle

2014. MÁRCIUS 30.

Még a vendégtudósok is tehettek felfedezéseket Montrealban

LÁZÁR György

Közleményemben összefoglalom Selye Jánossal kapcsolatos tudományos élményeimet, kiemelten a ritka fémsóknak a reticuloendothelialis funkciókra kifejtett specifikus hatásával kapcsolatos ismeretekre. A ritka földfémek ionjai jelentős hatást fejtenek ki a gyulladásos és immunjelenségekben részt vevő sejtek funkciójára. A GdCl3 által kiváltott Kupffersejt- blokád a Kupffer-sejtek élettani és kórélettani szerepével kapcsolatos kutatások általánosan elfogadott módszere. Különböző sokkállapotokban, májkárosodásban és obstrukciós sárgaságban kimutattuk a macrophagblokád potenciális előnyös hatásait.

Hírvilág

2012. JÚNIUS 06.

Idén már nem kell orvosi igazolás a táborozáshoz

OS - Megoldás a nyári táborok előtt – az ombudsman és a miniszter a gyermekek egészségi állapotának igazolásáról

Gondolat

2011. NOVEMBER 02.

Bizánci kórházak és az orvosok szociális- társadalmi tagozódása

A mai kórházak ősét mégis a zarándokok menhelyei (noszokomeion) és a konstantinápolyi kórházak (xenodochium) jelentették...

Lege Artis Medicinae

2006. JÚNIUS 21.

Autoimmun pancreatitis Aluldiagnosztizált kórkép?

CZAKÓ László

Az autoimmun pancreatitis a krónikus pancreatitis egy, az utóbbi időben elfogadott sajátos formája, amely alapvetően különbözik az alkoholos eredetű krónikus hasnyálmirigy-gyulladástól. Klinikailag a betegség vezető tünetei a sárgaság, a hasi fájdalom, a fogyás és a cukorbetegség. Más autoimmun betegségekkel is társulhat. Emelkedett IgG-szint és autoantitestek jelenléte jellemzi. A képalkotó vizsgálatokkal a pancreas diffúz kiszélesedését és a Wirsung-vezeték egyenetlen szűkületét, szövettani vizsgálattal limfoplazmasejttes infiltrációt és fibrosist lehet kimutatni. Az autoimmun pancreatitis szteroidterápiára drámaian javul, szemben a krónikus pancreatitis egyéb formáival, amelyek alig reagálnak a különböző terápiás beavatkozásokra. A betegség ismerete azért is különösen fontos, mert könnyen összetéveszthető az egyéb formákkal vagy pancreascarcinomával, amely a pancreas sebészi reszekcióját vonja maga után, noha elegendő lenne a szteroidterápia. Jelen tanulmány ismerteti az autoimmun pancreatitis klinikai, laboratóriumi, szövettani ismérveit, a képalkotó vizsgálatok jellegzetességeit és a kórisme felállításának lépéseire fokuszál. A diagnosztikus munka javulásával várható, hogy kevesebb autoimmun pancreatitises betegnél kerül sor felesleges pancreasreszekcióra.

Lege Artis Medicinae

2006. OKTÓBER 18.

Haemangiomával szövődött epithelialis lépcysta

LÉVAY Bernadett, SZELECZKY Márton, MAKAI Gábor, HIDVÉGI Judit, TAMÁS Róbert, GAMAL E. Mohamed

BEVEZETÉS - A lép betegségeinek vezető tünete a változó mértékű splenomegalia. További tünetként fájdalom léphet fel a has bal felső kvadránsában; láz, sárgaság, vérzékenység fordulhat elő. ESETISMERTETÉS - Huszonnégy éves nőbetegünknél a képalkotó vizsgálattal nem differenciálható hasűri terime hátterében a műtét során szokatlan nagyságú epithelialis lépcystát kórisméztünk. KÖVETKEZTETÉS - Összegezzük e ritka betegség patológiai hátterét, a diagnosztikus lehetőségeket, a választandó terápiát.

Magyar Radiológia

2003. ÁPRILIS 20.

A ductus choledochus nagyméretű köveinek eltávolítása mechanikus lithotripsiával

OROSZ Péter, NAGY György, SÜMEGI János, JUHÁSZ László

CÉLKITŰZÉS - Munkánkban a mechanikus lithotripsia sikerességét esetlegesen befolyásoló tényezőket vizsgáltuk: a nemi és életkori adatokat, a kövek nagyságát és számát, periampullaris diverticulum és icterus jelenlétét vagy hiányát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 1981 és 2000 között 7998 endoszkópos retrográd kolangiopankreatográfiát, 2430 endoszkópos sphincterotomiát végeztünk, és 1205, ductus choledochusban elhelyezkedő követ távolítottunk el. A Dormia-kosaras vagy ballonos kőeltávolítás sikertelensége miatt 159 esetben (39 férfi, átlagéletkor 70,5 év; 120 nő, átlagéletkor 67,7 év) mechanikus lithotripsiát kíséreltünk meg. Egy köve volt 65 betegnek, 31-nek kettő, 63-nak pedig három vagy több köve volt. Nyolcvan beteg kövének átmérője meghaladta a 20 mm-t. Periampullaris diverticulumot találtunk 23 betegnél, 98-nak obstrukciós icterusa volt. A mechanikus lithotripsiát Olympus BML 2Q és 4Q litotriptorokkal végeztük. Az első beavatkozás sikertelensége esetén újra próbálkoztunk vagy a Wilson-Cook-féle extraendoszkópos litotriptort használtuk. A célkitűzésben feltüntetett tényezők adatait egyváltozós analízis, c2-teszt és Fischer-féle egzakt teszt segítségével elemeztük. A p<0,05 értéket tekintettük statisztikailag szignifikánsnak. EREDMÉNYEK - Százharminc beteg ductus choledochusát sikerült kőmentessé tennünk (81,8%). Szövődményként 16 cholangitis alakult ki. Nyolc esetben pancreatitis lépett fel, ezek közül hét konzervatív kezelésre gyógyult, egy betegnél műtétre volt szükség. Az egyváltozós analízis szerint a kőméret az egyetlen prediktor (p<0,05), a többi vizsgált paraméter nem befolyásolta a beavatkozás kimenetelét. KÖVETKEZTETÉS - A mechanikus lithotripsia hasznos módszer a nagyméretű choledochuskövek kezelésére, sikerességi aránya magas, szövődményrátája elfogadható. A vizsgált tényezők közül a kőméret az eljárás sikerességének egyetlen előrejelző tényezője.

Lege Artis Medicinae

2009. JÚLIUS 27.

Zöld atherosclerosis

KRUTSAY Miklós

Az icterus a belső szervek közül a májon és veséken idéz elő színváltozást, a sárgaság fokától függően a barnától a sötétzöldig. Ez ideig nem tapasztaltuk, hogy sárgaságban az ereken is elszíneződés jelentkezne. Esetünkben a 79 éves férfi régebben pacemakerimplantáción és cholecystectomián esett át. Öt hónapja obstrukciós icterus lépett fel nála. Inoperábilis pancreastumort állapítottak meg, és choledochoduodenostomiát készítettek.

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.