Ember és környezet

Kérdések az emberiség jövőjéről

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Budapest Klub tavaszi rendezvényének tegnapi megnyitóján László Ervin professzor a növekvő társadalmi, gazdasági és ökológia veszélyek megoldásaként az emberi tudat fejlődési potenciáljára hívta fel a figyelmet. A kutató kifejtette, hogy meglátása szerint akár 7 milliárd embert is képes eltartani a bolygó, ha azt ésszerűen és “Planetáris tudattal”, azaz az egész földre (szociális és ökológiai folyamatokra is) kiterjedő felelősséggel és gondossággal használja az emberiség.Természetesen ehhez gyökeres gazdasági, társadalmi változások mellett az emberi “tudat” változására is szükség van. László Ervin szerint a bifurkációs pont még nem érkezett el, és ezért nem szükségszerű, hogy James Lovelock által jósolt hirtelen és radikális humanpopuláció-csökkenés (maximum 1 milliárd ember) bekövetkezzék. A beszélgetés során Láng István akadémikus szintén hangsúlyozta az elkövetkező évtizedben várható radikális populációemelkedésben rejlő komoly veszélyeket. 2020-ig közel két milliárd fővel emelkedik az emberiség, amely megegyezik az időszámításunk óta eltelt első 1930 év növekményével. Az akadémikus szerint az emberiség nincs felkészülve ilyen mértékű emelkedésre. Habár több kutató vitatja László Ervin “káoszpont” és “akasha” elméletét, a változtatások szükségességében nagyrészt egyetértés mutatkozik, ahogy abban is, hogy a megoldáshoz páratlan összefogásra lenne szükség társadalom- és természettudományok valamint a gazdaság és a politika szereplői között.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Ember és környezet

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ember és környezet

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ember és környezet

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ember és környezet

A fészkesvirágzatú növények (Asteraceae) szerepe az emberi egészség védelmében

Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.

Ember és környezet

A katasztrofikus klímaváltozási szcenáriók kutatása

A klímaváltozással foglalkozó szakirodalom áttekintését is elvégző közleményben Luke Kemp és munkatársai (amerikai, kínai, brit, holland és német kutatók) kifejtik: bár a kulcsfontosságú Torontói Deklaráció már 1988-ban megállapította, hogy a klímaváltozás lehetséges következményeinél csak egy globális nukleáris háború következményei lehetnek rosszabbak...

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.