Klinikum

Az apixaban és a rivaroxaban összehasonlítása a rekurráló vénás tromboembolizáció és a vérzéses események vonatkozásában VTE-ben szenvedő betegeknél

2019. OKTÓBER 11.

Jelenleg nem ismert, hogy az apixaban és a rivaroxaban között van-e különbség a vénás tromboembolizáció (VTE) ismétlődésének és a súlyos vérzések kialakulásának kockázatát illetően. A szemlézett vizsgálatban az apixaban és a rivaroxaban hatékonyságát és biztonságosságát a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események szempontjából hasonlították össze VTE-ben szenvedő betegek körében. Az eredmények arra utalnak, hogy a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események kialakulásának megelőzésében az apixaban a hatékonyabb szer.

Bevezetés
A direkt orális antikoagulánsok, mint például az apixaban és a rivaroxaban, kedvező farmakológiai profiljuk miatt is egyre nagyobb arányban használatosak a VTE-ben szenvedő betegek kezelésében. A CHEST irányelv a NOAC-okat (nem K vitamin antagonista típusú orális antikoagulánsokat) ajánlja a KVA-k (K vitamin antagonisták) helyett. A jelen vizsgálatban az apixaban és a rivaroxaban közötti, a kiújuló VTE megelőzésében mutatkozó hatékonyságbeli különbséget mérték fel, majd azt vizsgálták, hogy van-e a két készítmény között különbség a VTE-ben szenvedő betegek kezelése során esetleg fellépő súlyos vérzéses szövődmények kockázatát illetően.

Módszer
Az USA-beli Truven Health MarketScan és Medicare Supplement adatbázisait felhasználva olyan újonnan diagnosztizált VTE-ben szenvedő felnőtt betegek adatain (a beválasztás alapja: ambuláns vagy hospitalizált betegek vonatkozásában történt térítések ICD-9-CM szerinti elsődleges/másodlagos diagnózis VTE kódra) végeztek retrospektív kohorsz analízist (57 milliós populáció), akik 2014. január 1. és 2016. december 31. között először kaptak apixabant vagy rivaroxabant. Az elsődleges hatékonysági kimenetel a rekurráló vénás trombembolizáció, az elsődleges biztonságossági kimenetel pedig a súlyos vérzéses események incidenciája volt.

Eredmények
A becsült részvételi valószínűségen alapuló párosítást követően 15.254 beteg maradt a kohorszban; ebből 3.091 fő apixabant, 12.163 pedig rivaroxabant szedett. A párosított kohorszban a betegek jellemzői (kor, nem, kísérőbetegségek és korábbi gyógyszerszedéssel kapcsolatos adatok) hasonlóak voltak.
A rekurráló VTE nyers incidenciája az apixaban csoportban 3/100 betegév, a rivaroxaban csoportban 7/100 betegév volt. A Cox-modell szerint az apixaban használata a rekurráló VTE alacsonyabb kockázatával járt együtt (HR 0,37 [95% CI: 0,24–0,55]; p<0,0001) (1. táblázat). Az alcsoport-analízisek eredményei összhangban álltak a fenti eredményekkel (aktív malignitás jelenléte / daganat hiánya, krónikus veseelégtelenséggel / veseelégtelenség nélkül élők, 65 év alattiak / 65 év felettiek, provokált VTE / nem provokált VTE, tüdőembólia / mélyvénás trombózis, korai események / késői események, 3 hónapnál rövidebb kezelés / 3 hónapnál hosszabb kezelés).
Az elsődleges biztonságossági kimenetel, vagyis a súlyos vérzések előfordulása 3/100 betegév volt az apixaban csoportban, míg 6/100 betegév a rivaroxaban csoportban. A Cox-modellben az apixaban használata mellett alacsonyabb volt a súlyos vérzések kialakulásának kockázata, mint a rivaroxaban csoportban (HR 0,54 [95% CI: 0,37–0,82]; p=0,0031) (1. táblázat). Az alcsoport-analízisekben (lásd fentebb) is hasonló eredmények voltak láthatók. A hospitalizált betegek mortalitási rátája a rivaroxaban csoportban bizonyult magasabbnak (1,5% vs. 1,0%).
Ami a másodlagos biztonságossági kimenetelt illeti, az apixaban csoportban 20/100 betegév, míg a rivaroxaban csoportban 34/100 betegév volt az enyhe vérzés incidenciája. A Cox-modellben az apixaban használata az enyhe vérzés alacsonyabb kockázatával járt együtt (HR 0,57 [95% CI: 0,48–0,67]; p<0,0001) (1. táblázat).



Megbeszélés
Ebben a vizsgálatban az apixabant szedő 3.387 beteg 14%-a aktív malignitásban szenvedett a rivaroxabant szedő 6.131 beteg által képviselt 17,4%-kal szemben (AMPLIFY 2,5%, EINSTEIN 6,8%). Továbbá a rekurráló VTE elsődleges kimenetelének vizsgálatára irányuló alcsoport-analízis eredményei azt sugallják, hogy különbség detektálható a legfeljebb 65 éves, valamint az ennél idősebb betegek eredményei között, azonban a szerzők semmilyen farmakokinetikai vagy farmakodinámiás hatást nem tudtak azonosítani ezen interakció mögött. Mivel az apixaban csoportban kis esetszám áll rendelkezésre (n=3), további vizsgálatok szükségesek arra vonatkozóan, hogy vajon az apixaban valóban plusz előnyt eredményez-e a 65 év feletti betegeknél.

Az apixaban és a rivaroxaban között megfigyelt különbségek (mind hatékonyság, mind biztonságosság terén) részben az eltérő farmakokinetikai tulajdonságokkal magyarázhatók. A rivaroxaban féléletidőn túli antikoaguláns hatása napi egyszeri alkalmazást tesz lehetővé, ami a gyártó szerint jobb adherenciával járhat, mint a napi kétszer történő gyógyszeralkalmazás. Mindazonáltal ahhoz, hogy a rivaroxaban koncentrációja a trombózis megelőzéséhez szükséges minimális plazmakoncentráció felett maradjon, magas Cmax szükséges. Ennek megfelelően a csúcskoncentráció/mélyponti koncentráció-arány kb. 10 (napi egyszeri 10-20 mg rivaroxaban alkalmazásával), míg az apixabannál ez kb. 3 (2x5 mg esetén).
A NOAC-ok napi egyszeri alkalmazásához képest (edoxaban, rivaroxaban) a napi kétszeri dozírozás (dabigatran, apixaban) kedvezőbb biztonságossági profillal rendelkezik, aminek magyarázata a csúcs- és mélyponti koncentráció kisebb aránya lehet.

A jelen vizsgálat számtalan erősséggel bír. Először is, a Truven egészségügyi adatbázist használva a betegek reprezentatív mintáján keresztül a gyógyszerek alkalmazásának és a klinikai kimeneteleknek az idő függvényében történő (hosszú távú) értékelését lehetett elvégezni. Ráadásul a nagy mintaméret a kezelések hatásának sokszínűségére irányuló vizsgálatot is lehetővé tett a VTE-ben szenvedő betegek egyes alcsoportjai szerinti bontásban. Ugyanakkor megemlítendők ezen analízis korlátai is:

  • Mivel az adatbázisban nem szerepelnek az elhalálozással kapcsolatos dokumentációk adatai, ezért a vizsgálatban nem rögzítették az ambuláns betegek körében esetlegesen bekövetkező fatális kimeneteleket.

  • A friss vizsgálatok alapján VTE-ben az apixaban és a rivaroxaban a leggyakrabban felírt véralvadásgátló, ezért az egyéb potenciális komparátorokkal (warfarin, dabigatran, stb.) történő összehasonlítás – a kis esetszám miatt – nem lehetséges.

  • Nem állnak rendelkezésre a laboratóriumi értékek és egyéb változók (pl. D-dimer).

  • Az ICD-kódokon alapuló klinikai kimenetelek használata akár hibás kimenetel-osztályozást is eredményezhet.

  • Számtalan beteg kizárásra került, mivel esetükben nem volt igazolható a folyamatos egészségügyi ellátáshoz való jogosultság, ami a kiindulási kovariánsok és a korábbi gyógyszerelés pontos megállapításához szükséges.



  • Ez a retrospektív, becsült részvételi valószínűségen alapuló kohorsz analízis egyike azon első USA-beli populációs vizsgálatoknak, amely szerint a VTE-ben szenvedő betegeknél szekunder prevencióra alkalmazott apixaban esetében csökkent VTE rekurrencia és a súlyos vérzéses szövődmények alacsonyabb kockázata figyelhető meg a rivaroxabannal kezelt betegeknél tapasztalható eredményekhez viszonyítva. Ezen tanulmány eredményeinek megerősítéséhez a jövőben nagyobb elemszámmal végzett vizsgálatokra lesz szükség.

    A cikk megjelenését a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. támogatta. A referencia dokumentumok a szerzőnél megtalálhatók.
    Lezárás dátuma: 2019.08.22. PP-ELI-HUN-0123



    Szemlézte:
    Dr. Deres Péter PhD
    belgyógyász-angiológus
    MH Egészségügyi Központ
    I. Belgyógyászati Osztály

    Eredeti közlemény:
    Dawwas GK, Brown J, Dietrich E, Park H. Effectiveness and safety of apixaban versus rivaroxaban for prevention of recurrent venous thromboembolism and adverse bleeding events in patients with venous thromboembolism: a retrospective population-based cohort analysis. Lancet Haematol. 2019 Jan;6(1):e20-e28. doi: 10.1016/S2352-3026(18)30191-1. Epub 2018 Dec 14.

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    0 hozzászólás

    A rovat további cikkei

    Klinikum

    Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

    Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

    Klinikum

    A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

    MEZEI Zsuzsanna

    A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

    Klinikum

    Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

    SEVCIC Krisztina

    Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

    Klinikum

    A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

    POLGÁR Anna

    A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

    Klinikum

    Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

    KOVÁCS LÁSZLÓ

    A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

    Kapcsolódó anyagok

    Agykutatás

    Nemi különbségek az empátiában és a rendszerezésben, valamint az autizmus az extrém férfi agy következménye: igaz-e ez a két teória?

    Agykutatás

    A cannabidiol hatása a Lennox–Gastaut szindrómával járó epilepsziás rohamokra

    A CBD-kezelésben részesülők szignifikánsan nagyobb száma érte el az astatikus rohamfrekvencia 25, 50 és 75%-os csökkenését, továbbá a CBD-kezelés szignifikánsan csökkentette az összrohamszámot és a nem astatikus rohamfrekvenciát is, ami arra utal, hogy a szernek széles spektrumú rohamcsökkentő hatása van.

    Klinikum

    Az orális antikoagulánsok hosszú távú alkalmazhatósága idős korban PF esetén nemzetközi konszenzusdokumentum eredményei alapján (OAC-FORTA 2016)

    Az oralis antikoagulánsokat gyakran alkalmazzuk az idős betegeknél is, hiszen előnyük bizonyított a stroke-prevencióban. A hatékonyság, a tolerálhatóság és a biztonságosság alapján létrehozott FORTA (Fit fOR The Age) klasszifikáció során 4 alkalmazhatósági kategóriába sorolták a jelenleg széles körben használt antikoagulánsokat. A szavazás alapjául szolgáló bizonyítékokat nagy klinikai RC-tanulmányokból választották ki. 10 nyugat-európai szakértő egymástól függetlenül értékelte használhatóságukat az idős populációban.

    Klinikum

    Spanyol real world-vizsgálat pitvarfibrilláló betegeknél

    Tudjuk, hogy a direkt orális antikoagulánsok hasonló vagy jobb védelmet nyújtanak a pitvarfibrilláló betegeknél, mint a warfarin, és sok vonatkozásban biztonságosabbak. Ám eddig nem rendelkeztünk adatokkal arról, hogy esetükben a hazánkban széles körben használt K-vitamin-antagonista (KVA) acenocumarol mennyire hatásos és biztonságos a DOAC-terápiákhoz képest. E kérdésre ad választ egy spanyol real world-vizsgálat.

    Klinikum

    NOAC kezeléssel együtt járó major vérzéses események rizikója: a „real-world” vizsgálatok szisztematikus áttekintése

    Jelen tanulmány az első szisztematikus áttekintése a real-world vizsgálatoknak, melyek non-valvuláris pitvarfibrilláló betegeknél alkalmazott új típusú antikoagulánsok és a warfarin által okozott major vérzéses szövődmények gyakoriságát vizsgálta. Több mint 4000 vizsgálatból 26 került kiválasztásra. Az apixaban terápia szignifikánsan alacsonyabb major vérzéses rizikóval járt, mint a warfarin. A dabigatran 9 vizsgálatban szignifikánsan kevesebb, 7 vizsgálatban hasonló vérzéses szövődmény rátát mutatott a warfarinnal összevetve. A rivaroxaban és warfarin vérzéses szövődmény rátája hasonló volt.