Az emberi vért a vércsoportrendszerek a benne megtalálható antigének, antitestek alapján kategorizálják. A biztonságos vérátömlesztések és a magzati védelem szempontjából fontos antigének száma ma már 42. Ennek felfedezéséhez jelentős kutatómunka kellett, melynek egyik úttörője Karl Landseiner volt. Valamikor nemcsak a vérátömlesztésekkor, hanem széles körben, a törvényszéki orvostanban és az apasági tesztek során használták fel a vércsoportokat. Manapság azonban használatukat fokozatosan felváltja a DNS-profil analízise, ami jóval nagyobb biztonságot ad. De lássuk, kinek köszönhető a vércsoportokkal kapcsolatos tudásunk rendszerezése. 1930-ban a fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat "az ember vércsoportjainak felfedezéséért" Karl Landsteiner osztrák orvos, patológus kapta. Landsteiner 1868. június 14-én. Bécsben született, itt szerzett diplomát a Bécsi Egyetemen 1891-ben. Németországban és Svájcban tevékenykedett, ahol híres élettani intézetekben képezte tovább magát. 1908-ban lett a Bécsi Egyetemen a patológia professzora majd 1916-ban megnősült. Az I. világháború után Hollandiába távozott, majd Amerikába ment, s 1922-ben a new york-i Rockefeller Intézet orvosi kutató részlegének munkájába kapcsolódott be, és itt szerzett jelentős szakmai ismereteket egészen nyugdíjazásáig. A halálos szívroham is munka közben érte new york-i laboratóriumában. Az 1900-as években a bécsi egyetem kórbonctani intézetében dolgozott, amikor kutatni kezdte a vérátömlesztések során fellépő veszélyes reakciókat. Egy 30 vérkeverékből álló sorozatot állított össze hat személy: ő maga és öt munkatársa véréből. A reakciókat tekintve megállapította, hogy bizonyos személyektől származó vér agglutinációt okoz mások vérében. Landsteiner arra következtetett, hogy az agglutináció létrejötte vagy elmaradása két antigéntől függ. A két anyagot A-antigénnek (A-csoport) és B-antigénnek (Bcsoport) nevezte el. A kis számú mintával szerencséje volt, hiszen többféle reakciót figyelhetett meg, holott a hat személy tartozhatott volna ugyanazon vagy esetleg csak két vércsoportba. Két ismerősétől származó vörösvértestek A-antigénnel rendelkeztek, két másiké pedig B antigénnel. Egy személy és a saját vére egyik csoportnál sem okozott kicsapódást, így hát feltételezte, hogy a vörösvértesteken ez esetben nincsenek antigének, s ezt a csoportot nevezte el. További vizsgálatairól 1901. november 14-én a bécsi orvosi hetilap hasábjain számolt be. Az elkövetkező években kutatótársaival együtt további felfedezéseket tett, megtalálta a legritkább, a negyedik vércsoportot (AB), mely A és B antigénnel egyaránt rendelkezik. A Nobel-díjra csak 29 év múlva került sor. 1940-ben egyik felismerője volt az RH-faktornak is és jelentős felfedezéseket tett a a szifilisz kórokozójának vizsgálatáról és a gyermekparalízis kapcsán. NZS