Bevezető - A jövőkutatás irodalmától részben függetlenül a ritka események jóslása ismét a tudományos kutatások fókuszába került. A kérdésben a medicina is sok ponton érintett (pl. járványterjedés), de a ritka események bejóslásának igényét leginkább a pénzpiacok megbízhatatlansága (a systemic risk felfedezése), a természeti, ökológiai és a szociális katasztrófák hívták életre.

Különösen a near-term prediction vált kritikussá. A témában írt ismeretterjesztő könyvek rendkívül népszerűek. Nassim Nicholas Taleb 2007-ben kiadott Fekete Hattyú című sikerkönyve a megjósolhatatlan, nagyhatású eseményeket vette górcső alá. De említhető, Malcom Gladwell a The Tipping Point című kötete, vagy Daniel Goldstein publikációi is. Bizonyos értelemben ebbe a sorba illeszthető a Villanások című kötet is.

Barabási Albert-László a hálózatelemzés világhírű kutatója a Villanásokban a jövő kiszámíthatóságát a hálózatelemzés adta új lehetőségek tükrében vizsgálja. A Behálózva (2002) című kötetéhez hasonlóan a Villanásokban (2010) is számos a hálózatkutatás segítségével napvilágot látott eredményt ismertet.

A szokatlan szerkesztésű könyv vezérfonalát Dózsa György-féle parasztfelkelés érzékletes leírása adja, Barabási erre fűzi fel a számos (humán etológia, szociológia, fizika stb.) tudományterületet érintő és személyes sorsrészleteket is tartalmazó ismertetéseket. Barabási amellett érvel, hogy több különféle jelenség is jól magyarázható, modellezhető skálafüggetlen viselkedéssel.

A könyv és a benne említett kutatásoknak hamar kritikusai (Lyons, Szántó, Watts stb.) jelentek meg, és szemléleti és módszertani kételynek adtak hangot. Számos kombinatorikai kutatás próbált skálafüggetlen-viselkedéssel modellezni jelenségeket régebben is. Episztemológiai és metodikai bizonytalanságok mellett nyitott kérdés egyelőre, hogy Barabási elgondolásai mennyire ültethetőek át a mindennapi gyakorlatba.

Elképzelhető, hogy valóban elsöprő prediktív erejű új kutatási személet és módszertan van kibontakozóban? A LAM három különböző szakterületen dolgozó gondolkodót kért fel, hogy fejtse ki gondolatait a Villanások című könyv kapcsán.


Sulyok Miklós, matematikus-gasztrofilosz:

„Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
József Attila

Barabási Albert-László könyve lenyűgöző. Barabási mindenhez ért: történelem és molekulák, elemi részecskék és matematika, irodalom és filozófia. Barabási könyve letehetetlenül izgalmas. Már a felütés: letartoztatás a repülőtéren, a terrorizmus gyanúja és réme.

Aztán fontos filozófiai kérdéseket vet fel: van-e véletlen vagy csupán tudásunk elégtelen, és ezt próbáljuk felületes megfigyeléssel és matematikai képletekkel kiegészíteni: ha mi volnánk az Isten, a molekulák rezgését egyenként követhetnénk-e és előre látnánk-e a Brown-mozgás miképpen gomolyogtatja egyik folyadékot a másikban? Na de ott a Heisenberg-féle bizonytalansági reláció. Azt kell hinnem emiatt, hogy az elemi részecskék helymeghatározásánál még istenként is visszahőkölnénk.

Ami bizonyos: az összevisszaságot vagy látszat-összevisszaságot jól tudjuk általában kezelni a valószínűség, a statisztika segítségével. Az emberek viselkedése általában kiszámítható. Kiszámíthatóan kelnek és fekszenek, fogyasztanak és utaznak, leveleznek és háborúznak.

Barabási és tudós kollegái rájöttek, hogy nagyon sok általuk vizsgált folyamatban, melyekben emberek, sőt általánosabban: élőlények szerepelnek, nem Poisson-, hanem hatványfüggvény-eloszlás szerint sorjáznak az események. Nagyszerűen használják fel a mindenfelé, gyakran más célból, összegyűjtött adatokat, és Barabási a tudományos kutatás suspense-ét, a ráismerés, a felfedezés örömét is érzékletesen megmutatja.

A rendelkezésre álló adatok lehetővé teszik egyének, különféle csoportok viselkedésének analízisét, és Barabási statisztikai vizsgálódásai egyre pontosabb előrejelzéseket tesznek lehetővé. Néhány szellemes és izgalmas példával megmutatja e perdikciók lehetséges hibáit, egy sci-fi-be illő betét-szöveg arra is utal, már a jelenlegi műszaki felkészültségünk is lehetővé teszi a polgárok általános és teljes körű megfigyelését. Ha a statisztika segítségével jó közelítést adhatunk a megfigyeltek jövőbeli cselekedeteiről, akkor jobbak vagyunk, mint a BIG BROTHER!

Hans Erik Nossack regényében D’Arthèze, a művész, orránál fogva tudja vezetni a titkosrendőrséget: nincs mit rejtegetnie, csak saját életét, és ezt a múlt század hatvanas éveiben tökéletesen végre tudja hajtani. A hetvenes-nyolcvanas években a szocialista tábor egyes országaiban sikerült konspirálva szamizdatokat kiadni, kijátszva az éber titkos-rendőrséget.

El Hasszánnak (az első fejezetben bemutatott muzulmán nevű US művésznek) nincs esélye: akár ártatlanul oda sem figyelve járja művészetével a világot, akár később, már nagyon tudatosan, minden lépését blogján közszemlére teszi, mivel kilóg a sorból – gyanús, és ha gyanús, el is kapják. Vigyázzatok: a kamerák – most már nem kamerádok – élesre állítva, a komputerek mindenre felkészülve várják, hogy gazdáik kiadják a parancsot: kapd el, Szimat, kapd el!

Ha már gyártottak atombombát: ki kellet próbálni…


Buda Béla, pszichiáter-társadalomtudós:

A könyvet 2010-es megjelenése után olvastam először, Dózsa György története lenyűgözött, még inkább Barabási műveltsége és hihetetlen alapossága és kitartása a köszönetnyilvánításokban feltűnt, hogy vagy harminc javított szövegváltozat készült. Az utóbbi években több tucat, tudományos ismeretterjesztő bestsellert olvastam és ismertettem, és ezekből világosan kirajzolódik, hogy új könyvírási stílus van kialakulóban. Jelentős tudósok izgalmas könyveket írnak a művelt közvéleménynek munkáikról. A krimik szabályait követik, de az izgalmat itt saját ötleteik ellenőrzése illetve más szakemberek felismerés-történeteinek regényes leírása adja. A laboratórium olyan, mint a divatos televíziós műfajban (pl. CSI) a helyszín, amelynek apró jeleiből a detektívek rekonstruálják a bűntényt.

Az előző kötet, a Behálózva (eredeti címe Linked) az embert körülvevő potenciális (és ezen belül működő) hálózatok bemutatásával a humán tudományokban ma is divatos individuális emberképet kérdőjelezi meg. Ez a szociálpszichológiában és más társadalomtudományokban régi próbálkozás, de nem állt eddig rendelkezésre se ennyi sok adat az emberi hálózatokról, sem pedig eszköz ezek feldolgozására. Barabási nyomán most nemcsak a kapcsolatok sokfélesége vált plasztikussá, hanem felmerül egy szupraindividuális (sőt, szupraszociális) mennyiségi (matematikai?) determinizmus is, ugyanis felsejlik, hogy sok jelenség oka a tudományban eddig feltárt humán jelentésekkel bíró rendszereknél elvontabb, mintegy irracionálisabb szinten helyezkedik el.

A Villanások tovább megy, az elvont okság és determinizmus most az emberi viselkedés előre-jelezhetőségét hirdeti, innen a büszke alcím: a jövő kiszámítható. Ezt a könyv persze nem sejteti, csak felvillantja, a villanások a történések monoton folyamatában megjelenő hirtelen, determinatív mozgások, amelyek egy adott helyzetet, konstellációt alapvetően megváltoztatnak, hogy majd azután az új körülmények, konstellációk közepette új villanások (bursts – kitörések) jelenjenek meg.

Barabási emberi dinamikának nevezi megközelítésmódját, és láthatjuk, hogy milyen nagy fantáziával keresi ennek példáit, főleg más kutatások példáiból, pl. a Brown-féle mozgás értelmezéséből, a Lévy-repülésből, az albatroszok mozgásából, bankjegyek mozgásának adataiból, de legfőképpen a mobiltelefonos és az internetes viselkedésből. Ha valami beleillik elméletébe, azonnal felhasználja, pl. a 260. oldalon idéz japán vizsgálatot, amely néhány depressziós ember kézmozgási automatizmusait is azonnal beilleszti rendszerébe.

A japán közlemény pszichológiai/pszichiátriai szaklapban valószínűleg nem jelenhetne meg, de a nagy hálózatok elméleti divatja megnyitja az útját tudományos fórumokhoz. Abban a fejezetben, amelyben a depresszióról van szó, bő teret kap Christakis munkacsoportjának vizsgálatairól, a framinghami epidemiológiai kutatások „hálózatos” átértelmezéséről, benne az idős házaspárok egymáshoz közeli időpontban történő halálozásáról, ez pl. csaknem fél évszázados kutatási téma a szociálmedicinában és a nem-fertőző betegségek epidemiológiájában, csakúgy, mint a pszichoszomatikában, és ennek nagyon sok megalapozott, alternatív magyarázata is van!

Mindezek ellenére a könyvben szereplő felvetések érdekesek. Jó lenne, ha további sikerei lennének, de a hasonló tudományos médiasztárság területén erős verseny folyik. Ha a jövő kiszámítható, akkor a tudományos paradigmák Kuhn-féle elméletével élve várható, hogy ez a paradigma is elhalványul.


Gáspár Csaba, IT-mérnök és adatbányász:

Nem hálás feladat egy ismeretterjesztő, szemléletformáló, a hétköznap emberét ráeszmélésre ösztökélő könyvet tudományos kritikával illetni. Ezekben a művekben mindent felnagyít a szerző, a tudomány olykor apró máskor nagyobb lépéseit egyenesen életünk sorskérdésévé kell nagyítania, ha ténylegesen tudományos „thrillert” akar írni.

Barabási könyvében ez a felnagyítás szerencsésen sül el, mikor az emberi viselkedésről megismert leíró tudását akarja megosztani az olvasóval. Az átlagember vagy végtelenül kiszámíthatatlannak, vagy végtelenül sablonosnak éli meg az életét, de bárhogy is legyen, az események skálafüggetlen mivolta elgondolkodóba ejti.

Adatelemzési szempontból deskriptív elemzés is hatalmas hatást tud kiváltani az emberből: az önmagát megfigyelő, önmagára rácsodálkozó, rádöbbenő egyén viselkedése megváltozik, tudatosabbá válik, máshogy értékeli majd a mindnapi rutinját és máshogy éli meg saját maga vagy mások hirtelen megjelenő rendhagyó viselkedését, „villanásait”.

Barabási számára kézenfekvő lépés, hogy a megértett viselkedési tulajdonságok alapján eljátszik az azt megjósolni képes világ gondolatával is. Ha ennyire magától értetődő az emberi viselkedés, akkor előrejelzése sem lehet nehéz. Adatbányászati szempontból ez a felnagyítás az, ami a megdöbbenésen túl félelemmel töltheti el az olvasót. A minden lépésünket nálunk hamarabb tudó szuperagy réme, az így lépéselőnybe kerülő „hatalmakkal” szemben természetes ellenségkép alakul ki. Míg az önmagunk megfigyelése inspirálja, előreviszi az embert, a külső, átláthatatlan és megérthetetlen kontroll gúzsba köti a cselekvő szellemet. Itt a kulcskérdés a megérthetetlen szóban van – nem tudjuk, hogyan működik ez a perdikciós gépezet, ezért félünk tőle.

Nagyobb gond talán az, hogy az előrejelzés mikéntje nemcsak Barabási számára nem világos még, hanem egyben a tudomány egyik megoldatlan feladata is. Adatbányászként a Barabási által feltárt összefüggéseket sokkal inkább felszabadító hírként tudom interpretálni: bár a legtöbb esetben nagyon kiszámíthatóan éljük mindennapjainkat, de „villanásaink”, a körülöttünk élők váratlan lépéseinek hatására az igazán fontos pillanatokban nem vagyunk kiszámíthatók, kiismerhetők. Azzal, hogy váratlan helyzeteket teremtünk és váratlan helyzeteket tudunk megoldani éppen azt sugalljuk, hogy sokáig szükség van még ránk, mint intelligens lényekre ebben hálózatokkal átszőtt világban...

eLitMed.hu