Hírvilág

Vízhiány végzett az ősi várossal

2013. JÚLIUS 10.

Óriási, az eddig feltételezettnél lényegesen nagyobb területen feküdt Angkor, a khmerek ősi városa - állapították meg tudósok, akik újfajta lézertechnológiával mérték fel a mai Kambodzsában található, évente kétmillió turistát vonzó világhírű romok környékét.

A vizsgálat alapján készült modell \"több száz, ha nem több ezer kisebb település, földhányás, víztározó, út és lakótömb, összességében egy meglehetősen sűrűn lakott, de kiválóan megszervezett, hatalmas területen elnyúló város képét mutatja\" - közölte Christophe Pottier régész, az angkori program társigazgatója.

A Jáváról érkezett II. Dzsajavarman uralkodó által alapított Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt 802-1432 között. Fénykorában hatszázezer-egymillió lakosa lehetett, jóval több, mint a világ bármely korabeli városának. A 15. századig virágzott, aztán a sziámi thaiok többször is megostromolták, végül titokzatos módon elnéptelenedett. Területének jelentős részét az őserdő vette birtokba, és az épületek - főleg a fából ácsoltak - zöme az enyészeté lett.

A 19. században francia kutatók \"újra felfedezték\" az egykori birodalmi székhelyet, később 200 négyzetkilométernyi területet meg is tisztítottak a burjánzó növényzettől. A térségben több száz kőtemplomot és szentélyt tártak fel, köztük a világ legnagyobb vallási célú, Kr.u. 1113 és 1150 között felhúzott, 65 méter magas épületegyüttesét, az Angkorvatot. A romokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1982-ben a világörökség részévé nyilvánította.

Kutatók korábban radar- és műholdas felvételek segítségével próbálták felmérni, hogy meddig terjedtek Angkor határai, ám az eredeti város \"lábnyomai\" továbbra is rejtve maradtak. Tavaly Pottier és munkatársai a rövidítése alapján LIDAR-nak nevezett technológiát alkalmazták a környék topográfiai jellemzőinek a feltárására: helikopterről lézersugarakkal pásztázták végig az őserdőt, és a több milliárd, a sűrű növényzet apró résein keresztül visszaverődő jelek fáradságos elemzésével rajzolták meg az ősi város képét.

Az amerikai tudományos akadémia kiadványában (PNAS) közzétett tanulmány szerint nemcsak lakóépületek, hanem gátak, hatalmas víztározók, csatornák, házak mellett kialakított \"családi\" tavak és utak nyomaira bukkantak. Több száz, a földmunkálatok eredményeként felhalmozott földhányás körvonalai is kibontakoztak. A rendkívül sűrűn lakott belső városmag, ahol legalább félmillióan lakhattak, mintegy 70 négyzetkilométernyi kiterjedésű lehetett, nagyobb, mint korábban gondolták. Megállapították azt is, hogy az angkoriak fejlett víztárolási technikákat használtak, és magas szintű volt földművelési tudásuk is.

Az \"új\" várostérkép bepillantást nyújt abba is, hogy miért néptelenedhetett el a khmer királyság ősi székhelye. A város gazdasága hidraulikus rendszerek összetett és szövevényes hálózatán nyugodott.

Az egész működése a monszunesők megbízható beköszöntétől függött, környezeti tanulmányokból azonban tudható, hogy a 14-15. században a monszunidőszakok roppant rendszertelenekké váltak a térségben. A társigazgató szerint önmagában a szárazság - a tározók vizének az elapadása - még nem válthatta ki a város végzetes hanyatlását, de bizonyosan hozzájárult fokozatos pusztulásához.
(http://www.livescience.com/38016-angkor-mapped-with-lidar.html)

2013. július 10., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Hírvilág

Hol a szakma?

Zacher Gábor méregtelenítésről, varázslatokról és kuruzslókról