Hírvilág

Világváros, modern képzőművészettel

2012. JÚNIUS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Világhírű modern festménygyűjteménnyel gazdagodik Berlin, miután a Bundestag - a német törvényhozás alsóháza - meglepetésszerű döntéssel 10 millió eurót szavazott meg egy kezdeményezés támogatására, amelynek az a célja, hogy méltó kiállítóhelyet hozzanak létre a Pietzsch-házaspár gyűjteményének. A többek között René Magritte, Joan Miró, Salvador Dalí, Frida Kahlo és Mark Rothko műveiből álló gyűjteményt Heiner és Ulla Pietzsch 2010-ben adományozta a német fővárosnak, azzal a feltétellel, hogy állandó kiállításon mutatják be valamennyi képet. A gyűjtemény befogadására Gemäldegalerie-t - a régi mesterek alkotásait őrző fővárosi képtárat - szemelték ki, az átépítésre azonban nem volt pénz. Szakértők szerint a Bundestag költségvetési bizottsága által kedden váratlanul megítélt 10 millió euró korántsem elég, de ekkora összeggel már el lehet kezdeni a vállalkozást, és a törvényhozási támogatás más forrásokat is megnyithat. Az elképzelés szerint a Gemäldegalerie jelenlegi gyűjteményét átköltöztetik a berlini Múzeum-sziget épületegyütteséhez tartozó Bode Múzeumba, a felszabaduló 7 ezer négyzetméteres kiállítótérben pedig elhelyezik a Pietzsch-házaspár képeit, valamint számos további - berlini múzeumokban szétszórtan látható - modern műalkotást. A német főváros így a modern képzőművészet területén is felzárkózhat a világvárosok élvonalába, London, Párizs és New York mellé. A Pietzsch-gyűjtemény az egyik leghíresebb modern festészeti magángyűjtemény. A mintegy 150 alkotás összesített értékét 120 millió euró körülire becsülik. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Ember és környezet

Az egészségügy és az ökológiai korlátok

A rangos BMJ szakfolyóiratban jelent meg egy publikáció, amely az egészségügyi rendszerek átalakításának kihívásait taglalja. Vajon képes-e, és ha igen, hogyan az egészségügy összhangba kerülni az ökológiai korlátokkal, és nem növekvő, sőt, csökkenő gazdaság esetén jól működni?

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.