Hírvilág

Vesztegetési botrány Kínában

2013. AUGUSZTUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+


A vesztegetési botrányba keveredett brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari óriáscéghez köthető ügyben hivatalosan is őrizetbe vettek egy brit állampolgárt és kínai származású, amerikai állampolgárságú feleségét - derült ki csütörtöki sajtóértesülésekből.

A hírt Nagy-Britannia pekingi külképviseletén megerősítették, de csak annyit közöltek, hogy az illetőnek, Peter Humphreynak, a China Whys nevű tanácsadó cég igazgatójának, illetve családjának konzuli segítséget nyújtanak. A párt július közepe óta hallgatta ki a sanghaji rendőrség.

A rendelkezésre álló információk szerint Humphrey - aki egykor a Reuters brit hírügynökség tudósítója is volt - és felesége, Jü Jing-cseng dolgozott a GSK-nak, s állítólag "törvényellenesen gyűjtöttek információkat emberekről". Vállalkozásuk az üzleti kockázatok területén adott ország-, illetve iparág-specifikus tanácsokat, köztük több gyógyszeripari cégnek is. Humphrey alig több mint egy évtizede foglalkozott ezzel.

Kiszivárgott értesülések szerint az őrizetbe vételnek egyértelmű köze van ahhoz a kiterjedt vizsgálathoz, amelyet a GSK-val szemben indítottak "súlyos gazdasági bűncselekmények", vagyis korrupció miatt. A fejlemények valószínűleg azt jelentik, hogy a hatóságok eddigi nyomozásuk során elegendő bizonyítékot találtak a későbbi vádemelési javaslathoz.

A kínai közbiztonsági tárca azt gyanítja, hogy a GSK alkalmazottai kormányzati hivatalnokokat, vezetőket fizettek le nagy összegekkel, gyógyszeripari szervezeteket, alapítványokat vesztegettek meg, kórházakat és orvosokat pénzeltek közvetlenül és közvetve, hogy növeljék eladásaikat, vagy emeljék termékeik árait.

A vesztegetésekbe korábbi információk szerint különböző csatornákon, utazási irodákon keresztül több mint 700-an voltak bevonva, s az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109,2 milliárd forint) fordítottak e célra.




MTI 2013. augusztus 22., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

COVID-19

A RAAS-gátlók pozitív hatása COVID-19-betegek körében

A metaanalízis célja annak megállapítása volt, hogy milyen hatással bírnak a hipertenzív, illetve bármely egyéb okból RAAS-gátlót szedő COVID-19-betegek morbiditására és mortalitására a SARS-CoV-2 vírus sejtbe lépését esetlegesen befolyásoló szerek.

Klinikum

Az MMR-autizmus botrány áldozatai

Dr. Andrew Wakefieldet, a közelmúlt nyugati orvosi irodalmának valószínűleg legbutább és legszükségtelenebb egészségügyi botrányának vezető szerzőjét, a General Medical Council kizárta soraiból.