Uzsoki-ügy - Réthelyi bízik abban, hogy a vizsgálat mindent rendben talál
2011. NOVEMBER 24.
2011. NOVEMBER 24.
Szöveg nagyítása:
A tárcavezető a Magyar Addiktológiai Társaság VIII. országos kongresszusán Siófokon az kérdésére, hogy mi a véleménye a budapesti Uzsoki utcai Kórházzal kapcsolatban felmerült, halált okozó morfintúladagolások gyanújáról, azt mondta, folyik egy vizsgálat, amelynek az eredményét meg kell várni. Beszélt a kórház főigazgatójával - tette hozzá -, és bízik abban, hogy a vizsgálat azt fogja kideríteni, rendben folytak a dolgok az intézményben. A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy információik szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban. A lap információja szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak. A lapnak egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, szakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak fővárosi kórházak, amelyekben rendszeresen alkalmazzák a fenti gyakorlatot, amelyről egy - orvoskörökben nagy felzúdulást keltő - cikk is megjelent egy szaklapban. A Lege Artis Medicinae (LAM) kedd este azt közölte: a cikk nyomán az Egészségügyi Tudományos Tanácsnál hivatalos bejelentést tettek. A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében azt írta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg. Az Uzsoki kórház szerdán, ugyancsak közleményben azt írta: "mivel érdekeltek a valós történések objektív feltárásában és nyilvánosságra kerülésében", a hatóságokat a hivatalos vizsgálat minden lépésében támogatják. Mint kiemelték, meggyőződésük, hogy "a valótlan és hiteltelen feltételezéseken és sértett személyek rágalmain nyugvó tudatos intézményellenes szándék a megindított hatósági eljárás során tisztázódni fog". Ugyanakkor hozzátették: "a szakmai szabályokat, illetve törvényeket bizonyítottan nem tisztelő munkatársakkal nem kívánunk azonosulni és egy közösségben tevékenykedni". A kórház csütörtökön azt tudatta, hogy feljelentést tesz az általa megbízott ügyvédi iroda az intézményben történt állítólagos kábítószer-túladagolási esetekről szóló cikk "írásához vagy az ellenőrzés akadályoztatásához felhasznált kórlapok eltűnése miatt". A kórház a jó hírnevének megsértése miatt is megteszi a szükséges jogi lépéseket - írták a közleményben. Hangsúlyozták, a nyomozás alapját képező orvosi szakcikk szakmai szempontból megalapozatlan, mivel a szigorú elszámolás alá tartozó gyógyszer kiadott mennyisége mindvégig ellenőrzött és nyomon követhető. A kórház "elhamarkodottnak és szakmailag megalapozatlannak tartja a sajtóban megjelent találgatásokat" - írták. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás