Hírvilág

Üzenet a társadalomnak - a Magyar Orvosi Kamara kiáltványa

2011. AUGUSZTUS 15.


Üzenet a társadalomnak

A Magyar Orvosi Kamara nagy várakozással tekintett az új Kormány egészségügyet és kamaráit érintő ígéreteire. Sok éves hányattatás után is kitartó türelemmel és teljes körű szakmai közreműködés deklarált szándékával fordultunk az ágazat új vezetése felé.

Sajnos várakozásunk hiábavalónak bizonyul, türelmünk fogytán, szakmai együttműködésünkre nem tartanak igényt! Benyújtott javaslataink megtárgyalásra sem kerülnek.

Észre kellene már végre venni, hogy:

-nincs még egy szakma, ahol 70 éves korukig, sőt azon túl dolgoznak a diplomások,
-nincs még egy szakma, ahol diplomás minimálbérért dolgoznának életük végéig a diplomások,
-nincs még egy szakma, amiért a szomszédos országokban 6- 8x több fizetést kaphatnának,
-nincs még egy szakma, ahol annyian hagynák el az országot,
-nincs még egy szakma, amelyiknek ilyen meggyengített lenne az érdekképviselete.

Hiába kell tekintettel lennünk a folyamatosan fennálló gazdasági nehézségekre, ha a pénzt nem igénylő, beígért ún. közérzetjavító intézkedések sem történnek meg.

Hiába nyújtottuk be az orvosok itthon tartása érdekében nélkülözhetetlen életpályatervet a tárca kérésére, ha azzal – szemben egyéb humán ágazatok sorsával – nem történik semmi.

Hiába törekedtünk értelmes és vállalható egyezségre a kamarai törvény módosítása során, egyes döntéshozatali szervek lehetetlen feltételei elfogadhatatlanná tették számunkra azt.

Hiába törekedett a Kamara az ősz folyamán két ízben is Területi Szervezetei határozata útján jelezni az egyre növekvő bajokat, mindez érdemi válasz nélkül maradt.

Elkeseredettnek és eszköztelennek érezve magunkat, nincs erőnk a rohamosan növekvő számban külföldre menekülők visszatartására, az itthon maradók pedig összeroppannak a rájuk háruló mértéktelen teher alatt. Óhatatlanul szaporodó hibáikra a média hiénaként csap le, tovább rombolva az amúgy is megtépázott közbizalmat. Bizalom nélkül pedig nincs gyógyítás! Számunkra is fájdalmas, hogy csak ismételni tudjuk önmagunkat, a gyógyítást jelenleg sújtó körülmények közepette nem tudunk felelősséget vállalni a betegellátás biztonságáért.

Állítjuk, hogy az egészségügy területén nélkülözhetetlen változtatások eredményes véghezvitele az orvostársadalom nélkül, annak érdekei ellenében nem lehetséges. Ezért nem önérdek, hanem társadalmi közérdek érdemi jogosítványokkal bíró kamarai köztestület működése. Önálló, gazdaságilag független, korábbi jogosítványaiban az ígéretek szerint maradéktalanul helyreállított, a gyógyítók szerződéses körülményei tekintetében egyetértési jogot bíró kamarát akarunk!

Reménykedve vártuk, hogy

- a Semmelweis Tervből megismerhetjük az egészségpolitika célkitűzéseit, melyekre a teendőket alapozni kellene,
- a Semmelweis Terv ennek következtében túljut az öncélú ténymegállapításokon,
- a szakma támogatását élvező, gyakorlatban kivitelezhető, a deklarált célokat szolgáló teendőket tartalmaz,
- az ezekhez szükséges anyagi források megnevezésével és biztosításával.

Ismét csalódnunk kellett!

Elvárjuk, hogy a gyógyítás fontosságát megértve és elismerve a döntéshozatalban az egészségügy végre prioritást kapjon.

Elvárjuk, hogy az egészségügy stratégiai fontosságát felismerve e prioritásnak a költségvetésben is a valós költségeket reprezentáló részt biztosítsanak.

Elvárjuk, hogy az ágazatunkat érintő minden pozitív pénzügyi intézkedés során annak jogszabályban garantált bérhányada legyen.

Nem akarunk tovább az egészségügy és az állam kiszolgáltatott hitelezői lenni!


A kiáltványt a MOK hozzájárulásával tettük közzé.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény - állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.