Hírvilág

Timosenkót nem engedték kivizsgálni a börtönben

2012. FEBRUÁR 24.

Szöveg nagyítása:

-
+



Az ukrán kormány nem engedélyezte a Julija Timosenkót vizsgáló kanadai orvoscsoportnak, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat a börtönben betegeskedő volt ukrán miniszterelnökön - közölte Peter Kujtan, az orvoscsoport egyik tagja. A kijevi egészségügyi tárca viszont cáfolta állítását.

Az Unian hírügynökség szerint a börtönhatóságok közölték csütörtökön, hogy a külföldi orvosok javaslatára Timosenkót Harkivba szállították kivizsgálásra.
Peter Kujtan jelentést készített a kanadai orvosok megállapításairól, s a dokumentumból csütörtökön idézett az Ukrajinszka Pravda című napilap. Kujtan ebben megállapítja: a Timosenkónál tett látogatás során világossá vált, hogy vér- és toxikológiai vizsgálatra van szükség.

"Jóllehet a kanadai csoportnak volt olyan orvosi műszere, amely azonnal eredményt produkálhatott volna, az ukrán kormány nem engedélyezte a használatát, mondván, hogy megsértenénk ezzel néhány törvényt, ami bűnvádi eljárást vonhat maga után" - áll az orvos jelentésében, amely szerint a kormányilletékesek azt sem engedték meg, hogy vérmintát vegyenek a betegtől.

Kujtan szerint a kanadai orvosok felhívták a börtöntisztviselők figyelmét arra, hogy az ukrán kormány kérte fel őket a volt miniszterelnök kivizsgálására, s az ehhez szükséges műszerek fel voltak tüntetve az orvoscsoportnak kiállított hivatalos dokumentumokban. Julija Timosenko teljes mértében egyetértett a kanadai orvosok javaslatával, s Kujtan szerint nem fedik a valóságot azok a kijevi állítások, hogy az elítélt ezt elutasította.

A kanadai orvos szerint Timosenko valóban beteg, állandó fájdalmai vannak, s egészségi állapota megköveteli a toxikológiai, illetve más vizsgálatok elvégzését. "Aggodalmamat fejeztem ki a betegnek adott szerek miatt is, amelyek Kanadában tilalmi listán vannak" - közölte az orvos.

Az ukrán egészségügyi minisztérium az Unian hírügynökségnek cáfolta, hogy nem engedélyezte a vérvételt Julija Timosenkónál. Szerinte erre azért nem került sor, mert a volt miniszterelnök ehhez nem járult hozzá. Ami a Kanadában tilalmi listán lévő szerek használatát illeti, a minisztérium közölte: Julija Timosenko gyógyításához kizárólag Ukrajnában lajstromba vett és engedélyezett szereket használnak.

Kanadai és német orvosok február 14-én vizsgálták meg a börtönben a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával tavaly októberben hétévi börtönre ítélt el Timosenkót. A német csoport megállapította, hogy súlyos a hátfájdalmakra panaszkodó politikus egészségi állapota.

A börtönhatóságok csütörtökön közölték, hogy Timosenko kérésére és a külföldi orvosok javaslatára pótlólagos vizsgálatokat végeztek el az elítélten, és csütörtökön Harkivban megröntgenezték, illetve computer tomográfos (CT) és mágneses rezonancia (MR) vizsgálatot végeztek el rajta.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.