Szivárog a Fukusima-1 atomerőmű
2013. JÚLIUS 25.
2013. JÚLIUS 25.
Szöveg nagyítása:
Csütörtökön rövid időre leállt a Fukusima-1 atomerőmű egyik reaktorának hűtése, miközben halászok tiltakoztak a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalatnál a közelmúltban történt radioaktív szivárgások miatt. Az erőmű 6-os blokkjának hűtőrendszere mintegy két órán át nem üzemelt. A 6-os reaktor egyébként a két évvel ezelőtti földrengés és az azt követő szökőár idején nem termelt energiát és nem szenvedett számottevő kárt. Szintén csütörtökön a japán halászok országos érdekvédelmi képviselete panaszt emelt a TEPCO ellen, miután a vállalat hétfőn elismerte, hogy a tengerbe szivárog a korábban a reaktorok hűtésére használt, súlyosan sugárszennyezett víz. A szervezet a további szivárgások megakadályozását sürgette, és azzal vádolta a céget, hogy az \"elárulta a halászokat\", akik a 2011. márciusi erőműbaleset óta nem tudnak a létesítmény 30 kilométeres körzetében halászni a víz és a tengeri élővilág szennyezettsége miatt. Az elmúlt hetekben végzett mérések szerint az erőmű közelében jelentősen megemelkedett a radioaktivitás szintje a tengervízben a szivárgások miatt. Egy szerdán kiadott jelentésben egyébként az AIST állami kutatóintézet 5,13 ezer milliárd jenre (11,5 ezer milliárd forint) taksálta a fukusimai sugármentesítés teljes költségét, szemben a kormány ezermilliárdos becslésével. Ez az összeg nem tartalmazza a radioaktív anyagok tárolásának, illetve a fukusimai erőmű leszerelésének költségeit. Az utóbbi művelet becslések szerint legalább négy évtizedet vesz majd igénybe. MTI 2013. július 25., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
SE: Tájékoztató anyagok a légzésvédelemről és az egyéni védőfelszerelésekről
Először életemben nem félek
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás