Hírvilág

Stockmann doktor drámája

2012. JÚLIUS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ibsen A nép ellensége című darabja a közelmúltban osztatlan szakmai és közönségsikert aratott, az előadást a kortárs német színház egyik legnagyobb mesterének tartott Thomas Ostermeier rendezte. A produkciók többsége megosztotta a közönséget Európa legjelentősebb színházi találkozóján, a sztárrendezők (a díszvendég brit Simon McBurney, az olasz Romeo Castellucci, a francia Arthur Nauzyciel és Stéphane Braunschweig) előadásairól hatalmas viták alakultak ki. A mértékadó kritikusok azonban abban egyetértenek: formájában és tartalmában is jelenleg a német színház a legjobb Európában. Thomas Ostermeier, a berlini Schaubühne színház igazgatója és társulata tizenkettedik alkalommal kapott meghívást az Avignoni Fesztivál hivatalos programjába, ahol már az ötödik Ibsen-adaptációjukat mutatták be. A gazdasági érdekek demokráciát korlátozó hatásait vizsgáló előadásukat minden este állva és ovációval ünnepli a fesztiválközönség. A Stockmann doktor drámájáról 130 évvel ezelőtt született norvég darabot a német rendező aktualizálta: a történetet a mai korba helyezte, a főszereplőket pedig fiatalította. Az előadás egy kisvárosban játszódik, ahol a fürdőorvos a gyógyfürdő bezárását szorgalmazza, mert annak vize fertőzött. Polgármester bátyja azonban tiltakozik a terv ellen, mivel ezzel a lépéssel a város elveszítené legfőbb bevételi forrását, a vízvezetékek cseréjéhez pedig adóemelésére lenne szükség. Az orvos összehívja a város lakóit, hogy elmondja nekik, mire jött rá. Miközben feláll a színpad közepére helyezett pulpitusra, és a mondandójába kezd, a többi színész lemegy a kivilágított nézőtérre és onnan kezdenek vitatkozni vele. A közönség hirtelen egy valódi gyűlés részese lesz, spontán megtapsolja az orvosnak a liberális gazdaságot és annak képviselőit ostorozó szavait, akit ezért egy másik szereplő lefasisztáz, amit az orvos kikér magának. A színészek buzdítására ekkor a közönség is bekapcsolódik a beszélgetésbe, s már képtelenség eldönteni: beépített statiszták vagy pedig valódi nézők kérnek szót a mintegy tíz percig tartó politikai vitában, amelyben Németország fasiszta múltjától a fukusimai katasztrófáig számos téma előkerül. "A politikusok ebben a darabban a demokráciáról beszélnek, de a valódi döntéseket a többség megkérdezése nélkül hozzák meg" - hangsúlyozta a rendező Avignonban. Hozzátette: "Ma az alapvető kérdés az, hogy mit lehet kezdeni ezzel az ördögi gazdasági rendszerrel, lehetséges-e igazi demokrácia a liberális kapitalizmusban" - mondta Ostermeier, aki saját megfogalmazása szerint "szociológiai színházat" csinál. "Arra a naivitásra akartam rávilágítani, ami a baloldali értelmiségre jellemző, és amely gyakran vesztesként kerül ki a napi csatározásokból" - fejtette ki. Szerinte Ibsen ebben a darabban a gazdaság által irányított demokrácia ellen vette fel a harcot. "Ugyanakkor ez olyan területre vezet, amely nagyon közel áll a szélsőjobboldalhoz, s ezt a félresiklást valóságos tragédiának érzem. A liberális demokrácia bírálatának megvan az a veszélye, hogy átcsúszik magának a demokráciának a tagadásába". A gazdasági válság ihlette a német Nicolas Stemann A kereskedő szerződései - üzleti komédia című előadását is, amelyet a Nobel-díjas osztrák Elfriede Jelinek Die Kontrakte des Kaufmanns című 2008-ban megjelent műve inspirált. "Azt gondoljuk a monetáris rendszerről, hogy racionális szisztéma, mivel számokkal dolgozik. Pedig bizalom nélkül az sem működik tovább" - vallja a rendező. Az előadás érdekessége, hogy a részvényeseket alakító színészek gyakorlatilag végig improvizálnak, a rendező "élőben", a közönség előtt rendezi őket a színpadon. A francia Bruno Meyssat 15 százalék című előadását az amerikai pénzügyi válság ihlette. A rendező és alkotótársai több hónapot töltöttek az Egyesült Államokban, hogy minél több hiteles információt gyűjtsenek össze közgazdászoktól és brókerektől arról, hogyan élték meg a válságot. "A pénzügyi világ túlkapásai miatti düh vezérelt. Képtelenség a rádiót hallgatni, majd utána Moliere-rel foglalkozni" - mondta a Le Monde-nak a korábban klasszikus darabokkal foglalkozó rendező, aki több száz oldalnyi gazdaságfilozófiai munkát dolgozott fel az előadáshoz. MTI 2012. július 22., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Hírvilág

Sürgősségi kijózanítás

Budapesten is a sürgősségi osztályokon detoxikálják az ittas személyeket január 1-től

Gondolat

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.