Hírvilág

Schiele és Caravaggio

2013. FEBRUÁR 20.




Helmut Newton-, Egon Schiele-kiállítások és egy Caravaggio képeit is felvonultató olasz barokk tárlat is szerepel a Szépművészeti Múzeum 2013-as programjában, míg a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) többek között impresszionista kiállítás nyílik.

Vasárnap zárult a Szépművészeti Cézanne-tárlata, amely kiugró, 192 ezres látogatottsága mellett a hazai és nemzetközi sajtóban megjelent kritikák alapján óriási szakmai sikernek is bizonyult.

Hozzátette, hogy áprilistól lesz látható az ünnepelt 20. századi fotográfus, a 2004-ben elhunyt Helmut Newton életmű-kiállítása, míg júniustól szeptember végéig Egon Schiele és kortársai - mások mellett Kokoschka, Kolo Moser vagy Anton Kolig - munkáiból épül tárlat, elsősorban a bécsi Leopold Múzeum kölcsönzéseire alapozva.

Caravaggiótól Canalettóig címmel vizsgálja az itáliai barokk két évszázados történetét a Szépművészeti október 25-én megnyíló nagy kiállítása, amely 8-10 Caravaggio-festmény mellett a caravaggisták, továbbá Guercino, Guido Reni, Tiepolo és mintegy nyolcvan mester képein keresztül nyújtja majd olyan átfogó bemutatását a korszaknak, amelyre kilencven éve nem volt példa a világban - számolt be a főigazgató.

Baán László kiemelte, hogy a Szépművészetivel nemrég egyesült Nemzeti Galéria is új utakon indul el, a nyugati világ legfontosabb kiállítóhelyein bemutatkozó magyar tárlatokkal, a nagy hazai életműveket immár nemzetközi kontextusba helyező időszaki kiállításokkal.

Ennek eredményeképpen már idén két kiemelkedően jelentős külföldi kiállítóhely fogad be magyar anyagot: június 24-én a római Galleria Nazionale d'Arte Modernában nyílik az 1905 és 1925 közötti magyar festészetet áttekintő kiállítás Rippl-Rónaitól Kassákig címmel, majd október 21-től a világ egyik legfontosabb múzeumában, a párizsi Musée d'Orsay-ben lesz látható az Allegro barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus címet viselő tárlat.

A friss megközelítéssel természetesen a magyar közönség is találkozhat: júniusban a jeruzsálemi Izrael Múzeumból érkezik 45 impresszionista és posztimpresszionista festmény - többek között Monet, Gauguin és Vincent van Gogh művei -, amelyek mellett Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és a kor nagy magyar mesterei munkáin keresztül tárulnak fel új összefüggések.

A nyolcadik templom címmel november végén nyílik meg az MNG Bálint Endre-életműkiállítása; az életében öt évet Párizsban is eltöltött festő munkásságát mások mellett Picasso, Braque, Chagall korabeli munkái segítenek majd nemzetközi kontextusba helyezni, bemutatva a mester legfontosabb inspirációs forrásait.

A Galéria idei programjában egy 21. századi magyar fotókiállítás is helyet kap, amely Baki Péter válogatásában a 22 legelismertebb mai fotóművész legújabb munkáit vonultatja fel májustól, Magyar fotóművészet az új évezredben címmel.

2013. február 20., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A jövő orvostudománya etikai szemmel

Interjú dr. Sándor Judit jogász-bioetikussal, a CEU tanárával

Gondolat

A megtartó forma

Nagy Bernadette kettős életet él. Dettiként évtizedekig az Írók Boltja művészeti vezetője volt, a mai napig tulajdonosa, Nadeként pedig 2004. óta készít geometrikus absztrakt stílusú digitális képeket, amelyeket időnként fotókkal párosít, így például Kassák, Bartók, Hitchcock arcképével, vagy Caravaggio, Schöffer művével. Monokróm festményeket is alkot. Rendszeresen részt vesz a MET csoportos kiállításain és az Arnolfini Mini Mail Art online tárlatain. Legutóbb a Nyitott Műhelyben láthattuk 108 színfogó című kiállítását.

Gondolat

Erőszak és alkotás

Artemisia Gentileschi: az első nő, aki festőként lett híres

Gondolat

Barokk festőóriás

1640. május 30., meghal Rubens

Hírvilág

A pornográfia diszkrét bája

„A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”