Hírvilág

RSV (respiratory syncytial vírus) állhat az asztma hátterében

2012. SZEPTEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy vírusfertőzés "lerombolhatja" az újszülöttek immunrendszerének egy részét, ami növeli az asztma kifejlődésének kockázatát későbbi életükben - állapították meg egérkísérletek alapján amerikai kutatók. A Nature Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban megmutatták, hogy a légzőszervi óriássejtes vírus (RSV, respiratory syncytial virus) megfosztotta az immunsejteket attól a képességüktől, hogy csillapítsák a légutak gyulladását. Az eredmény hozzájárulhat az asztma megelőzésére szolgáló módszerek kidolgozásához. Amikor az asztmás páciensek légútjait irritálja valami, akkor a légutak összeszűkülnek, begyulladnak és túl sok ragadós nyálkát termelnek, ami együttesen megnehezíti a légzést. Korábbi tanulmányok már megmutatták, hogy az ismételt RSV-fertőzések és az asztma megjelenése között kapcsolat áll fenn. Egy svéd tanulmány eredménye szerint az RSV-fertőzéssel kórházba került gyerekek 39 százalékánál alakult ki asztma 18 éves korukra, miközben az asztma előfordulási gyakorisága egyébként 9 százalék volt. Azt azonban eddig nem tudták a szakemberek, hogy a vírus miként képes elérni mindezt. A Pittsburgh-i Egyetem orvosi fakultásának munkatársai most úgy vélik, egérkísérleteikben megtalálták a választ. Eredményeik szerint a vírus tönkretette az immunrendszer egy specifikus részének, a szabályozó T-sejteknek azt a képességét, hogy enyhítsék a gyulladást, elnyomják a túl aktív immunválaszt. A gyulladás fontos része a test fertőzéssel való megküzdésének, az asztmás embereknél azonban olyan közönséges forrásból származó anyagok is túlzott gyulladásos immunválaszt váltanak ki, mint a házipor, a háziállatok szőre vagy a gombák. Mint a tanulmány szerzői - Anuradha Ray és Prabir Ray - a BBC hírszolgálatának elmondták, az RSV-fertőzés a szabályozó T-sejtek "elnyomó funkciójának teljes elvesztéséhez" vezetett, amit az követett, hogy az egereknél asztmaszerű tünetek fejlődtek ki. A kutatók úgy vélik, a születés után, a korai életszakaszban lehet egy olyan periódus, amikor ezek a sejtek esendőbbek, könnyebben károsodik funkciójuk. (https://www.bbc.co.uk/news/health-19511684) MTI 2012. szeptember 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Klinikum

Gyakran használt, nem antibiotikus gyógyszerek is károsíthatják a bélmikrobiomot

Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Klinikum

Gyógyítás öregedéslassítással

SZEMLE eLitMed

Az immunrendszer öregedése nagyban hozzájárul a szervek öregedéséhez. Elképzelhető, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával kontrollálhatjuk az öregedéssel összefüggő betegségeket.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.