Hírvilág

Romló helyzet a szmog terén

2011. NOVEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten, annak ellenére, hogy hétfőn átmenetileg kedvezőbb légszennyezettségi helyzet alakult ki, ugyanakkor kedd estétől kedvezőtlen, majd ismét romló meteorológiai helyzet várható - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden. A légszennyezettségi állapotot folyamatosan mérő műszerek ellenőrzött hétfői adatai alapján a kisméretű szállópor (PM10) szintje hét mérőponton az egészségügyi határértéket sem érte el, öt esetben a tájékoztatási küszöbérték, a köbméterenkénti 75 mikrogramm és az egészségügyi határérték, a köbméterenkénti 50 mikrogramm közötti légszennyezettség alakult ki - olvasható a közleményben. Mint írják, az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint kedden eleinte párás, változóan felhős idő várható, majd kevés lesz a felhő, több órás napsütés lehet. A délkeleti szél napközben kissé még megélénkülhet (gyengébb légmozgás várható, mint az elmúlt napokban), majd estétől gyenge változó irányú szél valószínű. A szálló por napi átlaga ismét a tájékoztatási szint körül alakulhat, ugyanakkor szerdán és csütörtökön a nap nagy részében alig lesz légmozgás, így jelentősen tovább nőhet a napi átlagos szállópor-koncentráció, elérheti a riasztási küszöbértéket is. A közlemény szerint Tarlós István főpolgármester ismét köszönetet mond azoknak a budapestieknek, akik továbbra is korlátozzák autóhasználatukat, valamint az ipari pontforrások, kémények azon üzemeltetőinek, amelyek társadalmi felelősségvállalásuk megnyilvánulásaként önkéntesen korlátozzák a légszennyező anyagok helyhez kötött kibocsátását. A főpolgármester - az avar és a kerti hulladék nyílt téri égetése tilalmának fenntartása mellett - ismételten önkorlátozást kér a budapestiektől. A városvezető azt kéri a lakosságtól, hogy mérsékeljék, lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, részesítsék előnyben a közösségi közlekedést, mérsékeljék a gépjárművek indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetését, a szilárd- és az olajtüzelésű berendezések használatát, míg a szolgáltató, termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetői csökkentsék a káros anyagok kibocsátását. A közleményben ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a szálló por magas koncentrációja károsíthatja az egészséget: izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt ilyenkor többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A por belégzése a légzőszervi betegségekben szenvedők állapotát súlyosbítja (különösen asztma, hörghurut esetében), csökkenti a tüdő ellenállóképességét a fertőzésekkel, a toxikus anyagokkal szemben. A veszélyeztetett csoportokba tartoznak a légúti és keringési betegségben szenvedők, a csecsemők, a gyermekek, az időskorúak, az aktív és a passzív dohányosok. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.