Hírvilág

Rendkívül veszélyesek a dizájner drogok

2012. MÁRCIUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az utóbbi időben Magyarországon a mérgezéses esetek száma 14 és 16 ezer között váltakozott évente - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken. Ezek fele öngyilkossági kísérlethez köthető, másik fele pedig véletlen baleset; az utóbbiak negyede a 18 évesnél fiatalabbakat érinti. Leggyakrabban gyógyszerek, ipari és háztartási szerek okoznak mérgezést - tették hozzá. Az ÁNTSZ közleményében kifejtette: az Országos Kémiai Biztonsági Intézet (OKBI) és az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) pedagógusoknak, kémiatanároknak, védőnőknek, kémiai biztonsági felügyelőknek szervezett konferenciát. A csütörtöki előadásokon kiderült, hogy a fiatalok alig tudják, hogy mit jelentenek a vegyszereken látható piktogramok. E tekintetben előrelépést jelent majd az az európai uniós rendelet, amely 2015-től egységesíti és egyszerűsíti a figyelmeztető jelzéseket - hangsúlyozták. Az ÁNTSZ közleménye szerint a konferencián Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos hangsúlyozta: "a kémiai anyagok körülvesznek minket a hétköznapokban, az ipar újabb és újabb vegyületeket fejleszt ki". A kémiai anyagok helytelen használata mérgezéses esetekhez, sérülésekhez vezethet, ezért a kockázatok elkerülése a cél - mondta. Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai kórházklinikai toxikológiai osztályának főorvosa az úgynevezett dizájnerdrogokról tartott előadást. A toxikológus elmondta, hogy az újabb és újabb kábítószerek olyan sebességgel jelennek meg, hogy nehéz követni a változásokat, az új szerek hosszú távú hatásai pedig megjósolhatatlanok. A szakember szerint a szülők és a pedagógusok legfontosabb feladata, hogy az ebből következő rendkívüli kockázatokra felhívják a fiatalok figyelmét. MTI 2012. március 30., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.