Hírvilág

Regényemben mindenki én vagyok

2014. ÁPRILIS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A természettel szoros kapcsolatban élő halászközösség és az ide beilleszkedő lelkészcsalád közös küzdelmét, életét és tragédiáját tárja fel az olvasók előtt Ulla-Lena Lundberg finnországi svéd írónő Jég című regénye, melyet vasárnap mutattak be XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az eredeti nyelven 2012-ben megjelent kötetet Finnország első számú irodalmi díjával, a Finlandia-díjjal is jutalmazták. A regényt magyarra Jávorszky Béla fordította, a kötet a Széphalom Kiadó gondozásában jelent meg. Ulla-Lena Lundberg regénye önéletrajzi ihletésű szálakkal és eseményekkel átszőtt: ő maga is szigetlakóként született egy evangélikus lelkész gyermekeként. A regénybeli lelkészhez hasonlóan édesapja is fiatalon, a tengerben lelte halálát. A második világháború utáni időszakban játszódó Jég történetét a pap és családja megérkezése a Külső Szigetekre, majd három évvel később a magára maradt anya és két gyermeke elköltözése foglalja keretbe. A két hajóút közötti történetet a fiatal házaspár számára a szigetvilágban élő egyszerű emberekkel és a természeti környezettel megtalált összhang, a próbatételek, a családi örömök teszik emlékezetessé. Lundberg a könyv bemutatóján kifejtette: bár a regény saját élete eseményeiből táplálkozik és tagadhatatlanok az összefüggések, a párhuzamok, műve mégsem autofikció. Édesapja halálakor mindössze másfél éves volt, így az ő alakja számára mindig is képzeletbeli marad. "Flaubert egyszer azt mondta, ő maga Bovaryné. Ugyanígy az én regényemben is mindenki én vagyok egy kicsit. Még a malacok és a tehenek is a részeim bizonyos szinten" - hangsúlyozta az írónő. Mivel a könyv nagyrészt egy gyülekezet életét és küzdelmeit mutatja be, jellemző a keresztény vonások jelenléte. "A regény egy megérkezéssel kezdődik és elutazással zárul, tehát az utazás igen fontos keresztény metaforáját követi. A sokrétű történetet mindenütt átszövi a lelkésznek a gyülekezete iránt táplált szeretete, amely teológiája kibontakoztatásában is segíti" - fejtette ki Lundberg. A Jég szerzője szerint művében tulajdonképpen két vallási rendszer fut párhuzamosan: a lelkész által közvetített tanokat kiegészíti a postás Anton által képviselt természeti emberek hite és képessége, amellyel képesek nemcsak elfogadni, hanem előre megsejteni a változásokat. Ulla-Lena Lundberg a könyv bemutatója kapcsán egy hetet töltött Magyarországon. A finnországi svéd írónő a Kökar-szigeten született, első versantológiája 15 éves korában jelent meg. Azóta több mint húsz művet írt, köztük vers- és riportköteteket, útirajzokat, regényeket, dokumentumregényeket. Több finn állami kitüntetés, köztük két irodalmi díj, valamint a Runeberg-díj és a Svéd Akadémia finn szerzők által alapított díjának a birtokosa. 2014. április 27., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.