Problémamegoldó terápia depressziós vagy idősebb betegeknél
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A problémamegoldó terápia hatékony eszköz idősebb depressziós, vagy kivitelezési zavaros (executive dysfunction) betegek kezelésére – állítja az American Journal of Psychiatryban megjelent közlemény
A vizsgálatban 60 év felettiek vettek részt. A résztvevők véletlenszerűen a problémamegoldó, vagy a támogató kezelési csoportba kerültek, állapotukat 3, 6, 9 és 12 hét után ellenőrizték.
653 beteget vizsgáltak, közülük 221 felelt meg a kutatási kritériumoknak. A két csoport között már a hatodik héten különbség volt észlelhető a depresszió súlyosságában, de a kilencedik és a tizenkettedik héten a különbség már jelentős volt a problémamegoldó csoport javára. Nekik kevésbé voltak súlyosak tüneteik, nagyobb volt terápiás válaszuk és remisszió arányuk is.
A problémamegoldó és támogató csoport értékei: a terápiás válasz aránya a kilencedik héten 47.1 százalék illetve 29.3 százalék;a tizenkettedik héten 56.7 százalék illetve 34.0 százalék.
A remisszió aránya a kilencedik héten 37.9 százalék ill. 21.7 százalék; a tizenkettedik héten 45.6 százalék ill. 27.8 százalék volt.
A kutatás végén a problémamegoldó terápia a terápiás válasz és a remisszió szempontjából meghaladta a támogató kezelést minden 4.4-5.6 betegnél.
A kutatás az idősebb depressziós és kivitelezési zavaros betegeknél a problémamegoldó kezelés alternatíváját jelenti a gyógyszeres, vagy támogató terápiának.
Forrás: www.hazijogorvos.hu
Szemlézte: dr. Szatmária Mariann
Eredeti közlemény: Am J Psychiatry 167:1391-1398, November 2010
Kapcsolódó anyagok: Antidepresszánsok hatékonysága - Buda Béla írása
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Az onkológiai terápia alkalmazása idős betegek esetében
Cardiorenalis-metabolikus szemlélet az orvoslásban – gondolatok, tudnivalók az új ajánlások nyomán az SGLT-2-gátlókkal és GLP-1-receptor-agonistákkal kapcsolatban
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás