Páratlan életút
2014. FEBRUÁR 16.
2014. FEBRUÁR 16.
Szöveg nagyítása:
Életének 92. évében elhunyt Zsigmondy Dénes világhírű hegedűművész és zenepedagógus - közölte a család vasárnap. Bajorországi otthonában szombaton érte a halál. Zsigmondy Dénes 1922. április 9-én született budapesti polgári család gyermekeként. Apai nagyanyja után vette fel a Zsigmondy nevet, amikor Németországban telepedett le 1944-ben. Eredeti neve Liedemann volt (apja, Hugo Liedemann mérnök után), de ezt németes hangzású névnek érezte, és - mint a család közölte - külföldön élő hegedűművészként hangsúlyozni akarta magyar származását. A budapesti Zeneakadémián Kresz Géza növendékeként tanult hegedülni, a tudományegyetemen művészettörténet szakon végzett. 1945 után az NSZK-ban tanított, 1972-től a seattle-i Washington Egyetem tanára, a Bostoni Egyetem vendégprofesszora volt. Mesterkurzusokat tartott Bostonban, San Franciscóban, Hongkongban, 1977-től Magyarországon, majd Bajorországban. 1978-tól a starnbergi Holzhauseni Zenei Fesztivál igazgatója, 1986-tól a salzburgi Nyári Akadémia hegedűkurzusának vezetője volt. A hegedűművész, akit több évtizedes pályája során munkabarátság fűzött Kodályhoz, Bartókhoz, Ligetihez és Kurtághoz, szólistaként bejárta szinte az egész világot, neves zenekarokkal lépett fel, és tucatnyi kortárs művet ő szólaltatott meg először, de keresett volt Mozart, Schubert és Beethoven műveinek tolmácsolójaként is. Sok hegedű- és zongoraszonatát feleségével, Anneliese Nissen zongoraművésznővel közösen játszott fel hanglemezre. A Starnbergi-tó partján fekvő otthona (Ambach) térségében, Holzhausenben és társtelepülésein 1978-ban hívta életre a Holzhauseni Zenei Fesztivált (Holzhauser Musiktage), amelyen tehetséges fiatal hegedűsök ingyenesen vehettek részt kurzusain. E kurzusokat évtizedeken keresztül megtartotta, egészen addig, amíg egészsége engedte. Apai nagyanyja révén közeli rokonságban állt Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikussal és Zsigmondy Vilmos bányamérnökkel is, akinek nevéhez több budapesti hévízforrás felfedezése fűződik. Egy másik rokona volt Zsigmondy Emil, a neves hegymászó, akiről hegycsúcsot neveztek el az Alpokban. A magyar zeneművek népszerűsítése, a magyar művészek támogatása érdekében végzett tevékenységéért, valamint művészi életútja elismeréseként 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2014. február 16., vasárnap
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A MOK helyzetjelentése a COVID-frontról – még működik az orvosi eskü a nehéz feltételek mellett, vagy akár azok nélkül is
Rövid az élet és megismételhetetlen
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás