Hírvilág

Óvszerosztás Svájcban

2011. AUGUSZTUS 15.


A svájci Luzern városában a Római Katolikus Egyház körülbelül 400 óvszert osztott szét a járókelőknek ezen a héten a HIV/AIDS elleni kampány keretében, amivel gyakorlatilag szembehelyezkedett a Vatikán egyik tabujával.

Az egyházközség vezetője, Alois Metz elismerte, hogy az óvszer ellentmondásos kérdés a Katolikus Egyházon belül, de közleményében azt állította, hogy segít az emberi élet védelmében. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – tette hozzá, a Bibliából idézve. Az óvszereket csak a város központi pályaudvara előtt osztogatták azoknak, akik kértek. Florian Flohr, a luzerni Katolikus Egyház szóvivője elmondta, hogy a maradék 2600 darabot azoknak a templomoknak adják, amelyek igénylik.


„Nem áll szemben a Katolikus Egyház elveivel, mert nem az a cél, hogy az óvszert népszerűsítsük. Egyesek az egyház tanításai szerint élnek, mások azonban, főleg azok a férfiak, akik sok nővel akarnak együtt lenni, másképp élnek, és védelemre van szükségük” – jegyezte meg Flohr.



A Vatikán eltökélten ellenzi a fogamzásgátlást, és XVI. Benedek pápát sokan bírálták azért, hogy tavalyi afrikai látogatása során kijelentette, hogy az óvszer használata súlyosbítja az AIDS válságot.

A svájci püspöki konferencia nem nyilatkozott a kampányról. „A katolikus doktrína egyértelmű a szexualitás kérdéseivel kapcsolatban. Ebben az esetben gyakorlati ügyről van szó, amely az AIDS betegséggel áll összefüggésben” – nyilatkozta Walter Müller szóvivő.



A Luzern várost felügyelő bázeli egyházmegye megbeszélte a kérdést a hívőkkel a városban. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az emberi szexualitásnak a hűségen kell alapulnia. „Ha azonban az emberek nem tudják, hogyan kell így élni, akkor akár óvszert is használhatnak” – mondta Giuseppe Gracia.


Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Gondolat

Experimentális fiziológia a 17. században

Dr. Nemes Csaba orvostörténelmi sorozata VI.

Gondolat

O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Hírvilág

Beteg társadalom vagyunk – Interjú dr. Varga Gáborral

Készítettünk egy felmérést Győrben az egészségügyet igénybe vett betegek között. Kiderült, hogy az összes fekvőbeteg 54 százaléka alkoholproblémával küzd – mondta dr. Varga Gábor a szakmai kollégium addiktológia tagozatvezetője.

Hírvilág

Szegedi lézeres kutatóközpont

A hírek szerint hamarosan birtokba vehetik a magyar és nemzetközi kutatócsoportok a Szegeden épülő, világszínvonalú lézeres kutatóközpontot. A gigantikus beruházás évekkel korábban kezdődött és, ha elkészül, a világ legnagyobb, tudományos kutatásokat szolgáló lézeres berendezését működtetheti majd. A centrum méreteit és tudományos jelentőségét a Svájcban, évek óta sikerrel működő CERN részecskefizikai kutatóközpontéhoz hasonlítják.