Ösztrogén a bőr fiatalítására? Csak ahol nem süti a nap
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A bőr öregedését genetikai tényezők és a túlzott napfény-expozíció okozza, előbbit nevezzük a bőr természetes öregedésének, az utóbbit fény által okozott öregedésnek. A természetes öregedés finom ráncok, a bőr meglazulása és petyhüdtsége formájában jelenik meg; a fény által okozott öregedés mély ráncokat okoz. Mindkét folyamat a dermisben az I-es és a III-as típusú prokollagén mennyiségének csökkenésével jár. A bőr fiatalos megjelenését helyreállító helyi kezelésmódok igen keresettek, próbálkoznak többek között ösztrogéntartalmú krémekkel is. Most amerikai kutatók a helyileg alkalmazott ösztradiol hatását tanulmányozták a bőr kollagéntermelésére 40, átlagosan 75 éves nő részvételével. Már egyhetes kezelés után több mint háromszorosára nőtt a prokollagén I és III expressziója a fibroblastokban, és hasonló, bár kisebb mértékű hatást tapasztaltak 30, ugyanilyen korú férfi alanyban is. Sajnos ezt a változást csak a csípőn, a napsugárzástól védett bőrterületen tapasztalták, a napsütésnek kitett arcon és az alkaron nem, pedig ezeken a helyeken is igazolták az ösztrogén bejutását a bőrbe, ösztrogénreceptorok jelenlétét és bizonyos gének aktiválódását. Egyre gyakrabban számíthatunk arra, hogy betegeink ilyen jellegű kezelésmódok iránt érdeklődnek. Mivel a napsütésnek kitett bőrterületeken nem mutatkoztak hatásosnak, nem sok jóval biztathatjuk őket, bár felmerült, hogy fényvédő, UV-szűrő összetevők alkalmazásával esetleg kivédhető a napfény hatása. A napfény többi nemkívánatos hatása, például az egyenetlen pigmentáció (szeplők) ellen hatásosak lehetnek az ösztrogénkészítmények, de nem tudjuk, hogy ezek tartós használatával nem jelentkeznek-e a szisztémás ösztrogénkezelésre jellemző mellékhatások, például a bőrön keletkező teleangiectasiák. A közlemény szerzői úgy vélik, hogy a jelen tudásunk szerint tehát nem javasolható az ösztrogéntartalmú krémek használata a bőr öregedése ellen, de biztosak lehetünk abban, hogy a kutatók nem adják fel ilyen könnyen a reményt: Számos új vizsgálatra számíthatunk erről a témáról. Forrás: Arch Dermatol 2008 Sep; 144:1129. Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás