A szociális ellátórendszer túlságosan merev, bürokratikus, ezért a rászoruló öregek bizalmatlanok vele szemben, sok esetben még a részükre felajánlott ingyenes szolgáltatásokat sem veszik igénybe - többi között ez derül ki az egyedül élő, nyolcvanas éveiket taposó budapestiekről készült szociológiai felmérésből. A kutatást Kucsera Csaba, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa végezte, aki elmondta: a megkérdezett idős emberek többsége szerint a hatóságok által összeállított adatlapok jellemzően apró betűkkel, bikkfanyelven írt szövegeiben nehéz eligazodni, megfogalmazásukat át kéne hangolni, mert gyakran figyelmen hagyják a korosztály érzékenységét, aminek következtében a jó szándék ellenére olykor bántóak, stigmatizálóak. Ezek a megállapítások azonban csupán a felmérés egyfajta "melléktermékei", mivel a vizsgálódás a kutató közlése szerint elsősorban az idős korosztály szubjektíve megélt életminősége feltárására irányult. Ennek ellenére rávilágítanak, hogy a társadalom nem ismeri eléggé ennek a rétegnek a gondolkodásmódját, sok a velük kapcsolatos téves sztereotípia: lényegében nagyobb fokú empátiára lenne szükség. Belealudni a halálba A statisztika alapján az országosan hozzávetően 100 000 főre tehető nyolcvanas korosztály 42 százaléka egyedül él - ez az arány a fővárosra is érvényes, így több tízezer idős lakosról igyekezett a felmérés informálódni. Többségük megözvegyült, ezért kényszerül e sajátos életformára. - A tanulmány összesen 32 interjút dolgozott fel; olyan magas kort megélt, jobbára nő válaszolt a feltett kérdésekre, aki eleve nyitottabb, kevésbé bizalmatlan a bekopogó idegen szociológussal szemben. Habár esetükben is érvényes az "ahány ember, annyiféle" igazsága, mégis több, az életvitelükkel kapcsolatos kérdésben megközelítően azonos véleményen vannak - hívja fel a figyelmet a szakember. - Például a legtöbb idős ember számára kiemelten fontos az autonómia, az önfenntartás képességének megőrzése, a családi háttér érzelmi biztonsága és valamilyen, a napi életnek egyfajta keretet adó elfoglaltság. Közülük többen is megerősítették azt a vélekedést, hogy a cél nélküli lét, az unalom valóban végzetes, maga a halál. Jó néhányuknál a háziállat, elsősorban az eb adja meg a "valaki számára fontosnak lenni", belső energiákat működtető érzését. Jellemző az egyik interjúalany mondata: "a kutyáim naponta elvisznek sétálni". A szociológus szerint a világháborút, a rendszerek gyors változását, forradalmakat megélt, egyedülálló idős emberek gazdag élettapasztalatának közös eleme, hogy hiányzik belőlük a különösebb félelem az esetleges újabb nehezebb időktől, a nélkülözéstől. "Annyi mindent átvészeltem már, mi jöhet még" - vélekednek többen is. Anyagi természetű nehézségeikről nem szívesen beszélnek, néhányan inkább a nyugdíjasok fogyasztói kosarában aránytalanul magasnak tartott gyógyszerárakat panaszolták fel. Maga a halál gondolata sem tölti el nagyobb hányadukat rettegéssel, inkább a hozzá vezető úttól félnek. Több megkérdezett is arra vágyik, hogy ha eljön az idő, egyszerűen "belealudjon a halálba". Változatos túlélési stratégiák Meglepő módon az idős emberek egy része sajátos módon átértelmezi az egészségükre vonatkozó orvosi diagnózist. - Számukra az önmagukról gondoskodás képessége a legnagyobb érték - magyarázza Kucsera Csaba. - Még a legsúlyosabb betegségekkel is csak ennek szűrőjén át szembesítik magukat. Álláspontjuk szerint amíg képesek legalább a lakáson belül jönni-menni, addig bármi álljon is a zárójelentésben, nagy baj nem lehet. Az egészséges életmód minden áron való követése viszont nem feltétele a hosszú életnek, legalábbis a kérdésekre adott sokféle válasz ezt az összefüggést árnyaltabban értelmezi. Volt, aki szerint például az étrend megválasztásánál felesleges sanyargatni magát, "amit a szem megkíván, azt nyugodt szívvel meg lehet enni, még ha akár egy zsírban tocsogó cupákról is legyen szó". A napi mozgás, séta viszont csaknem valamennyi megkérdezett idős férfi, nő számára szinte lételem. Az interjúkból kiderült, hogy a hosszú földi pályafutás alatt kifejlesztett túlélési stratégiák igen változatosak. Kiemelten fontos a humorérzék, az öniróniára való képesség, ami eleve egyfajta rugalmas, könnyedebb gondolkodást feltételez. A depresszió elleni küzdelemben pedig van, aki a múltba révedezve valamelyik tovatűnt napsütéses életszakasz folyamatos felidézéséből merít erőt. Mások a nosztalgiázás helyett a kortársak élethelyzetét sajátjukkal összevetve igyekeznek megőrizni az optimizmusukat. A családon, unokákon kívül legtöbbjüknek fontos a kapcsolattartás saját korosztályuk tagjaival. - Az elmúlt évtizedek élményeinek közös tárháza, az új életszakasz megvívásával kapcsolatos hasonló gondok átbeszélése tompíthatja a szorongató magány érzését, erősíti a biztonságot jelentő összetartozás érzését - húzza alá a szakember. - A beszélgetőpartner az identitás megerősítéséhez is egyfajta tükröt jelent, segít a valóság talaján megmaradni. A megkérdezettek válaszaiból az is kiderült például, hogy az idősek ellátására hivatott különféle segítő szervezetek sokszor nem elég rugalmasak, a gondozók munkabeosztása nem mindig harmonizál az öregek napi biológiai ritmusával, olykor éppen azokban az órákban nincs a közelben segítő kéz, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Ennek következménye, hogy a rászorulók gyakran kényszerűen - persze, ha anyagi helyzetük megengedi - "feketén" alkalmaznak segítőket, aminek következtében az állam jelentős adóbevételtől esik el. MTI 2012. április 16., hétfő